4. rész

A tudomány — az emberiség folytonos igazságkeresése

A tudomány megújhodása forradalom révén

ZŰRZAVAR tört rá a világra a XVIII. század második felében, amikor a forradalmak megváltoztatták a politikai térképet először Amerikában, majd Franciaországban. Ezalatt Angliában egy másfajta forradalmi átalakulás vette kezdetét: az ipari forradalom. Ez pedig szorosan összefüggött egy másik fordulattal, a tudomány forradalmával.

Néhányan az 1540-es évekre teszik a tudomány újjászületését, amikor Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász és Andreas Vesalius belga anatómus kiadták könyveiket, melyek mély befolyást gyakoroltak a tudományos gondolkodásra. Mások korábbra, 1452-re helyezik a változás kezdetét, amikor Leonardo da Vinci született. A szüntelenül kísérletező Leonardo számos tudományos felfedezést tett, melyek közül néhány, olyan évszázadokkal később tökéletesített találmány csírája volt, mint a repülőgép, a harckocsi és az ejtőernyő.

Ernest Nagel, a Columbia Egyetem nyugalmazott professzora szerint azonban a mai értelmezés szerinti tudomány „nem vált szilárdan megalapozottá, folyamatosan működő területté a nyugati társadalmakban egészen a XVII​—XVIII. századig”. Amikor viszont ez bekövetkezett, jelentős fordulóponthoz érkeztek el az emberi történelemben. A The Scientist című könyv megjegyzi: „Nagyjából 1590 és 1690 között egy egész sereg lángelme. . . annyira eredményessé tette a kutatást, hogy aligha lehetne azt a korszakot bármely más évszázaddal összehasonlítani.”

Hamis tanok árnyékolják be az utat

Az áltudományok szintén megszaporodtak, csakúgy, mint a hamis tanokat hirdető emberek, akiknek téves elméletei hátráltatták az igazi tudomány előrehaladását. Ezek egyike a flogisztonelmélet volt. A „flogiszton” kifejezés a görög „elégett” jelentésű szóból ered. Az elméletet 1702-ben elsőként George Ernst Stahl fogalmazta meg, aki szerint a gyúlékony anyagok égésekor flogiszton szabadul fel. Ezt mondva sokkal inkább elméleti alkotórészre gondolt, semmint szó szerinti anyagra, de a hiedelem, miszerint a flogiszton valóban létező anyag, az évek folyamán egyre inkább elterjedt. Ez így volt egészen addig, amíg 1770 és 1790 között Antoine-Laurent Lavoisier meg nem tudta cáfolni e tételt.

A The Book of Popular Science című könyv hozzáteszi, hogy bár a flogisztonelmélet „végképp rossz volt, mégis jó ideig olyan működő hipotézisnek bizonyult, amely látszólag jól megmagyarázott számos természeti jelenséget. Egyszerűen egyike volt a sok tudományos feltételezésnek, amely megméretett és könnyűnek találtatott az évek folyamán”.

Az alkímia egy másik hamis tan volt. A Harrap’s Illustrated Dictionary of Science meghatározása szerint „a filozófia, a miszticizmus és a kémiai technológia keveréke, amely a keresztény kor előtt keletkezett, és amely különböző módokon kereste a megoldást arra, hogyan lehet közönséges fémeket arannyá alakítani, hogyan lehet meghosszabbítani az életet, valamint kutatta a halhatatlanság titkát”. Jóllehet idővel elvetették, mégis az alkímia segített lerakni a modern kémia alapjait, elindítva egy olyan átalakulást, amely a XVII. század végére fejeződött be.

Így aztán, bár tévesek voltak, a flogisztonelmélet és az alkímia bizonyos fokú értéket mégis képviselt. Nem úgy a téves nézetet valló emberek, akik vallási meggyőződésből tudományellenes nézeteket támogattak. A tudomány és a teológia közti versengés — mivel mindkettő azt vallotta, hogy egyedül ő jogosult megválaszolni a világegyetemmel kapcsolatos kérdéseket — gyakran nyílt összecsapásokhoz vezetett.

Példának okáért a híres csillagász, Ptolemaiosz az i. sz. II. században megalkotta a geocentrikus világképet, ami azt jelenti, hogy mialatt a bolygók körpályán — úgynevezett epicikluson — keringenek, e körpálya középpontja maga is egy kör kerületén mozog. Ez a legjobb esetben is naiv matematikai megoldás volt, amely leírta a Nap, a Hold, a bolygók és a csillagok látszólagos égi mozgását, és amit a XVI. századig széles körben elfogadtak.

Kopernikusz (1473—1543) egy alternatív elméletet dolgozott ki. Ő úgy gondolta, hogy a bolygók — ideértve a Földet is — a Nap körül keringenek, ám a Nap maga mozdulatlan. Ha igaz ez az elképzelés, hogy a mozgó Föld nem tekinthető többé a világ középpontjának, akkor az messzemenő következményekkel jár majd. Nem egészen száz évvel később Galileo Galilei itáliai csillagász távcsöves megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy Kopernikusz feltételezése, miszerint a Föld kering a Nap körül, tényleg igaz. Ám a katolikus egyház eretnekségnek bélyegezte Galileo tanait és őt magát azok visszavonására kényszerítette.

A téves vallási nézetek miatt a teológusok elutasították a tudományos igazságot. Majd 360 évnek kellett eltelnie, mire az egyház tisztázta Galileót a vádak alól. A L’Osservatore Romano heti kiadványának 1992. november 4-i száma beismerte, hogy a Galileo elleni perben „az ítélethozatal szubjektív tévedésé”-ről volt szó.

