Életcél keresése

ÓRIÁSI nyomást gyakorolnak a biológusok Charles Darwin kora óta az emberekre, hogy elfogadtassák velük azt az elméletet, amely szerint az életnek, mint az evolúció eredményének, lényegében véve nincs célja. Sokan azonban ösztönösen elvetik ezt az elméletet. Egy fiatal házaspár, ha újszülött kisbabájára néz, képtelen lenne elhinni azt, hogy ez az új élet céltalan. Számukra az egy csoda, az egész életüket betöltő csoda.

Még egyes tudósok sem értenek egyet azzal, hogy az élet vak véletlen eredménye. Miért nem? Pontosan azért, amit a The Encyclopedia Americana úgy fogalmaz meg: ’az élő teremtményekben rendkívül nagyfokú bonyolultság és szervezettség figyelhető meg.’ Az Americana a továbbiakban ezt mondja: „A virágok, a rovarok vagy az emlősök alaposabb vizsgálata rámutat, mennyire hihetetlenül precízen helyezkednek el az egyes részek.”

Még a legegyszerűbb élőlényekben is megfigyelhető eme bonyolultsággal és kiváló szervezettséggel kapcsolatban dr. Louw Alberts dél-afrikai tudóst így idézte a Cape Times: „Intellektuálisabb megelégedés tölt el, ha azt fogadom el, hogy Isten létezik, mint ha azt vallanám, hogy [az élet] véletlenül keletkezett.” Az élő organizmusok kémiai összetételéről szólva Sir Bernard Lovell brit csillagász ezt írta: „Annak valószínűsége, hogy . . . véletlen esemény vezetett a legparányibb fehérjemolekulák keletkezéséhez, szinte elképzelhetetlenül kicsiny . . . Voltaképpen a nullával egyenlő.”

Hasonló gondolatmenetben írt Fred Hoyle csillagász: „Az ortodox biológia egész felépítése még mindig kitart amellett, hogy az élet véletlenül jött létre. De ahogy a biokémikusok egyre több mindent megtudnak az élet áhítatot keltő bonyolultságáról, nyilvánvalóvá válik, hogy a véletlen kialakulás esélye oly minimális, hogy szinte teljesen figyelmen kívül hagyható. Az élet nem keletkezhetett a véletlen folytán.”

Mit jelent ez? Ha az élet nem véletlen folytán keletkezett, akkor tervezés eredménye volt. Ez esetben viszont szükség volt egy Tervezőre. S méghozzá micsoda Tervezőre! A zsoltáros találálóan mondta: „Félelmet keltő módon, csodálatosan alkottál meg engem” (Zsoltárok 139:14). De mit mond ez nekünk arról, van-e célja az életnek, vagy sem?

Nos, az emberek is készítenek tervet és különböző dolgokat. Gyártanak sugárhajtású repülőgépeket. Készítenek olajfinomítókat. Építenek áramfejlesztő erőműveket. És ezenkívül számtalan más kisebb-nagyobb mértékben bonyolult alkotást is létrehoznak. De az emberek nem cél nélkül terveznek és készítenek ilyen bonyolult dolgokat. Minden dolog céllal készül.

Mivel az ember által megalkotott dolgok közül egyik sem közelíti meg az élőlények áhítatot keltő bonyolultságát, minden bizonnyal az élet Tervezője sem teremtett életet anélkül, hogy valami célja ne lett volna. A legnagyobb értelmetlenség lenne azt hinni, hogy ’csodálatos módon alkottattunk meg’, azután magunkra lettünk hagyva útmutatás és cél nélkül.

