„Minőségi idő” — Szűkmarkúan kiporciózva
MANAPSÁG kevés szülő szentel elég időt a gyermekeinek. Sok az egyedül álló szülő, aki házastárs segítsége nélkül kénytelen előteremteni gyermekeinek a megélhetéshez szükséges dolgokat. Az egyre romló gazdasági helyzet miatt több házas szülő úgy véli, hogy az édesapának és az édesanyának is el kell mennie dolgozni, mert csak így tudják biztosítani családjuk létfenntartását. Nem csoda, ha egyre többen használják a „minőségi idő” kifejezést.
A minőségi idő a szó általános értelmében rendszerint azt jelenti, hogy a szülő az idejéből úgy tölt el egy bizonyos időt gyermekeivel, hogy azt egy meghatározott célnak vagy tevékenységnek szenteli: például elmennek kirándulni, vagy megnéznek egy állatkertet. Érthető hát, ha ez a kifejezés rászolgált a figyelemre. A gyermekek minden olyan figyelemnek örülnek, amit csak kaphatnak. A közkedvelt ’minőségi idő’ fogalomnak azonban vannak bizonyos hátrányai is, amelyek egyre nyilvánvalóbbá válnak gyermeknevelésben jártas szakértők számára.
Szemmel láthatóan az elfoglalt, karrierre összpontosító szülők magukévá tették azt a csalóka elképzelést, amelynek értelmében, ha a gyermekeikkel egy tervszerűen előre meghatározott időben találkoznak és egy kis időt töltenek el velük, akkor ezzel kielégítik a gyermek minden, szülői figyelemre irányuló szükségletét. A New York-i Daily News idézi dr. Lee Salk, az egyesült államokbeli Cornell Orvostudományi Egyetem professzorának szavait: „A minőségi időtöltés egyszerűen humbug. — Indoklása így szól: — Ezt a kifejezést a szülői bűntudat hozta létre. Az emberek ezzel jogosították fel magukat arra, hogy kevesebb időt töltsenek el gyermekeikkel.”
De vajon nem éppen a jól eltöltött idő — vagyis amikor a gyermek osztatlan figyelemben részesül a szülő részéről — ébreszti rá a gyermeket arra, hogy kevés a reá fordított idő? Nem, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a szülők leginkább példájukkal nevelik a gyermekeiket. Ennek a közhelynek a nemkívánatos oldalát nemrégiben egy belvárosi fiatalok életéről készült tanulmány világította meg eléggé kíméletlenül. Azok, akiknek a felnevelkedése idején a hozzátartozóik börtönben voltak, kétszer nagyobb valószínűséggel kerültek maguk is börtönbe. Hasonlóképpen alkoholista vagy kábítószeres szülők felügyelete alatt felnevelkedő gyermekeknél is kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy ők is e szenvedély rabjai lesznek.
A helyes szülői példa ereje igen nagy lehet. A baj csak az, hogy ha egy szülő jó példával akar elöljárni, ehhez időt kell erre fordítania, s nem csupán egy kevés ún. minőségi időt. A New York-i Daily News-ban ez a magyarázat olvasható: „A minőségi időtöltés fogalmával az a baj, hogy a szülő-gyermek kapcsolatban a fontos pillanatok — vagyis azok a beszélgetések és döntések, amelyek biztonságérzetet, értékeket és önbecsülést csepegtetnének a gyermekbe — spontán alkalmak.” Senki sem tudja előre kiszámolni, mikor jönnek létre ezek a spontán pillanatok. Meglehet, hogy egy szülő 15 percet szán gyermekére, és ezt jól, hasznosan akarja eltölteni. De ki tudja megmondani, mikor következik el az a pillanat, amikor a szülő és gyermek között kialakul ez a meghitt hangulat? És hogyan tudja gyermekét példájával tanítani, ha csak néhány percet tölt el vele a nap folyamán?
Mivel a szülőknek oly kevés idejük jut gyermekeikre, mi legyen a megoldás? Nos, nem könnyű erre válaszolni. Makacsul tartja magát az a tény, hogy e világban a gyermeknevelés igen nehéz feladat. Lehetséges, hogy egyes szülők rá tudják szánni magukat, hogy kevesebb figyelmet szenteljenek a karrierjüknek. Egy gyermeknevelésről szóló, nemrégiben megjelent könyv szerzője arra biztat minden szülőt, hogy aki csak megteheti, inkább maradjon otthon a gyermekeivel. Számos szülőnek viszont nincs más választása. És még azok is, akik rugalmas munkaidőben dolgoznak vagy nincsenek fix fizetésű állásban, úgy tapasztalták, hogy nehezen tudnak elég időt szentelni a gyermekeiknek.
Egyes szakértők arra buzdítják a szülőket, hogy nézzenek szét a házi teendők körül, mi volna az, amit gyermekeikkel együtt közösen tudnának elvégezni — legyen ez akár takarítás, főzés, karbantartás, autóápolás, mosás vagy bevásárlás. Még a leghétköznapibb munkák közös elvégzése vagy a közös kikapcsolódás is olyan időt kínál a szülőknek, amely elengedhetetlen az egymás közötti kommunikáció fenntartásához és a jó példához. A keresztény szülőknek persze más feladataik is vannak, amiket közösen végezhetnek gyermekeikkel. Ilyen például a keresztényi összejövetel, a prédikálószolgálat, a családi bibliatanulmányozás, a hittársainkkal való közös barátkozás — mindez olyan időt kínál a szülőknek, amit nem volna szabad elszalasztaniuk, hogy gyermekeikkel tölthessék.
Érdekes módon az Izrael nemzetének adott Törvény közel 3000 évvel ezelőtt hasonló dolgot emelt ki. A 5Mózes 6:6, 7-ben ezt olvassuk: „És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szivedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.” Az élet az ókorban sem lehetett sokkal könnyebb. Gondoljunk csak arra, mennyi időt igényelt a legalapvetőbb napi szükségletek előteremtése, mennyit kellett egy édesapának azért fáradoznia, hogy eltartsa családját, és mennyi vesződséggel járt akkor a főzés és a mosás! De a Jehovát szerető szülők minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy gyermekeik mellettük legyenek és így naponta sok-sok perc jutott arra, hogy Isten Törvényét fiatal szívükbe véssék.
A keresztény szülőknek ma is ugyanezt kell tenniük. Ha sor kerül arra, hogy időt töltsenek gyermekeikkel, ellen kell állniuk mindannak, ami elvonná őket ettől, vagy ami kényelmesebbnek tűnik. Az a régi mondás, amely szerint „nem a mennyiség számít, hanem a minőség”, nem alkalmazható a gyermeknevelésre. Különösen nem a formálódásuk éveire, amikor a gyermekeknek nemcsak különleges időre, hanem „együtt töltött” időre van szükségük.
[Kép a 17. oldalon]
Család otthoni tevékenység közben a gyermekeket is bevonva
[Kép a 17. oldalon]
Együtt szolgálják Jehovát