Erőfeszítések a gyermekek megmentésére

„Azért gyűltünk össze a Gyermekekért Világcsúcsértekezleten, hogy közös állásfoglalást vállaljunk és sürgős, egyetemes felhívást intézzünk —, hogy minden gyermeknek jobb jövőt biztosítsunk” (Egyesült Nemzetek Értekezlete, 1990).

TÖBB MINT hetven ország elnöke és miniszterelnöke gyűlt össze New York-ban 1990. szeptember 29—30-án, hogy megtárgyalják a világ gyermekeinek helyzetét.

Az értekezlet a gyermekek szánalmat keltő szenvedéseire, egy olyan globális tragédiára fordított nemzetközi figyelmet, amelyet eddig szőnyeg alá söpörtek. Az Egyesült Államok küldöttje, Peter Teeley rámutatott: „Ha 40 000 bagolyt látnánk naponta elpusztulni, mekkora lármát csapnánk miatta. Ugyanakkor 40 000 gyermek viszont ténylegesen meghal, és szinte észre sem akarjuk venni.”

Az összes összegyűlt kormányvezető egyetértett abban, hogy valamit tenni kell — mégpedig sürgősen. „Ünnepélyes állásfoglalást” vállaltak, „hogy tekintélyes elsőbbséget adnak a gyermekek jogainak, a túlélésüknek, valamint védelmüknek és fejlődésüknek.” Milyen konkrét javaslatokat tettek?

Több mint ötvenmillió fiatal élete forog kockán

Az elsődleges feladat az volt, hogy megmentsenek több mint ötvenmillió gyermeket, akik az 1990-es évek során valószínűleg meg fognak halni. Ezen fiatalok közül soknak meg lehetne menteni az életét a következő egészségügyi intézkedések foganatosításával.

• Ha a fejlődő országokban minden anyát rávennének arra, hogy legalább 4—6 hónapig szoptassa a kisbabáját, évente egymillió gyermeket mentenének meg.

• Az orális folyadékpótló kezelés (ORT)a széles körű használata felére tudná csökkenteni a hasmenés okozta halálozási arányt, amely minden évben négymillió gyermeket öl meg.

• A széles körben alkalmazott védőoltások és az olcsó antibiotikumok használata a betegségek miatt fellépő más halálesetek millióit tudná megakadályozni, például a kanyaróét, a tetanuszét és a tüdőgyulladásét.

Vajon megvalósítható ez a fajta egészségügyi tervezet? A költség az évtized végére valószínűleg elérné az évi 2,5 milliárd dollárt. Világviszonylatban ez a kiadás minimális lenne. Az amerikai dohánytársaságok minden évben ennyit költenek — csupán cigaretták reklámozására. A világ nemzetei mindennap ugyanennyit pazarolnak el katonai kiadásokra. Vajon jobban is fel lehetne használni effajta pénzalapokat, ha a veszélyeztetett gyermekek egészségére költenék azokat? Az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Deklarációja nyomatékkal kijelenti, hogy „az emberiség a legjobbal tartozik a gyermeknek, amit meg tud adni”.

Természetesen az, hogy „minden gyermeknek jobb jövőt biztosítsunk” sokkal többet foglal magában annál, hogy megmentjük őket a korai haláltól. Sandra Huffman, a Gyermekkori Rosszultápláltság Megakadályozása Központjának elnöknője a Time folyóiratban kifejti, hogy „az ORT nem akadályozza meg a hasmenést, hanem csak megmenti a gyermekeket attól, hogy abban haljanak meg . . . Amit most tennünk kell az az — teszi hozzá —, hogy összpontosítsunk arra, hogyan tudjuk megakadályozni a betegséget, nem csupán a halált.”

Annak érdekében, hogy javítsák — amellett, hogy megmentsék — a gyermekek millióinak életét, számos nagyratörő programot indítottak be. (Lásd a szöveghez tartozó bekeretezett részt a 6. oldalon.) Egyiket sem lesz könnyű megvalósítani.

