Gyakorold magad az isteni önátadásban, mert ez a cél!
1 A Teokratikus Szolgálati Iskola folyamatosan kiképez minket, hogy ’helyesen hasogassuk [kezeljük, New World Translation] az igazság szavát’ (2Tim 2:15). Te is beiratkoztál ebbe az iskolába? Ha még nem, de megfelelsz a követelményeknek, miért ne fordítanád a javadra ezt a nagyszerű gondoskodást azáltal, hogy most beiratkozol?
2 Az iskola egyik kiemelkedő része a heti bibliaolvasási program. A személyes tanulmányozási munkatervedben szerepelnie kell a kijelölt bibliai fejezeteknek, így idővel végigolvasod az egész Bibliát.
3 Az 1993–ban kezdődő iskolai munkatervben a 2. számú bibliaolvasási tanulóbeszédet teljes egészében végig kell olvasni anélkül, hogy az előadó megszakítaná a felolvasást a közbeeső gondolatoknál. Ez azt jelenti, hogy a tanuló, aki ezt a programrészt tartja, csak a bevezetőjében és a befejező részben mond kiegészítő magyarázatot. A testvér, akit a bibliaolvasás főbb részeinek a kiemelésével bíztak meg, a 2. sz. tanulóbeszédhez kijelölt versekről csak korlátozott mennyiségű tájékoztatást adjon, hogy a 2. számú tanulóbeszéd előadója teljes mértékben kifejthesse a mondanivalóját a felolvasott bibliaversekről.
4 A 2., 3. és 4. sz. tanulóbeszédek esetében az iskolafelvigyázó a tanácsadó cédulára írja a minősítést. Nem kell követnie a tanácsadó cédulán felsorolt szempontok sorrendjét, azokat a sajátos szempontokat választhatja ki, ahol a tanulónak javítania kell. Az 1. sz. előadás előadójának a tanácsadó cédulájára nem kell minősítést írni, noha személyes tanácsot lehet adni, ha erre szükség van.
5 Mindenkinek, aki megfelel a követelményeknek, teljes mértékben javára kell fordítania a Jehovától jövő szellemi gondoskodást, ideértve a Teokratikus Szolgálati Iskolán felkínált oktatást. Ez az oktatás sikeresebb szolgálathoz vezethet (1Tim 4:7).