Életem, melyet nem cserélnék fel másikkal
SOK ember sajnálkozik azon, ahogyan leélte életét. Ezt mondhatják: „Bárcsak elölről kezdhetném az életemet, mennyi mindent tennék másképp!” De ha visszatekintek életemre — bár nem volt könnyű —, nem cserélném fel másikkal.
Szüleim Jehova egyik Tanújaként neveltek fel, és kiskoromtól kezdve szívembe vésték Isten törvényeit. (2Timótheus 3:15.) Képtelen vagyok olyan időt felidézni az emlékezetemben, amikor ne jártam volna el Jehova Tanúi összejöveteleire és kongresszusaira. Már fiatal lányként elmentem idősebb Tanúkkal, hogy felkeressük az embereket, és segítsünk nekik az Isten Királysága alatti földi Paradicsomban levő örök élet bibliai reményéről tanulni. (Máté 24:14.) Még emlékszem arra, amikor ötéves koromban felkínáltam az embereknek A királyság — a világ reménysége című füzetet.
Szüleim először 1917-ben hallották az Isten Királyságáról szóló igazságot. Bár templomba járó emberek voltak, felismerték az igazság csengését egy előadásban, amelyet a Watchtower Society egyik utazó képviselője tartott Bridgetonban, New Jersey-ben (USA). Nagypapám ugyanazt az előadást hallgatta meg, és szintén meggyőződött arról, hogy amit hallott, az az igazság. Ezek után, amikor 14 éves voltam, megkeresztelkedtem a michigani Detroitban Jehova Tanúi kongresszusán, hogy jelképezzem: átadtam életemet Jehovának.
Azokban az években a heti bibliatanulmányozási összejöveteleinket a nappalinkban tartottuk. Végül megvásároltunk egy üzlethelyiséget, és átalakítottuk Királyság-teremmé. Abban az időben kevés Királyság-terem volt. Ma azonban világszerte ilyen termek tízezrei nyújtanak férőhelyet Jehova Tanúi több mint 70 000 gyülekezetének.
A teljes idejű szolgálat kezdete
Édesanyám 1939-ben kezdte el életpályáját a teljes idejű szolgálatban, és egészen 85 éves korában bekövetkezett haláláig folytatta. Bátyám, Dick és én 1941. április 1-jén kezdtük teljes idejű szolgálatunkat mint életpályánkat, amikor Európában tombolt a II. világháború, és széles körű volt az ellenséges érzület Jehova Tanúi ellen a politikailag semleges álláspontjuk miatt.
A gyülekezetünkből három fiatal Tanút öt év börtönre ítéltek semlegességük miatt. Milyen buzdító látni, hogy kettő közülük még mindig gyülekezeti vénként tevékenykedik! Bátyám később a brooklyni Bételben szolgált, Jehova Tanúi világközpontjában, New Yorkban, ma pedig szülővárosunkban, Millville-ben (New Jersey) vénként tevékenykedik.
Nagyon nehezek voltak azok a háborús évek Jehova Tanúinak úgy az Egyesült Államokban, mint másutt. A csőcselék megmozdulásai általánosak voltak. A gyermekeket kizárták az iskolából. (Lásd az Ébredjetek! 1993. július 22-ei számában Lillian Gobitas Klose élettörténetét.) Szellemi testvéreink ezrei kerültek börtönbe, ezért nekünk, nőknek kellett ellátnunk különböző gyülekezeti feladatokat. Ezért lettem irodalomszolga már nagyon fiatalon. Jehova segítségével átéltük a nehéz, háborús éveket, és amikor a testvérek visszajöttek a börtönből, a dolgok előrehaladtak.
Ekkor történt, hogy Lyman Swingle a Bételből meglátogatta gyülekezetünket. Buzdított engem, hogy jöjjek Brooklynba, és segítsek az európai Tanú-társaink támogatásában a II. világháborút követően. Ezért 1948 márciusában Brooklynba mentem.
