Vérfürdő a Luby önkiszolgáló étteremben

EZ A szerdai nap, 1991. október 16-án ugyanúgy kezdődött, mint minden más nap számomra és feleségem, Paula számára. De ha most visszagondolunk erre a napra, egyáltalán nem volt szokványos, inkább minden más naptól eltért, amit valaha is megéltünk.

Ezen a délutánon a Texas állambeli Killeenben, a Luby önkiszolgáló étteremben tartózkodtunk, amikor egy őrült férfi behajtott teherautójával a síküvegből készült kirakaton és lövöldözni kezdett. 22 embert ölt meg, több mint 20 embert megsebesített, végül önmagát is főbe lőtte. Az Egyesült Államok történelmében ez volt a legtragikusabb kimenetelű lövöldözési akció.

Mint Jehova Tanúi, Paulával teljes idejű szolgálatot végzünk, és a délelőtti szolgálat után a Luby önkiszolgáló étterembe tértünk be. Ezt megelőzően körülbelül ötvenen jöttünk össze imádati helyünkön, a Királyság-teremben, hogy indulás előtt megbeszéljük a délelőtti tevékenységünket. Többen javasolták, hogy ebédidőben találkozzunk a Luby étteremben, de Marián, Paulán és rajtam kívül mindenki meggondolta magát.

12.25-kor érkeztünk a Luby étterembe, és beálltunk a sorba. Mivel lassan haladt előre a sor, Maria, akinek 13.00-kor bibliatanulmányozása volt, úgy döntött, hogy elmegy. Paula bement a mosdóba. Örvendetes módon gyorsan visszatért, a teherautó néhány másodperc múlva már be is hajtott a kirakaton, amely mellett éppen elhaladt.

A csörömpölés olyan nagy volt, mintha több tonna tál esett volna a földre. Üvegszilánkok, ablakok és székek röpültek szanaszét. Majd lövés zaja hallatszott. Azt gondoltam, hogy biztosan a teherautó motorja adja ki ezt a hangot. Egyesek abban a hiszemben, hogy a sofőrnek problémája van a járművel, odamentek hozzá, hogy segítsenek neki. De a vezető sorban lelövöldözte őket. Valaki, mint aki nem akar hinni a szemének, elkiáltotta magát: „De hiszen ez lövöldözik!” És a teherautó vezetője még ki sem szállt az autóból, máris tüzet nyitott.

Az ételért U alakban álltunk sorba. Mi éppen ott álltunk, ahol az U betű szára elhajlik. A teheratutó az U betű elejénél állt meg, ahol a pénztár volt. Paula megragadva a kezemet ezt mondta: „Menjünk innen!” De én lerántottam őt a földre. A fegyveres férfi elindult a sorban állók felé és menet közben tüzelt. Egész idő alatt ilyesmiket kiabált: „Na, Bell Count, ez most megérte? Na, Belton, ez most megérte?” Miközben ezt mondta, a trágár szavak csak úgy röpködtek a szájából.

Egészen közel, néhány méternyire jött hozzánk, közben szünet nélkül lövöldözött. Nem láttuk az arcát, de oly közel volt, hogy éreztük, ahogyan megremeg a padló, amikor a golyó eltalált valakit. Paulával mindketten csendesen imádkoztunk Jehovához. Mozdulatlanul feküdtünk; aki megmozdult, lelőtte. A kezem feleségem bokáján tartottam, nem tudtam, hogy él-e még, vagy meghalt.

Ekkor a férfi hátrálni kezdett, de még mindig tüzelt. Áttért az U alakú sor másik oldalára, és a lábam mellett állt meg.A mögöttem lévő asszonyra tüzelt. „Nesze, neked is egy golyó!” — mondta, miközben egy golyót röpített belé. Az asszony éppen a lövés előtt mondta: „Felénk tart!” Valószínűleg felemelte a fejét.

A lövés olyan hangos volt, hogy azt hittem, engem talált el. Majd hallottam, hogy a fegyveres férfi megfordul és az ebédlőbe megy, 15—20 méter távolságra tőlünk. Tudtam, hogy ezen a részen van egy fal, amely részben eltakar bennünket a látószöge elől. Végre felemelkedtem, hogy lássam, Paula él-e. Ő is ugyanezt tette és ezt mondta: „Menjünk!”

Kirohantunk a bejárati ajtón, rajtunk kívül még körülbelül nyolcan-tízen ezt tették. Egy idősebb hölgy, aki nem tudott gyorsan járni, előttünk ment. Félelmünk ellenére rákényszeríttük magunkat, hogy türelmesek legyünk. Átrohantunk egy nyílt területen, amely olyan nagy lehetett, mint egy labdarúgópálya, és egy közeli bérházban kerestünk menedéket. Felhívtuk az egyik barátnőnket és megkértük, jöjjön elénk ide az utcára.

