A lovaknak éltem
Apró paták jelentek meg először, melyeket mellső lábakon nyugvó fej követett. A vállak ugyan némi nehézséget okoztak, de a többi része már hamar kicsúszott. Amint a köldökzsinórt elvágtam, a kanca lábra állt, örömmel felnyerített és türelmetlenül a csikóját akarta látni.
EZ CSAK egyike volt annak a sok alkalomnak, amikor éjszaka ott kellett hagynom az ágyamat, hogy egy csikózó „anyán” [kancán] segítsek. Persze ezt minden panaszkodás nélkül tettem. Érthető, hiszen fajtiszta lovak tenyésztése volt a szenvedélyem.
A lovakat már életem nagyon korai szakaszában szerettem. Hatéves koromban kezdtem lovagolni. Az észak-franciaországi Roncq-ban születtem, katolikus szülők gyermekeként nevelkedtem, akik középiskolai tanulmányaim elvégzése végett katolikus intézetbe küldtek. Lótenyésztési szakiskolák nem léteztek, így elhatároztam, hogy otthagyom a középiskolát és a lovak világának kutatója leszek. Először egy edzőhöz csatlakoztam, aki Chantilly-ban, egy Párizstól északra fekvő, lótenyésztéséről híres városban dolgozott. Ott közvetlen betekintést nyertem a versenyzés igényes, szigorú világába. Miért ez az igényesség? A versenylovak az első osztályú atlétákhoz hasonlíthatók: ők is állandó figyelmet igényelnek.
Versenylovak trenírozása
A trenírozás és felkészítés kényes időszaka általában akkor veszi kezdetét, amikor a lovak 18 hónaposak. Hozzá kell szokniuk az új környezetükhöz, hogy feladják korábbi gondtalan játékosságukat, s hogy komolyan nekigyürkőzzenek a munkának. Az edzőnek először a zablához kell hozzászoktatnia a lovat, ami bizony nem könnyű feladat.
Néha egy rodeóhoz hasonlít magának a lónak a felkantározása! A nyereghez is hozzá kell szoktatni a csikót, végül pedig eljön az idő, amikor a lovat először megülik. Az első lovast általában azok közül választják, akik zsokénak készülnek. Sokan érzik először a por ízét. A lovak trenírozása nagy szakértelmet és türelmet igényel, az érzelmi közeledésről nem is beszélve. Való igaz, hogy ha az állat traumás állapotba kerül, az teljes karrierjét, mint versenylóét veszélyeztetheti.
Reggelenként korán kivittük a lovakat, hogy megtanítsuk nekik a különböző járásmódokat — nevezetesen a járást, az ügetést és a könnyű vágtát —, melyek mindegyike az edzés nélkülözhetetlen része. Az edzés folyamán a lónak az utasításoknak megfelelően szüntelenül változtatnia kell a járásmódokat. Időnként egy rövid gyors vágtát is megengedünk, meglazítva a gyeplőt, hogy rövid távon szabadon mozogjanak.
A reggel befejeztével visszatértünk az istállókhoz, hogy a lovakat aprólékosan ápoljuk. Az izzadtság minden nyomát eltávolítottuk, és a patáikat is gondosan megtisztítottuk.
Ha egy ló jó előhaladást ér el, már a tél végén részt vehet a kétéves lovak versenyén. Egy fajtiszta ló karrierje általában befejeződik három vagy legkésőbb négyéves kora végére. Az ügető lovak azonban továbbra is versenyeznek nyolcéves korukig.
Álmaim valóra válnak
Mivel különösen a lótenyésztés érdekelt, egy méntelepen kezdtem el edzeni, Normandiában, Franciaország északnyugati részén, ami kitűnő vidék a versenylovak tenyésztésére, annak éghajlata és buja legelői miatt. Tizennyolc hónappal később igazgatóhelyettese lettem a Bois-Roussel Méntelepnek, amely abban az időben a legnagyobb volt Európában, és ahol 300 lovat gondoztak több száz hektárnyi területen.
A Bois-Roussel Méntelepen találkoztam azzal a hölggyel, aki utóbb a feleségem lett; akkor titkárnőként dolgozott ott. Nem gondoltam volna, hogy ez milyen nagy hatással lesz az életemre. Tudjátok, ő ismerte Jehova Tanúit, és elkezdett nekem beszélni róluk. Akkor ez a téma még nem érdekelt.
