CSELEKEDETEK
Magyarázó jegyzetek – 7. fejezet
A főpap: Vagyis Kajafás. (Lásd a Cs 4:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
Menj ki a földedről: István azt mondta a szanhedrinnek, hogy Ábrahám akkor kapta ezt a parancsot, amikor „a dicsőség Istene megjelent. . . Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban” (Cs 7:2). Ábrahám (eredeti neve Ábrám) a káldeai Ur városából származott. Ahogy arra István utalt, nyilvánvalóan ott kapta először azt a parancsot, hogy menjen ki arról a földről (1Mó 11:28, 29, 31; 15:7; 17:5; Ne 9:7). Az 1Mó 11:31–12:3-ban található beszámoló azt a benyomást keltheti, hogy ez a parancs először Ábrahám apjának, Tárénak a halála után hangzott el, amikor Ábrahám átmenetileg letelepedett Háránban. Ám ha azt a beszámolót összevetjük István itteni kijelentésével, akkor észszerű arra következtetni, hogy Jehova akkor parancsolta ezt Ábrahámnak, amikor még Urban volt, majd megismételte, amikor Ábrahám Háránban élt.
Isten: Szó szerint: „ő”; a 2. versben említett dicsőség Istenére utal.
az utódainak: Szó szerint: „a magvának”. (Lásd az A2-es függ.-et.)
az utódai: Szó szerint: „a magva”. (Lásd az A2-es függ.-et.)
nyomorgatják őket 400 évig: Az itt idézett 1Mó 15:13-ban Isten azt mondta Ábrámnak (Ábrahámnak), hogy a leszármazottai 400 évig rabszolgák lesznek, és nyomorgatni fogják őket. Ez az időszak akkor ért véget, amikor Jehova i. e. 1513. niszán 14-én kiszabadította az izraelitákat az egyiptomi rabszolgaságból, tehát i. e. 1913-ban kellett kezdődnie. A bibliai kronológiából kiderül, hogy ebben az évben Ábrahám utódát, Izsákot – aki ekkor kb. 5 éves volt – gúnyolni kezdte a féltestvére, Izmael, és rosszul bánt vele. Izmael úgy 19 évvel korábban született, és az édesanyja Szárai (Sára) egyiptomi szolgálója, Hágár volt. Izmael talán azért kötekedett az öccsével, mert Izsáknak ígérték az elsőszülöttnek járó örökséget annak ellenére, hogy Izmael született elsőként (1Mó 16:1–4; 21:8–10). Pál később úgy jellemezte Izmael tettét, hogy üldözte Izsákot (Ga 4:29). Ez minden bizonnyal elég komoly volt ahhoz, hogy Jehova egyetértsen Sára követelésével, hogy Ábrahám kergesse el Izmaelt és az anyját (1Mó 21:11–13). Vagyis Izsák volt Ábrahám első utóda, aki tapasztalta a megjövendölt nyomorgatást. Ezért kétségkívül ez az eset – melyet Isten részletesen feljegyeztetett – jelezte a próféciában szereplő nyomorgatás 400 éves időszakának a kezdetét, mely a kivonuláskor ért véget.
szent szolgálatot végeznek nekem: Vagy: „imádnak engem”. A görög la·treuʹó ige alapvetően szolgálatvégzést jelent, de bizonyos szövegkörnyezetekben úgy is vissza lehet adni, hogy „imád”. A vers második fele a 2Mó 3:12-re utal, ahol az ennek megfelelő héber igét úgy lehet fordítani, hogy „szolgál” vagy „imád” (2Mó 3:12, lábj.). A Szentírásban a görög la·treuʹó szó utalhat az Istennek végzett szolgálatra, az Isten imádatával kapcsolatos szolgálatra (Mt 4:10; Lk 1:74; 2:37; 4:8; Ró 1:9; Flp 3:3; 2Ti 1:3; Héb 9:14; 12:28; Jel 7:15; 22:3) vagy a szentélynél, illetve a templomnál végzett szolgálatra (Héb 8:5; 9:9; 10:2; 13:10). Néhány esetben a hamis imádattal kapcsolatban fordul elő a Bibliában abban az értelemben, hogy valaki teremtett dolgokat szolgál vagy imád (Cs 7:42; Ró 1:25).
