Karácsonyi és újévi ünnepségek az ókorban

Aleksander Krawczuk történészprofesszor és Lengyelország volt kultúrminisztere cikket írt a Polityka című heti folyóiratban Lengyelországban. Az újévi ünneplések történeti hátterét vizsgálva, kijelentette:

„Ismerték-e a rómaiak az újévi ünnepségeket? Minden bizonnyal, főleg, ha a császári Rómára gondolunk . . . Ezek a mulatozások az örvendezés és a kikapcsolódás alkalmai voltak. Ez viszont befolyásolta az őskeresztények magatartását a hivatalos újesztendő megünneplésével kapcsolatban. Ezt a szokást ők botrányosnak és teljesen pogánynak, a felvilágosult vallás imádóitól teljesen idegen szelleműnek és formájúnak találták. Végtére is, ilyenkor áldozatokat mutattak be az istenségeknek. Az egyház ezért szigorúan megtiltotta híveinek az újévi ünnepségekben, de különösen az ilyen vigadozásokban való részvételt.”

A professzor a továbbiakban elmagyarázza, mikor is rögzítették karácsony dátumát:

„Csupán a negyedik század óta él a rómaiak körében az a szokás, hogy megünnepelték december 25-ét. Így azután lehetséges volt, hogy a legyőzhetetlen Nap népszerű ünnepét keresztényivé alakítsák.

A Római Birodalom bukása ellenére Róma lassan, de biztosan arra kényszerítette kezdetben a nyugati civilizációt, végül pedig az egész világot, hogy elfogadja ennek a hagyományát, és mindkét időpontot átvegye örökül. Január elsejét választották az új év kezdetének, ami azt jelentette: győzött a hagyomány a zsúrok, az ünnepségek, a lakodalmak, az ajándékozások és a jókívánságok terén, és ez így lett annak ellenére, hogy az őskeresztények ettől kifejezetten irtóztak.”

Miután megállapítja, hogy az újévi ünnepségek pogány eredetűek, hogyan vélekedik Krawczuk professzor arról, hogy a keresztények is részt vesznek az ilyen ünnepségeken? Saját kívánsága a keresztényekhez így hangzik:

„Bárcsak [a keresztények] erkölcsileg olyan helyzetben lennének, hogy megismételhetnék ókori hittestvéreik szavait. Amikor a pogányok gúnyolódva ezt mondták: ’Milyen vallás az, amelynek nincsenek fényes templomai, képei, sőt szobrai sem, vagy nincsenek ékes ruhái és szertartási edényei sem?’. Az első keresztények így feleltek: ’Igaz, hogy szegények vagyunk. De a mi templomunk a mi szívünk, amelyet az Isten és a felebarátaink iránti szeretet tölt be; szertartási ruháink a szerénység, az iparkodás, az engedelmesség és az alázat; edényeink pedig a jó cselekedetek.’ ”

A Biblia nyomatékkal kijelenti a 2Korinthus 6:14–18. versekben: „Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hivőnek a hitetlenhez? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig ti az élő Isten temploma vagytok . . . Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük — mondja az Úr, s tisztátalant ne illessetek” (Katolikus fordítás).