Amikor az igazgató meghallotta azon szándékomat, hogy néhány hónapon belül össze akarunk házasodni, megkérdezte, hogy elvállalnánk-e egy másik méntelep gondozását, amelynek ő résztulajdonosa volt. Legdédelgetettebb álmom így megvalósult. Ott álltam 24 évesen egy jelentős méntelep igazgatójaként! Nagyon kevés méntelepigazgató van Franciaországban; az ilyen állások általában a lóversenyek világában otthonos körök előkelő tagjai számára vannak fenntartva. A Bois-Rousselnél kisebb tenyésztelepet, a La Louvière-t is Normandiában létesítették, ami számomra egy 100 hektárnyi kis paradicsomot jelentett, körülbelül száz lóval, közöttük csődörök, kancák és csikók.
Mivel a korábbi igazgató még hat hétig nem hagyta el állását, a tulajdonos felajánlotta nekünk, hogy az idő alatt utazzunk el az Egyesült Államokba. Meglátogattunk ott nagyobb amerikai méntelepeket, hogy tanulmányozzuk azok tenyésztési módszereit, és kapcsolatba léptünk néhány telep szakembereivel, ahova később el akartuk küldeni kancáinkat csődöreikhez fedeztetésre.
Élet a méntelepen
Az élet egy méntelepen teljes elfoglaltsággal jár, de semmiképpen nem unalmas. Valójában nagy-nagy megelégedettséghez vezetett, mivel állandóan kint éltünk a természetben, gyönyörű egészséges állataink voltak, melyekre gondot viseltünk. Reggel a friss füvet ropogtató lovak barátságos hangjára ébredtünk. Mily kellemes zene volt ez füleimnek!
A munka a telepen a fedeztetés és a csikózás időszakaira, a csikók elválasztására és a fiatal fajtiszta lovak eladására oszlik. A csődöröket gondosan kell kiválasztani kitűnő verseny-eredményeik, valamint származásuk és családfájuk alapján. Minden tavasszal körülbelül 40 kancát fedeztettünk, és még százezer [USA-]dollárba is belekerülhet egy kimagasló eredményeket elért fajtiszta csődörtől származó csikó. Tekintettel az ilyen befektetésekre, nem nehéz megérteni, miért fordítanak oly nagy gondot mind a vemhesség, mind a csikózás időszakára.
Néha sajnos történnek balesetek, és a kiscsikó már a csikózástól árva marad. Ilyen esetben azzal a nehéz feladattal állunk szemben, hogy elfogadtassuk őt egy szoptatós kancával. A zablát ilyenkor egy-egy lovászfiúnak felváltva, mintegy 48 órán át kell a kanca szájában tartani, amikor a kiscsikót táplálkozás céljából a kancához viszik. A kancát le kell fogni, nehogy rúgjon, mivel könnyen kiolthatja a kis árva életét. A kanca egyik mellső lábát altestéhez kell húzni és ott tartani, a felső ajkát pedig egy úgynevezett sipával felhúzni, hogy megfékezzék őt.
A kanca végül belefárad ebbe a betörésbe s így biztos a siker, és elfogadja a kiscsikót. Az új anya gyakran annyira védi a csikót, hogy még megközelíteni is nehéz. A csikózást haladéktalanul be kell jelenteni a Francia Nemzeti Anyakönyvi Hivatalnak, ahol nyilvántartásba veszik különleges tenyésztés végett.
Lovak és csikók
Csikózás után néhány nappal a kancákat és az őket követő csikókat kiviszik a bekerített kifutóba. Sok más fiatal állathoz hasonlóan, a csikók is azonnal feltalálják magukat, vidáman pajkoskodnak anyjuk körül és mindenfelé rúgdalódznak, kapálóznak. Mily gyönyörködtető látvány, amint ugrándoznak, ágaskodnak és ide-oda hemperegnek a fűben! Szeretik a vizet és lelkesen magukra fröcskölik mindvégig, amíg benne toporognak.
A lovak nem szeretnek egyedül lenni, és könnyen búskomorrá válnak. Csődöröket és edzésben levő csikókat azonban el kell különíteni egymástól. Ha egy ló nem bírja elviselni a magányt, egy másfajta állatot kell társnak találni számára. Egyik csődörünk mellé kénytelenek voltunk társnak egy birkát szerezni. Nagyon jól kijöttek egymással. A birka se éjjel, se nappal nem volt hajlandó elhagyni a lovat. Egy győztes versenylónak, nevezetesen Allez France-nak egy birka volt a társasága, amely még a versenypályákra is elkísérte őt — bár nem magukra a versenyekre!
Augusztus az elválasztás időszaka, szomorú időszak az anyák és a csikók számára. Külön kell választani őket, és nem láthatják, sőt mégcsak nem is hallhatják egymást. A csikók azzal mutatják ki bánatukat, hogy néhány napon át állandóan nyerítenek, nyihognak, de utána kiheverik az elválasztást. A születésüket követő év január 1-jén egyéveseknek nevezik őket. A Deauville-i évenként megtartott árverésen egy egyéves ló ára könnyen meghaladhatja az egymillió amerikai dollárt.
