„Ideje van a gyógyulásnak”

ANN amolyan lelki szemetesláda volt; mindenki hozzáfordult a bajával. Senki sem sejtette, hogy kiegyensúlyozott és kifogástalan megjelenése mögött nem látható érzelmi sebeket rejteget, míg aztán ezek egy napon eszébe jutottak. „Éppen dolgoztam — emlékszik Ann —, hirtelen fájdalom hasított belém és erős szégyenérzés fogott el. Alig tudtam felállni! Napokig szenvedtem. Aztán újból visszatért a mostohaapám zaklatásának emléke — ami voltaképpen megerőszakolás volt. És ez bizony nem csak egyszer történt meg!”

„IDEJE van a gyógyulásnak” (Prédikátor 3:3). És a gyermekkori megrontások áldozatai számára — amilyen Ann is — a rég eltemetett emlékek hirtelen felbukkanása a gyógyulási folyamatnak fontos része.

Hogyan is felejthetne el könnyen valaki egy olyan traumát, mint amilyen a szexuális erőszak? Gondoljuk csak el, mennyire tehetetlen egy gyermek az apa vagy valaki más erős felnőtt nemi közeledésével szemben? Nem tud elmenekülni. Nem mer sikoltozni. És ráadásul nem mer szólni — senkinek! Ennek ellenére nap mint nap találkoznia kell meggyalázójával, és úgy kell tennie, mintha mi sem történt volna. A látszat fenntartása még egy felnőtt számára is nehéz lehet, egy gyermek esetében pedig szinte lehetetlen. Így hát rendkívül dús gyermeki fantáziájához fordul, és szellemi meneküléshez folyamadik! Úgy tesz, mintha meg sem történt volna a gyalázat, kikapcsolja vagy eltompítja tudatát ezt illetően.

Időről időre mindannyian kitöröljük elménkből azokat a dolgokat, amiket nem akarunk látni vagy hallani. (Vö. Jeremiás 5:21.) Ám a meggyalázott áldozatok ezt a képességet az életben maradás módszereként alkalmazzák. Némely áldozat erről számol be: „Úgy tettem, mintha nem velem történt volna az, ami történt, és én csupán szemlélője lennék.” „Úgy tettem, mintha aludnék.” „Matematika feladatokat oldottam meg fejben” (Linda T. Sanford: Strong at the Broken Places).

Nem meglepő tehát, hogy a Surviving Child Sexual Abuse című könyv kijelenti: „Becslések szerint a gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak áldozatainak több mint 50 százaléka nem gondol ezekre az élményekre.” Egyesek, bár emlékeznek magára az eseményre, a hozzájuk tapadt érzéseket azonban — a fájdalmat, a haragot és a szégyenérzést — törölték emlékezetükből.

Emlékképek kiiktatása — az elmében dúló küzdelem

Nem az a legjobb hát, ha az áldozatok eltemetve hagyják ezeket a dolgokat, ha egyszerűen elfelejtik ezeket? Egyesek talán emellett döntenek. Mások egyszerűen képtelenek erre. Ahogyan a Jób 9:27, 28 mondja: „Ha mosolygok is, és megpróbálom fájdalmamat elfelejteni, szenvedésem visszajön és újra kísért” (Today’s English Version). Az ijesztő emlékek elfojtása szellemi energiát emészt fel és kibírhatatlan küzdelmet jelent, amelynek súlyos egészségügyi következményei is lehetnek.

Ahogy az áldozat egyre idősebb lesz, az élet nyomásai miatt gyakran egyre kevésbé képes arra, hogy elfojtsa a múltat. Egy kölni illata, egy ismerősnek tűnő arc, egy ijesztő hang, vagy talán egy orvos vagy egy fogorvos részéről végzett vizsgálat az emlékek és érzések ijesztő özönét indíthatja el.a Vajon nem kellene egyszerűen még erőteljesebb erőfeszítéseket tenni a felejtés érdekében? Ezen a ponton sok áldozat abban lel enyhülést, hogy megpróbál visszaemlékezni! Egy Jill nevű asszony ezt mondja: ’Ha egyszer sikerül felszínre törniük az emlékeknek, elveszítik erejüket. Tudat alatt tartani őket sokkal fájdalmasabb és veszélyesebb, mint megszabadulni tőlük.’

