Labdarúgó-világbajnokság — Sport vagy háború?

Az Ébredjetek! olaszországi tudósítójától

A VILÁG figyelme a labdarúgás felé fordult. Százmilliók szeme tapadt a televízió képernyőjére, hogy figyelemmel kísérje 1990 június 8-tól július 8-ig az év nagy eseményét — az Olaszországban megrendezett labdarúgó-világbajnokságot. Világméretű televíziós közönség — összesen 30 000 000 000 ember, amely a világ lakosságának hatszorosa — kísérte figyelemmel az 52 mérkőzést!

Ennek a televíziós látnivalónak a megtekintése a maga nemében egyedülállóan magas fejlettségű szervezésnek köszönhetően vált lehetővé — a televiziós adás közvetítésének központja 118 nemzetet képviselő 147 hálózattal állt kapcsolatban, és 180 televíziós kamera és 37 felvevő stáb, 1500 kiszolgáló műszakival állt a közönség rendelkezésére. A 12 olasz labdarúgó stadionban lejátszott mérkőzéseken 2 515 000 néző és 6000 újságíró volt jelen a világ minden tájáról. De a számok önmagukban nem mondanak el mindent. Írók, szociológusok, pszichológusok, színészek és még teológusok is méltatták ezt az eseményt, amikor megpróbálták leírni ezt az óriási „menekülést a valóság elől”, ahogyan egyesek közülük ezt meghatározták.

De hozzájárult-e a labdarúgó-világbajnokság a nemzetközi összhanghoz, és elősegítette-e a sportszerű magatartást? A mérkőzések több milliós nézőseregét, akik műholdak segítségével nézték a programot, vajon átsegítette-e a labdarúgás iránt megnyilvánuló közös szenvedélyük ellenséges nacionalista érzületeiken ezalatt a 30 nap alatt?

Sport vagy háború?

Vegyük szemügyre a mai sportesemények egyik jellemző vonását — az erőszakot. Ez a jelenség gyakran megfigyelhető a labdarúgó-mérkőzéseken — a pályán, a lelátókon és a stadionon kívül is. Pszichológusok, szociológusok és újságírók egyetértenek abban, hogy ebben a felfokozottan erőszakos világban a sport sem kivétel az erőszak alól. Alapvető erkölcsi értékeket rúgnak fel könyörtelenül. A mai sportban megnyilvánuló erőszak tisztára mosása céljából az olyan kifejezések használata, hogy a „sport becsületes vetélkedés”, „a barátság vagy a testvériség szelleme” semmit sem használ.

Ez alól a labdarúgó-világbajnokság sem volt kivétel. Már a világbajnokság kezdete előtt is riasztó hírek kaptak szárnyra. „A labdarúgás iránti durva fanatizmus ijesztőleg hat az emberekre, és a turisták elhagyják Olaszországot” — olvashattuk a La Repubblica című újság főcímében 18 nappal a nyitómérkőzés előtt. A legfélelmetesebbek a notórius huligánok voltak, ők az angliai futballszurkolók egy csoportját alkotják, akik vandalizmusukkal Európa-szerte hírhedt nevet szereznek maguknak minden mérkőzés előtt, alatt vagy után.a

A torinói La Stampa napilap 1990. június 1-jei kiadása elemezte a stadionokban előforduló erőszakcselekményeket és a huligánok faragatlan viselkedésének okait, és ezt mondta: „A labdarúgók táborai ma már nem ismernek félmegoldásokat. Az ellenfelek többé már nem ellenfelek, hanem „ellenségek”; az összeütközések már nem kivételek, hanem szabályszerűvé váltak, és ezeknek keményeknek kell lenniük, a lehető legkeményebbeknek.” De miért? „ ’Mert gyűlöljük egymást’ — hangzott a bolognai huligán szurkolók válasza.” Antonio Roversi szociológus ilyen magyarázatot fűz e gyűlölet mögött meghúzódó logikához: „A stadion fiatal srácai ’beduin szindrómában’ szenvednek. Akik ebben a szindrómában szenvednek, azok a barátjuk ellenségeit is a saját ellenségeiknek tekintik; ellenségük barátait is saját ellenségeiknek, és fordítva is; egy barát barátja barát, de az ellenség ellensége is barát.”

Gyűlölködés, erőszak, versengés, vandalizmus, „beduin szindróma” — mindez azonnal beindul, mihelyt a labdarúgó-világbajnokság kupájáért elkezdődik a vetélkedés, és a légkör máris olyan, mint amikor elhangzik a hadüzenet. Ennek ellenére, Olaszország ünnepi hangulatban készülődött az eseményre.

Pápai áldás

A Világkupa „templomát”, a felújított Olimpiai Stadiont Rómában még a pápa is meglátogatta és megáldotta, aki el nem mulasztana egyetlen alkalmat sem a nyilvános szereplésre. Ezt mondta: „Eltekintve attól, hogy a labadrúgó-világbajnokság sportesemény, egyben a népek közötti szolidaritás ünnepélye is lehet.” Hozzáfűzte, hogy a mai sportban kerülni kell az olyan veszélyeket, mint például megszállott pénzhajszolás, a látványosság túlzott kihangsúlyozása, dopping használata, csalás és erőszak. Reméli, hogy „erőfeszítések és áldozatok árán az ’Itália ’90’ nagyszerű alkalom lesz arra, hogy a testvériség szelleme bontakozzék ki mind embertársaitok, mind az összes nép iránt.” A jezsuita Paride Di Luca, aki labdarúgójátékos volt, a pápa érzéseit visszhangozta az ’Egy labdarúgó szurkoló imája’ című könyörgésében: „Jöjj, ó, Istenem, és nézd meg a Világkupát.”

