JÁNOS
Magyarázó jegyzetek – 11. fejezet
Lázár: Lásd a Lk 16:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.
Betániából: Lásd a Mt 21:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.
júdeaiak: Vagy: „zsidók”. Bár a görög szót itt úgy is helyénvaló fordítani, hogy „zsidók” (mint például a Jn 10:31, 33-ban), de Jézus közvetlenül előtte ezt mondta a tanítványainak: „Menjünk ismét Júdeába.” Tehát a „júdeaiak” szó használata ebben a versben jól mutatja, hogy a júdeai zsidók akarták megkövezni Jézust (Jn 11:7).
elaludt: A Biblia gyakran hasonlítja a halált az alváshoz (Zs 13:3; Mr 5:39; Cs 7:60, lábj.; 1Ko 7:39, lábj.; 15:51; 1Te 4:13, lábj.). Jézus arra készült, hogy visszaadja Lázár életét, és talán azért fogalmazott így, hogy rámutasson, hogy ahogyan fel lehet ébreszteni valakit a mély álomból, úgy a halálból is lehetséges visszahozni. Jézus Lázár feltámasztásához az Atyjától kapta a hatalmat, „aki életre kelti a halottakat, és úgy hívja a nem létezőket, mintha léteznének” (Ró 4:17; lásd a Mr 5:39-hez és a Cs 7:60-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).
Tamás: Ez a görög név arámi eredetű, és a jelentése: ’iker’. Tamás apostolnak egy másik görög neve is volt, Diʹdü·mosz (néhány magyar fordításban Didimusz), melynek szintén az a jelentése, hogy Iker.
már négy napja a sírban van: Amikor Lázár súlyosan megbetegedett, a lánytestvérei megüzenték ezt Jézusnak (Jn 11:1–3). Jézus úgy kétnapi járóföldre volt Betániától, és Lázár akkortájt halhatott meg, amikor Jézus megkapta a hírt (Jn 10:40). Jézus „ott maradt még két napig, ahol volt”, és csak utána indult el Betániába (Jn 11:6, 7). Mivel két napot várt, és még két napot utazott, négy nappal Lázár halála után érkezett a sírhoz. Korábban már volt két alkalom, amikor Jézus feltámasztott valakit: az egyik személyt rögtön a halála után támasztotta fel, a másikat pedig nem sokkal a halál bekövetkezte után, de minden bizonnyal még aznap (Lk 7:11–17; 8:49–55; vesd össze: Mt 11:5). De még nem támasztott fel senkit, aki már négy napja halott volt, és a teste már oszlásnak indult (Jn 11:39). A zsidóknak volt egy olyan téves nézetük, miszerint a lélek a halott testnél marad három napig, és azután hagyja el azt. Még azok is, akik ebben hittek, meggyőződhettek arról, hogy Jézus egy különleges csodát hajtott végre Lázár esetében (Jn 12:9, 10, 17).
sírban: Vagy: „emléksírban”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)
mintegy három kilométerre: Szó szerint: „mintegy 15 stadionnyira”. A görög sztaʹdi·on szó egy hosszmérték, és 185 m-nek, a római mérföld egynyolcadának felel meg. (Lásd a Szójegyzékben a „Mérföld” címszót, illetve a B14-es függ.-et.)
Tudom, hogy feltámad: Márta azt hitte, hogy Jézus a jövőbeli feltámadásról beszél, melyre az utolsó napon kerül sor. (Lásd a Jn 6:39-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Figyelemre méltó, hogy hitt ebben a tanításban. Akkoriban voltak olyan vallási vezetők, az úgynevezett szadduceusok, akik tagadták a feltámadást, holott az ihletett Írások egyértelműen tanítják (Dá 12:13; Mr 12:18). A farizeusok pedig a lélek halhatatlanságában hittek. Márta azonban tudta, hogy Jézus a feltámadás reménységét tanítja, sőt, már támasztott is fel embereket, jóllehet azok nem voltak olyan régóta halottak, mint Lázár.
