Tapasztalatok

A három nyelven: ladinül, németül és olaszul beszélő Grödenben elkeseredett ellenállást éltünk át az egyház és a hatóság részéről. Az ellenségeskedést a gyülekezet gyors növekedése váltotta ki. A gyülekezet 15 hónapon belül húsz hírnökről 33 hírnökre növekedett. Ebben az időben 12 alámerítkező is volt. A szentképek készítői nagyon nyugtalanok voltak, mivel ismerték álláspontunkat, és néhány kiváló faszobrász Jehova imádója lett. Amikor végül is egy 100 személyes Királyság-termet találtunk, az előljáróság tudatta velünk, hogy nem sok esélyünk van arra, hogy Grödenben valaha is kapjunk hatósági építési és használatbavételi engedélyt. Háromszor is megjelentünk az előljáróságnál, méghozzá mind a három népcsoport képviseletében: Elio Galvagni az olaszokat, Arnold Piccolrusz a ladineket, én pedig a tiroliakat képviseltem — hiszen Dél-Tirol a maga nemében egyedülálló helyzetet tölt be a megosztott népcsoportok között. Látogatásunk megtette a maga hatását, de engedélyt ezután sem kaptunk. A római fiókhivatal javaslatára felkerestünk egy jogászt és panaszt nyújtottunk be.

A Királyság-terem építésére hatósági építési tilalmat rendeltek el. Grödenben megalapítottuk Jehova Tanúinak egy önálló egyesületét és lépéseket tettünk. Először az ügyvéd a Bozeni bíróságnál akart panasz tenni, de azután úgy döntött, hogy menjünk Rómába a Legfelsőbb Bíróságra. Három és fél hónap múlva kezdődött a tárgyalás Rómában. Az előljáróság a mögé az érv mögé sáncolta el magát, hogy a terem „zöldövezetbe” esik (ez önmagában véve is nevetséges érv volt, hiszen ebben az utcában más házak is állnak). Panaszbeadványunk arra épült, hogy minket is megilletnek ugyanolyan jogok, mint a római katolikus egyházat és az állam előtt egyenlő a jogállásunk, valamint arra, hogy az egyháznak több épülete van a zöldövezetben. A tárgyalás mindössze 15 percig tartott. Rögtön döntés született: az építési tilalmat feloldották és közölték az előljárósággal, hogy a városközpontban biztosítson részünkre egy helyiséget, még ha valami más kifogásuk lenne is az építkezés ellen. Ez a döntés egész Olaszországban irányadó döntésnek számított, és a testvérek a fiókhivatalban fellélegeztek, mivel már egynéhány ítélet borotvaélen állott. Jehova által nagyszerű győzelem született, és ez súlyosan megalázta az ellenséget. Sok újság beszámolt az esetről, még a dél-tiroli újságok is. Az egyik újság ezt írta: „Egy építési telek van Jehova számára is, de Szent Ulrich hallani sem akart erről”.

Ezzel a tapasztalattal kapcsolatban Jehova további áldását kívánva számotokra, üdvözlünk melet szeretettel: Testvéretek: Roland Zimmer.

Egy angliai tapasztalat 1986-ból (beküldte: M. Johnson, Brooklyn)

„Egy idős testvérnő részben lakásához volt kötve. Bár az összejövetelekre el tudott menni, de házról házra nem tudott menni. Miként sok angol, szeret a belső udvarban kiskertet kialakítani, ő is szeretett a kertben tartózkodni és gyönyörködni a virágokban. Ezért felfogadott egy embert a kerti munkákra. Az, aki a munkára vállalkozott, egy nagy, bivalyerős, de goromba férfi volt, és minden elmondható volt róla, csak az nem, hogy vallásos. Elkezdte munkáját, szépen haladt és jól végezte azt. Semmi kifogást nem lehetett találni munkájában. Egyik nap éppen szünetet tartott és szétnézett maga körül. Figyelni kezdte a virágokat, megfigyelte milyen sokfélék és tarka színűek, megnézegette a bokrokat, feltekintett az égre és életében először elkezdett azon gondolkozni, vajon mi értelme van mindennek. Első imáját mondta el magában. Miután azt kérdezte Istentől, létezik-e ő, és ha igen, tud-e neki segíteni, hogy megtalálja a helyes utat, és mutassa meg, hogy mindezeknek mi az értelme, annyira jól érezte magát, hogy bement a testvérnőhöz.