Boldog évek egy új gyülekezetben
Kijelöltek új gyülekezetembe, a Brooklyn Centerbe. Ez volt a legelső gyülekezet, amely megalakult New York City-ben és külvárosában az I. világháború előtt, bár akkor máshogy hívták. Abban az időben a Brooklyn Heights területén helyezkedett el. Amikor azonban a Brooklyn Centerbe jöttem 1948-ban, akkor a gyülekezet már Brooklynban az 5. sugárút és a 8. utca kereszteződésénél volt. Közel 30 éven át szolgált nekünk ez a bérelt helyiség összejöveteli helyként, ameddig nem vásároltunk egy új termet a közelben.
Sosem felejtem el az első napomat a prédikálómunkában Brooklynban — a Henry utcában. Meglehetősen különbözött a kisvárosban végzett tanúskodástól. Hamarosan találkoztam azonban egy fiatalasszonnyal, aki bibliai irodalmat fogadott el, és beleegyezett a házi bibliatanulmányozásba. Idővel Jehova önátadott szolgája lett, és gyermekei közül ketten ugyanezt tették. Fia, Arthur Iannone jelenleg a brooklyni Bételben szolgál feleségével, Lindával, fiukkal és menyükkel együtt.
A gyülekezet területe, ahol prédikáltam, nagy és gyümölcsöző volt. Jehova segítségével láthattam, ahogy sok bibliatanulmányozó tanulja az igazságot és megkeresztelkedik. Néhányan egészen mostanáig teljes idejű szolgákként tevékenykednek az országban. Mások misszionáriusok távoli országokban. Néhányan gyülekezeti vének lettek. Sokan pedig más minőségben szolgálnak Isten Királysága jó hírének hűséges hirdetőiként.
A növekedés bámulatos volt. Ahol eredetileg csak egy gyülekezet volt New York és külvárosa számára, most közel 400 van egyedül New Yorkban. Milyen kedves emlékeim vannak arról, ahogy néhány vonatkozásban részt vettem ebben a terjeszkedésben!
Virágzó a franciául beszélők érdeklődése
Az 1960-as években kezdtünk sok francia ajkú embert találni a gyülekezet területén, akik Haitiről költöztek ide. A legtöbben alig vagy egyáltalán nem beszéltek angolul. Ez kihívás volt. Hogyan tudnánk segíteni nekik, hogy többet tanuljanak a Bibliáról? Nem beszéltem franciául, de egy alapvető bibliai tankönyv angol példányával az egyik kezemben és ugyanezen könyv egy francia fordításával a másikban bibliatanulmányozást tudtam vezetni.
Nem voltak azonban francia nyelvű összejövetelek, hogy segítsenek ezeknek az embereknek szellemileg növekedni. Ezért mindegyik misszionárius Tanút, aki Brooklynba látogatott és tudott franciául, azonnal megkértük, hogy segítsen. Az elsők között volt segítségünkre Nicolas Brisart, aki a Guadeloupe-i Fiókbizottság koordinátora. Az első nyilvános előadásunkat ő tartotta franciául Berth Luisdon testvérnő otthonában, aki még mindig hűségesen szolgálja Jehovát. Huszonhét személy volt jelen.
Ennek ellenére abban az időben a spanyolon kívül nem volt idegen nyelvű gyülekezet New Yorkban. Ezért egy hivatalos francia nyelvű gyülekezet megalapításának még a gondolatát is nehéz volt elképzelni. Sőt egy utazófelvigyázó még reménytelenebbé tette ennek kilátását, amikor tájékoztatott bennünket, hogy az álláspont ez idő tájt az volt, hogy buzdítani kell az országban élő embereket az angol tanulására.
Fred W. Franz testvér, aki később a Watch Tower Society elnöke lett, a buzdítás forrása volt. Ezt mondta: „Mary, ha Jehova akarja, lesz francia nyelvű gyülekezet.” Szintén bátorító volt Harry Peloyan testvér, a Brooklyn Center Gyülekezet elnöklőfelvigyázója. Azt mondta, hogy azokon az estéken, amikor a Királyság-termet nem használják, bármikor tarthatunk nem hivatalos Gyülekezeti Könyvtanulmányozást és nyilvános előadásokat, amikor franciául beszélő látogató érkezik.