Én vagyok a feltámadás és az élet: Jézus halála és feltámadása megnyitotta az utat a halottak előtt, hogy életre kelhessenek. Miután Jézus feltámadt, Jehova nemcsak a halottak feltámasztására adott neki hatalmat, hanem arra is, hogy örök életet adjon. (Lásd a Jn 5:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Jel 1:18 szerint Jézus azt mondja magáról, hogy ő „az élő”, és hogy nála vannak „a halál és a sír kulcsai”. Jézus tehát az élők és a halottak reménysége. Megígérte, hogy megnyitja a sírokat, és életet ad a halottaknak, vagy az égben, ahol vele együtt uralkodnak majd, vagy az új földön, amely felett az égi kormányzata fog uralkodni (Jn 5:28, 29).
nem fog meghalni soha: Amikor Jézus arról beszélt, hogy valaki nem fog meghalni, vagyis örökké fog élni, nyilván nem azt értette alatta, hogy a hallgatóinak nem kell meghalniuk. Azt emelte ki, hogy ha valaki hisz benne, annak örök élete lehet. Ezt támasztja alá az is, amit korábban mondott, és ami a János 6. fejezetében van feljegyezve, ahol a hitet összekapcsolta az örök élettel (Jn 6:39–44, 54).
sírhoz: Vagy: „emléksírhoz”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)
sír: Vagy: „zokog”. Az itt szereplő görög szó gyakran arra utal, hogy valaki hangosan sír. Ugyanez az ige szerepel Jézusra vonatkozóan abban a versben is, mely arról ír, hogy megjövendölte Jeruzsálem pusztulását (Lk 19:41).
sóhajtott. . . és zaklatott lett: Ennek a két szónak az együttes használata az eredeti nyelven jól érzékelteti Jézus erőteljes érzéseit. A „sóhajt” szóval fordított görög ige (em·bri·maʹo·mai) általában erős érzelmekre utal, de itt azt jelenti, hogy Jézus annyira megrendült, hogy felsóhajtott. A „zaklatott lesz” kifejezés görög megfelelője (ta·raszʹszó) szó szerint nyugtalanságra utal. Egy tudós úgy véli, hogy ebben a szövegkörnyezetben ezt jelenti: ’belső gyötrelmet okoz’; ’nagy fájdalommal vagy szomorúsággal tölt el’. A Jn 13:21 ugyanezzel az igével írja le, hogy mit érzett Jézus, amikor arra gondolt, hogy Júdás el fogja árulni. (Lásd a Jn 11:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)
magában: Szó szerint: „szellemében”. A görög pneuʹma szó itt nyilvánvalóan ebben az értelemben szerepel: egy személy jelképes szívéből fakadó ösztönző erő, mely arra indítja, hogy egy bizonyos módon tegyen vagy mondjon valamit. (Lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.)
könnyekre fakadt: Az itt használt szó (da·krüʹó) a ’könny’ jelentésű görög főnév igei formája. Ez a főnév többek között ezeken a helyeken fordul elő: Lk 7:38; Cs 20:19, 31; Héb 5:7; Jel 7:17; 21:4. A hangsúly inkább a könnyeken van, semmint a hangos síráson. A Keresztény görög iratokban csak itt szerepel ez a görög ige, és eltér attól, amely a Jn 11:33-ban található, és azt fejezi ki, hogy Mária és a zsidók sírtak (lásd a magyarázó jegyzetet). Jézus tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, de nagyon elszomorította, hogy a drága barátai le vannak sújtva. Az irántuk érzett mélységes szeretete és könyörülete miatt könnyekre fakadt előttük. Ebből a történetből jól látszik, hogy Jézus együttérez azokkal, akiknek Ádám bűne miatt meghal egy szeretett hozzátartozójuk.
