A vallás jövője múltjának tükrében

6. rész: i. e. 1513-tól kezdődően — Vallási sikerkönyvek

„A vallásunk egy könyvben van” (Samuel Johnson, XVIII. századi angol tanulmányíró és költő).

MINDEN fő vallásnak megvan a maga könyve vagy könyvei. Noha „nagyban különböznek a forma, a terjedelem, a kor és a szentség fokozata tekintetében — írja a The New Encyclopædia Britannica —, közös jellemzőjük az, hogy a szavaikat szentnek tekintik a híveik”. Az ily sokszámú szent könyv létezése önmagában is azt bizonyítja, hogy az emberiség alapvetően vallásos természetű.

A fő vallások hivatalos szent írásai a következők: a Biblia (a kereszténységben), a Korán (az iszlám vallásban), a Talmud (a júdaizmus esetében), a Védák (a hinduizmusnál), és a Tripitaka (a buddhizmus esetében).a

Más könyvek, bár nem elismertek a szervezett vallások által, mint hivatalos szent könyvek, mégis kétségtelenül vallásos természetűek. Ez igaz a Kojiki és a Nihongi könyvek esetében, amelyek évszázadokig óriási hatással voltak a japán életstílusra és a sintoizmusra. Hasonlóképpen a kínai életstílust a 13 konfuciusi klasszikus mű befolyásolta. Az utóbbi a kínai bölcs, Konfucius tanításain alapszik, aki csupán tizenéves volt, amikor Babilon elesett és Médo-Perzsia kezére került i. e. 539-ben. A konfucianizmus alapvető tankönyve az Analekták (Lun yü), melynek 496 fejezete állítólag Konfucius saját szavait tartalmazza.

Az újabb keletű vallásos írások szintén elnyerték a szent státust. Némelyiket a már elfogadott iratok szükséges toldalékának tekintik. Az utolsó napi szentek alapította Jézus Krisztus Egyháza nevű mormon szervezet tagjai például azt hiszik, hogy a Mormon könyvét egy Mormon nevű próféta írta arany táblákra; később a fia Moroni elásta, és közel 1400 évvel később, a XIX. század első felében megtalálta egy angyal és Joseph Smith-nek adta, aki pedig lefordította.

Mary Baker Eddy Science and Health With Key to the Scriptures című könyvét amely első kiadásában 1875-ben Science and Health címen jelent meg, hasonlóképpen tekintik. Éveken keresztül ellenezte könyve lefordítását más nyelvekre, de végül engedett, ezzel a kikötéssel: „Az új kiadást egymást váltó angol és német nyelvű oldalakkal kell nyomtatni, az egyik oldal tartalmazza az isteni ihletettségű angol változatot, amely a mértékadó, a másik pedig a német szöveget, ami fordítás lesz.” (Kiemelés tőlünk.)

Még nem vallásos könyveket is felmagasztaltak szent iratok státusára. Ebbe a kategóriába tartoznak olyan emberek XIX. és XX. századi írásai, mint Charles Darwin, Marx Károly, és Mao Ce-tung, akiknek az evolúcióval és a kommunizmussal kapcsolatos elképzeléseit embermilliók vallásos tisztelettel magasztalják.

A kanonikus eredet megállapítása

A szent iratok legtöbbjét eredetileg élőszóban adták tovább, néha évszázadokon keresztül. De általában egy bizonyos időpontban szükségessé vált meghatározni, hogy a felhalmozott anyagnak mely részei — akár szóbeli, akár írott részei — képezik egy bizonyos vallás hivatalos kánonját. A „kánon” szót így határozzák meg: „szent iratokként elfogadott könyvek gyűjteménye vagy hivatalos listája.”

Az egységes kánon létrehozása nem volt könnyű, esetenként nem is volt lehetséges. Például a The Encyclopedia of Religion a buddhista iratokat egyedülállónak nevezi a világ vallásos iratai között, mivel számos kánonjuk van. Azt írja: „Az írásos gyűjtemények lényeges módon különböznek egymástól és csak néhány olyan írásszöveg van, amely minden hagyományban megtalálható.” Ez a zűrzavar szektás csoportok kialakulását eredményezte, valamint azt, amit a történelem a buddhista gondolkodás „Tizennyolc Iskolájá”-nak nevez.

