Egy veszekedés anatómiája

A FELESÉGNEK szüksége van arra, hogy nyíltan feltárja az érzéseit. A férj szeretne megoldással szolgálni. A hosszú idők óta zajló, több millió házasságon belüli veszekedésnek talán sok különböző dallama volt, de gyakran néhány alaptémára épülő változatok voltak. A házastársad eltérő nézőpontjának vagy kommunikációs stílusának a megértése segíthet ezeket a lángoló erdőtüzeket lecsökkenteni izzó faszénné, egy boldog otthon szívében.

„Ne irányítsd az életemet!”

Sok férj esetében igaz lehet, hogy megrögzött önkényeskedő, zsémbeskedő felesége van és a férj azon kapja magát, hogy hümmög, amikor minduntalan tanácsokat, kéréseket és kritikákat kap. A Biblia elismeri az ilyen érzéseket, amikor ezt mondja: „a civódó asszony meg, mint a lyukas tető, elűzi hazulról” (Példabeszédek 19:13, Katolikus fordítás). A feleség kérhet olyat, amit a férj csendesen elutasít a feleség számára ismeretlen okokból. Mivel azt hiszi, hogy a férj nem hallotta, ez alkalommal a feleség megmondja neki, mit tegyen. A férj ellenállása hajthatatlan. Egy zsémbeskedő feleség és egy papucsférj? Vagy két ember, akik egyszerűen csak nem kommunikáltak világosan egymással?

A feleség nézőpontjából tekintve, a legjobban úgy fejezi ki a szeretetét a férje iránt, ha hasznos tanácsot ad neki. A férje szemszögéből nézve a feleség parancsolgat, és arra céloz, hogy ő tehetetlen. „Ne hagyd itthon az aktatáskádat!” — a feleségnek ez a kijelentése törődésből fakad, megbizonyosodik arról, hogy férjének mindene megvan, amire szüksége van. A férjet ez az édesanyjára emlékezteti, amikor az ajtóból utánaszólt: „Magaddal vitted a kesztyűdet?”

Egy kimerült feleség szelíden ezt mondhatja: „Nem akarsz ma este vendéglőben vacsorázni?” Valójában azonban azt érti ezen: „Nem viszel el vendéglőbe vacsorázni? Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy főzzek.” Ám az ő lelkes férje talán megragadja a pillanatot arra, hogy nagyrabecsülje felesége főztjét, és esküszik, hogy jobban szereti ezt, mint bárki másét. Vagy a férj így érezheti: „Megpróbál manipulálni!” Időközben a feleség talán sértődötten ezt mondja magában: „Miért nekem kell megkérnem őt?”

„Nem is szeretsz!”

„Hogy gondolhat ilyet? — kiált fel a csalódott, megdöbbent férj. — Dolgozom, kifizetem a számlákat és néha még virágot is hozok neki!”

Míg minden ember vágyik arra, hogy szeressék, addig egy nőnek különösen szüksége van arra, hogy ismételten biztosítsák efelől. Lehet, hogy nem mondja fennhangon, de belül felesleges tehernek érezheti magát, különösen, amikor a havi ciklusa lehangolja. Ilyen alkalmakkor a férje visszavonulhat, mert azt hiszi, hogy idő kell neki. A feleség lehet, hogy úgy értelmezi a férje közelségének hiányát, mint annak igazolását, amitől a legjobban fél — a férje már nem szereti őt. Talán kirobban, és megpróbálja arra kényszeríteni a férjét, hogy szeresse és támogassa őt.

„Mi a baj, édesem?”

Egy férfi talán úgy reagál egy megterhelő gondra, hogy keres egy csendes helyet, ahol elmereng rajta. Egy nő talán ösztönösen valamilyen feszültséget érez és önkéntelenül úgy reagál, hogy megpróbálja kihúzni a férjét a maga készítette odújából. Bármennyire jóindulatúak is ezek a törekvések, a férj tolakodónak és megalázónak találhatja azokat. Ahogy visszahúzódik, hogy átgondolja a problémáját, a férj a vállai fölött hátratekintve lojális feleségét látja, amint üldözve követi őt szapora léptekkel. Hallja azt a kitartó, kedves hangot: „Édesem, jól vagy? Mi a baj? Beszéljük meg!”