sírhoz: Vagy: „emléksírhoz”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)
most már biztosan szaga van: Márta megjegyzése azt mutatja, hogy a zsidóknál nem volt szokás az aprólékos balzsamozási eljárás, hogy hosszú időre konzerválják a holttestet. Márta bizonyára nem feltételezte volna azt, hogy a testnek már szaga van, ha be lett volna balzsamozva. Lázárnak „a lába és a keze pólyákkal volt bekötve, az arca pedig egy kendővel volt körültekerve”, de kétségkívül nem azért, hogy megóvják attól, hogy oszlásnak induljon (Jn 11:44).
ez már a negyedik nap: Szó szerint: „ez a negyedik”. A görög szó egyszerűen egy sorszámnév, és a „nap”-ot a szövegkörnyezet alapján bele lehet érteni a szövegbe. Minden bizonnyal három teljes nap telt el, illetve a negyedik nap egy része.
Lázár: Lásd a Lk 16:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.
az arca pedig egy kendővel volt körültekerve: A zsidóknál szokás volt, hogy a holttestet fűszerekkel együtt tiszta lenvászonba kötözték, és így készítették elő a temetésre. Ez azonban nem ugyanaz volt, mint az egyiptomi balzsamozás (1Mó 50:3; Mt 27:59; Mr 16:1; Jn 19:39, 40). Amikor Lázár feltámadt, úgy jött ki a sírból, hogy rajta volt még a kendő, amellyel körültekerték az arcát a temetésekor. Az itt „kendő”-nek fordított görög szu·daʹri·on szó egy kis darab anyagra utal, például egy törülközőre vagy arckendőre. Ugyanez a görög főnév szerepel a Jn 20:7-ben, mely arról ír, hogy Jézus fején egy vászon volt.
a helyünk: Vagyis az imádati helyünk vagy szent helyünk. Valószínűleg a jeruzsálemi templom. (Vesd össze: Cs 6:13, 14.)
főpap: Amikor Izrael önálló nemzet volt, a főpap az élete végéig betöltötte ezt a tisztséget (4Mó 35:25). Ám amikor Izrael Róma fennhatósága alá került, a Róma által kinevezett uralkodók jelölték ki és távolították el a tisztségéből a főpapot. (Lásd a Szójegyzékben a „Főpap” címszót.) Kajafás, akit a rómaiak neveztek ki, ügyes diplomata volt, és tovább töltötte be a főpapi tisztséget, mint abban az időben bárki az elődei közül. Kb. i. sz. 18-ban lett kinevezve, és kb. i. sz. 36-ig maradt főpap. Amikor János azt írta, hogy Kajafás volt a főpap abban az évben, azaz i. sz. 33-ban, nyilván arra gondolt, hogy Kajafás volt a főpap abban a jelentőségteljes évben is, amikor Jézust kivégezték. (Azzal kapcsolatban, hogy hol lehetett Kajafás háza, lásd a B12-es függ.-et.)
Efraim: Ezt a várost általában azzal az Efrajinnal azonosítják, melyet Abija, Júda királya Jeroboámtól, Izrael királyától foglalt el (2Kr 13:19). Úgy tartják, hogy ez a város az et-Taijiba nevű falu helyén feküdt, kb. 6 km-re keletre-északkeletre Bételtől és 3 km-re keletre-délkeletre Baál-Hácor feltételezett helyétől (2Sá 13:23). A pusztához közel volt, és Jerikó kietlen síkságára, illetve délkeleti irányban a Holt-tengerre nézett. Josephus zsidó történetíró szerint a római tábornok, Vespasianus elfoglalta Efraimot, amikor Jeruzsálem ellen vonult (A zsidó háború. IV. könyv, IX. fej., 9. bek.).
pászkája: Vagyis i. sz. 33 pászkája. Feltehetően ez a János evangéliumában említett negyedik pászka. (Lásd a Jn 2:13; 5:1; 6:4-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)