Izsák Jákob apja lett: A görög szöveg nem ismétli meg az előző két ige egyikét sem – „apja lett” és „körülmetélte” –, így bármelyik vagy mindkét igét lehet a vers utolsó felére érteni. Ezért a következőképpen is vissza lehetne adni a versnek ezt a részét: „Izsák ugyanezt tette Jákobbal [vagyis körülmetélte], Jákob pedig a 12 családfővel.”
családfőé: Vagy: „patriarcháé”. A görög pa·tri·arʹkhész szó négyszer fordul elő a Keresztény görög iratokban. Itt Jákob 12 fiára utal (1Mó 35:23–26), de Dáviddal (Cs 2:29) és Ábrahámmal kapcsolatban (Héb 7:4) is használja a Szentírás.
összesen 75 embert: István nem feltétlen egy konkrét verset idézett a Héber iratokból, amikor arról beszélt, hogy Jákob családja Egyiptomban összesen 75 főből állt. Ez a szám a Héber iratok maszoréta szövegében nem található meg. Az 1Mó 46:26 ezt írja: „Azoknak a száma, akik Jákobtól származtak, és akik lementek vele Egyiptomba – Jákob fiainak a feleségeit nem számítva –, összesen 66 volt.” A 27. vers pedig hozzáfűzi: „Jákob háznépe, mely Egyiptomba jött, összesen 70 főből állt.” Ebben a részben kétféleképpen van meghatározva a család létszáma: az első számban nyilvánvalóan csak Jákob vér szerinti leszármazottai vannak benne, míg a másodikban mindenki, aki Egyiptomba ment vele. A 2Mó 1:5 és az 5Mó 10:22 is megemlíti Jákob leszármazottainak a számát, és mindkét vers szerint „70-en” voltak. István feltehetőleg egy harmadik számot ad meg, melybe nem csak Jákob szűkebb családja tartozott bele. Egyesek szerint József fiainak, Efraimnak és Manassénak – akiket a Septuaginta az 1Mó 46:20-ban említ – a fiaira és unokáira is utal. Mások szerint Jákob fiainak a feleségei vannak beleszámolva, akiket az 1Mó 46:26 egyértelműen kihagy. Tehát a „75” egy összesített adat lehet. Elképzelhető, hogy a Héber iratok i. sz. I. században használt másolatain alapul ez a szám. A tudósok már évek óta úgy tudják, hogy „75” szerepel az 1Mó 46:27-ben és a 2Mó 1:5-ben a görög nyelvű Septuagintában. Továbbá a XX. században találtak két holt-tengeri tekercstöredéket, melyeken a 2Mó 1:5 szerepel héberül, és szintén az áll rajtuk, hogy „75”. István talán az egyik ilyen ókori szövegre alapozta a család létszámát. Bármelyik elképzelés állja is meg a helyét, az István által megadott szám egyszerűen azt mutatja, hogy ő másképp számolta össze Jákob leszármazottait.
embert: Vagy: „lelket”. A görög pszü·khéʹ szó, melyet általában a „lélek” szóval adnak vissza, itt egy élő személyre vonatkozik. (Lásd a Szójegyzékben a „Lélek” címszót, valamint az A2-es függ.-et.)
aki rendkívül szép volt: Vagy: „aki szép volt Isten szemében”. Szó szerint: „aki szép volt Istennek”. Ez a kifejezés hasonlít egy sémi idiómára, mely olyasvalamire utal, ami a lehető legjobb. Ebben a szövegkörnyezetben kétféle jelentést hordozhat magában: „rendkívül szép” és „szép Isten szemében”. (Vesd össze: 2Mó 2:2.) Néhány tudós szerint ez a kifejezés nemcsak egy személy külsejére utal, hanem a belső tulajdonságaira is, melyeket Isten lát benne. Hasonló szerkezet szerepel a Jón 3:3-ban, ahol a héber szöveget úgy is lehetne fordítani szó szerint, hogy Ninive „nagy város volt Istennek”, ami azt a gondolatot közvetíti, hogy „hatalmas város volt”. (Például lásd még: 1Mó 23:6, lábj.; Zs 36:6, lábj.)
oktatták az egyiptomiak minden tudományára: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például egyedül ő beszél Mózes egyiptomi oktatásáról. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:23, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.
