Kérdésdoboz
◼ Hogyan nyilváníthatják ki örömüket azok, akik jelen vannak az alámerítkezésnél?
Az alámerítkezés örömteljes alkalom. Örvendezünk, amikor látjuk, hogy új egyének foglalnak állást Jehova oldalán, nyilvánosan is kinyilvánítva hitüket (Zsolt 40:8 [40:9, Károli]). Jézus azt mondta, hogy az ilyen esemény nagy örömre ad okot az egekben (Luk 15:10). A családtagok, és a hírnökök, akik az alámerítkezőkkel tanultak, nagyon boldogok, hogy látják az újakat, amint megteszik ezt a döntő lépést. De hogyan lehet ezt az örömet illő módon kifejezésre juttatni?
Jézus alámerítkezése példa a ma élő keresztények alámerítkezéséhez. Ő felismerte, hogy komoly, ünnepélyes dolog megtételére készül. Imádkozott, amikor alámerítkezett (Luk 3:21, 22). Tudta, hogy az alámerítkezés az elmélkedés és a józan gondolkodás időszaka. Tanítványai is felismerték az alámerítkezés jelentőségét. Időszámításunk szerint 33. Pünkösdjén a szent szellem kitöltését követően 3000-en merítkeztek alá. Hogyan reagáltak a tanítványok, akik tanúi voltak ennek az eseménynek? „Továbbra is az apostolok tanításának, a közösségnek, az étkezéseknek és az imádkozásnak szánták oda magukat” (Csel 2:41, 42). A tanítványok szellemi dolgokon elmélkedtek és vendégszeretetet tanúsítottak egymás iránt.
A modern időkben a keresztény kongresszusok fénypontja az alámerítkezés. Természetesen helyénvaló tapssal és dicsérettel kifejezni az örömünket, amikor látjuk, hogy az emberek Jehova mellett foglalnak állást. Másrészt nem lenne illő féktelen vigadozás kinyilvánítása, füttyszó, karlengetések fej feletti magasságban és az alámerítkezők neveinek a kiáltása. Az ilyen magatartás az értékelés hiányát mutatná a hit eme kinyilvánításának a komolysága és szentsége iránt. Nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy látványosan virágot vagy más ajándékot adjunk át az alámerítkezőknek, amint kilépnek a medencéből. Az alámerítkezés a keresztény életpálya kezdetét jelenti a megmentés érdekében. Azáltal mutathatjuk ki örvendezésünket, és azáltal lehetünk a buzdítás forrásai az alámerítkezők számára, ha segítünk nekik értékelni azt a szoros kapcsolatot Jehovával, amelyet az alámerítkezés megnyit számukra.
Az alámerítkezés helyszíne nem megfelelő hely a tréfálkozásra, játszásra, úszásra vagy más olyan viselkedésre, amely csökkentené az alkalom komolyságát. Az örömünket méltóságteljes módon kell kifejezésre juttatnunk. Fegyelmezett viselkedésünk és komolyságunk hozzájárul minden jelenlévő öröméhez.