Figyeljük a világot
Sugárveszély a gyakran repülőknél
Az egyesült államokbeli Department of Transportation legújabb tanulmányaiból kitűnik, hogy a légi utasok nagyobb kozmikus sugárzásnak vannak kitéve a csillagokból és a napból, mint a földön közlekedők. A jelentés szerint a repülők személyzetének tagjai, akik gyakran és nagy távolságokra repülnek, valamint a terhes nők nagyobb kockázatot vállalnak magukra. Minél magasabban repül a gép, és minél közelebb a sarkokhoz, annál nagyobb a sugárzás dózisa, különösen napkitörések idején. Dr. A. B. Wolbarst az egyesült államokbeli Environmental Protection Agency képviseletében azonban úgy nyilatkozott a The New York Times-nak, hogy a New York és Athén közti repülésnél kapott sugárdózis rákkeltő hatásának veszélye „viszonylag csekély azokhoz a veszélyekhez képest, amelyekkel az embernek a világban szembe kell néznie”.
Mi lényeges a fitaloknak?
Nemrég körkérdést intéztek több mint 2000 12–24 éves korú nyugat-ausztrál fiatalhoz arról, mit sorolnak a legfontosabb témák közé. Az eredmény azt mutatta, hogy a fiatalokat mindennél jobban a családi élet érdekelte. A fiatalok beszéltek arról is, hogy aggódnak saját jövőjük és általában a társadalom jövője miatt, számol be a The West Australian című újság. Egyéb témák, amik még foglalkoztatják őket, a következők voltak: a közoktatás és a nevelés, a béke, a jövedelem alakulása és az egészség. A politikai és vallási kérdések csak a lista legalján következtek.
„Házon belüli válás”
Japánban az utóbbi 20 évben megkétszereződött a középkorú házaspárok válása. Yoriko Madoka válás-szakértő szerint tipikus eset az, hogy a feleség 30 évi házasság után hirtelen válni akar, a férj pedig úgy érzi, hogy „saját ölebe harapta meg a kezét”. Sok asszony azonban ahelyett, hogy a válás nehézségeit vállalná, inkább a „házon belüli válás” mellett dönt, a The Daily Yomiuri szerint. Vagyis a férj az emeleten lakik fent, a feleség pedig lent a földszinten a gyerekekkel. A feleség semmit nem tesz meg a férjnek, és megpróbál nem is találkozni vele. Így a társadalmi állás, a gazdasági stabilitás és a látszat fennmarad. De vajon meddig? A 60 éven felüliek esetében bíróság által kimondott válások száma 1983 és 1988 között ugrásszerűen 42,3 százalékkal emelkedett, s egyenlő arányban kezdeményezték a válást a férjek, illetve feleségek.
Halálos madárkereskedelem
A vadmadár kereskedelem évente több millió madár halálát idézi elő — becslések szerint százmillióra tehető a halálesetek száma. A Personality című dél-afrikai folyóirat állítása szerint „legalább öt rab vadmadár pusztul el, míg egyet élve eladnak”. Némely kereskedő egzotikus madár fogásához kivágja azokat a fákat, melyeken fészek van, és elfogja a fiókákat, amelyeknek sikerült életben maradni a fa kidőlésénél. Egy másik módszer az, hogy söréttel rálőnek egy madárcsapatra, majd összeszedik azokat, amelyek kisebb szárnysérülés miatt hullottak a földre. Ezután következik a madarak életben tartása és távoli országokba történő szállítása, ahová gyakorta holtan érkeznek meg. Milyen hasznot jelenthet ez? A Personality így magyarázza: „Hagyományos becslések szerint évente 5 millió madarat adnak el, de ebben nincs benne a csempészett madarak száma . . . Madártenyésztők és gyűjtők készek 250 000 dollárt is fizetni a kívánt, de védett fajtákért.”
Globális légköri egyezmény
Fárasztó tárgyalások után az ENSZ-nek mind a 159 tagállama megállapodott abban, hogy elkészítik a föld légkörének stabilitásáról szóló szerződés tervezetét. Brazíliában kell összejönniük 1992-ben, hogy megtárgyalják a légkör felmelegedésének megelőzési lehetőségeit és a gazdasági fejlődés környezetre gyakorolt káros hatásainak csökkentését. De ezzel ki is merült a megegyezés, és sok kényes kérdés még továbbra is megoldásra vár. Paul Lewis újságíró szerint a fejlődő országok úgy tekintik az iparosodott világ környezetért való aggodalmát, hogy az ilyen módon akar gazdasági engedményeket kicsikarni. Együttműködésük viszonzásaként szeretnének hozzájutni környezetileg biztos technológiákhoz, ugyanakkor adósságtörlesztési enyhítést kérnek és exportjukért magasabb árakat kívánnak kapni. Az Egyesült Nemzetek Szervezete arra figyelmeztet, hogy egymilliárd ember — a világ népességének majdnem az egyötöde — menekültté válhat a következő évszázadban, ha az üvegházhatás drámai módon megemeli a tengerek szintjét.
Pusztuló feljegyzések
A Német Szövetségi Köztársaság észak-rajna-vesztfáliai állami levéltárának majdnem 70 százalékát a szétmállás veszélye fenyegeti. Az államminiszter szerint a pusztulás oka a papírban gyökerezik. A XIX. század óta az iparilag előállított papír savképző elemeket tartalmaz, és az idézi elő a szétmállást. A Frankfurter Allgemeine Zeitung jelentése szerint a meglevő készlet 26 százaléka már bizonyos mértékig megsárgult. A hagyományos konzerváló és restauráló módszerek csupán részmegoldást jelentenek.
