17 Szellemem megtört, napjaim fogyatkoznak.
A temető vár rám.+
2 Gúnyolódók vesznek körül engem,+
és lázadásukra kell szegeznem a szemem.
3 Kérlek, fogadd el, amit biztosítékul adok neked, és legyen nálad.
Ki más rázna kezet velem, kezességet vállalva értem?+
4 Mert elzártad szívük elől a tisztánlátást.+
Ezért nem magasztalod fel őket.
5 Meghívja egy ember a barátait, hogy vigyenek a vagyonából,
miközben gyermekeinek a látása elhomályosodik az éhségtől.
6 Gúny tárgyává tett Isten a népek között,+
olyanná lettem, mint akit arcul köpnek.+
7 Elhomályosul szemem a nyomorúságtól,+
és minden végtagom olyan, mint az árnyék.
8 Ámulnak ezen a becsületes emberek,
és az ártatlant felkavarja az istentelen.
9 Az igazságos továbbra is igazságosan fog cselekedni,+
és a tisztakezű egyre erősebb lesz.+
10 De gyertek csak, és mondjátok el újra az érveiteket,
hisz nem találok köztetek bölcset!+
11 Napjaim leteltek,+
terveim és szívem kívánságai szertefoszlottak.+
12 Az éjszakát ők nappallá teszik,
ezt mondva: »Közel kell lennie a világosságnak, mert sötétség van.«
13 Várok még egy kicsit, és a sír lesz az otthonom,+
a sötétségben kell megvetnem ágyamat.+
14 Ezt fogom kiáltani a sírnak+: »Apám vagy!«
És a férgeknek: »Anyám és nővérem!«
15 Hol van hát a reményem?+
Ki látja, hogy van-e reményem?
16 A sír elzárt kapuihoz száll alá,
amikor mindnyájan együtt hanyatlunk a porba.+”