A Biblia — a vigasz és remény forrása egy nyugtalan világban
1 Ez a világ olyan helyzetet állandósít, amelyben az emberiségnek rettenetes nyomást kell kiállnia, s amelyben vigaszra és reményre van szüksége. Az igazi vigasz egyedüli forrása a Biblia. Reményt kínál egy igazságos új világra (Róma 15:4; 2Pét 3:13). Az Insight (Éleslátás) könyv a következőket jegyzi meg az I. kötetben, a 311. oldalon: „A Biblia nélkül nem ismernénk Jehovát, nem ismernénk a Krisztus váltságáldozatának köszönhető csodálatos jótéteményeket, és nem értenénk azokat a követelményeket, amelyeknek meg kell felelnünk ahhoz, hogy örökké tartó életet kapjunk Isten igazságos Királyságában vagy annak uralma alatt.”
2 November folyamán különleges figyelmet fordítunk arra a szerepre, amelyet abban játszik Isten Szava, a Biblia, hogy segítsen az embereknek megküzdeni a világtól jövő nyomásokkal. A Biblia — Isten Szava vagy emberé? című könyvet fogjuk felajánlani. Mit mondhatunk, ami segíteni fog a helyes beállítottságú egyéneknek megbecsülni a Biblia értékét?
3 Bemutatkozás után valami ehhez hasonlót mondhatnál:
◼ „Valószínűleg egyetért azzal, hogy olyan problémák vesznek körül, amelyek elrabolhatják tőlünk elmebeli békénket. Hol találhatunk gyakorlati tanácsot, amely megmutatja, miként küzdjünk meg e problémákkal? [Engedd válaszolni.] Én megnyugtató könyvnek találtam a Bibliát, mert megtanítja nekünk, hogyan legyünk boldogok. [Olvasd fel a Lukács 11:28-at.] A munkánk célja az, hogy buzdítsuk az embereket a Biblia olvasására és arra, hogy fordítsák javukra az útmutatását. E bibliai segédeszköz, A Biblia — Isten Szava vagy emberé?, segíthet önnek ezt megtenni. Figyelje meg, mit mond a világban tapasztalható problémák többségének az okáról. [Olvasd fel a második mondatot a 187. oldal 9. bekezdéséből.] Ha szeretné elolvasni e könyvet, örömmel itt hagyom önnél e példányt.”
4 Esetleg úgy dönthetsz, hogy egy ehhez hasonló, egyszerű megközelítést alkalmazol:
◼ „Az érdeklődésünk annak elősegítésére irányul, hogy nagyobb tisztelet övezze Isten Szavát, a Bibliát. Szeretnék önnek adni egy példányt e traktátusból: Miért bízhatsz a Bibliában? Megmagyarázza, miért tekinthetünk úgy a Bibliára, mint amiben biztos reményt találunk egy jobb világra nézve. [Lapozz a 6. oldalhoz, és olvasd fel a Zsoltárok 37:29-et az utolsó bekezdéssel együtt.] Olvassa el személyesen e traktátust, és legközelebbi látogatásomkor mondja el, mi a véleménye a Biblia által felkínált reményről.”
5 Egyes hírnökök talán ezt a közvetlen megközelítést szeretnék alkalmazni egy bibliatanulmányozás bevezetése végett:
◼ „Azért jöttem, hogy felajánljak önnek egy ingyenes rendszeres házi bibliatanulmányozást. A Bibliát Isten ihlette, és az útmutatása segítségünkre lehet a dolgok helyreigazításában. [Magyarázd el, hogyan segít nekünk a Biblia meglátni a napjainkra vonatkozó gyakorlati értékét. Lapozz az Érveljünk könyv 46—47. oldalára. A megnyilvánuló érdeklődéshez mérten keress ki egy-két idézett írásszöveget a Bibliából, és fejtsd ki a lényeget.] Örülnék, ha visszatérhetnék, és további beszélgetést folytatnánk a Királyság-reményről.”
6 A Biblia a vigasz és remény forrása, valamint az igazságé, amely örökké tartó élethez vezethet el bennünket (Ján 17:3, 17). Ha megosztjuk másokkal a bibliai ismeretet, ez örömet szerez Jehovának, „a ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön” (1Tim 2:4).