Filippi — A források városa

KÖNNYEDÉN suhantunk el az Égei-tenger hullámai felett, ahogy közeledtünk Thesszalonika felé. Hirtelen a reptéri leszállópálya körvonalai rajzolódtak ki a víz szélénél, és szinte alánk futott — oly közel a repülőgéphez, hogy feleségem már azt gondolta, lent is vagyunk. „Ez volt az eddigi legsimább leszállásunk!” — mondotta. Ezután a kerekek nagy zökkenéssel a talajhoz értek.

Macedónia, Görögország! Nagy Sándor világára gondoltam és a Filippi mezején később megvívott csatára, amely eldöntötte Róma sorsát. Azon tűnődtem, vajon mennyire befolyásolta mindez a keresztény Pál apostol életét és szolgálatát. Filippi volt az a hely, ahol Pál mint a „nemzetek apostola” bevezette a krisztusi hitet Európába (Róma 11:13). Lesz-e itt valami olyan látnivaló, ami új ismeretekkel gazdagít bennünket? Vagy a történelem oly tökéletesen végigsöpörte ezt a csatamezőt, hogy semmi nyomot sem hagyott hátra?

Két órával később buszunk Thesszalonikától északra kanyargott a kaválai kikötő feletti hegyi úton. Bár Kavála elsősorban dohánykiviteléről híres, a rakparton hálóikat javítgató halászok olyan színhelyt varázsoltak elénk, amilyet elképzelésünk szerint Pál látott, amikor Kaválát még Neapolisznak hívták (Cselekedetek 16:11).

Bár Pál nem tartózkodott Neapoliszban, néhány méterre alattunk láthattuk azt a macskaköves meredek utat, amelyen utazott. Majd áthaladtunk egy erdő borította szűk hegyszoroson, s megpillantottuk azt, ami egykor Filippi városa lehetett. Ki tudtuk venni azt a sziklatömböt, amely felfelé a völgyön, majdnem fele úton jelzi a város helyét.

Letekintettünk az érésben lévő dohánytáblákra. Pál mocsárvilágot és a sűrű erdőkben lakó első telepeseket láthatta itt. Az apostol talán megállt egy szusszanásnyi időre, miközben lefelé haladt. De bizonyára ő is sietett, talán éppoly izgatottan, mint mi.

A víz forrása

Filippi már létezett, mielőtt II. Fülöp i. e. 356-ban idejött, hogy kiirtsa az erdőket, megnagyobbítsa a várost és saját magáról nevezze el azt. Öt évvel korábban Thászoszból telepesek jöttek ide, hogy Asyla és Pangéó-hegység gazdag bányáit kiaknázzák. Falujuk neve Krenidész, ’kis forrásvizek helye’ volt. Miért? Mert mindenütt forrásvizek törtek fel, s emiatt a völgy jórészt elláposodott.

A területet csak nemrégen sikerült lecsapolni. De a források megmaradtak és még ma is bővízűek. Az egyik helyen a régi római országút ível át a Gangitész folyón. A folyónak sajátos szerepe volt Pál életében, ezért mi is meg akartuk nézni.

Értékes fémek forrása

Fülöp erődítménnyel vette körül Krenidészt, hogy Trákia támadásával szemben megvédje a thászoszi bányászokat. Azt akarta, hogy Krenidész a katonai előretolt állás szerepét töltse be. Leginkább azonban aranyra volt szüksége, hogy pénzügyileg fedezni tudja becsvágyó haditerveit. Az aranybányák több mint ezer talentum arannyal gazdagították évente Fülöpöt és később Nagy Sándort. Amikor elfogyott az arany, Filipppi teljesen a feledés homályába merült.

A vér forrása

Több mint egy évszázad telt el. Görögország Róma hatalma alá került. A Római Birodalomnak országutakra volt szüksége. Ezért épült a Macedóniát átszelő Via Egnatia. A tengerparttól 14 kilométernyire szelte át az út Filippi város közepét, felélénkítve ezzel a kereskedelmi és a katonai forgalmát.

Filippi stratégiai fontosságú hely lett. I. e. 42-ben sok vér ömlött itt abban a két ádáz csatában, amely Róma és a birodalom feletti uralomra törekvő trónbitorlók között dúlt. A köztársasági összeesküvés azonban megbukott és a császári birodalom fennmaradt. Ennek emlékére a győztes Octavianus megtette Filippit római tartománnyá (Cselekedetek 16:12).

Az élet forrása

Ma már senki sem lakik Filippiben. Csupán régészeti lelőhely. Amint sétálgattunk a Via Egnatián, szemügyre vettük a keréknyomokat a kövezeten. Elmentünk a piactérre is és megnéztünk egy 50 férőhelyes nyilvános illemhelyet. A könyvtárban nem voltak könyvek, mint ahogy a gimnáziumban (palaestrá-ban vagy birkózó iskolában) sem voltak birkózók. Láttunk római templommaradványokat, görög falbemélyedéseket, és még egy egyiptomi szentélyt is félúton a fellegvár felé. Amint ott ültünk a szabadtéri színházban, megcsodáltuk a színház akusztikáját. Ott álltunk a fórumon és magunk elé képzeltük a császári köztisztviselőket, amint éppen kilépnek szobáikból, előttük mentek a liktorok, akik hatalmuk jelképeként vesszőnyalábba dugott bárdot hordtak. Lelki szemeink előtt megpróbáltuk elképzelni, milyen is lehetett az i. sz. 50 körüli Filippi, amely annyira római lett.