Eközben a testvérnő — talán kitaláljátok mit csinált — térdre ereszkedve imádkozott. Amikor észrevette, hogy bejött a férfi, abbahagyta az imádkozást, felállt és elnézést kért az imádkozásért. A férfi azt mondta, hogy nem kell semmiért elnézést kérnie, és beszámolt arról, hogy ő is imádkozott. Amikor befejezte szavait, a testvérnő elmondta neki, miért imádkozott. Azt kérte imájában, hogy Jehova küldjön valakit a lakásába, akinek ő tudna segíteni abban, hogy megértese: mi az élet értelme.

A férfinek nagyon tetszett, amit hallott. Elhatározta, hogy beszél erről a feleségének is. Felesége ugyan különös asszony, tartózkodó, egyáltalán nem szeret barátkozni, rendkívül szófukar. Most a munka után ezen az estén hazament és hangosan hívni kezdte, de nem kapott választ. Nem találta a konyhában — pedig máskor az ételt el szokta készíteni. Nagyon különösnek tűnt a dolog, hiszen minden gyengéje ellenére jó feleség volt. Felment a hálószobába, és ott találta az ágyban: zokogott és keservesen sírt. Megkérdezte tőle, mi baja van. Felesége elmondta, nem történt semmi baj. Lassanként el tudta mondani, mi történt. Egy öreg úr meglátogatta és a Bibliáról beszélt neki. Ő pedig behívta a lakásba és a férfi elkezdte vele tanulmányozni a Bibliát. Mivel biztos volt abban, hogy az ő férje emiatt meg fog rá haragudni, ezért sírt. Azután nyíltan feltárta, ami a szívén volt: „Szeretném veled is megosztani azt a jó dolgot, amiről hallottam, csak hát tudom, hogy nem hiszel ebben.” De milyen boldog volt a feleség, amikor megtudta, mi történt férjével aznap. Az idős testvér azóta mindkettőjükkel tanulmányozni kezdett.

A férj, ez a darabos, faragatlan ember most vén, a testvérnő pedig, aki korábban tartózkodó volt, most buzgón azon fáradozik, hogy másoknak beszéljen Jehováról.

Barr testvér az afrikai zónaútja után a kisegítő úttörő szolgálatról a következőt beszélte el:

„Egy 12 gyermekes család kisegítő úttörőként szolgált nemrégen. Mind a 14-en több mint 70 órát töltöttek el a szolgálatban egyénenként, és több mint 700 folyóiratot terjesztettek összesen. Az utolsó két évben 200 százalékos növekedés volt az úttörők számában ebben az országban.”

Vegyük például Koreát: 48 438 hírnök működik. Ebből 17 743 úttörő! Az országban 789 gyülekezet működik, átlag gyülekezetenként 18–19 általános úttörővel, plusz öt-hat kisegítő úttörővel. Szöulban, a fővárosban, ahol 216 gyülekezet van — majdnem annyi mint egész Auszriában —, a területet majdnem minden öt nap bemunkálják. Szeptemberben újabb 1200 hírnök jelentkezett általános úttörőnek. Majdnem minden harmadik hírnök általános úttörő. Kik ezek az úttörők Koreában? A legtöbb hírnök testvérnő. De az úttörők zöme is testvérnő. Vannak persze vének is, akik úttörők. Egy kwandzsui testvér, aki korábban főbíró volt, most ügyvédi hivatalt nyitott, és általános úttörő. Alkalmanként korán reggel a pályaudvarra megy és ott utcai tanúskodást végez. Egy másik testvér, aki orvos, csökkentette rendelési idejét, és így el tudja látni az úttörőszolgálatát. Felesége és két leánya is úttörő.

