Kis emberek, nagy stresszhatások

„A gyermekek bánata kicsiny, de ez érthető, hisz a gyermek is kicsiny.” (Percy Bysshe Shelley)

VESS egy pillantást a lenti ábrán látható cilinderre. Első látásra a kalap magassága nagyobbnak tűnik, mint a karima szélessége. A valóságban azonban a magasság és a szélesség teljesen egyenlő. A méretek megítélésénél könnyen eshetünk tévedésbe.

Ugyanilyen könnyen tévedhetnek a felnőttek a gyermekeknél fellépő stresszhatás mértékének megítélésénél. „A gyermekeknek nem lehetnek komoly gondjaik” — érvelnek némelyek. Ez a vélemény azonban téves. „A felnőtteknek nem a saját gondjaik méreteiből kiindulva kellene megítélni a bajok nagyságát — figyelmeztet a Childstress! című könyv —, hanem az azok által kiváltott fájdalom nagysága alapján.”

Sok esetben a gyermeki fájdalom sokkal nagyobb annál, mint azt a felnőttek gondolják. Ezt erősítette meg egy kutatás, amely során szülőket kértek fel arra, hogy becsüljék fel gyermekeik érzelmi állapotát. Majdnem mindannyian azt válaszolták, hogy gyermekeik „nagyon boldogok”. Mégis, amikor tőlük függetlenül megkérdezték erről gyermekeket is, a legtöbb közülük úgy jellemezte saját magát, hogy „boldogtalan”, sőt „nyomorult”. A gyermekek olyan félelmekkel néznek szembe, amelyeket a szülők általában lekicsinyelnek.

Egy másik kutatásban, amelyet dr. Kaoru Yamamoto vezetett, megkértek egy gyermekcsoportot, hogy 20 élethelyzetből állítsanak össze egy hétfokozatú stresszrangsort. Majd egy felnőttcsoport állította sorba ugyanazokat az eseményeket az alapján, hogy szerintük hogyan rangsorolta volna azokat egy gyermek. A felnőttek 20 tényezőből 16-ot helytelenül ítéltek meg! „Mi valamennyien azt hisszük, hogy ismerjük a gyermekeinket — vonta le a tanulságot dr. Yamamoto —, de túl gyakran egyikünk sem látja vagy hallja, s nem is érti igazán, hogy mi bántja őket a valóságban.”

A szülőknek meg kell tanulniuk új szemszögből nézni az élet dolgait: egy gyermek szemével. (Lásd a bekeretezett részt.) Ez különösen fontos napjainkban. A Biblia előre bejelentette, hogy „az utolsó napokban nagy stressznek veszélyes ideje áll majd be . . . [amelyet] nehéz kezelni és nehéz elviselni” (2Timótheus 3:1, The Amplified Bible). A gyermekek sem mentesek ettől a stressztől; gyakran éppen ők annak elsődleges áldozatai. Míg a gyermekeknél észlelhető stresszhatások némelyike egyszerűen az „ifjúsággal velejáró” jelenség, mások viszont egészen szokatlanok, és különleges figyelmet érdemelnek (2Timótheus 2:22, New World Translation).

[Kiemelt rész az 5. oldalon]

Egy gyermek szemével

A szülő halála = Bűntudat. A szülő iránt olykor-olykor fellépő haragos gondolatok felidézése azt az érzést keltheti a gyermekben, hogy ő a felelős a szülő haláláért.

Válás = Elhagyottság. A gyermeki logika azt mondja: Ha a szülők képesek voltak arra, hogy ne szeressék egymást, akkor talán már őt sem szeretik.

Alkoholizmus = Feszültség. Claudia Black írja: „Az alkoholista családokban kialakuló környezet — amelyben mindennapos a félelem, az elhagyottság, a visszautasítás, a következetlenség és a tényleges vagy a várható erőszak — nem éppen megfelelő, egészséges környezet.”

Szülői verekedés = Félelem. Egy kutatás, amelyben 24 diák vett részt, kimutatta, hogy a szülői verekedések öklendezési rohamokat, arcizomrángásokat, hajhullást, testsúlyvesztést vagy elhízást, sőt fekélyt is előidéző stresszhatásokat okozhatnak a gyermekek számára.

Túlzott elvárás = Csalódottság. „Bárhol is figyelünk meg gyermekeket — írja Mary Susan — úgy tűnik, mintha egy életért folyó versenyfutásban vennének részt, amelyben a felnőttek állították őket rajthoz.” Nyomás nehezedik rájuk, hogy ők legyenek a legjobbak az iskolában, otthon, sőt még a játékban is. A gyerek sohasem nyer, és a verseny sohasem ér véget.

Újszülött kistestvér = Veszteség. Most, amikor a szülői figyelmet és szeretetet meg kell osztani, a gyermek úgy érezheti, hogy elvesztett egy szülőt, nem pedig azt, hogy nyert egy kistestvért.

Iskola = Az elszakítottság szorongató érzése. Amy számára az édesanyjától elválni és iskolába menni olyan volt, mintha egy kis halált kellett volna elszenvednie minden egyes nap.

Melléfogások = Megalázottság. A magukról alkotott, még bizonytalan kép folytán a gyermekek „hajlamosak felfújni minden dolognak a jelentőségét” — mondja dr. Ann Epstein. Szerinte a megalázottság volt a gyermek-öngyilkosságok egyik leggyakoribb indítéka.

Fogyatékosságok = Csalódottság. Könyörtelen társai csúfolódása mellett, a testi vagy szellemi fogyatékos gyermeknek el kell viselnie a tanárok és a családtagok türelmetlenségét, akik csalódásukat fejezik ki, ha valamit nem tud elvégezni, mert az egyszerűen meghaladja a képességeit.

[Kép a 4. oldalon]

Régimódi cilinder