Ültesd el másokban az örök élet reménységét
1 Az ember ugyan keresi a lehetőségeket, hogyan tudná lelassítani az öregedés folyamatát, és hogyan tudná megnövelni az életkorát, mégsem lehet elkerülni az öregkort és a halált. Milyen hálásak vagyunk, hogy a Biblia elmagyarázza, miért öregszenek és halnak meg az emberek, és hogy az öregedés következményei hogyan lesznek visszafordítva, és hogyan szűnik meg a halál. Ezeket az igazságokat meggyőzően tálalja az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyv. Világos választ ad az életre és halálra vonatkozó nyugtalanító kérdésekre, arra az időszakra terelve az olvasó figyelmét, amikor helyreáll majd a Paradicsom.
2 Márciusban az Ismeret könyvet fogjuk felkínálni, azzal a céllal, hogy bibliatanulmányozásokat vezessünk be (Máté 28:19, 20). Ez után újralátogatást fogunk végezni mindazoknál, akik érdeklődnek a Királyság-üzenet iránt. Így elültethetjük másokban az örök élet reménységét (Tit 1:2). Ahhoz, hogy ezt elérd, talán hasznosnak fogod találni a következő javaslatokat.
3 Amikor először keresed fel a házigazdát, megkérdezhetnéd:
◼ „Gondolkodott már azon, hogy miért vágynak az emberek arra, hogy tovább éljenek? [Engedd válaszolni.] A buddhisták, keresztények, hinduk, muszlimok és még mások mind abban reménykednek, hogy lesz élet a halál után.” Nyisd ki az Ismeret könyvet a 6., „Miért öregszünk és halunk meg?” című fejezetnél, és olvasd fel a 3. bekezdést. Érvelj az ott említett bibliaverssel. Utalva a bekezdés végén levő két kérdésre, kérdezd meg a házigazdát, hogy szeretné-e ő maga megtudni rá a választ. Ha szeretné, beszéljétek meg a következő néhány bekezdést. S már el is kezdtél egy tanulmányozást! Egyébként pedig hagyd ott nála a könyvet, hogy olvassa el, és tervezd be, hogy visszatérsz, lehetőleg még egy-két napon belül, hogy megbeszéljétek a válaszokat.
4 Olyan helyre visszatérve, ahol az „Ismeret” könyvet hagytad ott, ezt mondhatnád:
◼ „Visszajöttem önhöz, hogy megbeszéljünk a halálról két olyan kérdést, amelyre nem adtam választ.” Emlékeztesd a házigazdát a kérdésekre. Utána beszéljétek meg a 6. fejezetben az „Aljas fondorlat” alcím alatti gondolatokat. A körülményektől függően vagy folytassátok a tanulmányozást, vagy tedd fel a 7. bekezdésben található utolsó kérdést, hogy lefektesd a következő beszélgetés alapját. Készíts konkrét terveket, hogy visszatérsz. Adj át a házigazdának egy meghívót, és röviden vázold, hogyan zajlanak a gyülekezeti összejövetelek. Hívd meg szeretettel, hogy jöjjön el.
5 Akár házról házra, akár alkalmilag tanúskodsz, a következőkkel kezdhetnéd a beszélgetést:
◼ „Gondolkodott már azon, hogy mi lesz velünk és a földdel a jövőben? [Engedd válaszolni.] A Biblia egy szóban összefoglalja, mi lesz a jövőben: Paradicsom! Elmagyarázza, hogy kezdetben Isten a föld egy részét csodálatos paradicsommá alakította, és ide helyezte az emberpárt, amelyet megteremtett. Úgy volt, hogy benépesítik az egész földet, és fokozatosan paradicsommá alakítják. Figyelje meg ezt a leírást, milyen lehetett a Paradicsom.” Nyisd ki az Ismeret könyvet a 8. oldalnál, olvasd fel az „Élet a Paradicsomban” alcím alatti 9. bekezdést. Majd beszéld meg vele a 10. bekezdésben található gondolatokat, és olvasd fel az említett írásszöveget, az Ésaiás 55:10, 11-et. Ajánld fel, hogy folytatjátok a beszélgetést arról, hogy milyen lesz az élet a helyreállított Paradicsomban, és hogy együtt átveszitek a 11—16. bekezdést. Vagy pedig buzdítsd az illetőt arra, hogy olvassa el maga, és beszéljetek meg egy újabb találkozást, hogy megtárgyaljátok.
6 Ha nem vezetted be az előző alkalommal a tanulmányozást, megpróbálhatnád az újralátogatásnál, ezt mondva:
◼ „Amint arról a múltkor beszéltünk, Istennek az a szándéka, hogy az egész föld paradicsommá legyen alakítva. Ezért felmerül a kérdés, hogy milyen lesz a Paradicsom?” Nyisd ki az Ismeret könyvet az 1. fejezetnél, és tanulmányozzátok át a 11—16. bekezdést az „Élet a helyreállított Paradicsomban” alcím alatt. Ez után mutasd meg a 4., 5. oldalon lévő képet, és kérdezd meg az illetőt, hogy szeretne-e ilyen gyönyörű környezetben élni. Utána olvasd fel a 10. oldalon a 17. bekezdés első mondatát. A helyzettől függően vagy folytasd a tanulmányozást, vagy mondd azt, hogy amikor legközelebb eljössz, elmagyarázod, mi kell ahhoz, hogy valaki a helyreállított Paradicsomban éljen. Hagyj ott nála egy meghívót, magyarázd el az összejöveteli időtervet, és hívd meg szeretettel a Királyság-terembe.
7 Az Ismeret könyv kiváló eszköz abban, hogy megismertessük másokkal az Isten által ígért „örök élet” reménységét. Ha házi bibliatanulmányozást vezetsz az embereknél, az elültetheti bennük ezt a nagyszerű reményt, mely az „igazmondó” Istentől származik.