Válaszra váró kérdések

ÉLETE során majdnem mindenkiben felvetődik a kérdés: Ha van Isten, miért engedi meg ezt a sok szenvedést? És miért tűri meg oly sokáig, végig az egész emberi történelem folyamán? Véget ér-e valaha a szenvedés?

Mivel nem ismerik a megfelelő választ e kérdésekre, sokan elkeseredettekké válnak. Némelyek még Istentől is elfordulnak, vagy éppen őt okolják szerencsétlenségükért.

Például az egyik férfi, aki túlélte a második világháború nácik okozta tömeges embermészárlását, a Holocaustot, annyira megkeseredett, hogy ezt mondta: „Ha valaki meg tudná nyalni a szívemet, biztosan megmérgeződne tőle.” Egy másik férfi, aki súlyos fajüldözést szenvedett el, amely barátainak és családtagjainak a halálát okozta az első világháborúban, ilyen keserű szavakkal kérdezte: „Hol volt akkor az Isten, amikor nekünk éppen szükségünk volt rá?”

Sokan nem tudnak eligazodni ezen a kérdésen. Nézetük szerint a jóság és szeretet Istenével összeegyeztethetetlen az, hogy ilyen sokáig megengedi a rossz dolgokat.

Amit az emberek tettek

Vitathatatlan, hogy az emberek az elmúlt évszázadokban — pontosabban az elmúlt évezredekben — borzalmas bűnöket követtek el egymás ellen. Ezeknek a nagyságrendje és borzalma minden képzeletet felülmúl.

A civilizáció állítólagos fejlődésével arányban az emberek egyre szörnyűbb eszközöket találtak ki embertársaik elpusztítására és megnyomorítására: nehézágyúkat, gépfegyvereket, harci repülőgépeket, tankokat, rakétákat, lángszórókat, vegyi- és atomfegyvereket. Ennek eredményeként csupán a mi századunkban a nemzetek háborúiban 100 millió embert öltek meg! De a rokkantak százmillióit és az egyéb módon szenvedőket is említhetnénk. Az otthonok és egyéb vagyonok tönkretétele miatti anyagi kár szinte felbecsülhetetlen.

De gondoljunk csak a mérhetetlen szenvedésre, a bánatra és a könnyhullatásra, amit a háború okozott! A leggyakrabban ártatlan emberek szenvedtek: öregek, gyermekek és kisbabák. És milyen gyakran előfordult, hogy a gonosztevők megúszták a felelősségre vonást.

Mindmáig tart az emberek szenvedése a világon. Mindennap történik gyilkosság, vagy egyéb módon bántalmaznak embereket a bűnözők. Balesetek folytán, többek között természeti csapások, pl. viharok, áradások és földrengések következtében sokan meghalnak és megsebesülnek. De sokat szenvednek az emberek az igazságtalanságtól, az előítélettől, a szegénységtől, az éhezéstől, a betegségtől és még sok egyéb dologtól.

Hogyan teremthetett a jó Isten olyasvalamit — az emberiséget —, amely oly sokat és oly szörnyű módon szenved évszázadokon át?

Dilemma az emberi testben

Ez a dilemma tükröződik magában az emberi testben is. Tudósok és az emberi szervezet kutatói egyetértenek abban, hogy az emberi test csodálatosan, nagyszerűen lett megalkotva.

Vegyük szemügyre az emberi szervezet néhány csodálatos jellegzetességét. A hihetetlen emberi szemet, amelyet egyetlen fényképezőgép sem tud utánozni; a bámulatba ejtő agyat, amely mellett a legfejlettebb számítógép is eltörpül, vagy azt a módot, ahogyan a bonyolult testrészek tudatos irányításunk nélkül összhangban működnek; a születés csodáját, amikor egy édes kisbaba — szülei másodpéldánya — a világra jön, mindössze kilenc hónap eltelte után. Számos ember úgy következtet, hogy a tervezésnek ez a remekműve — az emberi test — csakis egy Mestertervező: a Mindenható Teremtő Isten által jöhetett létre.

De sajnálatos módon, ez a csodálatra méltó szervezet is elhasználódik. Idővel megbetegszik, megöregszik és meghal. Végül is porrá lesz. Mennyire szánalmas! Épp akkor, amikor valaki már hasznosítani tudná több évtizedes tapasztalatát és bölcsességét, a szervezet egyszerűen felmondja a szolgálatot. Milyen megrendítő ellentétben áll e végső szakasz azzal az egészségel, viruló életerővel és szépséggel, amelyre kezdetben minden lehetősége megvolt az emberi szervezetnek!