Tesszalonikában nem régen egy építő tapasztalat történt egy úttörő testvérnővel. Megállapította, hogy agydaganata van. Ez nagyon meglepte. Ő évek óta vakokkal dolgozott és nekik prédikált, felhasználva a vakírást. Idővel talált egy idegsebészt, aki hajlandó volt vér nélkül megműteni és így kórházba szállították. Ez egy héttel a műtét előtt volt. Táskája meg volt rakva irodalommal és folyóiratokkal. Két nappal a műtét előtt biztos akart lenni a dolgában, hogy az orvos tiszteletben tartja-e a vérrel kapcsolatos álláspontját, és így a leányát az idegsebészhez küldte megtudakolni a helyzetet. Az orvos úgy nyilatkozott, mivel szereti az anyját, nem engedné meghalni. Ha vérre lenne szüksége, adna neki. Erre az édesanyja nyomban pakolni kezdett, hogy hazamegy a kórházból. Közben bejött az orvos és megkérdezte, vajon még mindig kitart a vér elutasítása mellett. „Igen, döntésem végérvényes” — mondta neki. Amikor látta az orvos a szilárd eltökéltségét, ezt mondta: „Rendben van, tiszteletben tartom az Ön álláspontját. Imádkozzon hát Istenhez, hogy sikerüljön a műtétje.” A műtét bár nyolc óráig tartott, de az orvos erősen állította, hogy egy csepp vért sem adott. Ennek híre gyorsan elterjedt a kórházban. Amikor a testvérnő az intenzív osztályra került, a két ápolónővér megkérdezte tőle: „Ön az a Jehova Tanúja, aki meg szeretne halni?” A kérdés érdekes tanúskodáshoz vezetett, amely három óráig tartott, úgy hogy a nővérek még orvosságot is elfelejtettek adni más betegeknek. A következő két hét alatt a testvérnő annyira feljavult, hogy annyit tudott tanúskodni, hogy az megfelelt másfél hónapi prédikálásnak. Minden idegsebésznek adott egy Teremtés könyvet és további 15 más könyvet terjesztett el.

Ennek az lett az eredménye, hogy a műtétet végző idegsebész késznek bizonyult más Jehova Tanúját is megműteni, természetesen a vérkérdés tiszteletben tartása mellett. E kórházban levő testvérnő prédikáló szolgálatának egy másik eredménye az volt, hogy a kórházi mikrobiológusnő is hallott az esetről. Évekkel ezelőtt folyt egy bibliatanulmányozás vele. Most felhívta a testvérnőt és megkérdezte: „Folytatná-e vele tovább a bibliatanulmányozást? Ismét szeretném elkezdeni, de most már a lányommal együtt.”

Egy kaliforniai tapasztalat, amely 1986. májusában hangzott el:

Egy kizárt hitehagyó egy világi ügyvédhez fordult és felkérte az Őrtorony Társulat elleni perben jogi képviseletére, mert kizárták. Az ügyvéd a helyes jogi képviselet céljából több információt kért az illetőtől, és azt mondta, szeretné megtudni, szabályosan jártak-e el vele szemben a szervezet szabályai értelmében. A hitehagyó erre átadta a Szervezeten a szolgálatunk elvégzésére című könyvet. Az ügyvéd elolvasta, de azt mondta, még többet kell tudnia a tanításokról, mivel ez a könyv a tanításokat csak futólag érintette és a hitehagyó kizárása tanbeli kérdés miatt történt — ti., hogy 1914 nem az utolsó napok kezdete és hogy mindenki a mennybe megy, stb. A hitehagyó elhozta a Paradicsom és az Imádat című könyveket. Az ügyvéd elolvasta őket, és időközben levelet írt a brooklyni jogi (bírói) osztálynak, és kérdéseket tett fel. A jogi (bírói) osztály válaszolt a levélre és ebben a Társulat álláspontját képviselte. Közben az ügyvéd indokoltnak tartotta, hogy írjon a kizárt személynek. Levelében tudatta, hogy nem tudja vállalni jogi képviseletét, mert érdekütközés esete állna fenn. Az ügyvéd és felesége az idei nyári kerületkongresszuson szeretne alámerítkezni.

