39 Dávid király lelke végül már vágyott rá, hogy elmenjen Absolonhoz; mert megvigasztalódott Amnon felől, hogy meghalt.

33 A király erre megrendült, fölment a kapubejáró feletti tetőszobába,+ és sírva fakadt; ezt mondogatta, amint ment: „Fiam, Absolon! Fiam, fiam,+ Absolon! Ó, bárcsak én haltam volna meg helyetted, Absolon fiam, fiam!”+

2 Gyászra fordult hát a megmentés azon a napon az egész nép számára, mert hallotta a nép azon a napon, hogy ezt beszélik: „Bánkódik a király a fia miatt.”