A mi méntelepünkön született és tenyésztett némelyik ló sikeres karriert ért el. Egy ilyen, a High Echelon nevű ló volt, amelyik 1979-ben mint világbajnok az ügető kategóriában megnyerte a Prix d’Amérique-et. Más fajtiszta lovakat is neveltünk, melyek sok fontos klasszikus versenyt nyertek.
Kapcsolat az igazsággal
Néhány hónap telt el az új telepen anélkül, hogy Jehova Tanúi meglátogattak volna. Így feleségem azt javasolta, hogy írjak a közelben levő gyülekezetnek, azt kérve, hogy valaki látogasson meg minket. Néhány nappal később egy házaspár állt meg az ajtónknál. Én személy szerint nem tudtam elhinni, hogy a Biblia pontosan leírta napjainkat. Így, amikor feleségem azt mondta nekem, hogy Isten Királysága 1914-ben hatalomra jutott, úgy éreztem, hogy ez csak a Tanúk magyarázata. Soha nem láttam azt a dátumot a Bibliában.
Hosszan elbeszélgettünk a házaspárral, akik teljes idejű evangélizálók voltak, és magyarázataik — különösen a Dániel könyvével kapcsolatban — felkeltették érdeklődésemet, és beleegyeztem egy bibliatanulmányozásba. Nem volt azonban könnyű az én időbeosztásomhoz igazítani azt, mert teljesen belemerültem a munkámba.
A házaspár 25 kilométert utazott, hogy meglátogasson minket, és gyakran anélkül tért vissza otthonába, hogy levezette volna a bibliatanulmányozást, mert én kénytelen voltam egy beteg lóval foglalkozni, vagy gondját viselni egy éppen csikózó kancának. Amint azonban növekedett az értékelésem, és felismertem annak szükségességét, hogy első helyre tegyem a Királyság-érdekeket és az Isten igazságosságát, lépéseket tettem, hogy ’megvásároljam az alkalmas időt’ a tanulmányozásra (Efézus 5:16; Máté 6:33).
Egy választással szembenézve
Korán elkezdtünk résztvenni az összejöveteleken, és hat hónappal később én résztvettem az 1975-ben megtartott „Isteni Uralom” című kerületkongresszuson a délkelet-franciaországi Annecy-ben. Azon a kongresszuson kezdtem tudatára ébredni, hogy munkám nincs összhangban a Bibliával. Megértettem az Ésaiás 65:11-ben kifejezett alapelvet, amely világosan rámutat, hogy „kik Gádnak [a szerencse istenének, New World Translation] asztalt készítettek”, nem nyerhetik el Isten helyeslését. Mivel mi csak versenylovakat tenyésztettünk, közvetve hozzájárultunk a versenyiparághoz. Lelkiismeretünk nem engedte, hogy alámerítkezzünk.
Elérkezett az idő a döntő elhatározáshoz. Maradok-e kedvelt életpályámon, vagy átadom életem Jehova Istennek? Mivel Isten akarata lett a legfontosabb az életemben, megbeszéltem a dolgot a két tulajdonossal és benyújtottam a felmondásomat. Egy évig még maradnom kellett az utódomra várva, de a következő körzetgyűlésen, amelyet 1976 szeptemberében tartottak Gargenville-ben (Párizshoz tartozó terület) a feleségem és én alámerítkeztünk.
Lótenyésztői körökben sok ember szerzett tudomást a döntésemről. Különösen egy kórházi sebészorvos maradt meg az emlékezetemben, aki eljött meglátogatni a telepet. Azt mondta, hogy erkölcsi szempontból teljesen megérti, miért kellett így döntenem. Körülnézve, nagy hatással volt rá a jómód a tenyészlótelepen — a színpompás virágágyak, a fával borított boxok és a többmérföldes fehér kerítés. Bizalmasan közölte velem, hogy ő viszont képtelen megszerezni a szükséges tőkét kórháza karbantartásához és díszítéséhez.
Sohasem bántam meg a döntésemet. Feleségem és én 1992 elején elhagytuk Franciaországot, hogy egy francia nyelvű területen szolgáljunk, ahol nagyobb szükség volt Királyság-hírnökökre. Ott az a kiváltságom, hogy vénként szolgálok Jehova Tanúi gyülekezetében. Egyetértünk Pál apostol nézetével, melyet a Filippi 3:8-ban így fejtett ki: „Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.”
Feleségem és én még mindig szeretjük a természetet és az állatokat, különösen a lovakat. Vágyakozva tekintünk előre arra a napra, amikor az ember kapcsolata az állatokkal többé már nem az önző nyereségen alapszik majd. (Stephane Jesuspret elmondása alapján.)