Az Emlékünnep — nagyon fontos esemény!
1 Naplemente után március 23-án, vasárnap fogjuk megünnepelni Krisztus halálának az emlékünnepét (Luk 22:19). Ez valóban nagyon fontos esemény! Jézus, mivel mindhalálig megőrizte Jehova iránti feddhetetlenségét, bebizonyította, hogy az ember meg tudja őrizni tökéletes, Isten iránti odaadását, még nagy nyomás idején is, ezáltal kiállva Jehova szuverenitásának jogossága mellett (Zsid 5:8). Ezenkívül Krisztus halála biztosította a tökéletes emberi áldozatot, melyre az emberiség megváltásához szükség volt, s így lehetővé tette azoknak, akik hitet gyakorolnak, hogy örökké éljenek (Ján 3:16). Azáltal mutathatjuk ki szívből jövő értékelésünket Jehova szeretete és Jézus értünk adott áldozata iránt, ha jelen vagyunk az Emlékünnepen.
2 Mindenkit arra buzdítunk, hogy kövesse a március 18—23-ra tervezett bibliaolvasási programot, amint azt a Jehova Tanúi 1997. évi naptára mutatja. Az is segíteni fog, hogy a figyelmünket az emberiség történelmének legfontosabb hetére összpontosítsuk, ha a család megbeszéli A legnagyobb ember, aki valaha élt című könyv 112—116. fejezetét.
3 Tudod növelni a szántóföldi szolgálatban töltött időt az emlékünnepi időszakban? Sok hírnök teljes mértékben kihasználja a márciusi öt hétvégét, hogy kisegítő úttörőként szolgáljon. Miért ne lennél te is közöttük? Mindannyian teljes mértékben részt vehetünk abban, hogy kihangsúlyozzuk az emlékünnepen való részvétel fontosságát. Mivel vasárnapra esik, könnyebben eljönnek rá sokan. Feltétlenül hívj meg minden bibliatanulmányozót és más érdeklődő személyt, hogy csatlakozzon hozzánk. Oszd meg velük, amit az Ismeret könyv 127. oldal 18. bekezdése mond az évnek arról a napjáról, amelyről különösen meg kell emlékezni.
4 1997-nek erre a legnagyszerűbb eseményére készülj mélységes értékeléssel mindaz iránt, amit Jézus halála jelent számunkra. Légy jelen március 23-a estéjén, amikor az igaz keresztények mindenütt hűségesen megtartják az Emlékünnepet.