A Biblia szerint Pál és társai „néhány napot ebben a városban töltöttek” (Cselekedetek 16:12). Semmilyen izgalmas találkozásról nincs feljegyzés. Azután egyik nap Pál hallott egy kis csoportról, amely sem a régi, sem az új isteneket nem követte, mégis vallásos embereknek mondták tagjait. A városon kívül, a császári boltíven túl találkoztak, közel ahhoz a helyhez, ahol az út keresztezte a folyót.

„Sabbath napon — írta Lukács — kimentünk a városkapun kívülre egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz.” A megmentés és az örök élet reménysége Jézus Krisztus által, ez volt a beszélgetés témája. Különösen „egy bizonyos Lídia nevű bíborárus nő . . . hallgatott bennünket és Jehova megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mondott” (Cselekedetek 16:13, 14; vö. Filippi 2:12, 16; 3:14).

Néhány nappal ezután Pál filippibeli tartózkodása drámai módon ért véget. Miközben körülbelül 1-2 kilométert kigyalogolt az imádkozás színhelyére, találkozott egy démontól megszállott kellemetlenkedő leánnyal. Pál kiűzte belőle a démont, a leány gazdái pedig megharagudtak Pálra, mivel ezzel tönkretette jól menő üzletüket: a jóslást. Mi lett ennek a következménye?

„Megragadták Pált és Silást és a piactérre hurcolták az elöljárók elé”. ’Ezek az emberek zsidók’ — hangzott a vád ellenük. (Mindenki tudott arról, hogy Claudius éppen akkor tiltotta ki a zsidókat Rómából.) ’Felforgatják a várost és olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nem szabad átvennünk vagy gyakorolnunk, mivel rómaiak vagyunk’ — fűzték hozzá. A tömeg hangosan kiáltozott; az elöljárók ítéletet hirdettek. Erre a liktorok kibontották vesszőnyalábukat és „sok ütést mértek” Pálra és Silásra. Majd véresen, félájultan, lábukat kalodába zárva börtönbe vetették őket. Még azon az éjjelen nagy földrengés támadt, és ez Pál és Silás kiszabadulásához, valamint ahhoz vezetett, hogy a börtönőr és a háznépe elfogadta a krisztusi hitet (Cselekedetek 16:16–34).

Másnap reggel az elöljárók sajnálkoztak a félreértés miatt, de megkérték az idegeneket, hagyják el a várost. Pál és Silás előbb felkeresték Lídia házát és buzdították hittársaikat, és csak utána indultak el Thesszalonikába. Lukács ott maradt, hogy gondoskodjék az újonnan alapított gyülekezetről (Cselekedetek 16:35–40).

A nagylelkűség forrása

„Szinte unszolt minket, hogy jöjjünk be hozzá” — írta Lukács Lídiáról. Miután pontosan megértette a helyzetet, még Pál börtönőre is vendégszeretet gyakorolt (Cselekedetek 16:15, 33, 34). Pál thesszalonikai tartózkodása idején filippibeli barátai kétszer is küldtek részére adományt és ellátták azzal, amire szüksége volt.

Később, amikor Pál oly derekasan végezte Isten szolgálatát Korinthusban, a filippiek újból felkeresték. Még évek múlva is, amikor Rómában börtönben volt, egy filippibeli küldött kereste fel ajándékokkal, és személyes segítségét is felajánlotta az apostol érdekében. Pált nagyon meghatotta ez. Tudta, hogy a filippiek szegény sorsú emberek. Ezért ezt írta: „Nagy szegénységükből bőséges adakozás fakadt” (2Korinthus 8:1,2; 11:8, 9; Filippi 2:25; 4:16-18).

Indulásunk

A Gangitész mentén sétálgattunk, és kezemmel a vizet paskoltam. Meglepően hideg volt. Körbenéztünk. Valahol itt a közelben volt az „imádkozás helye”, ahol Pál másokkal együtt összejött imádat céljából.

Azután ezt kérdeztem magamtól: Mitől oly különleges Filippi számomra? Talán a folyó menti hely miatt? Vagy a piactér miatt, ahol most üres könyvtár, néptelen gimnázium, az istenek nélküli templomok és az áru nélküli üzletek állnak?

Vagy a források miatt? Valóban, Filippi igazán a „források városa”. Forrásai még ma is folynak. Valamikor folyt itt arany, és volt egy szomorú időszak, amikor vér folyt. De voltak kedvezőbb idők is, amikor az élet, a szeretet és a nagylelkűség forrásai áradtak olyan különleges emberekből, mint Pál, Lídia, a börtönőr és mások. Akkor hát az emberek miatt? Nos, ezek a különleges emberek tették különlegessé számomra Filippit. Miattuk tűnődök el. Ők gondolkoztatnak el. Bárcsak . . . — de feleségem megérintette karomat. „Gyere — mondta gyengéden. — Itt az ideje, hogy menjünk” (Beküldött cikk).

[Térkép/képek a 25. oldalon]

Legfelül balra: az ősi Filippi „bémáj”-a (ítélőszéke); fönt jobbra: ahol a „Via Egnatia” átszeli a Gangitészt; alul: a Fórum

[Görögország/Filippi térképe]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)