„Nem kis feltűnést keltettem vele”

Amikor a jó hír egyik teljes idejű prédikálója, Charlotte White kerekeken gurítva a bőröndjét megérkezett a Kentucky állambeli Louisville-be, kisebb felbolydulást idézett elő.

A VÁROS lakóinak figyelmét igencsak magára vonhatta White testvérnő 1908-ban egy teljesen új találmánnyal, a „hajnalkocsival”. „Az emberek nem hagyták szó nélkül – meséli. – Nem kis feltűnést keltettem vele.”

A Bibliakutatók, ahogyan Jehova Tanúit akkoriban hívták, felismerték, hogy meg kell osztaniuk másokkal azokat az értékes igazságokat, amelyeket a Biblia szorgalmas tanulmányozásával ismertek meg. Sokan a Millenniumi hajnal című könyvsorozat (később Bibliai tanulmányoknak is hívták) segítségével tettek szert bibliai ismeretre. Azok a készséges keresztények, akiknek lehetőségük volt rá, keresztül-kasul beutazták a városokat, falvakat és vidéki területeket, hogy felajánlják a lelkes olvasóknak ezeket a könyveket, melyekre akkoriban úgy is utaltak, mint „Segédkönyv bibliai tanulmányozóknak”.

1908-ban a buzgó Királyság-hirdetők – köztük White testvérnő is – 1,65 dollárért kínálták a hatkötetes, vászonkötésű könyvsorozatot. A könyvekre először csak rendelést vettek fel, és később, általában fizetésnapon, tértek vissza, hogy átadják azokat. Egy csekély összeget kértek értük, amely csupán a nyomtatási költségeket fedezte. Egy ellenséges személy viszont pont azt kifogásolta, hogy a könyveket ilyen potom áron adják.

Malinda Keefer elmondása szerint hetente 200-300 könyvet rendeltek tőle. A könyvsorozat iránti hatalmas érdeklődés azonban egy problémát vetett fel, ugyanis a hat kötet együtt 740 oldalt tett ki. „Ötven könyvnek 40 font [18 kilogramm] a súlya”, emiatt „túlzottan megerőltető” a cipelésük – ismerte el Az Őrtorony folyóirat. Ez különösen a testvérnőknek okozott gondot.

James Cole testvér feltalált egy összehajtható, kétkerekű vázat, amelyhez egy bőröndöt lehetett hozzácsavarozni. Ez megoldotta a könyvszállítás problémáját. Mivel már nem kellett cipelnie a könyvekkel megpakolt súlyos dobozokat, a feltaláló ezt mondta humorosan: „Végre nem fog leszakadni a karom!” Cole testvér ezt az új eszközt a Bibliakutatók Cincinnatiben (Ohio) megrendezett kongresszusán mutatta be 1908-ban, és a hallgatóság nagy örömmel fogadta. A merevítő keresztrúd két végén lévő díszgombokra a „Dawn-Mobile” (hajnalkocsi) név volt vésve, mivel főként a Millenniumi hajnal című könyveket vitték vele. Egy kis gyakorlás után a több tucatnyi könyvet tartalmazó bőröndöt akár fél kézzel is lehetett vinni. Be lehetett állítani a magasságát, és földúton is lehetett gurítani. A nap végén, miután befejezték a szolgálatot, a testvérek felhajthatták a gumikerekeket a bőrönd oldalához, s így vitték haza, akár gyalog, akár villamoson.

A teljes időben szolgáló testvérnők ingyen kaphattak egy „hajnalkocsit”. Egyébként 2,50 dollár volt az ára. A képen látható Keefer testvérnő olyan ügyesen megtanulta irányítani a „kocsit”, hogy az egyik kezével egy teljesen megpakolt bőröndöt gurított, míg a másik kezében egy könyvekkel teli táskát vitt. Az egyik pennsylvaniai bányavárosban annyi érdeklődő személlyel találkozott, hogy általában háromszor-négyszer kellett fordulnia egy szállítási napon, és egy hídon át kellett megtennie az utat.

Az 1980-as évek végén az egyik légitársaság pilótája feltalálta a gurulós bőröndöt, amely most már teljesen megszokott látvány a repülőtereken és a forgalmas nagyvárosok utcáin. De mintegy száz évvel ezelőtt kíváncsi tekintetek kísérték a buzgó Bibliakutatókat, akik valószínűleg nem bánták ezt, miközben a feltűnést keltő „hajnalkocsival” jártak-keltek, hintve a bibliai igazság értékes magvait.

[Oldalidézet a 32. oldalon]

Keefer testvérnőnek általában háromszor-négyszer kellett fordulnia egy szállítási napon

[Oldalidézet a 32. oldalon]

Megoldódott a könyvszállítás problémája