Olvasók kérdései

Azt jelzi Istvánnak a Cselekedetek 7:59-ben leírt felkiáltása, hogy Jézushoz kellene imádkoznunk?

A Cselekedetek 7:59-ben ezt olvassuk: „miközben köveket hajigáltak Istvánra, ő könyörgött, és ezt mondta: »Úr Jézus, fogadd el szellememet.«” Ezek a szavak némelyeket gondolkodóba ejtenek, hiszen a Biblia azt mondja, hogy Jehova az „Ima Meghallgatója” (Zsoltárok 65:2). Csakugyan imát intézett István Jézushoz? Azt jelentené ez, hogy Jézus és Jehova egy és ugyanaz a személy?

A bibliaversnek azt a részét, hogy „ő könyörgött”, egy angol bibliafordítás úgy fogalmazza, hogy István „Istenhez folyamodott” (King James Version). Érthető hát, hogy sokan ugyanarra a következtetésre jutnak, mint Matthew Henry bibliamagyarázó, aki ezt mondta: „István itt Krisztushoz imádkozik, és nekünk is ezt kell tennünk.” Ez azonban tévedés. Miért?

Egy forrásmű őszintén elismeri, hogy „az Isten szó nincs benne az eredeti szövegben, és a fordításban sincs semmi keresnivalója. Egyetlen régi [kézirat] és fordítás sem tartalmazza” (Barnes’ Notes on the New Testament). Akkor hogyan került bele az „Isten” szó ebbe a versbe? Abiel Abbot Livermore tudós „a fordítók egyik szektás elhajlásának” nevezte ezt az esetet. A legtöbb mai fordításban ezért nem található meg ez az Istenre való hibás utalás.

Azt viszont sok fordításban olvashatjuk, hogy István „imádkozott” Jézushoz. Az Új világ fordítás magyarázatos kiadásának a lábjegyzete is jelzi, hogy a „könyörgött” kifejezés segítségül hívást és imát is jelenthet. Ez talán arra utal, hogy Jézus a Mindenható Isten? Nem. Egy szómagyarázó szótár kifejti, hogy ebben a szövegkörnyezetben az eredeti görög szó, az e·pi·ka·leʹo jelentése „folyamodik, segítségül hív . . . ; egy hatalomhoz fordul” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words). Pál ugyanezt a szót használta, amikor így szólt: „A császárhoz fellebbezek!” (Cselekedetek 25:11). A Vida-fordítás tehát helyesen írja, hogy István „segítséget hívott”.

Mi indította Istvánt a könyörgésre? A Cselekedetek 7:55, 56 szerint István „szent szellemmel telve az égre szegezte a szemét, és meglátta Isten dicsőségét, és Jézust, amint ott áll az Isten jobbján”. A megszokott körülmények között István Jehovához fordult volna a kéréseivel Jézus nevében. De mivel látomásban látta a feltámasztott Jézust, nyilván úgy érezte, hogy közvetlenül hozzá intézheti szavait: „Úr Jézus, fogadd el szellememet.” István tudta, hogy Jézus hatalmat kapott a halottak feltámasztására (János 5:27–29). Ezért arra kérte Jézust, hogy őrizze meg a szellemét, vagyis életerejét addig a napig, amelyen feltámasztja őt halhatatlan égi életre.

Vajon István rövid kérése példát állít elénk, hogy Jézushoz imádkozzunk? Semmiképpen sem. Először is, István egyértelműen különbséget tett Jézus és Jehova között, hiszen a beszámoló szerint látta Jézust, „amint ott áll az Isten jobbján”. A körülmények is kivételesek voltak. Csupán egyetlen másik helyen olvasunk arról, hogy valaki ehhez hasonlóan közvetlenül Jézushoz szólt volna — János apostol tett így, amikor látta Jézust látomásban (Jelenések 22:16, 20).

Noha a keresztények ma helyénvalóan mindig Jehova Istenhez imádkoznak, ők is rendíthetetlenül hisznek abban, hogy Jézus „a feltámadás és az élet” (János 11:25). Az abba vetett hit, hogy Jézus fel tudja támasztani követőit, nekünk ugyanúgy segíthet és erőt adhat a próbák idején, ahogy Istvánnak.