Miért kellett a szerető Teremtőnek ilyen remek valamit létrehoznia, mint az emberi szervezet, csak azért, hogy azután ilyen szánalmasan érjen véget? Miért teremtett olyan gépezetet, amely kezdetben oly remekül indul, sok-sok lehetőséggel, vajon csak azért, hogy ilyen csúful érjen véget?

Ahogy egyesek a dolgokat magyarázzák

Vannak, akik azt mondják, hogy a gonoszságot és a szenvedést Isten eszközként használja arra, hogy az elszenvedett rossz által tegye jobbá a jellemünket. Egy metodista lelkész ezt így erősítette meg: „Amikor a rosszért jóval fizetünk, ez beletartozik Isten megmentési tervébe.” Vagyis véleménye szerint a jóknak azért kell a gonoszoktól szenvedni, mert ez részét képezi Isten tervének: Isten így akarja megszilárdítani jellemünket a megmentésünk érdekében.

De vajon egy szerető emberi édesapa úgy akarná-e megszilárdítani gyermekei jellemét, hogy előre kitervelten megengedné, hogy gyermekei gonosz bűnözők karmai közé kerüljenek? Vegyük továbbá azt is fontolóra, hogy sok fiatal ember veszti életét baleset következtében, vagy különféle háborúkban, illetve gyilkosság miatt. Ezeknek a fiatal áldozatoknak nincs további lehetőségük jellemüket megjobbítani, pontosan az elszenvedett halál miatt. Az az elképzelés, hogy a szenvedést azért kell megengedni, hogy megjavuljon valakinek a jelleme, egyszerűen értelmetlen.

Egyetlen józan és szerető emberi édesapa sem kívánja, hogy szenvedés vagy tragédia érje szeretett hozzátartozóit. Azt az édesapát, aki ’terveket szőne’ arra, hogy szeretett hozzátartozói ’jellemük javítása’ céljából szenvedjenek, nem tartanák épeszűnek, sőt inkább tébolyodottnak tekintenék.

Állíthatjuk-e logikusan, hogy Isten, a legfőbb szerető Atya, a világegyetem mindent tudó Teremtője szántszándékkal ’betervezte’ volna a szenvedést a ’megmentés’ elnyerése céljából? Ha ezt mondanánk, akkor Istent egy szerfelett kegyetlen és borzalmas tulajdonsággal ruháznánk fel, olyan tulajdonsággal, amelyet még a nála alacsonyabb rendű emberek esetében sem tudnánk elfogadni.

A válasz megtalálása

Hová fordulhatnánk válaszért arra a kérdésre, miért tűri meg Isten a szenvedést és a gonoszságot? Mivel e kérdésben Isten van érintve, logikus, hogy magától Istentől kell várnunk a választ e kérdésre.

De hogyan találhatjuk meg az Ő válaszát? Oly módon, ha ahhoz a forráshoz fordulunk, amelyről Isten kijelenti, hogy azt az emberek útmutatásául készítette — azaz a szent Bibliához, a Szentíráshoz. Függetlenül attól, ki mit gondol erről a forrásról, érdemes megvizsgálni, mert ahogyan Pál apostol mondta: „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos . . . a dolgok helyreigazítására” (2Timótheus 3:16). Pál továbbá ezt írta: „Az Isten tőlünk hallott szavát nem emberi beszédként fogadtátok, hanem Isten szavaként, amint valóban az is” (1Thessalonika 2:13).a

A válasz megtalálása azon kérdésre, miért tűri meg Isten a szenvedést, többet jelent, mint csupán értelmi feladatot. A válasz ismerete döntő fontosságú ahhoz, hogy helyesen megértsük, mi is történik most a világ színpadán, mi fog történni a közeljövőben, és mindez hogyan érint majd mindannyiunkat egyénenként.

A mi teendőnk az, hogy a Bibliát, Istennek az emberi család számára szóló kinyilatkoztatását, engedjük önmagáért beszélni. Mit mond például arról, hogyan kezdődött a szenvedés és miért tűri azt meg Isten?

A válasz megértésének kulcsa kapcsolatban van azzal, hogyan lettünk érzelmileg és értelmileg megteremtve. A Biblia megmutatja: Teremtőnk úgy alkotott meg bennünket, embereket, hogy egy döntő fontosságú tulajdonságot ültetett belénk: a szabadság utáni vágyat. Vizsgáljuk meg röviden, mi mindent jelent a szabad akarat számunkra, és hogyan van ez kapcsolatban azzal az okkal, amiért Isten megengedte a gonoszságot.

[Lábjegyzet]