Az elfogadás értéke

Miért értékes? Először is azért, mert az emlékezés lehetővé teszi az áldozat számára, hogy bánkódjon. A bánat természetes reakció a lelki traumára; segít a hátunk mögé vetni a fájdalmat okozó eseményeket (Prédikátor 3:4; 7:1-3). A meggyalázott áldozat azonban, ha nem enged természetes folyást fájdalmának, s tagadja szörnyű élményének valóságát, ezzel voltaképpen palackba zárja a fájdalmát. Az ilyen elfojtás orvosi szakkifejezés szerint a traumát követő stresszhez — szinte érzelem nélküli és érzéketlen állapothoz vezethet. (Vö. Zsoltárok 143:3, 4.)

Ahogy az emlékek kezdenek visszatérni, az áldozat szinte újra átéli az erőszakot. Sőt, egyes áldozatok átmenetileg visszafejlődnek gyermeki állapotba. „Amikor felbukkan a múlt eseményeinek emlékképe — emlékezik vissza Jill —, gyakran fizikai tüneteket észlelek magamnál. Az emlékek időnként oly nyomasztóak, hogy úgy érzem, beleőrülök.” A sokáig elfojtott gyermekkori düh hirtelen feltörhet. „Az emlékezés depressziót és haragot vált ki bennem” — mondja Sheila. Ilyen nem mindennapi körülmények között azonban indokolt a haragérzés. Búslakodsz és kifejezésre juttatod a felgyülemlett jogos dühödet! Jogod van gyűlölni az ellened elkövetett gonosz tetteket (Róma 12:9).

Egy gyalázatot szenvedett áldozat ezt mondja: „Amikor már képes voltam valóban emlékezni, nagy megkönnyebbülést éreztem . . . Legalább most már tudtam, mivel kell megbirkóznom. Bármennyire nehéz is volt emlékeznem, ez visszaadta életemnek egy olyan szakaszát, amely azért vált ijesztővé, mert ismeretlen és titokzatos volt” (The Right to Innocence).

Az emlékezés abban is segít az áldozatnak, hogy eljusson néhány lelki válságának a gyökeréhez. „Mindig tudtam, hogy mélységes öngyűlölet és harag dúl bennem, csak nem tudtam, miért” — mondja a vérfertőzés egyik áldozata. Az emlékezés sokaknak segít megérteni, hogy az, ami történt, nem az ő hibájuk; ők áldozatok voltak.

Természetesen nem mindenki emlékezik vissza oly drámaian, vagy élénken a megbecstelenítésére, mint mások. A legtöbb szaktanácsadó egyetért abban, hogy nem szükséges a megrontás minden részletére visszaemlékezni ahhoz, hogy valaki kigyógyuljon annak következményeiből. Egyszerűen annak elfogadása, hogy az erőszak megtörtént, nagy lépés lehet a gyógyulás felé. (Lásd a bekeretezett részt a 9. oldalon.)

A segítség forrásai

Ha te is gyermekkorban elszenvedett szexuális erőszak egyik áldozata vagy, ne egyedül magadra hagyatkozva akard átvészelni a visszatérő emlékek okozta válságot. Nagy segítséget jelent, ha beszélgetés során kiöntöd magadból az érzéseidet. (Vö. Jób 10:1; 32:20.) Némelyek, akik igen nagy gyötrelmet élnek át, úgy dönthetnek, hogy szakavatott orvoshoz, lelki tanácsadóhoz vagy elmeszakértőhöz fordulnak bajaik orvoslásáért. Értékes segítő lehet még egy megbízható barát, egy házastárs, más családtagok, vagy a keresztény felvigyázók, akik empátiát tanúsítva hallgatnak meg és tiszteletet mutatnak.b „A legnagyobb segítséget a legjobb barátnőmtől, Julie-től kaptam — mondja Janet. — Hagyja, hogy újra és újra beszéljek az emlékeimről. Hagyta, hogy átéljem feltörő érzéseimet. Meghallgat és megértően reagál.”

A bizalom kockázatos dolog, és talán nem érzed méltónak magad a segítség elfogadására — vagy túlzottan szégyelled magad ahhoz, hogy beszélni tudj a téged ért gyalázatról. Az igaz barát viszont olyan, aki „a nyomorúság idejére született”, és értékes segítséget tud nyújtani, ha lehetőséget adsz neki erre (Példabeszédek 17:17). Gondosan fontold azonban meg, kit tisztelsz meg a bizalmaddal. Tanuld meg fokozatosan feltárni gondjaidat. Ha egy barát együttérzőnek és diszkrétnek bizonyul, akkor talán további tényeket is megpróbálhatsz feltárni neki.