Egészségügyi jegyzetek
◻ A Torontói Egyetem kutatói azt mondják, hogy a gyakori evés hasznosabb lehet. Kísérletképpen egy csoport emberrel a napi három étkezés helyett 17 porcióban etettek meg egyórás időszakonként ugyanannyi és ugyanolyan fajta ételt; a („kóros”) LDL-koleszterint 13,5 százalékkal, teljes vérkoleszterinszint 8,5 százalékkal, a vérinzulinszint pedig 29 százalékkal csökkent átlagosan. A napi egyszeri nagyobb étkezést a legrosszabb étkezési szokásnak mondták. Egy hátránya van a falatozásnak: rendszerint nagyobb kalóriafelvételhez vezet.
◻ A The Journal of the American Medical Association közölt egy tanulmányt, amely kimutatja, hogy azok a nők, akik fólsavat tartalmazó, vény nélkül is beszerezhető multivitamin tablettákat szednek a fogamzás előtti időszakban és teherbe esés után még legalább hat hétig, nagymértékben csökkentik annak veszélyét, hogy kisbabájuk idegrendszeri károsodással szülessék. A gerincvelő károsodása paralízist, értelmi fogyatékosságot és halált is okozhat.
◻ „Ma már meggyőző bizonyíték van arra, hogy a gyümölcsben és főzelékben gazdag táplálkozás csökkenti a rák veszélyét” — jegyzi meg a New Scientist magazin. Az így nyert vitamin „védőhatást fejt ki és leküzdi a test sejtjeiben a káros reakciókat”. Kutatók azt állítják, hogy minél több főzelékfélét eszünk, annál kevesebb a valószínűsége annak, hogy tüdőrák áldozatává váljunk. Kellő mennyiségű C-vitamin nélkül a vérkeringésben zajló oxidációs folyamatok olyan megbetegedésekhez vezethetnek, mint agyvérzés, szívbetegségek, valamint szürke- és zöldhályog.
Látnak-e színeket a kutyák?
A kaliforniai Santa Barbara Egyetem kutatóinak megállapítása szerint a kutyáknak van bizonyos mértékű színes látásuk. Egy évi tanulmányozás után a tudósok úgy találták, hogy a kutyák meg tudják különböztetni a színskála ellentétes végének színeit, a pirosat és a kéket, de nem tudnak különbséget tenni a sárga, a zöld és a narancsszín között.
Jobban átgondolt vérátömlesztés
A fejlődő országokban egyre többször alkalmaztak vérátömlesztést olyan fiatal maláriás betegek esetében, akik vészes vérszegénységben szenvedtek. A zaire-i Kinshasában, a Mama Yemo kórházban például 1986-ban 16 352 ilyen transzfúziót adtak. 1987-ben azonban csökkentették a vérátömlesztések számát. Miért? A Londonban alapított Panoscope magazin beszámolója szerint azért, mert a Mama Yemo-i orvosok észrevették, hogy a malária miatt vérátömlesztést kapott gyerekek csoportjának 13 százaléka HIV vírussal fertőződött; ez a vírus terjeszti az AIDS-t. A kórház orvosi kara felhagyott „a vérszegény gyermekek esetében az automatikusan alkalmazott vérátömlesztéssel”. Ehelyett Kinshasában most vaspótló készítményeket adnak némely fiatal betegnek, hogy így segítsék elő a vérképzést. Ily módon, a Panoscope állítása szerint, „a vérátömlesztések száma 73%-kal 4,531-re csökkent, és egyetlen gyermek sem vesztette életét”.
Keserű következmények
Az 1970-es években sok német férfi hajlandónak mutatkozott, hogy aláveti magát a sterilizálásnak. A Main Post című újság tudósítása szerint „a szexuális szabadság hulláma érte utol őket”. W. Schulze, a Hamburg-Eppendorf Egyetem kórházi professzora úgy véli, hogy sokan túl könnyen alávetették magukat e műtétnek. A sterilizált férfiak közül most egyre többen szeretnék visszaállítani a műtét előtti eredeti állapotot. Azonban az esetek 10 százalékában a megtermékenyítő képesség visszaállítása egyáltalán nem lehetséges. Ezenkívül, a sterilizált állapot sikeres megszüntetésének esélye az idő múlásával egyre kedvezőtlenebb.
Tápláló szendvicsek
A szülőknek nem kell túlzottan aggódniuk, ha gyermekeiknek csak mogyorókrémes vajas kenyér az iskolai uzsonnájuk. Az ontariobeli London (Kanada) városából Eleanor Brownridge táplálkozási szakértő szerint nem jársz rosszul „a mogyorókrémes szendviccsel, mert a töltelék és a kenyér ideális fehérje partnerek”. A kutatónő hozzáteszi, hogy egyszerű dolog „a mogyorós vajkrém ízét és tápértékét gazdagítani egyéb hozzávalókkal . . . mint például almaszeletekkel, mazsolával, sárgabarackkal, datolyával, banánszeletekkel, sőt káposztasalátával”. Fiatalabb tanulók inkább a megszokott egyhangú uzsonnát fogadják bizalommal. De, jelenti a The Vancouver Sun, „helyes néhány meglepetést is beiktatni, például sütemény szeletelővel felvágni a kenyeret, vagy rövid levélkét dugni az uzsonnás csomagba.”