Római út Tárzuszban
Tárzusz, ahol Saul (a későbbi Pál apostol) született, Cilicia vidékének kiemelkedő városa volt Kis-Ázsia délkeleti sarkában, amely a mai Törökország területén fekszik (Cs 9:11; 22:3). Tárzusz egy nagy és virágzó kereskedőváros volt, mely egy elsőrendű kelet–nyugati irányba vivő szárazföldi kereskedelmi út mellett feküdt. Ez az út átvezetett a Taurus-hegységen és a Kilikiai kapun (egy sziklába vájt keskeny hágó kocsiúttal). A városnak volt egy kikötője is, amely összekapcsolta a Küdnosz folyót a Földközi-tengerrel. Tárzusz a görög kultúra központja volt, és jelentős zsidó közösség élt ott. A fotón látható egy része azoknak az ókori romoknak, melyek az azonos nevű modern kori településen találhatóak. Ez a település kb. 16 km-re fekszik attól a helytől, ahol a Küdnosz folyó a Földközi-tengerbe ömlik. Tárzuszban a város története során számos neves személyiség járt, köztük Marcus Antonius, Kleopátra és Julius Caesar, valamint több császár. Mialatt Cicero, a római államférfi és író i. e. 51–50-ben Cilicia kormányzója volt, időnként itt lakott. Tárzusz a tudás székhelyeként is híressé vált az i. sz. I. században, olyannyira, hogy a görög földrajztudós, Sztrabón szerint ebben még Athént és Alexandriát is túlszárnyalta. Pál joggal mondhatta Tárzuszról, hogy „nem éppen jelentéktelen város” (Cs 21:39).
Forrásjelzés:
Todd Bolen/BiblePlaces.com
Kapcsolódó bibliavers(ek):