40 éves lett: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például elmondja, hogy Mózes 40 éves korában menekült el Egyiptomból. Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 30, 53-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.
elhatározta: Szó szerint: „szívébe ötlött”. Vagy: „az a gondolata támadt”. Ez a görög kifejezés egy héber idiómára hasonlít. (Vesd össze: Ézs 65:17; Jr 3:16.)
az izraelitákat: Vagy: „Izrael népét”. Szó szerint: „Izrael fiait”. (Lásd a Szójegyzékben az „Izrael” címszót.)
40 év: A Héber iratok nem mondja ki konkrétan, hogy hány évet töltött Mózes Midiánban. De István itt olyan tényeket közöl a zsidó történelemből, melyeket korábban nem jegyeztek fel a Szentírásban. Azt mondta, hogy Mózes 40 éves korában menekült Midiánba (2Mó 2:11; Cs 7:23), és hogy további kb. 40 évig maradt ott. Tehát az itt említett időszak nyilvánvalóan i. e. 1553-tól 1513-ig tartott. István beszámolója egyezik azzal a kijelentéssel, hogy Mózes 80 éves korában beszélt a fáraóval (2Mó 7:7), és vezette ki az izraelitákat Egyiptomból. Továbbá azzal a megállapítással is összhangban van, hogy miután Mózes 40 évet a pusztában élt, 120 éves korában meghalt (5Mó 34:7; Cs 7:36).
egy angyal: István itt a 2Mó 3:2-ben található beszámolóra utal, ahol az eredeti héber szöveg azt írja, hogy „Jehova angyala”. A legtöbb görög kéziratban itt az áll, hogy „egy angyal”, de néhány kézirat, illetve ókori fordítás úgy fogalmaz, hogy „[az] Úr [vagy „Jehova”] egy angyala”. A Keresztény görög iratok számos héber nyelvű fordítása (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J7, 8, 10–12, 14–17, 28) a tetragramot használja ebben a versben, és az áll bennük, hogy „Jehova angyala”.
Jehova hangja: István beszédének ez a része (Cs 7:30–33) a 2Mó 3:2–10-ben található beszámolóra utal. A 4. versben „Jehova” szólt Mózesnek egy angyala által, a 6. versben pedig Jehova mondja azt, amit a Cs 7:32 idéz. A „Jehova hangja” vagy „Jehova szava” kifejezés gyakran szerepel a Héber iratokban a ’hang’ jelentésű héber szó és a tetragram összetételeként. (Néhány példa erre: 1Mó 3:8; 5Mó 5:25; 8:20; 18:16; 27:10; 1Sá 12:15; Zs 106:25; Ézs 30:31; Dá 9:10; Za 6:15.) Figyelemre méltó, hogy amikor a Septuaginta egyik i. e. I. századból való töredékén (266. sz. Fuad-papirusz) az 5Mó 26:14; 27:10; 28:1, 62-ben a „Jehova hangja” kifejezés áll, Isten neve héber kvadrátírással szerepel a görög szövegben. Arról, hogy az Új világ fordításban miért a „Jehova hangja” kifejezés áll a főszövegben, noha a Cs 7:31 rendelkezésre álló görög kézirataiban az olvasható, hogy az „Úr hangja”, lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:31-et.