Az is segít, ha vigyázol az egészségedre. Pihenj eleget. Végezz mértékkel tornagyakorlatokat. Tarts egészséges étrendet. Ha lehetséges, egyszerűsítsd az életedet. Nyugodtan sírd ki magad. Talán úgy tűnik, mintha a fájdalom soha nem akarna véget érni, de idővel biztosan alábbhagy. Ne feledd: védtelen gyermekként élted át a megbecstelenítést — és túlélted! Mint felnőtt, olyan forrásokból és erőkből meríthetsz, amelyek annak idején nem álltak rendelkezésedre. (Vö. 1Korinthus 13:11.) Nézz szembe a fájdalmas emlékeiddel és ne engedd, hogy továbbra is hatással legyenek rád. Fordulj Istenhez erőért. A zsoltáros ezt mondta: „Bár nagy szívem aggodalma, vigasztalásaid megnyugtatnak engem” (Zsoltárok 94:19, The New Jerusalem Bible).

Szabadulj meg a bűntudattól és a szégyentől

A felgyógyulás egy másik fontos feltétele, hogy véget vess az önvádnak. „Még most is nehéz úgy vélekednem, hogy ártatlan vagyok — mondja egy Reba nevű áldozat. — Nem értem, miért nem akadályoztam meg őt?”

Gondolj azonban arra, hogy a megrontók a kényszerítés legördögibb módjaihoz folyamodnak: a tekintélyhez (’Az apád vagyok!’), fenyegetésekhez (’Megöllek, ha bárkinek is szólni mersz!’), brutális fizikai erőszakhoz, sőt bűntudat keltéshez (’Ha elmondod, börtönbe juttatod apádat!’). Ezzel ellentétben egyesek a finom rábeszéléshez vagy ajándékokhoz és megvesztegetéshez folyamodnak. Akadnak olyanok is, akik hamisan játéknak vagy a szülői gyöngédség megnyilvánulásának állítják be a szexuális cselekményeket. „Azt mondta nekem, hogy akik szeretik egymást, mind ezt teszik” — emlékezik vissza az egyik áldozat. Hogyan is lenne képes egy kisgyermek ellenállni az ilyen érzelmi zsarolásnak és trükknek? (Vö. Efézus 4:14.) Igen, a megrontó hideg szenvtelenséggel kihasználja azt a tényt, hogy a gyermekek védtelenek, sebezhetők és a „gonoszságban kisgyermekek” (1Korinthus 14:20).

Talán arra is szükséged lehet, hogy emlékeztesd magad, mennyire sebezhető és védtelen voltál kisgyermekként. Esetleg megpróbálhatsz némi időt eltölteni kisgyermekek körében, vagy saját gyermekkori fényképeid nézegethetnéd. Segítőkész barátok is segíthetnek azáltal, ha állandóan arra emlékeztetnek, hogy a megbecstelenítés nem a te hibádból következett be.

Egy asszony mégis ezt mondja: „Még ma is undor tölt el, ha eszembe jutnak azok az érzések, amiket az apám keltett fel bennem.” Némely áldozat (egy tanulmány szerint 58 százalék) emlékszik arra, hogy a molesztálás alatt nemi vágy gerjedt bennük is. Érthető módon ez nagy szégyennel tölti el őket. A Surviving Child Sexual Abuse című könyv azonban emlékeztet arra, hogy „a testi vágy felébredése egyszerűen a test önkéntelen [reakciója] bizonyos érintésre vagy ingerlésre”, és hogy egy gyermek „nem tud ezen érzése felett uralkodni”. Egyedül a gyalázatot elkövető felelős mindazért, ami történt. AZ NEM A TE HIBÁD VOLT!

Vigasztaljon az is, hogy Isten ’ártatlannak és hibátlannak’ tart téged ebben a dologban (Filippi 2:15). Idővel csökkenhet benned az önpusztító viselkedésre irányuló mindennemű késztetés és megtanulhatod becsben tartani a saját testedet. (Vö. Efezus 5:29.)

Békülj ki a szüleiddel

A felépülésnek talán ez a legnehezebb szakasza. Egyesek továbbra is tele vannak haraggal, bosszúállási vággyal — vagy bűntudattal. Az egyik áldozat ezt mondta: „Depressziós vagyok, mert úgy vélem, Jehova elvárja tőlem, hogy megbocsássak a zaklatómnak, de én képtelen vagyok erre.” Másfelől talán beteges félelem él benned a megrontóddal szemben, vagy az is lehet, hogy ellenséges érzésekkel viseltetsz édesanyád iránt, ha szemet hunyt a gyalázat fölött, vagy mert tagadással vagy haraggal reagált, amikor kitudódott. „Az édesanyám azt mondta, legyek elnéző [az apámmal]” — emlékezik vissza elkeseredetten egy asszony.

