Közlemények
A „Királyság-növekedés” bécsi kongresszusra utazó testvéreknek
Kedves Testvérek!
Ebben az évben is közelébe érkeztünk azoknak a napoknak, amikor ti útrakeltek, hogy részt vegyetek a bécsi kongresszuson. Úgy érezzük, ilyenkor szükséges néhány tájékoztatást segítségül adni nektek. Jó alkalom ez arra, hogy ismét hálát érezzünk szívünkben Jehova Isten iránt, aki bőséges szellemi táplálékról gondoskodik népe javára a kongresszusokon.
A bécsi testvérek vendégszeretettel várnak titeket, ti pedig bizonyuljatok méltóknak erre a vendégszeretetre. Azok a dolgok, melyekre felhívják figyelmeteket, mind az osztrák testvéreknek, mind nektek hasznosak.
A magyar nyelvű kongresszus július 16—18. tart, teljes három napig Bécs Oberlaa Kurcentrumban.
Az elutazást július 13-án kezdhetitek meg és péntektől vasárnapig várnak titeket a bécsi Nyugati és Déli pályaudvarokon. Akik autóval, busszal, vagy hajóval utaznak, azokról is történik gondoskodás.
Jól jegyezzétek meg: Senki ne menjen a kongresszus területére 16-a előtt, csak 16-án reggel, amikor a mi kongresszusunk kezdődik.
Akik titeket várnak, a szálláshelyetekre fognak irányítani. Érkezéstek idején sok osztrák testvér a kongresszuson lesz. Lehet, hogy a ti vendéglátótok is ott lesz, ezért türelmesen várjatok rá, míg szálláshelyetekre megérkezik.
A szálláshelyeket július 19-én csütörtökön el kell hagynotok, mert ezen a napon újabb kongresszus kezdődik az osztrák testvérek részére, talán éppen azoknak, akiknél laktatok. Ezért kérünk titeket, vegyétek figyelembe ezt a helyzetet.
A bécsi közlekedéshez három napos mérsékelt árú bérletet vásárolhattok, mely a villamosra és a földalattira érvényes. Aki heti bérletet kíván venni, ahhoz fénykép is kell. Jó volna, ha betegség és baleset biztosítást kötnétek elutazásotok előtt, mivel ez előfordulhat mindenkivel.
A kongresszusi helyiség kényelmes, légkondicionált, szép környezetben lévő hely. Kiválóan alkalmas arra, hogy jól tudjatok figyelni és tanulni. Reméljük és elvárjuk tőletek, hogy a kongresszus három napján mindenki ott legyen a kongresszusi teremben ’hogy hallgassatok és tanuljatok’ (5Mózes 31:12)
Az osztrák testvérek ebben az évben sem kérnek ellenszolgáltatást az összes kiadásokért. De ti tudjátok, milyen nagy anyagi áldozatot kíván meg ez részükről. Ezért ebben az évben se felejtsétek el viszont szeretetből megkeresni az adományládikókat, melyekbe a Királyság-munka anyagi előmozdítására helyezhetitek el önkéntes adományaitokat képességeitekhez mérten (Márk 12:41–44).
A kongresszusi program ideje alatt külső megjelenéstek Isten tiszteletéhez méltó legyen, még ha emiatt kis kényelmetlenséget is kell elviselnetek. Magatartásotokkal példát mutassatok. Minden téren a rend Istenéhez méltón járjatok, engedelmeskedve azoknak, akik rendre intenek titeket (1Kor 14:40; Zsidók 13:17).
Senki ne kövessen el törvénysértést, inkább engedelmeskedjetek a ’felső hatalmasságnak’, megtartva rendelkezéseit a vám és deviza gazdálkodással kapcsolatban. Mindenki térjen vissza az országba, mert itt hívott el minket Jehova szolgáiként (Róma 13:1, 7).
Szívből kívánjuk nektek, hogy a „Királyság-növekedés” kongresszus programja szellemi épülésteket szolgálja, hogy még buzgóbb szolgálatot végezzünk veletek együtt Jehova szent neve dicsőségére és embertársaink javára.
Testvéreitek és szolgatársaitok