Spanyol tapasztalat, amelyet Bob Wallen mondott el az 1987-es zónaútja után:

„Három leánytestvér — mindannyian édestestvérek — torreádor volt. Nyolc év alatt 1500 bikát öltek meg és 100 városban vettek részt bikaviadalon. Igazi látványosság volt a számuk. Közben megismerték az igazságot. Hamarosan megértették, hogy nem kérhetik Jehova segítségét a bikák megöléséhez, mint ahogy korábban imádkoztak a szentekhez, hogy védjék meg őket. Éppen egy szerződést kellett volna aláírniuk, amely kb. 8 millió forint értékű jövedelmet hozott volna nekik egy héten belül. Felismerték, eljött az idő a döntésre: abba kell hagyniuk a bikaviadalt. Átadták magukat Jehovának és alámerítkeztek.

Az egyik testvérnő férje, aki menedzselte őket, csalódott volt, de amikor látta, milyen kedvező változás ment végbe az életükben, belenyugodott a helyzetbe. Közben vendéglőt nyitottak. Egyik nap jött egy asszony és állást keresett magának. A férj megkérdezte: „Ön Jehova Tanúja?” „Dehogy vagyok az” — válaszolta. Erre a férj azt mondta: „Mi csak Jehova Tanúit alkalmazunk.”

40 évvel ezelőtt (1947-ben) csak 45 Jehova Tanúja volt Spanyolországban, ma 1987-ben 68 000-en vannak.

Görögországban a munka lendületesen halad előre. Athéntől kb. 60 km-re vásároltunk egy földingatlant 35 különböző tulajdonostól. A terület 182 000 négyzetméter. (Összehasonlításul: az az ingatlan, amelyben a kongresszusi termünk épül 20 000 négyzetméter, és a Béthelünk területe: 5000 négyzetméter.) Sajnos, az építési engedélyt még nem kaptuk meg. Henschel testvér javaslatára 168 autóbusszal érkeztek a testvérek.

Az ortodox egyház befolyása Görögországban egyre kisebb, amit a következő krétai tapasztalat is igazol: Egy görögkeleti pap az egyik testvérnek adott egy pofont. Ez máskor is előfordult, és valamennyiszer a papok bocsánatot kértek, az ügy lezárult. Most azonban a pap nem kért bocsánatot. A testvér a bíróság elé vitte az ügyet. A tárgyalóterem tele volt más felekezetű papokkal. A bíró megkérdezte a papot a tényállás után: „Hajlandó-e most bocsánatot kérni?” A pópa ezt válaszolta: „Nem! És ha mégegyszer megtehetném, mégegyszer megtenném”. Erre a bíróság elítélte egy bizonyos ideig tartó jogerős börtönbüntetésre, amit le kellett töltenie. Vagyis be kellett vonulnia a börtönbe. Az ítélet kihirdetése után a többi pap megpróbált rátámadni a bíróra, de sikerült bemenekülnie a bírószobába, ahonnan hívta a rendőrséget, és ők járőrkocsival kivitték néhány km-re a városból. Még néhány évvel ezelőtt ilyen ítélet elképzelhetetlen lett volna. Ennyit változtak az idők.

Olaszországból

Kereken 200-an dolgoznak a római Béthelben. Az olasz katolikus egyház egyre több hívét veszíti el és néhány templomát is kiárúsította. Nem régen egy új Királyság-termet adtak át rendeltetésének egy volt katolikus templomban. Ez az első katolikus templom, amelyet Királyság-teremmé alakítottak át. (Egy testvér humorsan megjegyezte: a templomot előbb „deszpiritálni” vagyis szellemileg me kell tisztítani.)

Olaszországban igazi növekedés tapasztalható, amit az új 153 715 hírnökcsúcsszám is bizonyít. Havonta 1200 új hírnökkel szaporodnak. Ez megfelel havi három körzet vagy 23 új gyülekezet megalakulásának. A problémát az új Királyság-termek keresése jelenti. Ezért áprilisban gyorsan épülő (két napos) Királyság-terem építési akcióba kezdtek, és sok katolikus templom bezárásával lehetőség kínálkozik Királyság-termek átépítésére.