Célkeresés

Az a tény, hogy a Teremtő egy bizonyos cél végrehajtása érdekében teremtette az embereket, kitűnik abból is, hogy mi emberek ösztönösen keresünk valamilyen célt az életünkben. Gilbert Brim pszichológus arról beszélt, hogy az embernek ösztönösen szüksége van célra, amikor ezt mondta: „Sokan a munkahelyükön találnak lehetőséget személyiségük kibontakoztatására és fejlesztésére. Azok viszont, akik ezt nem tudják megvalósítani, különleges kihívást jelentő feladatokra vagy tettekre törekszenek és másutt próbálkoznak: például lefogynak, a hatos ütés mesterévé válnak a golfban, vagy tökéletes omlettet készítenek, kalandokra vállakoznak — például sárkányrepülésre, vagy eddig nem ismert új ételek kikísérletezésére. Viktor Frankl pszichiáter még ezt is állította: „Az élet értelmének megtalálása a legfőbb motivációs erő az ember életében.”

Vizsgáljunk meg most egy-két célt, amelyre az emberek törekszenek.

Mi ad értelmet az életnek?

Egy fiatal tizenéves ezt mondta, amikor megkérdezték tőle, mit tart élete céljának: „Az az álmom, hogy legyen egy öröklakásom, egy szép kocsim és egy jóképű fiú mellettem a kocsiban. Teljes erővel törekszem majd arra, hogy valóra váltsam a vágyaimat. Elsősorban az érdekel, hogy mindenem meglegyen. Azt akarom megkapni, ami engem tesz boldoggá, nem pedig azt, ami az egész társadalomnak szerez boldogságot.” Ha azt gondolod, hogy mindez nagyon önzően hangzik, teljesen igazad van. Úgy is van. Ebben azonban az a szomorú, hogy ez nem szokatlan szemlélet.

De csupán az anyagi javak és élvezetek hajszolása ad-e értelmet egy személy életének? Nem. Ha csak az öröm az egyedüli célunk, az öröm nem fog megelégedést eredményezni. Azok az egyének, akiknek ez a legfontosabb életcéljuk, rendszerint annak az ókori gazdag királynak a véleményét visszhangozzák szívükben, aki arra használta fel hatalmát és gazdagságát, hogy kikutassa az akkoriban elérhető élvezetek minden válfaját. Figyeljük meg, milyen végkövetkeztetésre jutott:

„Gyűjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat is, valamint királyok és közigazgatási kerületek részére fenntartott javakat. Szereztem magamnak férfi és női énekeseket és az emberek fiainak gyönyörűségeit, asszonyt és asszonyokat . . . És íme, minden hiábavalóság és hajsza a szél után” (Prédikátor 2:8, 11 [2:9, 12, Károli]).

Sokan egy sikeres karrier befutásában találnak megelegedést vagy abban, hogy szellemi és fizikai erejüket valami érdemesnek tűnő cél elérésére összpontosítják. Egy idő múlva azonban kiderül, hogy ez a pálya nem hozza meg azt a megelégedést, amit az élet célja rejt magában. Peter Lynch, akit például egy ’beruházó vállalat szupersztárjának’ tekintettek, feladta jövedelmező állását, amikor rájött, hogy valami komoly dolog hiányzik az életéből. Mi volt az? A családjával való kapcsolata. Bevallotta: „Szerettem a munkámat, de arra a következtetésre jutottam, amire talán mások is: Miért tesszük mindezt? Nem ismerek senkit, aki a halálos ágyán azt kívánta, bárcsak több időt töltött volna a hivatalban!”

Egy tizenéves leány szavaiból már némi kiegyensúlyozottságot ismerhetünk fel, amikor fontolóra véve élete célját, ezt mondta: „Az egyik hőn óhajtott vágyam, hogy sikeres hivatásom legyen. A legnagyobb álmom azonban az, hogy boldog családi életet éljek.” Igen, a családi élet célt és értelmet adhat életünknek. Egy fiatalasszony ezt mondta: „Már egész fiatal koromban megértettem, hogy a szülői szerepvállalás egyike azoknak a dolgoknak, amelyért megszülettünk, vagyis ez életünk egyik célja, és ezt soha nem vontam kétségbe.”