Jehova ezt mondta neki: Az eredeti beszámoló szövegkörnyezetéből (2Mó 3:2–10), melyre István itt utal, világosan látszik, hogy Jehova az, aki az angyal által beszél. Noha ennek a versnek a nagy része a 2Mó 3:5-ön alapul, a 2Mó 3:7-ben szereplő eredeti héber szöveg is tartalmazza ennek a bevezető kifejezésnek a megfelelőjét, amely szó szerint így hangzik: „És Jehova ezt mondta”. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:33-at.)
szabadítót: Vagy: „megmentőt”; „megváltót”. A görög lü·tró·tészʹ szó a görög lü·troʹo·mai igéből származik, melynek jelentése ’megszabadít’; ’megvált’. Továbbá a ’váltság’ jelentésű lüʹtron főnévvel is rokon. (Lásd a Mt 20:28-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) Az igés formát a Szentírás a Jézus Krisztus általi szabadításra használja (Lk 24:21; Tit 2:14, lábj.; 1Pt 1:18, lábj.), akiről az a jövendölés hangzott el, hogy olyan próféta lesz, mint Mózes (5Mó 18:15; Cs 7:37). Ahogy Mózes kiszabadította az izraelitákat Egyiptomból, úgy Jézus Krisztus is az emberiség megmentője lett a váltságáldozata által.
csodákat: Vagy: „előjeleket”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
40 éven át: Ez a 40 éves időszak i. e. 1513-ban, a kivonuláskor kezdődött, és i. e. 1473-ig tartott, amikor az izraeliták beléptek az ígéret földjére. A 40 év előtt és alatt Mózes csodákat meg jeleket tett. Például amikor visszatért Egyiptomba, először az összes izraelita vén szeme láttára hajtott végre jeleket (2Mó 4:30, 31). Majd a kivonulás előtti időszakban a fáraó és Egyiptom egész népe előtt vitt véghez nagy csodákat meg jeleket. Mózesnek később abban is fontos szerepe volt, hogy a fáraó és a serege elpusztult a Vörös-tengerben (2Mó 14:21–31; 15:4; 5Mó 11:2–4). Az egyik legkülönlegesebb jel, mely Mózeshez köthető, hogy a nép mindennap mannához jutott a pusztában. Ez a csoda 40 éven át tartott, amíg a nép el nem kezdte enni Kánaán földjének a termését i. e. 1473 elején (2Mó 16:35; Jzs 5:10–12).
az izraelitáknak: Vagy: „Izrael népének”. Szó szerint: „Izrael fiainak”. (Lásd a Szójegyzékben az „Izrael” címszót.)
Isten: Ez az idézet az 5Mó 18:15-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH), és így hangzik: „Jehova, a ti Istenetek”. István valamivel kevesebbet idéz, csak az „Isten” szót használja. Péter is idézi ugyanezt a verset a Cs 3:22-ben, de ő az egész kifejezést használja: „Jehova, a ti Istenetek”. (Lásd a Cs 3:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában Isten neve szerepel itt, és úgy fogalmaz, hogy „Jehova, a ti Istenetek” (J7, 8, 10–17) vagy „Jehova Isten” (J28). (Lásd a C4-es függ.-et.) Egyes görög kéziratokban is az áll, hogy „az Úr Isten” vagy – a C függ.-ben vázolt okok miatt – „Jehova Isten”. Ám a görög kéziratok és a más nyelvű, ókori fordítások többsége egyszerűen azt írja, hogy „Isten”.
Izrael népe közt a pusztában: Szó szerint: „a gyülekezet közt a pusztában”. Az Egyiptomból kihívott izraelitákra itt úgy történik utalás, hogy „gyülekezet”. Az Új világ fordítás a Héber iratokban a héber qá·hálʹ szót általában „gyülekezet”-nek fordítja. Ez az ’összehív’; ’egybegyűlik’ jelentésű alapszóból származik (4Mó 20:8; 5Mó 4:10). Sokszor akkor jelenik meg, ha az izraelitákról mint szervezett csoportról van szó, és a következő kifejezésekben szerepel: „Izrael gyülekezete” (3Mó 16:17; Jzs 8:35; 1Ki 8:14), „az igaz Isten gyülekezete” (Ne 13:1) és „Jehova gyülekezete” (4Mó 20:4; 5Mó 23:2, 3; 1Kr 28:8; Mi 2:5). A Septuaginta a héber qá·hálʹ szót gyakran a görög ek·klé·sziʹa szóval adja vissza (például a Zs 22:22-ben [21:23, LXX]), mely a Keresztény görög iratokban a gyülekezetre használatos. (Lásd a Mt 16:18-hoz és a Cs 5:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)
a hajlék: Vagy: „a sátor, amely azt mutatta, hogy Isten velük van”; „a bizonyság hajléka”. Szó szerint: „a bizonyság sátra”. A Septuaginta, mely hatással lehetett Lukács megfogalmazására ebben a versben, a szó szerinti kifejezést használja a héber „találkozás sátra” kifejezésre (2Mó 27:21; 28:43; 4Mó 1:1). Izrael pusztai vándorlása során ebben a sátorban volt a szövetségláda a legfontosabb tartalmával, a szövetség két táblájával. Ezekben a szövegkörnyezetekben a „bizonyság” szó általában a kőtáblákra vésett tízparancsolatra utal (2Mó 25:16, 21, 22; 31:18; 32:15). A „bizonyság”-nak fordított héber szót úgy is vissza lehet adni, hogy „emlékeztető”. A szövetségláda egyfajta szent „archívum” volt, ahol a szent emlékeztetőket vagy bizonyságot őrizték. (Lásd a Szójegyzékben a „Szövetségláda” és a „Szentek szentje” címszavakat.)