Gyalog is elérhető tiszta víz

Felicia Onu azelőtt mindennap öt órát töltött azzal, hogy vizet hordott a családjának. A víz, amit hazahozott, gyakran fertőzött volt. (Az ilyen víz a guinea-féreg fertőzés évenkénti csapását hozza magával és hozzájárul ahhoz, hogy a hasmenés hirtelen jelentkezzen.) Ám 1984-ben a falujában a kelet-nigériai Ugwulangwuban ástak egy kutat és beszereltek egy kéziszivattyút.

Most már csak néhány száz métert kell gyalogolnia, hogy tiszta vízhez jusson. Gyermekei egészségesebbek, az ő élete pedig sokkal könnyebb lett. Az 1980-as években Feliciához hasonlóan több mint egymilliárd ember számára vált hozzáférhetővé a tiszta víz. De nők és gyermekek milliói még mindig naponta sok-sok órát töltenek azzal, hogy vödröket cipelnek, melyek kevesebb vizet tartalmaznak, mint egy átlagos nyugati vécé leöblítésénél egy alkalommal használt víz mennyisége.

Az oktatás viszontagságai

Maximino értelmes, tizenegy éves fiú, aki Kolumbia távoli vidékén lakik. Annak ellenére, hogy naponta több órát tölt azzal, hogy segít az édesapjának a termésük gondozásában, jól megy neki az iskola. Escuela Nuevá-ba jár, vagyis Új Iskolába, melynek rugalmas tanrendje van, amely azzal a céllal készült, hogy segítsen a gyermekeknek utolérniük magukat, ha néhány napot ki kell hagyniuk az iskolában — és ez gyakran előfordul, különösen aratáskor. Maximino iskolájában a tanár ritka, mint a fehér holló. Kevés a tankönyv. A gyerekeket arra buzdítják, hogy segítsenek egymásnak abban, amit nem értenek, és az iskola működtetésével járó munka nagy részét ők maguk végzik. Ezt az újító rendszert — amelyet különösen azért készítettek, hogy kielégítsék a szegény, vidéki közösségek szükségleteit — sok más országban is kipróbálják.

Kolumbiától több ezer kilométerre, egy nagy, ázsiai városban él egy másik értelmes, tizenegy éves gyermek, akit Melindának hívnak. Nemrég azért hagyta abba az iskolát, hogy naponta tizenkét órát szenteljen a város egyik óriási szeméttelepéről kis fém- és műanyag darabkák kimentésére. „Segíteni szeretnék az édesapámnak, hogy mindennap ehessünk valamit — mondja Melinda. — Ha nem segítenék, talán egyáltalán nem telne ennivalóra.” Még egy kedvező napon is csak körülbelül 35 forintnak megfelelő értéket visz haza.

Gyermekek egészségügyi dolgozókként

Az indiai város, Bombay külterületein van egy Malvani nevű bádogváros, ahol régóta honos a betegség. Végre javulnak a dolgok, az energikus egészségügyi dolgozóknak, például Neetunak és Aziznek köszönhetően. Meglátogatják a családokat, hogy ellenőrizzék, vajon kaptak-e védőoltást a kisgyerekek, vagy nem szenvednek-e hasmenésben, rühességben, illetve vérszegénységben. Neetu és Aziz csak tizenegy éves. Önként vállalkoztak arra, hogy ebben a programban dolgozzanak, amelyben az idősebb gyerekeket megbízzák azzal, hogy ellenőrizzék az öt éven aluli gyermekek egészségét. Neetu és Aziz erőfeszítéseinek eredményeként — valamint a hozzájuk hasonló több tucat gyerek erőfeszítése révén — Malvani majdnem minden fiatalja kapott védőoltást, a legtöbb szülő tudja, hogyan kell orális folyadékpótló kezelést adni, és javult az általános higiénia.

A világban mindenütt nagy léptekkel haladnak afelé, hogy minden kisgyermeket beoltsanak a leggyakoribb betegségek ellen. (Lásd a táblázatot a 8. oldalon.) Bangladesben most már a csecsemők hetven százalékának adtak védőoltást, és Kínában jóval több mint 95 százalékának adtak védőoltást. Az egészségügyi szakemberek úgy vélik, hogy ha minden fejlődő ország el tudná érni a kilencven százalékos szintet, akkor kollektív védettség lenne az eredmény. Amikor a nagy többség kap védőoltást, sokkal nehezebb továbbadni a betegséget.