Hamis nézetet valló emberek még mindig léteznek

Ugyanígy most a XX. században a kereszténység vallásai hasonló tiszteletlenséget tanúsítanak az igazsággal szemben. Ez abban mutatkozik meg, hogy mind a tudományos, mind a vallási igazsággal szemben nem bizonyított tudományos feltevéseket részesítenek előnyben. Legjobb példa erre az evolúció bizonyíthatatlan elmélete, az igencsak hézagos tudományos „ismeret” és a hamis vallási tanok törvénytelen gyermeke.a

1859. november 24-én Charles Darwin kiadta a Fajok eredete című könyvét. Ám az evolúció gondolata valójában a kereszténység előtti időkből származik. Arisztotelész görög filozófus például az alacsonyabb rendű állati életből felfelé haladó fejlődési folyamat csúcsára helyezte az embert. A papság először elvetette Darwin elméletét, de a The Book of Popular Science című könyv megjegyzi: „Az evolúció [később] több lett, mint tudományos feltételezés. . . Csatakiáltássá, sőt filozófiává vált.” A legéletképesebb túlélésének gondolatát vonzónak tartó embereket arra ösztönözte, hogy a létra csúcsa felé törekedjenek.

A papság ellenállása csakhamar megszűnt. A The Encyclopedia of Religion elmondja, hogy „Darwin evolúciós elméletét nemcsak hogy elfogadták, hanem hangos tetszésnyilvánítást váltott ki”, valamint „1883-ban bekövetkezett halála idején a papság leginkább megfontolt és értelmes rétege arra a következtetésre jutott, hogy az evolúció teljes egészében összhangban van az írások felvilágosult értelmezésével”.

Ezt tették ellentétben a The Book of Popular Science című műben megjelent beismeréssel, amely szerint: „A szerves evolúció tana leghatározottabb támogatóinak is el kellett ismerniük, hogy kirívó tévedések és hiányosságok vannak Darwin eredeti elméletében.” Azzal együtt, hogy „Darwin eredeti elméletének java részét már mesterkedésekkel modernizálták, illetve elvetették”, a könyv azt is elmondja, hogy az evolúcióelmélet „jelentős befolyásra tett szert az emberi tevékenység majd minden területén. A történelemtudomány, a régészet és a néprajz mélyreható változásokon ment keresztül az elmélet hatására”.

Manapság sok tekintélyes tudós erősen megkérdőjelezi az evolúció teóriáját. Sir Fred Hoyle, a Cambridge Institute of Theoretical Astronomy alapítója, az American National Academy of Sciences levelező tagja körülbelül egy évtizeddel ezelőtt ezt írta: „Személy szerint szinte semmi kétségem afelől, hogy a jövő tudománytörténészei rejtélyesnek fogják találni, hogy egy egyértelműen ésszerűtlen elméletet mégis elfogadtak ilyen széles körben.”

Az evolúcióelmélet, mint az emberi lét alapjára mért csapás, megfosztja a Teremtőt teremtői jogcímétől. Nem tarthat igényt arra sem, hogy tudománynak nevezzék, s nem válik az emberiség becsületére a folytonos igazságkeresés tekintetében sem. Karl Marx örömmel fogadta az evolúció és a ’legéletképesebb túlélése’ tanát, ezzel a hozzáállásával támogatva a kommunizmus eszméjének előretörését. De az evolúció a leggyalázatosabb hamis tan.

Kik az áldozatok?

Bárki áldozat, akit félrevezettek, hogy áltudományos teóriákban higgyen. De veszélyes lehet azonban még a tudományos igazságokba vetett hit is. A tudományos forradalom eredményeként elért látványos haladás sokakat arra a téves következtetésre vezetett, hogy azt higgye: immár semmi sem lehetetlen.

Ez a hit egyre erősödött, amint a tudományos haladás folyamatosan gyengítette a hamis vallás által egykor támogatott tudományellenes magatartást. A kereskedők és a politikusok kezdték felismerni, hogy a tudomány értékes eszköz lehet céljaik megvalósításában: legyen az anyagi előny vagy politikai hatalom megszilárdítása.

Jól látható, hogy a tudomány lassan istenséggé vált és létrehozta a tudományosságot. A Webster’s Ninth New Collegiate Dictionary meghatározása szerint ez „a természettudomány módszereinek hatásosságába vetett túlzott bizalom, amely módszereket a kutatás minden területén alkalmaznak”.

Ahogy a XIX. század a végéhez közeledett, az emberek azon tűnődtek, mit hoz vajon a XX. század. Megteremti-e a tudomány — azt, amire sokan képesnek tartották — az „igazi mennyországot a földön”? Avagy folytatják-e a tudomány felelőtlen művelői, hogy a forradalom csataterét további összegabalyodott testű áldozatokkal borítsák be? Ezekre a kérdésekre választ ad a következő számban megjelenő „A működő XX. századi ’varázslat’ ” című cikk.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 14. oldalon]

Ha kihúzzák a csatlakozót

A XIX. SZÁZAD elején az elektromosságot érdekes, de kevéssé felhasználható természeti jelenségnek tartották. Különböző országokból származó, egymástól eltérő neveltetésű emberek, mint H. C. Ørsted (1777—1851), M. Faraday (1791-1867), A. Ampère (1775—1836) és B. Franklin (1706—1790) azonban fontos, a korábbi vélelemnek ellentmondó felfedezésekre jutottak, és ezzel megalapozták az elektromosságra épülő mai világot — egy olyan világot, amely azonnal működésképtelenné válik, ha valaki kihúzza a csatlakozót.

[Képek a 15. oldalon]

Nikolausz Kopernikusz

Galileo Galilei

[Forrásjelzés]

A fotók a Giordano Bruno és Galilei című műből véve (német kiadás)