minta: Vagy: „terv”. A görög tüʹposz szónak ugyanaz a jelentése itt, mint a Héb 8:5-ben és a Septuagintában a 2Mó 25:40-ben.
Józsuéval: Itt Izrael vezetőjére utal, aki bevitte az izraelitákat az ígéret földjére (5Mó 3:28; 31:7; Jzs 1:1, 2). A héber Józsué név azt jelenti, hogy ’Jehova megmentés’. Lukács itt ennek a görög megfelelőjét használja: I·é·szuszʹ. Ennek a névnek a latin formája Jézus (Iesus). (Lásd az A4-es függ.-et.) A bibliai időkben sok zsidót hívtak így. A Keresztény görög iratok négy férfit nevez a görög I·é·szuszʹ néven: Józsuét, Nún fiát, Mózes utódját (Cs 7:45; Héb 4:8); Jézus Krisztus egyik elődjét (Lk 3:29); magát Jézus Krisztust (Mt 1:21); egy keresztényt, aki nyilvánvalóan zsidó volt, és Pál egyik munkatársa (Kol 4:11). Josephus még sok más személyt is megemlít, akit így hívtak.
kézzel készített házakban: Vagy: „kézzel készített helyeken (dolgokban)”. A khei·ro·poiʹé·tosz görög szó szerepel a Cs 17:24-ben („kézzel készített”) és a Héb 9:11, 24-ben is („kézzel készült”; „kézzel készített”).
Jehova: Ez az idézet az Ézs 66:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). Az ezt mondja Jehova kifejezés megfelel annak a kifejezésnek, mely az Ézs 66:1 elején („Ezt mondja Jehova”), illetve a következő vers közepén („jelenti ki Jehova”) található (Ézs 66:2; lásd a C függ.-et).
konok: Szó szerint: „keménynyakú”. Az itt használt görög szó csak egyszer jelenik meg a Keresztény görög iratokban, de a Septuagintában megtalálható néhányszor egy hasonló jelentésű héber kifejezés fordításaként (2Mó 33:3, 5, lábj.-ek; 34:9, lábj.; 5Mó 9:6, lábj.; Pl 29:1, lábj.).
befogjátok a fületeket, és nem vagytok hajlandóak változtatni a gondolkodásotokon: Vagy: „akiknek körülmetéletlen a szívük és a fülük”. Ez a makacs és érdektelen személyekre utaló görög kifejezés egy Héber iratokban használt kifejezésre hasonlít (3Mó 26:41, lábj.; Jr 9:25, 26; Ez 44:7, 9). A Jr 6:10-ben (lábj.) a szó szerint „körülmetéletlen a fülük” szókapcsolat úgy van visszaadva, hogy „bedugják a fülüket”. Tehát a Biblia úgy beszél arról a szívről és fülről, mely nem figyel Istenre, hogy körülmetéletlen.