A katolikus egyház természetesen iparkodik Jehova Tanúi tevékenységét leállítani Olaszországban. Miért? Az egyik testvér szerint ennek gazdasági okai is vannak. Mivel Jehova Tanúi most törvényes testületet alkotnak (Watchtower, Biblia and Tract Societ of Penns.) joguk van Róma városától ingyen telekingatlanhoz jutni, és arra új Királyság- és kongresszus-termeket építeni. Ez érthetően nem tetszik a katolikus egyháznak. Ezzel kapcsolaos a következő tapasztalat:

Néhány évvel ezelőtt Jehova Tanúi elhatározták, hogy egy Királyság-termet építenek, de előbb érdeklődtek a városházán, hogy kaphatnak-e ingyen egy bizonyos telket. Ez a telek a katolikus egyháznak lett átengedve, és két éven belül el kellett dönteniük, megtartják-e vagy sem. A katolikus egyház igénye két év után lejárt és a város a telket átadta Jehova Tanúinak ingyen. (7700 négyzetméter és kb. 700 000 dollár értékű területről volt lszó. Kb. 35 millió forint.) A katolikus egyház nem tudta, hogy ezen a telken a Tanúk új kongresszus-termet akarnak építeni. Ezért egy apácákból álló küldöttséget küldtek ki, hogy az építkezést leállítsák és beszenteljék a földet. A fiókhivatal koordinátora azonban kijelentette, hogy mindez már Jehova Tanúinál annak rendje és módja szerint jogilag rendezve lett.

Nem sokkal ezután a testvérek egy másik beadványt nyújtottak be öt telek beépítésére, amelyre a katolikus egyház is igényt nyújtott be, csak egy hónappal később. A kimenetelt még nem tudjuk, de a katolikus egyház megalakított egy testületet, amelynek székhelye a városházán belül van, abból a célból, hogy Jehova Tanúinak építési tevékenységét leállítsa és lehetőleg minél előbb tudomást szerezzen az új telekigénylési szándékukról.

Mit remélhetünk szomszéd országunktól, Olaszországtól? Ott is óriási a hírnökszám növekedés. Az igazi munka — eltekintve Dél-Tiroltól — voltaképpen csak a háború után kezdődött el. 1947-ben az országos kongresszusra egész Olaszországból csak 70-en jöttek össze. Még emlékszem arra az időre, amikor Ausztriában kb. ugyanannyi hírnök volt, mint Olaszországban. Tavasszal viszont a hírnökök száma elérte a 144 000-t. Tréfásan meg is jegyezték a testvérek: „Most már betelt nálunk a 144 000. Kezdjünk hozzá a nagy sokaság begyűjtéséhez.” Valójában az új csúcshírnökszám: 153 715 volt.

Miután néhány évvel ezelőtt (1986. október) Spanyolországban és Portugáliában Jehova Tanúit államilag elismert keresztény vallásnak tekintik, az idén Olaszországban is elismerték Jehova Tanúit keresztény vallásnak. Mint az ország második legnagyobb vallása, ki is használjuk a lehetőséget arra, hogy az állami tévén keresztül rendszeresen tanúskodjunk. Jehova neve gyakran már napilapokban is megjelenik.

Béthel-otthonunk folyton szűknek bizonyul. Jelenleg egy villát vásároltunk meg a szomszédságban. Most 40 földingatlanunk van, kb. 400 000 négyzetméter területtel, ahol farm és olivaliget van, stb. Az idén ők is négyszínnyomással kezdték el folyóirataik kiadását. Mindez további növekedéshez vezet.

Néhány évvel ezelőtt részt vettem Triesztben egy kongresszusi terem átadásán. Ez már a hatodik kongresszusi terem Olaszországban. Egy hét múlva újabb két másikat adtak át rendeltetésének. De még nyolc további kongresszusi terem építése van folyamatban, és még négyet terveznek építeni. Rövidesen Olaszországban is húsz körzetgyűlési terem lesz.

