Jehova nem törzsi isten

JEHOVÁRÓL úgy beszélnek, mint aki „Izráel Istene” és ’az ő atyáik Istene’ (1Krónika 17:24; 2Mózes 3:16). A héberekhez és az izraelita nemzethez fűződő ezen bensőséges kapcsolat azonban nem ok arra, hogy a nevet mindössze egy törzsi isten nevének tekintsük, ahogyan azt némelyek tették. A keresztény Pál apostol ezt írta: „Avagy Isten csak a zsidóké-e? Avagy nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is” (Róma 3:29). Jehova nem csupán az „egész föld Istene” (Ésaiás 54:5), hanem a világegyetem Istene is, „a ki teremtette az eget és a földet” (Zsoltárok 124:8). Jehova szövetsége Ábrahámmal, amelyet közel kétezer évvel Pál napjai előtt kötött, minden nemzetből való ember számára áldásokat ígért, igazolva, hogy Istent az egész emberiség érdekli (1Mózes 12:1–3; vesd össze: Cselekedetek 10:34, 35; 11:18).

Jehova Isten végül elvetette a test szerinti Izráel hűtlen nemzetét. Nevének azonban továbbra is fenn kellett maradnia a szellemi Izráel új nemzetének, a keresztény gyülekezetnek körében, még akkor is, amikor az új nemzet tagsága már nem zsidókat is kezdett felölelni. Ezért amikor Jakab tanítvány egy keresztény összejövetelen elnökölt Jeruzsálemben, úgy beszélt Istenről, mint aki arról „gondoskodott . . . , hogy a pogányok [nem zsidó nemzetek] közül vegyen népet az ő nevének”. Annak bizonyítására, hogy ezt már előre megjövendölték, Jakab idézett egy próféciát Ámós könyvéből. Ebben a próféciában megjelenik Isten neve, a Jehova név (Cselekedetek 15:2, 12–14, kiemelés tőlünk; Ámós 9:11, 12).

Figyelembe véve ezeket a bizonyítékokat, igen különös, hogy a Keresztény Görög Iratok eredeti szövegéről fennmaradt kéziratpéldányokból azt kell látnunk, hogy nem tartalmazzák Isten nevének teljes formáját. A név tehát hiányzik az úgynevezett Újszövetség legtöbb fordításából is. Rövidített formája, az „Alleluja!” vagy „Hallelujah!” kifejezés viszont megjelenik ezekben a fordításokban a Jelenések 19:1, 3, 4, 6-ban (Katolikus fordítás, Káldi-Neovulgáta Bibliafordítás, Békés-Dalos fordítás, Csia fordítás). Isten szellemfiainak itt feljegyzett kiáltása, hogy „Dicsérjétek Jaht!” (NW), világossá teszi, hogy Isten nevének használata nem szűnt meg; ugyanolyan fontos és helyénvaló volt, mint a keresztény kor előtti időkben.