Vajon a hitünk észérveken alapuljon?

„Rengeteg olyan »vallásos« ember él, aki egyedül azért vált vallásossá, hogy ne kelljen gondolkodnia” — írja egy egyesült államokbeli papnevelő intézet dékánja. Majd hozzáteszi: „Nekik az kell, hogy mindent vakon elhihessenek.”

EZ ARRA enged következtetni, hogy a legtöbben, akik vallásosnak tartják magukat, nem gondolkodnak el azon, hogy miért is hisznek bizonyos dolgokban, vagy hogy van-e ésszerű alapja a hitüknek. Nem kell hát csodálkoznunk azon, hogy sok ember, ha teheti, nem beszél a vallásról.

A szomorú igazság az, hogy a kegytárgyak használata, illetve a gépiesen ismételgetett imák és hasonló szokások sem buzdítják az embereket arra, hogy érveljenek maguknak. Ezek a szokások, valamint a lenyűgöző épületek, a díszes festettüveg-ablakok és a magával ragadó zene milliók életében nagyjából ki is meríti a vallás fogalmát. Jóllehet néhány egyház azt állítja, hogy a hitnézetei a Biblián alapulnak, azzal az üzenetével, hogy „higgyél Jézusban, és megmenekülsz”, valójában azt mondja, hogy nem fontos mélyrehatóan tanulmányozni a Bibliát. Más egyházak társadalmi vagy politikai evangéliumot hirdetnek. Milyen következményekkel jár mindez?

Észak-Amerikáról szólva egy vallással foglalkozó író megjegyezte: „A kereszténység . . . tartalmatlannak tűnik, a hívők [pedig] nagyon keveset tudnak a hitükről.” Egy közvélemény-kutató egészen odáig ment, hogy az Egyesült Államokat „bibliai analfabétákból álló nemzetnek” nevezte. Persze hozzá kell tennünk, hogy mindez más országokra is igaz, melyek kereszténynek nevezik magukat. A kereszténységen kívül is sok olyan vallás van, mely ugyancsak nem szorgalmazza azt, hogy a hívők tények után kutassanak. Inkább vallási énekek kántálására, szertartásszerűen mondott imákra és a miszticizmussal összefonódó meditáció különböző formáira fordítanak figyelmet, ugyanakkor a logikus, építő gondolkodás a háttérbe szorul.

Érdekes, hogy míg az emberek nem sokat foglalkoznak a hitnézeteik pontosságával, és azzal, hogy azok az igazságon alapulnak-e, a mindennapi élet dolgaiban rendkívüli tüzetességgel vizsgálják meg a lehetőségeiket. Ugye megdöbbentő, hogy vannak emberek, akik csak hosszas utánajárás után vásárolnak meg egy kocsit — amelyből idővel nem marad más, mint csupán ócskavas —, de ha a vallásukról kérdezik őket, akkor azon a véleményen vannak, hogy „a szüleimnek jó volt, miért ne lenne jó nekem is”.

Ha valóban szeretnénk Isten kedvében járni, nem az lenne a helyes, ha gondosan megvizsgálnánk a róla alkotott elképzeléseink pontosságát? Pál apostol azt mondta egy bizonyos vallás követőiről, akik az ő napjaiban éltek, hogy „van bennük buzgalom Isten iránt, de nem pontos ismeret szerint” (Róma 10:2). Az ilyen embereket egy felfogadott szobafestőhöz lehetne hasonlítani, aki kemény munkával kifesti a házat, de mivel nem figyel oda a háztulajdonos utasításaira, rossz színeket visz fel a falra. Lehet, hogy a szobafestő elégedetten rakja le az ecsetet, de vajon a tulajdonos is ugyanilyen elégedett lesz?

Mit tart elfogadhatónak Isten az igaz imádattal kapcsolatban? A Biblia megadja a választ: „Ez kiváló és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten szemében, akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Timóteus 2:3, 4). Néhányan úgy érzik, hogy lehetetlen ilyen ismeretet találni a között a rengeteg vallás között, mely napjainkban létezik. De gondoljunk csak bele, ha Isten akarata az, hogy az emberek az igazság pontos ismeretére jussanak, feltételezhetjük-e róla, hogy tisztességtelen módon elrejti ezt az ismeretet előlük? A Biblia ennek épp az ellenkezőjére világít rá: „Ha keresed [Istent], megmutatja magát neked” (1Krónika 28:9, Katolikus fordítás).

Hogyan ismerteti meg magát Isten azokkal, akik őszinte szívvel keresik őt? A választ a következő cikk fogja megadni.