Az emberiség egy új világ után sóvárog

SOHA nem élt olyan erős vágyódás az emberekben egy új világ után, mint ma. Az elmúlt nyolc évtized — amelyet háborúk, lázongások, éhezés, járványos betegségek, bűnözés és környezetszennyezés jellemzett — lidércnyomásként nehezedik ránk. Az emberi nem egy békés új világra szeretne ébredni. Ismerve ezt a vágyat, a világ vezetői azt kezdik hangoztatni: majd ők megteremtik ezt a világot.

Kétségtelenül hallottál vagy olvastál olyan beszédekről, amelyekben vezető férfiak bejelentették: egy új világ van kialakulóban. George Bush, az Egyesült Államok elnöke, 1991. szeptemberi beszédében ezt mondta: „Ma este, amikor az egész világon kibontakozó demokrácia drámáját figyelem, talán-talán most közelebb vagyunk ahhoz az új világhoz, mint valaha.”

Annak bizonyítékaként, hogy egy új világ közeledik, a világ vezetői kiemelik: a keleti és nyugati tömb országai között véget ért a hidegháború. Kétségtelenül igaz, hogy a világ megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor beindultak a leszerelési programok. Az atomfegyverek csökkentése sok emberben azt a reményt erősíti, hogy végre beköszönt a béke és biztonság új világa.

George McGhee, a néhai amerikai elnök, John F. Kennedy kormányának külügyminisztere ez év áprilisában kijelentette: „Az az esély — vagy talán inkább az a parancsoló szükségesség — állt elő, hogy felvázoljuk egy új biztonsági koncepciókra épülő új világrend alapját. — Hozzáfűzte: — Egy jól működő új világrend megteremtésére a legígéretesebb remény — úgy hiszem — abban van, ha megszilárdítjuk kapcsolatainkat a nemzetközi közösséggel.”

McGhee kijelentette: Franciaország azzal a bejelentésével, hogy 1992 végére felfüggeszti atomkísérleteit, „elég meggyőző példát mutat más atomhatalmaknak, hogy ők is ezt az irányvonalat kövessék”. Rámutatott arra, hogy az oroszok is „megtették a kezdeti lépéseket az atomfegyverek csökkentésére, és készek lemondani arról is, hogy stratégiai nukleáris erőik állandó veszélyt jelentsenek másokra”.

A Hetek ezért 1991 júliusában a világ vezető országainak londoni találkozóján kijelentették: A Perzsa-öbölben a háborús összefogás „megerősítette azt a tényt, hogy a nemzetközi közösség képes együttesen fellépni a háború ellen, és ’képes helyreállítani a világ békéjét és biztonságát’ ”.

Milyen új világban reménykednek?

Mindez biztatóan hangzik. De tedd csak fel magadnak a kérdést: Milyen új világ megteremtését remélik a nemzetek? Vajon egy fegyvermentes, háborúmentes világét?

McGhee így válaszol: „Amerika kénytelen annyi fegyveres erőt fenntartani, hogy egy esetleges jövőbeni egységes katonai fellépésben eredményesen részt tudjon venni, illetve győztesen kerüljön ki, ha a háború elkerülhetetlen.” Vagyis a világ vezetői nem a teljes leszerelés hívei, sőt nem zárják ki a katonai fellépést sem, ha „a háború elkerülhetetlen” — ahogy azt McGhee mondta. A kormányok tehát egyszerűen nem ígérhetnek háborúmentes új világot. Reálisan nézve a dolgot, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy képtelenek ilyen világ létrehozására.

Tekintsük csak meg például, mi történt eddig? 1992. május 17-én a New York Times-ban Anthony Lewis rovatvezető „Az új világrend” című cikkében ezt írta: „Amikor a televízióban azt láttam, hogy [Szarajevóra, Boszniára és Hercegovinára], valamint a félelmükben összekuporodó polgári lakosokra robbanólövedékeket lőnek ki, azt gondoltam magamban: civilizációnk semmit sem fejlődött azóta, hogy a nácik lebombázták Rotterdamot. Nos, ilyen lenne hát az a bizonyos új világrend!”

De a háború kiküszöbölésén kívül vannak egyéb megoldásra váró problémák is, ha a nemzetek egy mindenki megelégedésére szolgáló új világot szeretnének teremteni. Gondoljunk csak az alattomos szennyezésre, amely lassan, de biztosan tönkreteszi levegőnket, szárazföldünket és tengereinket; vagy a hatalmas szervezett bűnbandákra és a kábítószer-kereskedést irányító illegális szervezetekre, amelyek milliókat fosztanak meg egészségüktől és anyagi javaiktól; az esőerdők értelmetlen pusztítására, ami talajerózióhoz vezet, és olyan áradásokat idéz elő, amelyek teljesen tönkreteszik a termést.

Ezenkívül, még mindig gyógyításra várnak az olyan rettegett betegségek, mint a szívbaj, a rák, az AIDS, a leukémia és a cukorbetegség. És mi a helyzet a szegénységgel, a hajléktalansággal, az élelmiszer- és vízhiánnyal, a rosszul tápláltsággal, az írástudatlansággal és az ózonréteg elvékonyodásával? És a listát a végtelenségig folytathatnánk. Ezek a kritikus állapotok mint valami időzített bombák egyre halmozódnak. Mindenképpen hatástalanítani kellene őket, mielőtt még láncreakciószerűen beindítanák azokat a katasztrófákat, amelyek létünk kioltásához vezetnének. Sikerül-e hát még időben létrehozni egy új világot, hogy mindez ne következzék be?

Szervezetek és konferenciák évek óta keményen fáradoznak földünk bajainak orvoslásán. Ám a bajok inkább elszaporodtak, sőt újabb és bonyolultabb gondok ütik fel fejüket. Az a tény, hogy az ember képtelen megoldani nehézségeit, vajon azt jelenti, hogy hiábavaló a vágyódása egy békés és biztonságos új világra? Teljes bizalommal jelenthetjük ki: Nem! Kérünk, vizsgáld meg, miért mondjuk ezt.