Erre az időre számos megkeresztelkedett testvér költözött ide Haitiről, de még mindig nem volt közöttük olyan testvér, akinek kellő tapasztalata lett volna, hogy átvegye a francia nyelvű munka megszervezését. Ezután Timothy Galfas testvér, aki Párizsban tanult, és akkor a brooklyni Bétel-család tagja volt, értesült a helyzetünkről. Minden szombaton a Bétel-munkája után eljött hozzánk, és haiti testvérek és testvérnők után kutattunk, akik itt éltek, de nem tudták, hol vegyék fel a kapcsolatot velünk.
Hamarosan negyven személy csatlakozott hozzánk. Kértük a körzetfelvigyázónkat, hogy írjon a Társulatnak, hogy megkapjuk a beleegyezést a hivatalos Gyülekezeti Könyvtanulmányozásra francia nyelven. Mennyire örültünk, amikor engedélyezték! Később megkaptuk az engedélyt a rendszeres nyilvános előadásra és a heti Őrtorony-tanulmányozásra.
Az első francia gyülekezet
1967. december 1-jén megkaptuk a beleegyezést a francia nyelvű gyülekezet megalapítására; ez volt az első az Egyesült Államokban. A Brooklyn Center és a Prospect Gyülekezettel közösen használtuk a Királyság-termet. Nagyon fellelkesedtünk! Tudtuk, hogy mindenki nagyobb szellemi előrehaladást fog tenni azon a nyelven, amelyet ért. A kezdeti nehézségek mindazon évei alatt igen nagyra értékeltük Harry Peloyan, George Haddad és Carlos Quiles testvéreink segítségét, akik a Brooklyn Center Gyülekezet szolgálati bizottságát alkották.
Gyorsan nőtt a számunk. Hamarosan új francia nyelvű gyülekezetek alakultak a New York-i Manhattanben, Queensben és Nyackben. Ezen terjeszkedésben segítségünkre volt Jeff Keltz és Tom Cecil is a brooklyni Bételből. Keltz testvér körzetfelvigyázónkként szolgált, Cecil testvér pedig azóta is a kerületkongresszusi bizottságunkban tevékenykedik. Mások is segítettek, például azok a misszionáriusok, akiknek egészségi okokból vissza kellett térniük az Egyesült Államokba azokból az országokból, ahol a francia a hivatalos nyelv. Mennyire értékesnek bizonyult támogatásuk! Köztük van Stanley Boggus, aki elnöklőfelvigyázóként és helyettes körzetfelvigyázóként szolgál.
Milyen örömteli időszak volt látni, hogy a kis francia nyelvű csoport az 5. sugárút és a 8. utca sarkáról több tucat gyülekezetté és két körzetté növekedett! Sőt 1970 áprilisában megtartottuk az első francia nyelvű körzetgyűlésünket. Nathan H. Knorr testvér, a Watch Tower Society akkori elnöke péntek este beszélt nekünk és jókívánságait fejezte ki. Azon a nyáron megtartottuk az első kerületkongresszusunkat is a Roosevelt Stadion fedetlen lelátója alatt Jersey Cityben (New Jersey). Meleg volt és por, de a több mint 200 jelenlevő nagyon boldog volt, hogy franciául hallotta az egész programot, beleértve a drámát is.
Az is lelkesítő volt, amikor 1986-ban használhattuk Jehova Tanúi Kongresszusi Termét kerületkongresszusunk alkalmával Jersey City-ben. Az egyik francia nyelvű kongresszuson ott a múlt évben 4506 személy vett részt, és 101 fő keresztelkedett meg. Ugyanabban az időben egy másik francia nyelvű kongresszust tartottak Floridában.
Hűséges szobatársak
Életem egy másik része, amely nagyon kellemes volt, az, hogy Brooklynban más teljes idejű szolgálatban levő testvérnőkkel lakhattam egy lakásban. Az első két személy (Rose Lewis Peloyan és Madleyn Murdock Wildman) a Bételbe mentek. Később még két testvérnő (Lila Rogers Molohan és Margaret Stelmah) szintén a Bétel-család tagja lett. Két másik (Barbara Respasky Forbes és Virginia Burris Beltramelli) az Őrtorony Gileád Biblia Iskolába ment, és még mindig Guatemalában, illetve Uruguay-ban szolgálnak.