Szegénység, háború és AIDS

Mindamellett a szomorú valóság az, hogy bár előmenetelt tesznek az egészségügyi gondozásban és az oktatásban, más problémák azonban éppoly meggyökeresedettek maradnak, mint valaha. A legmegoldhatatlanabbak közül három: a szegénység, a háború és az AIDS.

Az elmúlt években a világ szegény emberei még szegényebbek lettek. Az elmúlt évtizedben Afrika és Latin-Amerika elszegényedett területein a reáljövedelem tíz vagy ennél is több százalékkal csökkent. Ezekben az országokban — ahol a család jövedelmének hetvenöt százalékát élelemre költik — a szülőknek nem telik arra, hogy kiegyensúlyozott táplálékot biztosítsanak a gyermekeiknek.

Grace-nek azt mondták a helyi rendelőintézetben, hogy adjon zöldséget és banánt a gyermekeinek. De Grace-nek, aki tíz gyermek édesanyja és Kelet-Afrikában lakik, nincs pénze ételre és nincs elég víz, hogy termeszteni tudná a növényeit, amelyek a család 0,1 hektárnyi telkén vannak. Nincs más választásuk, minthogy kukoricán és babon éljenek, és olykor éhesek maradjanak. Ha a jelenlegi irányzat folytatódik, nem valószínű, hogy javulnak a kilátások Grace vagy a hozzá hasonló milliók számára.

Grace gyermekei, bármennyire is szegények, jobban boldogulnak, mint a délkelet-ázsiai, nyolcéves Kim Seng, akinek az édesapját megölték a testvérgyilkos polgárháborúban, és akinek az édesanyja később éhen halt. Kim Seng, aki szintén majdnem meghalt a rosszul tápláltság miatt, végül egy menekülttáborban talált menedéket. Azon ötmillió gyermek közül, aki menekülttáborokban senyved világszerte, sok szenvedett el hasonló viszontagságokat.

A századfordulóra a háború áldozatainak csupán öt százaléka volt polgári. Most ez a szám hirtelen nyolcvan százalékra emelkedett, és ezeknek a háborús áldozatoknak a többsége nő és gyermek. Azok, akik talán elkerülik a fizikai sérülést, érzelmileg még mindig szenvednek. „Nem tudom elfelejteni, ahogy megölték az édesanyámat — mondja egy menekült kislány, aki Afrika déli—középső részének egyik országából való. — Elkapták az édesanyámat, és rossz dolgokat csináltak vele. Azután megkötözték és leszúrták . . . Néha ezzel álmodok.”

Ahogy az erőszakos viszályok folyton kitörnek egyik ország után a másikban, úgy látszik, elkerülhetetlen, hogy az ártatlan gyermekek továbbra is elszenvedjék a háború pusztítását. Továbbá a nemzetközi feszültség azoknak a gyermekeknek is árt, akikre a viszályok nincsenek közvetlenül hatással. A katonaság mohón elnyeli azt a pénzt, amit arra lehetne költeni, hogy jobb oktatást, köztisztaságot és egészségügyi gondozást biztosítsanak. Világviszonylatban az ipari országok katonai kiadása meghaladja az emberiség legszegényebb felének együttes évi jövedelmét. Sőt, a világ 46 legszegényebb országa is annyit költ katonai gépezetére, mint amennyit az egészségügyre és oktatásra együttvéve.

A szegénységtől és a háborútól eltekintve egy másik gyilkos is pusztítja a világ gyermekeit. Az 1980-as évek során, amíg számottevő előrehaladást értek el a kanyaró, tetanusz és hasmenés elleni harcban, az egészségügyben egy új rémálom bukkant fel: az AIDS. Az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint 2000-re tízmillió gyermek lesz fertőzött. Legtöbbjük soha nem éri el a kétéves kort, és aligha fog bármelyikük is öt évnél tovább élni. „Hacsak nem történik valami hamarosan, az AIDS azzal fenyeget, hogy megsemmisít minden előmenetelt, amelyet az elmúlt tíz évben a gyermekek megmentésében értünk el” — panaszkodik dr. Reginald Boulos, haiti gyermekorvos.