A hinduizmus ellenben megkülönbözteti az elfogadott kánont egyéb anyagoktól, melyek csupán félig szent státust kaptak. A hindu szent iratok „srúti”-nak nevezett csoportja, ami azt jelenti „tanulás hallgatás által”, a fő kinyilatkoztatásra utal, és magában foglalja a védákat és az upanisádokat. A „szmriti” annyit jelent, mint „emlékezés”, kiegészíti a „srúti”-t, megmagyarázza és hosszasan fejtegeti azt. Tehát a „szmriti”-t másodlagosnak, félkanonikusnak tekintik annak ellenére, hogy a hinduk a vallásukról szerzett legtöbb ismeretet ebből merítik.

A magukat keresztényeknek vallóknak is nehézségeik voltak a Biblia kanonikus részének megállapításánál. A római katolikus egyház és a legtöbb keleti ortodox egyház úgy tekinti mind a 13 további írást, vagy annak némelyikét, mint másodlagosan kanonikust, azaz mint „a második (vagy későbbi) kánon” részét. A protestánsok ezeket apokrifeknek nevezik, ami eredetileg azt jelentette „gondosan elrejtett”, mivel ezeket nem olvasták fel nyilvánosan, de ma arra utal, hogy a hitelességük kétséges. James H. Charlesworth a Princeton Theological Seminary képviseletében ezt mondja: „Amikor az írások kanonikus részét lezárták, először a zsidó, később a keresztény szaktekintélyek, ezeket az írásokat nem foglalták bele abba és így gyorsan kezdték elveszíteni a befolyásukat és fontosságukat.” Csupán 1546-ban a tridenti zsinat nyilvánította ezeket a bibliai kánon részének.

„Wat schrifft, blifft”

Ez a rímelő alnémet közmondás azt jelenti: „ami le van írva, megmarad”; a felvilágosítás élőszóban való terjesztésének veszélyességére mutat rá. Fontos részletek elfelejtődhetnek; apró változtatások hozzáadhatnak olyan árnyalatokat, amelyeket eredetileg nem szándékoztak kifejezni. Tehát lényeges az, hogy a szent könyvek sorában a Biblia az elsők között volt, amelyet írásba foglaltak. Az első szakaszt Mózes i. e. 1513-ban fejezte be.

Ezzel szemben a The Encyclopedia of Religion szerint a szanszkrit nyelven összeállított Upanisádokat, amely az i. e. VIII. századtól az i. e. IV. századig tartó időszakból származó Védák kiegészítése, „először i. sz. 1656-ban foglalták írásos formába”. De ez nem a hanyagságnak volt tulajdonítható, hanem szándékos volt. Will Durant történész így magyarázza: „A Védák és eposzok dalok voltak, amelyek azokkal a generációkkal együtt nőttek, amelyek előadták ezeket; ezeket nem a látásnak hanem a hallásnak szánták.”

Egyes hinduk és buddhisták még mindig azt állítják, hogy csakis a szóbeli elmondás adja meg az írások maximális jelentését és értelmét. Nagy fontosságot tulajdonítanak a mantráknak, olyan szavaknak vagy szófordulatoknak, amelyekben állítólag megmentő erő rejlik. A The New Encyclopædia Britannica azt mondja, hogy „a mantra megfelelő módon való kiejtésével valaki előidézheti, vagy még kényszerítheti is az isteneket arra, hogy a hívő számára olyan mágikus és szellemi erőket adományozzanak, amelyek számára más módon elérhetetlenek lennének.”

Kinek a szava és hány ember számára?

Nem minden szent irat formál jogot isteni szerzőségre vagy kívánja a széles körű terjesztést és azt, hogy minden nép számára elérhető legyen. Például a hindu Upanisádokat (jelentése: „közel ülés”) azért nevezték el így, mivel a vallásos tanítóknak szokásuk volt a titkos tantételeket a legjobb és kedvenc tanulóiknak fenntartani, azok számára, akik „közel ültek”. „Tehát az upaniṣád kifejezés magában foglalja a titokzatosság tényezőjét” — magyarázza a The Encyclopedia of Religion, hozzáfűzve: „Sőt, az Upanisádok határozottan kijelentik, hogy az ilyen leckék nem a nagy nyilvánosság részére vannak szánva . . . [hanem] csakis kiválasztott fülek általi hallásra.”

