A Biblia nézőpontja
Katasztrófák — Vajon Istentől jövő büntetések?
A FÜLÖP-SZIGETEKEN, ahol gyakoriak a természeti katasztrófák, sok ember ezen tűnődik: ’Vajon Isten teszi próbára az embereket ezekkel a katasztrófákkal?’ 1991-ben, e század legpusztítóbb vulkánkitörése után az egyik Fülöp-szigeteki újság vezércikkének ez a kérdés volt a címe: „Vulkánkitörés — Istentől jövő büntetés?”
Nelly Favis-Villafuerte rovatvezető ezt a nézetet vallotta, midőn ezt írta: „A Bibliában hívő keresztények számára azonban csak egyetlen magyarázat van: A Mt. Pinatubo vulkánkitörése nem más, mint Isten részéről tett látogatás, hogy újra emlékeztessen bennünket arra, miszerint létezik egy félelmetes és szuverén Isten, aki felsőbbséget gyakorol az emberek és a nemzetek ügyei és sorsa felett.” Tekintettel erre az állításra, mi ezt kérdezzük:
Vajon a Mindenható Isten ítéletet tart a társadalmak között?
Vitathatatlan, hogy Isten megtette ezt a múltban. Az Írásokban a Noé korabeli Vízözönről, Szodoma és Gomorra pusztulásáról, valamint az ő nevéhez kapcsolódó város, Jeruzsálem kétszeri lerombolásáról feljegyzett példák azt mutatják, hogy a Mindenható Isten végrehajthatja előre megfontolt ítéletét azokon, akik ismételten nem hajlandók figyelembe venni az irányadó mértékeit (1Mózes 7:11, 17–24; 19:24, 25; 2Krónika 36:17–21; Máté 24:1, 2).
De mi a helyzet ma? Azt, hogy ez a világméretű szerencsétlenségek ideje, a Máté 24., a Márk 13. és a Lukács 21. fejezetében található feljegyzések szerint Krisztus Jézus előre megjövendölte. Ezekben a fejezetekben Jézus azért adott prófétai figyelmeztetést a dolgok jelen rendszerének a befejezésével kapcsolatos eseményekről és állapotokról, hogy a gondolkodó emberek felismerjék azt az időt, amikortól ő láthatatlanul uralkodik az égből. Ezek a próféciák ma teljesednek. De meg kell jegyeznünk, hogy a fent említett ítéletek esetében Jehova Isten minden alkalommal többször és félreérthetetlenül figyelmeztetett a pusztulásra, még mielőtt az bekövetkezett volna (Ámós 3:7). A napjainkban előforduló természeti katasztrófák esetében azonban rendszerint világi szakemberek részéről érkezik figyelmeztetés, amelyet tudományos megfigyeléseikre alapoznak.
Ezenkívül Jakab tanítvány, levelének első fejezetében a 13. versben erről tájékoztat: „Istent nem lehet gonosz dolgokkal próbára tenni, és ő maga sem tesz próbára senkit.” Ahogy az emberiség létszáma világszerte növekszik, ezzel arányban sok lehetséges veszély leselkedik az emberre. A lakóhely és az élelmiszer-termelés iránti igény azt eredményezi, hogy az ember kiirtja a korábbi erdős területeket, ezzel esetenként fokozza az óriási felhőszakadásokból és az árvíz gyors tovafolyásából adódó természeti katasztrófák pusztítását.
Ezért nem lenne helyes azt állítani, hogy a természeti katasztrófákat közvetlenül a Mindenható Isten bocsátja büntetésképpen az érintett területeken élő emberekre. Nem nehéz belátni, hogy sok ártatlan ember, s leginkább sok kisgyermek szenved a katasztrófák idején. De még ha nem is a Mindenható Isten idézi elő ezeket a katasztrófákat, mégis ezt kérdezzük:
Vonhatunk-e le tanulságot?
Igen. A katasztrófa sújtotta területeken élők számára annak a próbája ez, hogy magához az élethez viszonyítva vajon mekkora súlyt fektethet az anyagi javaikra. Az emberek ilyenkor szükségtelenül veszélyeztetik az életüket néhány vagyontárgy megmentése érdekében. Emlékeznünk kell arra, amit Jézus mondott: „Mert ha valakinek bőségesen van is, az élete nem azoktól függ, amije van” (Lukács 12:15). Az anyagi javak pótolhatók, de nincs ember, aki visszaadhatná az életet (Máté 6:19, 20; 25–34).
A természeti katasztrófák arra is jók, hogy elgondolkozzanak az emberek azon, miképpen élnek. Pál apostol arra buzdította a keresztényeket, hogy ügyeljenek a viselkedésükre: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; nem esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” (Efézus 5:15, 16, Ö. f.). Minden próba, amellyel az ember szembenéz az életében, egyfajta emlékeztetőül szolgál arra, mennyire fontos erős hittel rendelkeznie.
A természeti katasztrófákból levonható harmadik tanulság az, hogy nagyobb együttérzést és empátiát kell kifejlesztetnünk magunkban mások iránt. A katasztrófaövezetben szenvedő embertársaink iránt szerető törődést kell kinyilvánítanunk, s nem volna helyes úgy gondolkodnunk, hogy mindenki gondoskodjon magáról. Különösen érvényes ez azokra, akiket azzal bízták meg, hogy másokkal törődjenek. Ésaiás próféta ezeket a személyeket „fejedelmek”-nek nevezi és úgy jellemzi őket, mint akik „rejtekhely a szél ellen, mint menedékhely a zivatarban, mint vízfolyás a víztelen vidéken és mint nagy kőszál árnyéka a kiszikkadt földön” (Ésaiás 32:1, 2).
Katasztrófák idején az empátia kimutatására sok alkalom kínálkozik, hogy megosszuk egymással mindazt, amink van, mind szóban, mind tettben. Például a Mt. Pinatubo-i vulkánkitörés és az abból adódó későbbi katasztrófák számtalan lehetőséget adtak az embereknek azok megsegítésére, akiknek menekülniük kellett a katasztrófa elől. Sok menekültnek még betevő falatja sem volt. Így az emberek kimutathatták önzetlenségüket a másoknak nyújtott segítség formájában. Sokan azonban még mindig azon tűnődnek:
Sor kerül-e az emberiség végső megítélésére?
Igen, sor kerül, hiszen ez világosan kitűnik Isten Szavából (Máté 24:37–42; 2Péter 3:5–7). De még mielőtt eljönne ez az ítélet, egy világméretű figyelmeztető munkát kell elvégezni, ahogyan Jézus a továbbiakban megjövendölte: „Előbb azonban minden nemzetben prédikálni kell a jó hírt” (Márk 13:10).
Ezért mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést: Én mit fogok tenni? Nos, arra buzdítunk, szentelj időt annak megvizsgálására, milyen lépések megtételére int mindannyiunkat a Biblia e világkatasztrófa túlélése érdekében.