Az természetes, ha valaki haragot érez, amikor megbecstelenítik. A családi kötelékek azonban erősek lehetnek, és talán nem akarsz minden kapcsolatot megszakítani a szüleiddel. Talán még a kibékülésre is hajlandó vagy. Sok függ azonban a körülményektől is. Az áldozatok olykor hajlandók szüleiknek nyomban megbocsátani — nem úgy, hogy elnéznék a megbecstelenítést, ám nem akarják, hogy eleméssze őket a neheztelés, vagy hogy félelemben éljenek. Az érzelmi összeütközés elkerülése végett egyesek megelégednek azzal, hogy ’szívükben megmondják a magukét’ és elfelejtik az egészet (Zsoltárok 4:4 [4:5, Károli]).

Úgy érezheted azonban, hogy csak akkor zárulhat le az ügy, ha nyíltan a szüleid elé tárod a téged ért gyalázatot — személyesen, telefonon vagy levélben. (Vö. Máté 18:15.) Ha így van, bizonyosodj meg afelől, hogy már kellően felépültél, vagy legalábbis van elég erőd ellenállni az ennek nyomán fellobbanó érzelmi kitöréseknek. Mivel ordítozással nem igen mennétek sokra, próbálj határozott, de nyugodt maradni (Példabeszédek 29:11). Kezdd talán annak megállapításával, hogy 1. mi történt; 2. hogyan hatott ez rád; és 3. mit vársz el tőlük most (esetleg bocsánatkérést, az orvosi számlák kiegyenlítését vagy a viselkedésük megváltoztatását). A gyalázat nyílt feltárása legalábbis segíthet elűzni minden olyan régóta tartó érzést, hogy tehetetlen vagy. S lehetőséget ad arra is, hogy újfajta kapcsolatot alakíts ki a szüleiddel.

Lehet például, hogy édesapád elismeri bűnösségét és mély megbánást tanúsít. Talán őszinte erőfeszítéseket is tesz, hogy megváltozzon, esetleg alkoholelvonó kúrának veti alá magát vagy bibliatanulmányozást kezd. Édesanyád is bocsánatot kérhet amiatt, hogy nem védett meg téged. Olykor igazi kiengesztelődés jöhet létre. Azonban ne lepődj meg, ha továbbra is vegyes érzelmekkel viseltetsz a szüleid iránt, és nem igyekszel túl szorosra fűzni velük a kapcsolatot. De arra legalábbis képes leszel, hogy az ésszerűség keretén belül ápold velük a családi kapcsolatot.

Ugyanakkor a tények nyílt feltárása a tagadás és a szitkozódás lavináját indíthatja el a gyalázatot elkövető vagy más családtagok részéről. Rosszabb esetben talán azt veszed észre, hogy még mindig fenyegetést jelent rád nézve. A megbocsátás így tehát nem lehet helyénvaló, a közeli kapcsolat pedig egyenesen lehetetlen. (Vö. Zsoltárok 139:21.)

Bárhogy is történjék, hosszú időt vehet igénybe, amíg a érzések elcsitulnak. Talán többször is arra kell emlékeztetned magad, hogy Istené a végső igazságtétel (Róma 12:19). Ha olyan személlyel beszélgetsz erről, aki megértően meghallgat, vagy ha írásban öntöd ki magadból érzéseidet, az szintén segíthet abban, hogy haragod a felszínre kerülve végül is enyhüljön. Bárhogy dönts is, Isten segítségével úrrá tudsz lenni haragodon. Az idő előrehaladtával már nem a bántó érzéseid fognak dominálni a gondolkodásodban. (Vö. Zsoltárok 119:133.)

Szellemi felépülés

Helyszűke miatt nem tudunk belemerülni minden érzelmi, viselkedésbeli és szellemi kérdés részletes megvitatásába. Elég, ha annyit mondunk, hogy sokat tehetsz felépülésed megkönnyítése érdekében „elméd megújítása” által Isten Szava segítségével (Róma 12:2). ’Nekifeszülve az előtted álló dolgoknak’ szellemi gondolatokkal és tevékenységgel foglald le magad (Filippi 3:13; 4:8, 9).