Hasonlóképpen az arab Koránt Mohamed olyan könyvnek tekintette, mint amit kizárólag az araboknak szántak. Ez azon tény ellenére volt így, hogy a szószóló szinte kizárólag magát Istent képviselte, minden nép Teremtőjét. A Korán más nyelvekre történő lefordítását illetlennek tekintik; tehát csakis az arab szöveget lehet elmondani és felhasználni szertartásos célokra. Ez emlékeztethet egyes katolikusokat arra, hogy a második vatikáni zsinatot megelőzően, amit az 1960-as években tartottak, csak a latint lehetett használni a római katolikus liturgiában.

A Biblia ellenben világosan leszögezi, hogy az üzenete nem csupán egyetlen csoport számára szól. Ez összhangban van azzal az állítással, hogy az „nem emberek szava, hanem . . . az Isten szava” (1Thessalonika 2:13). A védelmezői arra törekszenek, hogy széles körben terjesszék, és úgy érvelnek, hogy minden egyénnek egyenlő joga van javára fordítani a Teremtője bölcs szavait. Az 1987-es év végére a Bibliát — legalább részben — 1884 nyelvre vagy nyelvjárásra fordították le. 1977-ben a The Book of Lists a Biblia elterjesztett példányszámát 2,46 milliárdra becsülte, azonban megjegyezte, hogy a 3 milliárd példány valószínűleg pontosabb szám.

Vallások — a könyveik alapján ítélve

Az angol filozófus, Alfred Whitehead 1933-ban ezt írta: „Egyetlen vallást sem lehet a követőitől elvonatkoztatva szemlélni.” Éppen ezért annak alapján, hogy milyen embereket hoz létre egy vallás, igaznak vagy hamisnak, jónak vagy rossznak lehet ítélni azt. Természetesen a szent írások, amelyeket állításuk szerint követnek, képesek formálni a híveket — olyan mértékben, ahogy alkalmazzák annak tanításait.

A szent iratoknak megfelelő útmutatást kellene adniuk. A Biblia így fejezi ki, milyennek is kell lennie: „ . . . hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok helyreigazítására, az igazságosságban való nevelésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre tökéletesen felkészített legyen” (2Timótheus 3:16, 17).

Hogyan felelnek meg a vallási sikerkönyvek ennek a mértéknek? Például, milyen mértékben vértezték fel a hindu és a buddhista szent iratok az olvasóikat, hogy megbirkózzanak az élet problémáival? Hogy megtudjuk, tekintsünk Indiára, amelyről a történész Durant ezt mondja: „Egyetlen más országban sem oly erős vagy fontos a vallás.” A következő két rész ezzel az érdekes témával foglalkozik, az elsőnek a címe: „Hinduizmus — A neved: türelmesség.”

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 29. oldalon]

Amit a nevük jelent

BUDDHIZMUS: Tripitaka, szanszkrit nyelven „három kosár [gyűjtemények]”

KERESZTÉNYSÉG: Biblia, a görög „kis könyvek” szóból

KONFUCIANIZMUS: Lun yü, kínaiul „megbeszélések”

HINDUIZMUS: Véda, szanszkrit nyelven „ismeret”

ISZLÁM: Korán, az arab „olvasás, előadás” szóból

JÚDAIZMUS: Talmud, a héber „tanulás, tanítás” szóból

SINTO: Kojiki és Nihongi, japánul „ősi dolgok feljegyzései” és „Japán krónika”

TAOIZMUS: Tao-te Ching, kínaiul „remekmű az erő útjáról”

ZOROASZTRIZMUS: [Zend-]Avesta, avesztáról, a kihalt iráni nyelvről elnevezve, amelyen írták

[Kép a 30. oldalon]

Terjedelem szerinti összevetés

Egyes vallási sikerkönyvek rendkívül hosszúak. Egyik lényeges kivétel a Korán, amely körülbelül egynegyede a Biblia terjedelmének. A hindu szent művek egyik gyűjteménye a Samhitas, melynek terjedelmét több mint egymillió strófára becsülik. Összehasonlításképpen a King James Version csupán 31 173 verset tartalmaz. És amíg a King James 773 746 szóból áll, a babiloni Talmud közel 2,5 millióból. Még terjedelmesebb a kínai buddhista kánon, amelyről azt állítják, hogy majdnem százezer nyomtatott oldalt tesz ki.

[Kép a 28. oldalon]

A Biblia és a Korán a vallási sikerkönyvek közé tartozik