Érdekes módon nyilatkozott egy újság Jehova Tanúiról:

„Jobb, ha egy katolikus nem bocsátkozik Jehova Tanúival vitába, mivel a katolikusoknak eleve számítaniuk kell arra, hogy alul maradnak a vitában. Mi ennek az oka? Az, hogy a katolikusok nem ismerik a Bibliát, míg Jehova Tanúi jól ismerik.”

Egy helységben a katolikus egyház híveit arra oktatta, hogy menjenek el olyan katolikusokhoz, akik Jehova Tanúival tanulmányoznak — ezek ugyanis tévelygők — és próbálják őket ismét viszatéríteni az egyház kebelébe. De egy pár hónap múlva a testvérek három új bibliatanulmányozást kezdtek azokkal, akik ilyen különleges kiképzést kaptak. Így ez a kezdeményezés visszafelé sült el a katolikus egyház számára.

Egy másik helységben kb. 50 pap gyűlt össze, hogy nyilvánosság előtt megvitassák Jehova Tanúit. Kb. 50 egyházbarát személyt is meghívtak. A vitát a rádió is közvetítette, úgy hogy mindenki saját lakásában nyomon kísérhette a vitát. A vita három napon át folytatódott. A vita során többek között elmondták, Jehova Tanúi szektát alkotnak, és az embereket félrevezetik, stb. Az utolsó órában megkérdezték, szeretne-e valaki a hallgatóságból valamit mondani. Volt egy jelentkező, aki minden valószínűség szerint érdeklődő lehetett, aki a testvéreket védelmébe vette. Elmondta, hogy a papok tájékoztatása hamis, nem igaz. Mindezt persze közölte a rádió is. Másnap a testvéreket a házról házra való tanúskodás közben sok ember behívta és azt kérték, beszéljenek még többet az igazságról. Több házi bibliatanulmányozás kezdődött így el. A fiókhivatal koordinátora azt mondta, hálásak vagyunk a katolikus egyháznak, amit érdekünkben tett.

Egy dél-olaszországi területen a testvérek nem mentek be azokba a házakba, ahol ki volt téve a cédula: „Kérjük, mellőzzenek bennünket Jehova Tanúi.” Majdnem minden házban volt ilyen felirat. A testvérek nyugtalanok voltak és tanakodtak magukban, mi lehet ennek az oka. Aztán úgy döntöttek, hogy egy ajtónál megkérdezik: „Miért nem szretnének Jehova Tanúival beszélni?” Sok esetben ezt a választ kapták: „Felkeresett bennünket a pap és ő hozta ide ezeket a cédulákat az ajtóra. Én nem tudom, miért hozta.” A testvéreinknek jó alkalmuk volt házi bibliatanulmányozást kezdeni. Szemmel láthatólag a feliratokat nem értették a lakástulajdonosok, hiszen régóta szokás, hogy az emberek azt teszik, amit mondanak nekik a papok.

Az utolsó pár hónapban a testvérek már 98 450 bibliatanulmányozás vezetnek Olaszországban, ami részben a katolikus egyház arra irányuló erőfeszítésének köszönhető, hogy megpróbálják Jehova Tanúi tevékenységét feltartóztatni.

De most tegyünk egy kirándulást Afrikába, Sierra Leonéba. El lehet-e felejteni egy olyan tapasztalatot, amikor egy nagy lány kezére támaszkodva jött be a Királyság-terembe? Erről a tapasztalatról olvashatunk az 1985-ös évkönyvben is.