Vannak, akik más dolgokban keresik életcéljuk megvalósulását. Egyesek — s valószínűleg azok a tudósok is, akik azt állítják, hogy az élet a vak véletlen eredménye — a tudás megszerzésében látják ezt az életcélt. Michael Ruse evolucionista ezt írta: „Tudásszomj él bennünk, s ez emel bennünket az állatok fölé . . . Ezért legfőbb igényünk és kötelességünk, hogy átadjuk gyermekeinknek mindazt a bölcsességet, amit a múltban felhalmoztunk, ideértve az elért vívmányainkat és nagy-nagy akarásunkat is . . . A tudásszomj és a sikerek alkotják az emberi természet egyik legkiemelkedőbb tulajdonságát.”

Vannak, akik valamilyen ügy mellé állnak, mert ebben látják életük értelmét. Ritka állatfajok megmentésén fáradoznak. Vagy harcolnak a környezet tönkretétele és elszennyeződése ellen. Másokkal törődő emberek felemelik szavukat a gyermekek jogaiért, s a hajléktalanok és a szegények érdekében fáradnak. Vannak, akik a kábítószer-élvezet terjedés megfékezésében látják életük célját. Ezek az emberek olykor sok jó eredményt tudnak elkönyvelni, és életük értelmes céllal gazdagodik.

Sikertelenség és csalódás

Mindenesetre el kell ismernünk, hogy az emberek gyakran nem tudják megvalósítani kitűzött céljukat, még ha ezek a célok nemesek is. Vannak szülők, akik nagy szeretettel és sok-sok fáradozással nevelik gyermekeiket, ám olykor balesetek, bűnözés, betegségek vagy kábítószer-fogyasztás révén elvesztik őket. Vagy ha a gyerekek felnőnek, esetleg megfertőzi őket e világ önző szelleme és nem viszonozzák szüleik szeretetét.

Azokat, akik önzetlenül a környezet megjobbítása érdekében fáradoznak, gyakran kiábrándítják az önző kereskedelmi érdekek vagy mások teljes érdektelensége. A szegények sorsa megjobbításán fáradozók összeroppannak e feladat óriási súlya alatt. Azt az egyént, aki szép karriert ért el, csalódás éri, amikor kényszernyugdíjazzák. Az a tudományos kutató, aki munkájában igazi megelégedést talált, keservesen csalódik, amikor élete végéhez közeledve úgy találja, hogy még sok mindenre nem kapott választ. Az a férfi, aki életét nagy vagyon megszerzésére fordította, végül is szembe találja magát azzal a ténnyel, hogy mindezt itt kell hagynia másokra.

A már korábban említett ókori király így ecsetel egy-két ilyen keserű csalódást: „Meggyűlöltem mindazt, amit fáradsággal szereztem, míg fáradoztam a nap alatt, mert más emberre kell hagynom, aki utánam következik. Ki tudja, hogy bölcs lesz-e, vagy ostoba? És mégis rendelkezni fog mindazzal, amit fáradsággal szereztem, míg bölcsen fáradoztam a nap alatt” (Prédikátor 2:18, 19, Ökumenikus fordítás).

Vajon az élet végső fokon csakugyan olyan értelmetlen, mint ahogy ezekből az erős érzelmet kifejező szavakból kitűnik? Vagy a különböző célok, amelyeknek az elérésén fáradoznak az emberek, egyszerűen csak abban segítenek, hogy átvergődjenek az élet 70, 80 vagy 90 évén, ami megadatott nekik, különben pedig alapvetően lényegtelenek? Nem. Inkább egy nagyon jelentős dologra mutatnak rá, arra, hogyan teremtettünk, és azt bizonyítják, hogy az életnek igenis van egy nagyszerű célja. De hogyan találhatjuk meg ezt a célt?

[Képek a 7. oldalon]

Egyesek a tudás megszerzésére való törekvésben látják életük értelmét és célját

Az emberek nem építenek bonyolult dolgokat anélkül, hogy ne lenne velük céljuk

[Forrásjelzés]

NASA felvétel