Kínáljuk fel az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyvet
1 El voltunk ragadtatva, amikor közreadták az Ismeret, amely örök élethez vezet című új könyvet! Ez azt a célt szolgálja, hogy segítsen az embereknek gyorsan pontos ismeretet szerezni az igazságról. Decemberben először lesz lehetőségünk felkínálni ezt a könyvet a területünkön. Mit mondhatnánk, hogy felkeltsük az érdeklődést?
2 Ez a felkínálás talán hatást gyakorol arra a személyre, akinek Istenbe vetett hite meggyengült:
◼ „Sokan istenhívőként nőttek fel, de most úgy találják, hogy hitük már nem olyan, mint régen. Mit gondol, mi lehet ennek az oka? [Engedd válaszolni.] Istenbe vetett hitünket megerősíti az, ha megfigyeljük a világegyetem csodáit. [Olvasd fel a Zsoltárok 19:2-t.] Az a személy, akinek a törvényei kormányozzák ezeket az égitesteket, számunkra is értékes irányításról gondoskodik. [Olvasd fel a Zsoltárok 19:8–10-et.] Ezek a versek kihangsúlyozzák azt, milyen fontos megismerni Istenről és szándékairól mindent, amit csak tudunk. [Hívd fel a figyelmét a 4. és 5. oldalon található képre, és olvasd fel a bekeretezett részt.] Ha szeretne hasznot meríteni ebből a különleges ismeretből, örömmel itt hagyom ezt a könyvet önnél.”
3 Valamilyen nemrég történt, a hírekben hallott, lesújtó eseményre gondolva ezt mondhatnád:
◼ „Valószínűleg hallotta már a [említsd meg az eseményt]. Eltűnődött már azon, hogy vajon Istent valóban foglalkoztatja az igazságtalanság és a szenvedés, amelyet magunk körül látunk, vagy amelyet magunk is tapasztalunk? [Engedd válaszolni.] A Biblia arról biztosít, hogy Isten szeret bennünket, és hogy átsegít majd a megpróbáltatások időszakán.” Olvass fel részleteket a Zsoltárok 72:12–17-ből. Nyisd ki a könyvet a 70. oldalon, és hívd fel a figyelmet arra, hogy ez a könyv — Ismeret, amely örök élethez vezet — válaszol egy kérdésre, amelyet milliók feltettek már: Miért engedi meg Isten a szenvedést? „Nagyon vigasztalónak fogja találni a Biblia válaszát erre a kérdésre. Szeretném itt hagyni önnél ezt a könyvet, hogy saját maga is tudjon olvasni erről.”
4 Ha egy szülővel találkozol, talán a családra összpontosíthatsz:
◼ „A legtöbb szülő egyetért azzal, hogy sok problémába ütközik az ember, amikor megpróbálja megőrizni a családi boldogságot. Ön szerint mik jelentenek komoly akadályokat? [Engedd válaszolni.] Többségünkben megteszünk minden tőlünk telhetőt, de rendszerint értékeljük az olyan támogatást, amely segít jobb eredményeket elérni. A Biblia kiváló tanácsot ad. [Olvass fel részleteket a Kolossé 3:12, 18–21-ből.] A Biblia még sokkal többet tud mondani ebben a témában, amint azt ennek a könyvnek a 15. fejezete vázolja, melynek a címe: »Olyan családot építeni, mely tiszteletet szerez Istennek«. Áttekinti a Bibliában adott tanácsot, amely megmutatja, hogyan mérsékeljük a házasságból fakadó stresszt, és hogyan birkózzunk meg azokkal a problémákkal, amelyekkel gyermekeink szembenéznek. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja a könyv olvasását.”
5 Ha inkább valami rövidebbet szeretnél mondani, talán kipróbálhatnád ezt:
◼ „Eltűnődött már azon, miért öregszünk és halunk meg? Ennek a könyvnek a 6. fejezete elmagyarázza a halál okát, és azt, hogyan fogja Isten eltávolítani azt. A Biblia elmondja nekünk, hogy Isten örökké tartó életet ígért azoknak, akik szeretik őt. [Olvasd fel a János 17:3-at.] Ha szeretne erről olvasni, akkor nagyon felvilágosítónak találja majd ezt a könyvet.”
6 Ha jól felkészültek vagyunk, arra tudjuk használni ezt a könyvet, hogy másoknak ’megmagyarázzuk az írásokat’ oly módon, hogy az nagy örömet szerez számukra! (Luk 24:32).