„Egy misszionárius testvérnő egy 18 éves nyomorék lánnyal, név szerint Jay-val kezdett el bibliatanulmányozást. Testi állapota miatt nem járhatott iskolába. Nagy erőfeszítésébe került, hogy egyenesen tudjon előre menni, és miközben ezt tette, kezeivel a földre támaszkodott — és hogy kezeit kímélje — fadeszkát használt, testsúlyát teljesen a kezére tette át és a lábait előre csúsztatta. A misszionárius testvérnő többször is meglátogatta Jay-t, aki megismerte az igazságot. De megtanult olvasni is. Jóllehet elmúlt 18 éves, csak egyszer merészkedett ki kis otthonukból, ahol lakott. Megkérdezte, szabadna-e neki is a gyülekezeti könyvtanulmányozást látogatnia, amely abban az utcában volt, ahol ő lakott. El lehet képzelni, mennyire aggódtak hozzátartozói, amikor látták, hogy Jay elhagyta házuk biztonságos környezetét . . . Ahhoz, hogy az igazságot elfogadhassa, teljes eltökéltségre volt szükség, és ez meg is volt nála. Most minden összejövetelre elmegy, jóllehet öt vagy hat háztömböt kell a leírt módon „lefutnia”, hogy taxit kapjon és a Királyság-terembe eljusson. Szeretnétek tudni, mi lett vele később? Amikor egy svájci testvérnő ezt olvasta, annyira meghatódott, hogy intézkedett és küldött részére egy tolókocsit, amit kezével meg tud hajtani. A nagy lány időközben alámerítkezett és a tolókocsival most kimegy prédikálni. Jól ismerik a környéken és sok irodalmat terjeszt. Rendszeresen részt vesz az utcai tanúskodásban, sőt már kisegítő úttörő.”

Arra serkent-e a példája, hogy te is elkezd a kisegítőúttörő-szolgálatot? Mi itt a mérsékelt égöv alatt élünk, és tulajdonképpen ez az éghajlat e tekintetben kedvező nekünk. De mi lenne, ha Alaszkán kellene élnünk? Nem lenne egy kicsit nehezebb ott az úttörőszolgálatot végezni? A testvérek ennek ellenére ott is végzik a szolgálatukat mínusz 10-20 fokos hidegben, sőt még utcsai tanúskodást is végeznek. Télen az időt jól meg kell vásárolni, mert a nap 10 órakor kel és már 15 órakor nyugszik.

Hasonló dolog történt egy másik földrészen egy olyan országban, ahol a munkánkat betiltották.

„Egy bizonyos összejövetelen bejelentették a körzetfelvigyázó látogatását, de egy bejelentés is elhangzott egy illető kiközösítéséről, aki még jelen volt. A kiközösített bosszúból elment a rendőrségre, és elmondta, hol tartóztathatják le a körzetfelvigyázót azon a bizonyos estén. Ez ugyanolyan árulás volt, mint Júdásé. Időközben a körzetfelvigyázónak meg kellett változtatnia az időpontot. A kizárt személy a megbeszélt napon a rendőrséget elvezette ahhoz a bizonyos házhoz, de csak az ott lakó testvéreket találták ott a rendőrök. A rendőrök érthetően dühösek voltak és érdeklődni kezdtek a kizárt személy felől. A testvérek elmondták, hogy ki lett zárva, mert semmirekellő. A rendőrök megkérdezték: „De miért közösítették ki?” „Mert nem keresztényi módon élt.” A rendőrök erre azt mondták: „Ha önöknek sem volt jó, akkor nekünk sem kell.” Magukkal vitték és börtönbe zárták.

Egy másik országban, ahol a munka be van tiltva, gyakoriak a politikai zavargások. Egyes testvérek még életüket is elvesztették. De a többiek nem húzódnak vissza emiatt. Egy 35 fős gyülekezetből nem régen 19-en merítkeztek alá egyszerre. Az egyik alámerítkező ezt mondta: „Engem az Őrtorony mentett meg.” Hogyan értette ezt? „Állami szolgálatban álltam és abban az országban a gerillák feketelistáján szerepeltem. Ők elhatározták, hogy minden állami tisztviselőt kivégeznek. Amikor házamba jöttek, hogy megöljenek, éppen az egyik Őrtorony példányt olvastam. Vezetőjük ezt kérdezte: „Ehhez az egyházhoz tartozik?” A férfi az igazsághoz hűen azt mondta: „Nem, még nem. De éppen tanulmányozom ezt a számot és remélem, én is az leszek.” Ezt mondták neki: „Ma még megkíméljük önt, mert ezt a folyóiratot olvasta.” És tovább mentek. Ezután nagy izgatottan szaladt a testvérekhez, elmondta nekik mi történt és ezt mondta: „Mindenképpen szeretnék Jehova Tanúja lenni.” Azóta már az lett.