Ebből a rövid áttekintésből nyilvánvaló, hogy néhány dicséretre méltó teljesítmény ellenére óriási feladat marad, hogy törekedjünk ’minden gyermeknek jobb jövőt biztosítani’. Van valami remény arra, hogy egy napon valóra válik az álom?

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Célok az 1990-es évekre — a gyermekek kihívást jelentő megmentése

A Gyermekekért Világcsúcsértekezleten részt vevő nemzetek számos konkrét állásfoglalást vállaltak. A következő dolgokat remélik, hogy 2000-re elérik.

Oltás. A jelenlegi oltási programok évente hárommillió gyermeket mentenek meg. De kétmillió még mindig meghal. Ezeknek a haláleseteknek a nagy részét el lehetne kerülni azáltal, ha a leggyakoribb betegségek ellen védőoltást adnának a világ gyermekeinek kilencven vagy ennél több százalékának.

Oktatás. Az 1980-as évek során a világ legszegényebb országai közül sok országban az iskolai beiratkozás valójában csökkent. A cél az, hogy megváltoztassák ezt az irányzatot és az évtized végére biztosítsák, hogy minden gyermeknek legyen lehetősége iskolába járni.

Rosszul tápláltság. Az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának tisztviselői úgy vélik, hogy „megfelelő eljárással . . . a világ most olyan helyzetben van, hogy táplálni tudja az egész világ gyermekeit és a rosszul tápláltság legrosszabb formáit is le tudja küzdeni”. Javaslatokat tettek, hogy felére csökkentsék a rosszul táplált gyermekek számát ebben az évtizedben. Ennek teljesítése százmillió gyermeket mentene meg a kínzó éhségtől.

Tiszta víz és köztisztaság. 1987-ben a Brundtland Report kifejtette: „A fejlődő világban jobb jelnek számít a társadalom egészségére vonatkozóan a közelben lévő vízcsapok száma, mint a kórházi ágyak száma.” Jelenleg több mint egymilliárd ember nem jut hozzá tiszta vízhez és kétszer ennyien nélkülözik a köztisztasági hulladékanyag eltávolítást. Az a cél, hogy biztosítsák a biztonságos, iható vízhez, valamint emberi hulladékanyag-eltávolítás köztisztasági eszközeihez való széles körű hozzáférhetőséget.

Védelem. Az elmúlt évtizedben a háborúk miatt több mint ötmillió gyermek vált halálos áldozattá. Ötmillió további gyermeket hontalanná tettek. Ezeknek a menekülteknek, valamint a több millió utcagyereknek és gyermekmunkásnak sürgősen védelemre van szüksége. A Gyermekek Jogainak Konvenciója nevű egyezmény — amelyet most már száznál is több ország jóváhagyott — szándéka minden ilyen gyermeket megvédeni az erőszaktól és a kizsákmányolástól.

[Táblázat a 7. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A GYERMEKEK ELHALÁLOZÁSÁNAK FŐ OKAI

(Öt éven aluli gyermekek)

ÉVENKÉNTI HALÁLESETEK MILLIÓI (1990-es becslések):

0,51 MILLIÓ Szamárköhögés

0,79 MILLIÓ Újszülöttkori tetanusz

1,0 MILLIÓ Malária

1,52 MILLIÓ Kanyaró

2,2 MILLIÓ Más légúti fertőzések

4,0 MILLIÓ Hasmenéses betegség

4,2 MILLIÓ Más okok

Forrás: WHO és UNICEF

[Táblázat a 8. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A GYERMEKEK VÉDŐOLTÁSÁBAN ELÉRT ELŐMENETEL A FEJLŐDŐ VILÁGBAN 1980—1988

12 hónapnál fiatalabb gyermekek százaléka, akik kaptak védőoltást

ÉVEK

1980 1988

DPT3* 24% 66%

GYERMEKBÉNULÁS 20% 66%

TUBERKULÓZIS 29% 72%

KANYARÓ 15% 59%

* DPT3: Kombinált védőoltás DIFTÉRIA, SZAMÁRKÖHÖGÉS (PERTUSSIS) és TETANUSZ ellen.

FORRÁS: WHO és UNICEF (az 1980-as adatokba nem tartozik bele Kína)

[Kép forrásának jelzése a 4. oldalon]

Fotó: Godo-Foto