Fordítsd javadra az 1996-os Teokratikus Szolgálati Iskolát — 2. rész
1 Kevéssel azután, hogy 1943-ban megkezdődött a Teokratikus Szolgálati Iskola, a Társulat egyik fiókja a következőkről számolt be: „Ez az igen nagyszerű elrendezés rövid időn belül hozzá tudott segíteni sok olyan testvért, aki úgy gondolta, soha nem lesz belőle nyilvános szónok, ahhoz, hogy nagyon hatékonnyá váljon az emelvényen, és eredményesebbé a szántóföldön.” Az iskola továbbra is kiváló képzést nyújt, amelyre mindannyiunknak szükségünk van.
2 Bibliaolvasás: Az iskola nem csak azoknak válik javukra, akik programrészt kapnak. Tulajdonképpen mindannyiunknak van egy feladata; ez pedig a heti bibliaolvasás. Az iskola munkaterve megmutatja, mely részeket olvassuk el a Bibliából hetente. Az Írásokban sok olyan emlékeztető van, amely kihangsúlyozza a Biblia naponkénti olvasásának fontosságát (Józs 1:8; Zsolt 1:2; Csel 17:11). A bibliaolvasás nélkülözhetetlen a jó szellemi egészséghez; táplálja az elmét és a szívet. Ha naponta legalább öt percet olvassuk a Bibliát, akkor lépést tudunk tartani a munkatervvel. Így év végére több mint 150 fejezetet olvasunk el Isten Szavából. Ha kéznél tartjuk a Bibliát, képesnek kell lennünk arra, hogy mindennap olvassunk belőle valamennyit.
3 Oktató előadás: Hogy lojális, buzgó szolgálatra ösztönözze a testvéreket, az oktató előadást megtartó szónoknak jó tanítási módszereket kell alkalmaznia, megértéshez kell segítenie a hallgatókat, és értékelést kell kiépítenie Jehova, a Szava és a szervezete iránt. A vének és a kisegítőszolgák úgy tudják ezt megvalósítani, ha alaposan felkészülnek, a téma köré építik fel előadásukat, meggyőződéssel beszélnek, és élővé teszik az anyagot (Zsid 4:12). Fontos, hogy az előadó ne lépje túl a számára kiszabott időt. A teljes Írás könyv bővelkedik bibliai idézetekben, és egy sereg, Íráson alapuló izgalmas anyagot mutat be, melyek javunkra válhatnak szellemileg. Az Imádat könyvben fontos és gyakorlatias magyarázatokat találunk bibliai alapelvekre, és arra, hogy miként tudjuk alkalmazni azokat keresztényi életünkben. Segít nekünk abban, hogy egyesülten mutassunk be imádatot a világméretű testvériséggel.
4 Bibliai kiemelés: Az ezzel a feladattal megbízott testvéreknek olyan konkrét verseket kell kiválasztaniuk, amelyek gyakorlatiasan alkalmazhatók a gyülekezet javára. Ez megköveteli tőlük, hogy elolvassák a kijelölt fejezeteket, elmélkedjenek rajtuk, és kutatást végezzenek a kiválasztott verseket illetően, hogy olyan gondolatokat találjanak, amelyek világossá teszik az adott írásszövegek jelentését. Az Őrtorony december 15-ei száma egy indexet tartalmaz hátul, amely segíthet felvilágosítást találnunk konkrét bibliai témákban. Az ezt a programrészt megtartó testvéreknek jó ítélőképességet kell kinyilvánítaniuk, és nem szabad tárgytól eltérő dolgokat is betoldaniuk. Ne készítsenek elő több anyagot, mint amennyit ésszerűen nézve át lehet venni hat percben.
5 Mindannyian javunkra fordíthatjuk a Teokratikus Szolgálati Iskolát. Segíteni tud abban, hogy javítsuk a beszédkészségünket és tanítói képességünket. Ha teljes mértékben kihasználjuk e gondoskodást, az biztosan segíteni fog abban, hogy ’előhaladásunk nyilvánvaló legyen mindenek előtt’ (1Tim 4:15).