angyalok közvetítésével: István szanhedrinnek mondott beszéde számos olyan tényre tér ki a zsidó történelemből, melyek nem találhatóak meg a Héber iratokban. Például egyedül ő beszél arról, hogy milyen szerepük volt az angyaloknak a mózesi törvény átadásában (Ga 3:19; Héb 2:1, 2). Arról, hogy még milyen részleteket mondott István, melyekről nem tesz említést a Héber iratok, lásd a Cs 7:22, 23, 30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.
feldühödtek: Vagy: „sértve érezték magukat”. Ez a görög kifejezés csak itt és a Cs 5:33-ban fordul elő. Szó szerint azt jelenti, hogy ’átfűrészel’, de mindkét helyen átvitt értelemben szerepel, és erős érzelmi reakciót fejez ki.
vicsorgatni kezdték rá a fogukat: Vagy: „csikorgatni kezdték (össze kezdték szorítani) rá a fogukat”. Ez a kifejezés utalhat gyötrelemre, kétségbeesésre és dühre, melyek keserű szavakkal és erőszakos tettekkel is párosulhatnak. Ebben a szövegkörnyezetben kétségkívül heves haragot fejez ki (Jób 16:9; lásd a Mt 8:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet).
Jézust, amint ott áll Isten jobbján: István volt az első, aki arról tanúskodott, hogy látta Jézust az égben Isten jobbján állni, ahogy azt a Zs 110:1 megjövendölte. Jelképes értelemben a jobb kéznek nagyon fontos szerepe volt. Ha valaki az uralkodó jobbján volt, az uralkodó utáni, legkiemelkedőbb helyet foglalta el (Ró 8:34; 1Pt 3:22), illetve a jóindulatát élvezte. (Lásd a Mt 25:33-hoz; a Mr 10:37-hez és a Lk 22:69-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)
Saulnak: Jelentése: ’[Istentől] kért’; ’[Istentől] megtudakolt’. Saul, akit a római nevén, a Pál néven is ismertek, „Benjámin törzséből való [volt], héberektől született héber” (Flp 3:5). Mivel Saul római állampolgárnak született (Cs 22:28), logikus azt feltételezni, hogy a zsidó szülei adták neki a római Pál (Paulus) nevet, melynek jelentése ’kis’; ’kicsi’. Nagy valószínűséggel mindkét nevét használta gyermekkorától fogva. Több oka is lehet annak, hogy miért a Saul nevet kapta a szüleitől. A Saul név már hosszú ideje fontos névnek számított a benjáminiták között, mert Izrael első királya, aki egy benjáminita volt, a Saul nevet viselte (1Sá 9:2; 10:1; Cs 13:21). Az is lehet, hogy a szülei a jelentése miatt adták neki ezt a nevet. De előfordulhat, hogy az apját Saulnak hívták, és akkoriban szokás volt, hogy a fiú az apja nevét kapja. (Vesd össze: Lk 1:59.) Mindenesetre amikor más zsidók között volt – főleg amikor farizeusnak tanult, és farizeusként élt –, a héber nevét, a Sault használta (Cs 22:3). Úgy tűnik, hogy több mint egy évtizeddel azután is, hogy keresztény lett, főként a héber nevén ismerték (Cs 11:25, 30; 12:25; 13:1, 2, 9).