Mi, testvérnők mindig szakítottunk időt arra, hogy egy Írásszöveg megbeszélésével kezdjük napunkat, utána elmentünk a világi munkahelyünkre, majd a szolgálatba. Este értünk haza fáradtan és éhesen, de boldogan! Sok megosztani való, építő tapasztalatunk volt! Egyszer például egy fiatalasszonnyal tanulmányoztam, Elisa Beumont Farinával, aki ragaszkodott hozzá, hogy a tanulmányozást este 10 órakor tartsuk. Gyors előrehaladást ért el. Az első alkalommal, amikor elvittem a szolgálatba, azt mondta: „Nehogy azt hidd, hogy mindig ezt fogom csinálni!” Ennek ellenére teljes idejű szolga lett, és később részt vett a Gileád Iskolán is, és sok évet szolgált Ecuadorban. Még mindig teljes időben szolgál a New Jersey-beli Trentonban.
Némelyik szobatársam azóta gyermekeket nevelt fel, akik szintén értékelik és szolgálják Jehovát. A múlt évben az egyik korábbi szobatársam (Virginia Hendee Robertson) lánya (Jodi Robertson Sakima) férjhez ment, és jelenleg férjével a brooklyni Bételben szolgál.
Egykori szobatársaimról — több mint húszan voltak — örömmel mondom, hogy mindannyian hűségesek maradtak Jehovához, és sokan közülük még mindig folytatják a teljes idejű szolgálatot.
Örvendezve világméretű családunknak
Szintén az öröm forrása volt számomra, hogy sok Tanút ismerhettem meg más országokból. Például mivel közel laktunk a Társulat központjához, kiváltságunk volt olyan tanulók társaságának örvendeni, akik a Gileád misszionáriusi iskolába jártak, és ezen idő alatt a brooklyni Bételben laktak.
Két tanuló, Günter Buschbeck, aki jelenleg az ausztriai fiókhivatalban szolgál, és Willi Konstanty, aki a németországi fiókhivatalban szolgál, a Brooklyn Center Gyülekezetbe kapták a kinevezésüket, mialatt a Gileádon vettek részt. A buzdítás micsoda forrásai voltak! Olyan jó hatással voltak a szobatársaimra, hogy hamarosan ők is elkezdtek gondolkozni a Gileád-szolgálaton.
Számos esetben volt kiváltságom, hogy kiszélesítsem baráti körömet világméretű családunk tagjaival a tengerentúli utazásaim alatt. Részt vettem nemzetközi kongresszusokon, és újra láttam megbízatásukban sokakat azon Gileád-végzősök közül, akiket korábban ismertem.
Egy teljes élet
Visszatekintve életemre, azt mondhatom, hogy csodálatos, áldásokkal teli és boldog élet volt. Mialatt sok általános problémám volt, amelyeket a dolgok ezen rendszere hoz, soha semmi se idézte elő, hogy sajnálkozzam múltamon, vagy feladjam teljes idejű szolgálatom értékes kiváltságát.
Kiskoromban édesanyám belémcsöpögtette a Zsoltárok 126:5, 6 szavait: „A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.” Nekem ez az írásszöveg még mindig vezetésül szolgál. Nem számít, mi volt a probléma, Jehova segített, hogy megtaláljam a módját annak, hogyan győzzem le azokat és hogyan őrizzem meg ezt az örömöt.
Életem olyan, amelyet bizonyosan nem cserélnék fel másikkal. Semmi sajnálnivaló sincs amiatt, hogy mintegy 53 évet Jehovának adtam a teljes idejű szolgálatban. Örömmel várom, hogy folytassam neki végzett szolgálatomat egy örökkévalóságon át új világában. (Mary Kendall elbeszélése nyomán.)
[Kép a 16. oldalon]
Mary Kendall