Ha nincs válasz, lehet, hogy a feleség sértve érzi magát. Amikor a feleségnek gondja van, ő meg akarja beszélni azt a férjével. De a férfi, akit szeret, nem akarja megosztani vele az érzéseit. Talán így következtet: „Biztos, már nem is szeret.” Így, amikor a gyanútlan férfi végül előbukkan a belső világából, elégedetten a talált megoldással, nem az aggódó, szeretetre méltó házastársat találja, akit hátrahagyott, hanem egy felbosszantott feleséget, aki kész kérdőre vonni őt, amiért magára hagyta.

„Soha nem figyelsz rám!”

A vád nevetségesnek látszik. A férjnek úgy tűnik, hogy nem is csinál mást, csak figyel. Ám ahogy a felesége beszél, határozottan az az érzése a feleségnek, hogy szavait egy matematika feladatot megoldó számítógép képernyője vetíti ki és elemzi. Gyanúi beigazolódnak, amikor éppen a mondat kellős közepén a férj ezt mondja: „Hát miért nem . . .?”

Amikor a feleség odamegy a férjéhez egy problémával, nagyon gyakran se nem hibáztatni akarja, se nem megoldást keresni nála. Amit leginkább akar, az egy együtt érző fül, amely nemcsak a rideg tényeket hallgatja meg, hanem az ő érzéseit is a dologról. Azután nem tanácsot akar hallani, hanem érzései megerősítését. Ez az, amiért sok jóindulatú férj robbanást idézett elő, amikor mindössze ennyit mondott: „Édes szívem, nem kellene úgy odalenned! Nem olyan vészes.”

Az emberek gyakran azt várják a házastársuktól, hogy gondolatolvasók legyenek. „Már huszonöt éve vagyunk házasok — mondta egy férfi. — Ha a feleségem ennyi idő után nem tudja, mit akarok, akkor biztos, hogy vagy nem érdekli, vagy nem figyel oda.” Egy író ezt állítja a házassági kapcsolatokról szóló könyvében: „Amikor a házasfelek nem mondják el egymásnak, hogy mit akarnak és állandóan kritizálják egymást, amiért elmulasztják megtenni a kellő lépéseket, nem csoda, hogy eltűnik a szeretet és együttműködés szelleme. Helyébe . . . a versengés kerül, melynek során mindkét fél megpróbálja a szükségletei kielégítésére kényszeríteni a másikat.”

„Olyan felelőtlen vagy!”

Lehet, hogy a feleség ezt nem mondja ki nyíltan a férjének, de a hangszínével éppoly világosan utalhat rá. Az a kérdés, hogy: „Miért jöttél ilyen későn?” úgy tűnhet, mintha felvilágosítást kérne. Sokkal valószínűbb azonban, hogy vádoló tekintete és csípőre tett keze láttán a férjnek ez azt jelenti: „Felelőtlen kisfiú, aggodalmat okoztál. Miért nem telefonáltál? Olyan meggondolatlan vagy! Most oda a vacsora!”

Igaza van a feleségnek, tudniillik ami a vacsorát illeti. Ám ha kitör egy veszekedés, vajon a kapcsolatuk is kockán forog? „A legtöbb veszekedés nem azért van, mert két ember nem ért egyet, hanem mert vagy a férfi érzi úgy, hogy a nő elutasítja a véleményét, vagy a nő utasítja el azt a módot, ahogy a férfi beszél vele” — jegyzi meg dr. John Gray.

Néhányan azon a véleményen vannak, hogy otthon az ember szabad utat engedhetne a szavainak, korlátozás nélkül. Egy jó kommunikáló azonban keresi a módját annak, hogy összhangot és békét teremtsen, figyelembe véve hallgatója érzéseit. Nagyjából ahhoz hasonlíthatjuk ezt a beszélgetést, mint amikor hitvesednek felszolgálsz egy pohár jeges vizet ahelyett, hogy az arcába fröcskölnéd azt. Elmondhatjuk, hogy a különbség csupán a „kézbesítésben” van.

A Kolossé 3:12–14 (K. f.) szavainak alkalmazása szétoszlatja a veszekedést és egy boldog otthonhoz vezet: „Mint Istennek szent és kedves választottai öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.”

[Kép a 9. oldalon]

A férj védi a tényeket, a feleség az érzéseket