ő így könyörgött: „Úr Jézus. . .”: Ahogy arról az 55. és 56. vers ír, Istvánnak látomása volt, melyben látta „az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint ott áll Isten jobbján”. István egyértelműen különbséget tett Jehova és Jézus közt. Tudta, hogy Jehova hatalmat adott Jézusnak arra, hogy feltámassza a halottakat. Ezért természetes volt, hogy István közvetlenül Jézushoz szólt, akit látomásban látott, és arra kérte, hogy vigyázzon a szellemére, vagyis az életerejére (Jn 5:27–29). István az „Úr Jézus [görögül: Küʹri·e I·é·szuʹ]” kifejezéssel szólította meg Jézust. A Keresztény görög iratokban a Küʹri·osz szó utalhat Jehova Istenre is, de Jézus Krisztusra is. A szövegkörnyezet itt egyértelművé teszi, hogy Jézusra vonatkozik. Az itt „könyörög”-nek fordított görög szó nem az imádkozásra használt megszokott szó a Keresztény görög iratokban, sok bibliafordítás mégis úgy adja vissza, hogy „imádkozott”, azt a benyomást keltve, hogy István közvetlenül Jézushoz imádkozott. Ám megbízható forrásművek kijelentik, hogy az itt használt görög szó (e·pi·ka·leʹó) azt jelenti, hogy ’folyamodik’; ’segítségül hív’; ’egy hatalomhoz fordul’, és gyakran így is fordítják (Cs 2:21; 9:14; Ró 10:13; 2Ti 2:22). Ugyanez a szó szerepel Pál következő kijelentésében: „A császárhoz fellebbezek!” (Cs 25:11). Ezért nincs okunk arra következtetni, hogy István közvetlenül Jézushoz imádkozott. Inkább a látomás miatt érezte úgy, hogy bátran fordulhat hozzá ezzel a kéréssel. (Lásd a Cs 7:60-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
Jehova: A rendelkezésre álló görög kéziratok itt az „Úr” (Küʹri·osz) szót használják. A Keresztény görög iratokban ez a cím utalhat Jehova Istenre is, de Jézus Krisztusra is, a szövegkörnyezettől függően. Ebben az esetben nyilvánvalóan Jehova Istenre vonatkozik a következő okok miatt: István itt ahhoz hasonlóan fogalmaz, ahogy Jézus az Atyjához szólt a Lk 23:34 szerint: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” Lukácsnak az István beszédéről készített beszámolójában (Cs 7:2–53) háromszor szerepel a Küʹri·osz szó olyan, Héber iratokból vett idézetekben vagy utalásokban, melyek egyértelműen Istenre vonatkoznak. (Lásd a Cs 7:31, 33, 49-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.) Sok szövegmagyarázó és fordító megerősíti azt a nézetet, hogy ezekben a részekben a Küʹri·osz Jehovára utal. (Lásd a C függ.-et.) A Cs 7:59-ben is megtalálható a Küʹri·osz szó, ahol István konkrétan úgy fogalmaz, hogy „Úr Jézus”. Ez a kijelentés azonban nem jelenti azt – mint ahogy azt egyesek állítják –, hogy István a Cs 7:60-ban Jézust szólítja meg a Küʹri·osz szóval. Van egy természetes váltás Istvánnak az 59. versben és a 60. versben olvasható szavai közt. István állt, ezért amikor letérdelt az ellenségei előtt, valószínűleg amiatt tette ezt, hogy Jehovához forduljon imában. (Vesd össze a Lk 22:41-gyel és a Cs 9:40; 20:36; 21:5-tel, ahol letérdelve imádkoznak Istenhez.) Tehát úgy tűnik, hogy István az utolsó szavaival a mindenható Istenhez, Jehovához imádkozott. Továbbá a Cs 7:56 szerint István látta „az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint ott áll Isten jobbján”. Így érthető, hogy először Jézushoz szólt az 59. versben, majd Jehovához a 60. versben. A Keresztény görög iratok több héber nyelvű fordítása is (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J17, 18, 22, 23) a tetragramot használja a 60. versben, míg az 59. versben az „Úr Jézus” fordításakor nem. (Lásd a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Cs 7:60-at.)
meghalt: Szó szerint: „(halál)alvásba merült”. A Szentírásban az „alszik” és az „elalszik” kifejezések utalhatnak a fizikai alvásra is (Mt 28:13; Lk 22:45; Jn 11:12; Cs 12:6), és a halálalvásra is (Jn 11:11; Cs 7:60; 13:36; 1Ko 7:39; 15:6, 51; 2Pt 3:4). Amikor ezek a kifejezések olyan részekben fordulnak elő, melyek a halállal kapcsolatosak, a bibliafordítók gyakran a „halálalvásba merül” vagy egyszerűen a „meghal” kifejezéssel élnek, hogy elkerüljék a félreérthetőséget. A Szentírás jelképes értelemben azokra használja az „elalszik” kifejezést, akik amiatt haltak meg, mert Ádámtól bűnt és halált örököltek. (Lásd a Mr 5:39-hez és a Jn 11:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)