De vajon a Világkupa igazi ünnep volt? Érdekelt volt-e benne a világegyetem Istene? Vessünk egy pillantást arra, milyen is a sport igazából, és milyen értékeket magasztal fel?

Sport huligánok

A huligánok miatt Cagliari és Torinó városa valóságos ostromállapotot élt át, mire elkezdődött a világbajnokság. Íme, néhány az újságok főcímeiből: „Riminit hadiállapot rázkódtatja meg”; „Cagliari: Kitör a háború”; „Erőszak Torinóban: egy német és egy angol késsel támadt egymásra”; „Az angol, a német és az olasz szurkolók között kitört a zavargás”; „Mentsetek meg minket az angol szurkolóktól — Torinó polgármesterének könyörgése”; „Éjszakai összecsapások a szélsőségesek között. A polgármester: A torinóiak igazi huligánok”. Egy másik dermesztő példa: „ ’Hogyan kell leszúrni az ellenfél táborához tartozó szurkolót?’ — olvasható az Angliában megjelent, A tökéletes huligán kézikönyvében.” Ezek a vastagbetűs címek elegendő példák arra, hogy átfogó képet kapjunk a helyzetről. De ezek a dolgok csupán természetes következményei egy olyan társadalomnak, amely táplálja az erőszakos viselkedést.

A nagy sportesemény nem ért véget boldog hangulatban. Az olasz szurkolók gúnyos füttykoncertje az argentín csapat és világsztárja, Maradona ellen, amiért kiütötték a további küzdelemből az olasz csapatot, beárnyékolta a döntő örömét és tönkretette a záró mérkőzést. Ez a júliusi este „nem a sportbarátok testvéri közösége” volt az Olimpiai Stadionban; a Világkupa „templomát” megszentségtelenítették. Az Il Tiempo 1990. július 10-i száma ezt a kommentárt fűzte ehhez: „Lent a pályán meggyalázták a mérkőzést — a lelátókon a sportot érte gyalázat.”

Ilyen szomorúan zárult az az esemény, amelytől azt remélték, hogy a világ egy határok nélküli „világméretű falu” lesz legalább 30 napig. De ha a labdarúgás nem tud békét és összhangot teremteni a futballpályán és azon kívül, ésszerű-e azt gondolni, hogy képes befolyásolni a világbékét?

Kiegyensúlyozott nézet a labdarúgásról

A La Stampa felmagasztalta a labdarúgást és e szavakkal ecsetelte: „Szent maradványa ez az ősi küzdelmeknek; a labdarúgás a kiszámíthatatlanság jelképe, az öszes sportesemény leglényegesebb eleme.” E gondolatmenetet követve, hogyan tekintse az őszinte keresztény a labdarúgást? És egyáltalán hogyan tekintse az összes hivatásszerűen űzött sportot?

„Azok, akik nem szeretik a labdarúgást, valami fontosat hagynak ki az életükből” — írta Bertrand Russell. Természetesen futballozni vagy más sportot űzni élvezetes és egészséges lehet, különösen, ha sokan ülőfoglalkozást folytatnak. De vajon azt jelenti ez, hogy semmi veszélyt nem rejt magában?

A Biblia kijelenti: „Ne legyünk önzők, egymással versengők és egymásra irigykedők” (Galata 5:26). A labdarúgó-világbajnokság fényesen igazolta, hogy az erőszak és a minden áron való győzni akarás milyen gyakran kéz a kézben jár. A hivatásszerűen űzött sportoknak ez az egyik árnyoldala. A keresztényeknek akár résztvevőként, akár nézőként kordában kell tartaniuk indulataikat, különösen azt a kívánságot illetően, hogy első legyen valaki valamiben, hogy elkerüljék a „hústest cselekedeteit” (Galata 5:19–21). Emlékezzünk a költő szavára: „Mert ha eljön a nagy Pontozó, aki neved mellé pontot tesz, nemcsak azt jegyzi meg, hogy nyertél-e vagy vesztettél — hanem azt is, hogyan játszottad le a mérkőzést.”

Egy másik szempont, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, az időtényező. Te is a közé a több millió tévénéző közé tartozol, aki lankadatlan figyelemmel, véget nem érően figyeli a sporteseményeket? Ehhez képest mennyi időt töltesz el testgyakorlatokkal? Egyensúly — ez a szó a megoldás kulcsa. Ez azt jelenti, hogy legyen időd a testgyakorlatokra és a kikapcsolódásra is, de ne hanyagold el az ennél fontosabb szellemi tevékenységeket sem. Pál apostol a következőt tanácsolta az ifjú Timótheusnak, ami napjainkra még inkább érvényes: „A testgyakorlásnak ugyanis van némi haszna, de az isteni önátadás mindenre hasznos, mivel magában foglalja mind a jelenlegi, mind az eljövendő élet ígéretét” (1Timótheus 4:8).

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 10. oldalon]

Agenzia Giuliani fotója