Például a megrontás több áldozata nagy vigasztalást talált már abban is, hogy átolvasta a Zsoltárok könyvét. Még nagyobb előny származik azonban a Biblia alapelveinek szorgalmas alkalmazásából. Idővel a házasságban fellépő stressz is képes enyhülni (Efézus 5:21–33). Az önkárosító viselkedés megszüntethető (1Korinthus 6:9–11). Ki lehet gyógyulni az egészségtelen szexuális érzésekből (Példabeszédek 5:15–20; 1Korinthus 7:1–5). Megtanulhatsz helyes egyensúlyt kialakítani a személyes kapcsolataidban, és szilárd erkölcsi határokat tudsz kiépíteni magadnak (Filippi 2:4; 1Thessalonika 4:11).

Kétségtelen tény: A felgyógyulás igazi eltökéltséget és nagy-nagy erőfeszítést igényel! A Zsoltárok 126:5. vers azonban erről biztosít bennnünket: „Akik könnyek között vetnek, ujjongó örömmel aratnak.” Azt se feledd el, hogy Jehovát, az igaz Istent érdekli a jóléted. „Közel van Jehova a megtört szívűekhez; és a sebzett szelleműeket megmenti” (Zsoltárok 34:18). Az egyik áldozat ezt mondja: „Amikor végül ráébredtem, hogy Jehova igenis tud minden érzésemről és törődik — valóban törődik — velem, akkor szívembe végre békesség költözött.”

Szerető Istenünk, Jehova többet kínál, mint csupán lelki békét. Egy igazságos új világot ígér, ahol végérvényesen kitörli a gyermekkori fájdalom minden emlékét (Jelenések 21:3, 4; lásd még Ésaiás 65:17). Ez a remény fenntarthat és erőt önthet beléd a teljes felépülés felé vezető úton.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 9. oldalon]

A felgyógyulás módjai

◻ A megbecstelenítésre való való emlékezés és annak elfogadása

◻ A megbecstelenítés miatti fájdalom

◻ Az érzelmek feltárása beszélgetés során egy megértő hallgató előtt

◻ A bűntudat és a szégyen érzésének leküzdése

◻ Kibékülés a szülőkkel

◻ A Biblia alapelveinek alkalmazása az önpusztító viselkedés megváltoztatása érdekében

◻ Kigyógyulás az egészségtelen nemi érzésekből

◻ Egészséges személyiség kialakítása és erkölcsi határok meghúzása

◻ Szoros kapcsolat kialakítása Istennel és a keresztény társaiddal

[Kiemelt rész a 10. oldalon]

A múlt felszínre törése

Az emlékek rendszerint hetek, hónapok vagy évek múltán törnek elő ismét, s minden felbukkanó emlék átmeneti krízisel járhat. A The Right to Innocence című könyv azt mondja, hogy időnként „úgy érezheted, mintha újra visszaestél volna. De ez nem így van. Már gyógyulófélben vagy. Valójában már megszerezted a szükséges erőt ahhoz, hogy szembe tudj nézni a fájdalmasabb érzésekkel és a megbecstelenítés tudatával.” Jogos azonban, hogy a talpraállás átmenetileg az egyén minden figyelmét leköti (Példabeszédek 18:14).

Egyes áldozatok hasznot merítenek abból, ha más áldozatok gondolatait hallják vagy olvassák. Ha családi fotóalbumot nézünk és egyéb nevezetes gyermekkori eseményt idézünk fel, felkeressük gyermekkorunk színhelyét és elbeszélgetünk együttérző barátainkkal és hozzátartozóinkkal, ez is felidézheti emlékeinket. Az élmények leírása különösen hatásos. Egyes áldozatok mindent feljegyeznek a naplójukba, ami az őket ért traumára emlékezteti őket. Mások a megrontójuknak címzett levélben engednek utat érzéseiknek — levélben, amit aztán sohasem küldenek el —, s ami gyakran újabb emlékeket hoz elő. Az ima is hathatós eszköz a felépülésben. Te is imádkozhatsz a zsoltároshoz hasonlóan: „Kutass át engem, ó Isten, és ismerd meg nyugtalanító gondolataimat, és lásd meg, van-e bennem valamilyen fájdalmas út, és vezess engem a határtalan idők útján” (Zsoltárok 139:23, 24).

[Kép a 8. oldalon]

A múlttal szembenézni és azt újra átélni a gyógyulás felé tett egyik lépés lehet