Amikor elhagytuk az épületet, láttuk, amint a szemközti irányból jön a rendőrség. A helikopterek is megérkeztek már, hogy elszállítsák a sebesülteket. Még mindig pattanásig feszültek voltak az idegeink, mivel nem tudtuk, hol van a fegyveres férfi. A barátnőnk sírva megérkezett. A rádióból értesült a történtekről.

Az utóhatások elviselése

Hazaértünk, barátaink pedig folyamatosan jöttek és jöttek. Mennyire vigasztaló volt a jelenlétük! Másnap reggel szokásunkhoz híven a nyilvános szolgálatunkra indultunk. Útközben vettem egy újságot és a tudósítások élénken felidézték bennünk a teljes történetet. Rádöbbentünk, hogy érzelmileg nem vagyunk képesek elviselni a nyilvános helyek okozta félelmet, így hazamentünk.

Még hetek múlva is idegesek voltunk, amikor nyilvános helyre kellett mennünk. Egyszer elmentünk egy hamburgert árusító étterembe, ahol valaki elpukkasztott egy léggömböt. Ez teljesen felőrölte az idegeinket! A traumaszakorvosok szerint a legjobb gyógymód az ilyen tragédiát átélő személyek számára az, ha bátran kibeszélik magukból a történteket. Mennyire hálásak voltunk a barátainknak, akik az esemény utáni napokban meglátogattak minket és lehetővé tették ezt számunkra!

Az egyik barátunk ezt mondta Paulának: „A szolgálat majd meggyógyít benneteket.” És igaza volt. Bár Paula az első héten még vonakodott részt venni a nyilvános szolgálatunkban, utána hamarosan újra végezte az ajtóról ajtóra történő szolgálatot és a házi bibliatanulmányozások bevezetését.

Mennyire igaza van a Bibliának, amikor arra figyelmeztet, hogy az, aki elkülönül másoktól, csak bajt csinál magának. (Példabeszédek 18:1.) Megtudtuk, hogy egyesek — többek között olyanok, akik nem is voltak jelen aznap az étteremben — elszigetelték magukat. Ennek eredményeként még hónapokkal a vérfürdő után is féltek nyilvános helyekre menni.

Ami különösképpen segít megbirkóznunk ezzel a nyomasztó élménnyel, az a bibliai próféciák megértése. Isten Szava napjainkat az „utolsó napok”-ként azonosítja, amikor „nehezen elviselhető, válságos idők lesznek”. (2Timótheus 3:1, New World Translation.) Ezért az ilyen tragédiára, mint a Luby önkiszolgáló étteremben lezajlott vérfürdőre is, sajnos számítani kell. Dr. James A. Fox, a széles körben elismert szakértő megjegyezte, hogy Amerika történelme során a tíz legnagyobb tömeggyilkosságból nyolc 1980 óta történt.

Jack Levin, a társadalomkutatás professzora és a Mass Murder című könyv társszerzője azt mondta, hogy ezek a tömeggyilkosságok a társadalom és a gazdasági élet hanyatlásának a tükörképei. „Sokkal több középkorú férfi érzi úgy, hogy az élet nyomtalanul elmúlik felette — jegyezte meg. Elvesztették az állásukat, vagy elváltak. Azok a szervezetek, amelyekre valamikor támaszkodni lehetett, például a család és az egyház, szétesőben vannak.” Nyilvánvalóan ez történt a 35 éves gyilkos, George J. Hennard esetében is, aki felbomlott családból származott, és akitől nemrégen kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt megvonták tengerészetnél szerzett hivatalos papírjait.

Igen, az embereknek szükségük van az igazságos új világba vetett, Biblián alapuló reménységre, amelyet Isten ígér. (2Péter 3:13; Jelenések 21:3, 4.) Az a bizodalmunk, mely szerint az összes tragédia hamarosan halovány emlékké válik, erőt adott Paulának és nekem ezalatt a próbateljes időszak alatt. Isten csakugyan megvigasztalt minket, ahogyan ezt Szavában meg is ígérte. (2Korinthus 1:3, 4.) (Sully Powers elmondása alapján.)

[Kép a 23. oldalon]

A rendőrség szemlét tart a Luby önkiszolgáló étteremben, ahová a fegyveres teherautójával behajtott a kirakaton keresztül

[Forrásjelzés]

A Killeen Daily Herald szíves engedélye alapján

[Kép a 24. oldalon]

Ismeretlen nők az éttermen kívül, ahol a fegyveres férfi 23 embert ölt meg, önmagát is beleértve

[Forrásjelzés]

A Killeen Daily Herald szíves engedélye alapján

Feleségemmel, Paulával