Újraéleszthető-e az érdeklődés?
1 „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3, New World Translation). Jézusnak a Hegyi beszédben mondott fenti szavai jelentőségteljes mondanivalót hordoznak. Nem sokan ismerik fel, hogy szellemi dolgokra van szükségük ahhoz, hogy boldoggá és eredményessé tegyék az életüket. Vannak olyan emberek, akik valamikor tudatában voltak a szellemi szükségletüknek, de később elvesztették ezt az igényüket. Valami előidézte, hogy hideggé váljanak a szellemi dolgok iránt. Elfordultak attól, ami igazán a javukat szolgálja. Az a kérdés, hogy vajon újraéleszthető-e az ilyen személyek érdeklődése? Örömmel mondhatjuk, hogy némelyek számára újraéleszthető.
2 Talán ismersz valakit, aki évekkel ezelőtt, esetleg gyermekkorában már tanulmányozta Jehova Tanúival a Bibliát, de később megszakította a kapcsolatát Isten népével. Bizonyos bibliai tanítások és igazságos alapelvek azonban hatást gyakoroltak az elméjére, és még mindig emlékszik azokra. Minthogy a világ állapota egyre romlik és az életkörülmények változnak, a régebben megtanult dolgokat visszaidézi az ilyen egyén és talán Istenhez fordul, és kész arra, hogy további bibliai ismeretet szerezzen. Az ilyen személyek meglátogatása abból a célból, hogy újrakezdjük velük a bibliatanulmányozást, a legeredményesebb eljárásnak bizonyulhat.
3 Bizonyára erőfeszítést kell tenned, hogy időnként felkeresd azokat a személyeket, akik részt vettek az Emlékünnepen. Tudasd velük, hogy őszintén aggódsz a szellemi jólétük miatt, és ajánld fel nekik, hogy tanulmányozod velük a Bibliát. Különleges erőfeszítést kell tenni azok megsegítése érdekében is, akik a közelmúltban részt vettek a „Fényhordozók” Kerületkongresszuson. Bizonyos esetekben előnyös lehet, ha egy másik hírnök látogatja meg azt a személyt, akinek a tanulmányozása előrehaladás hiányában abbamaradt.
4 Természetesen elvárható, hogy az emberek, akikkel tanulmányozunk, komolyan vegyék Jehova imádatát és bizonyos mértékű szorgalmat tanúsítsanak a bibliatanulmányozásukban. Ami viszont minket illet, a magunk részéről mindenképpen szeretnénk megtenni a szükséges erőfeszítést, hogy segítsünk, és azt érezhessük a többi emberhez fűződő kapcsolatunkról, amit Pál mondott: „Mindeneknek vérétől tiszta vagyok” (Csel 20:26).