Egy vasút „fogakkal”
Az Ébredjetek! görögországi tudósítójától
KÉPZELD magad egy lakatlan, keskeny szurdok közepén, amely tele van buja fákkal, ahol a hatalmas sziklák veszélyesen előrenyúlnak, és a szurdok aljában vadul hömpölyög egy kanyargó folyó. Amint éppen az az érzés kezd úrrá lenni rajtad, hogy teljesen egyedül vagy, hirtelen távolból jövő csikorgó és zakatoló hangra leszel figyelmes. A legutolsó dolog, amire számítanál ezen az oly elérhetetlen és ember által érintetlen magányos helyen, a modern közlekedés egyik eszköze lenne. A hang azonban eltéveszthetetlen — vonat közeledik!
Ahogy a hang közelebb ér, a magas fák között egy kicsiny vasutat veszel észre, amely csak két kocsiból és egy közöttük levő dízelmotorból áll, lassan haladva az útján felfelé a meredek hegyi kaptatón. Légy üdvözölve a Dhiakoptón—Kalávrita Fogaskerekű Vasúton, az egyik legérdekesebb és leglátványosabb európai vasútvonalon, amely Görögországban, Peloponnészosz területén található. Görög nyelven ezt a vasútvonalat úgy hívják, hogy odontotós, ami szó szerint annyit tesz, hogy ’fogakkal rendelkező’; ez igencsak megfelelő név, amint látni fogod.
Miért volt szükséges?
Kalávrita városa, amely Peloponnészosz északi részén fekszik, a környező terület gazdasági és közigazgatási központja. Vallási és történelmi érdekességeknek is helyet ad, tekintve, hogy számos híres kolostor található a közelben. Mivel a város egy hegyek közötti völgyben húzódik meg, ezért természeti szépségeiről, a körülötte levő erdőkről, sok forrásáról és egészséges klímájáról szintén híres.
Története csúcsán, a XIX. század közepén a város lakossága hatezer fős volt. A hegyekkel szabdalt terület azonban elszigetelte a várost a tengerparti városoktól és falvaktól. Nem volt kikövezett út, sem bármilyen hírközlési eszköz, a városba menni és abból jönni pedig számos kimerítő órát követelt meg ló- vagy szamárvontatású szekéren utazva. A legkényelmesebb út a part eléréséhez a mély kanyonon át vezetett, amelynek alján folyik a Vouraikós-folyó, ez a folyó Dhiakoptón falujánál ömlik a tengerbe.
A századforduló előtt elhatározták, hogy ennek az útnak egy hasznos és elbűvölő vasútvonalnak kellene lennie, egy életfontosságú útvonalnak a parti városokhoz. A mérnöki kutatások azonban feltárták, hogy az út, amelyen a vasútvonalnak futnia kell, igen meredek emelkedőkkel tarkított. Amire szükség volt ebben az esetben, az a fogaskerekű vasút.
Mi az a fogaskerekű vasút? Ez egy olyan vasút, amelyet nagyon meredek emelkedőkkel tarkított területre terveznek; a megszokott sínpár között van egy fogazott sín — acélfogakkal ellátott sín —, amelyhez hozzá tud kapcsolódni a motor forgó fogaskereke. Ez megakadályozza, hogy a vasút visszacsússzon, ha felfelé halad, vagy előrecsússzon, mikor lefelé ereszkedik.
A Dhiakoptón—Kalávrita Fogaskerekű Vasút esetében a maximális emelkedés egy a héthez (hétméteres szakaszon egy métert emelkedik az út), és ez három különböző helyen fordul elő az útvonalon. Ezért a vasútvonal ezen három szakaszánál a mozdonyvezetőnek meg kell állnia, és hozzá kell kapcsolnia a fogaskereket a fogazott sínhez, majd szabályozott sebességgel lassan folytatja az utat.
Nehézségekkel járó építés
Mivel a vasútvonalnak nehéz területen kellett áttörnie, megépítése nagyfokú mérnöki hőstettet jelentett. A feladattal egy olasz építési vállalatot bíztak meg, amelyik 1891-ben kezdte el a munkát. Hogy megkönnyítsék az építkezést, keskeny nyomtávú sínt (hetvenöt centimétereset) választottak.
Öt évvel később, 1896-ban tonnaszámra távolították el a sziklákat. Kilenc alagutat fúrtak a hegy szikláin keresztül, és hat hidat építettek. Kezdetben minden híd kőboltíves stílusú volt, de évekkel később némelyiket kicserélték acélszerkezetű hídra. A vadonatúj vasútvonal — huszonhárom kilométer hosszúságú és hétszázhúsz méter magasba kapaszkodik fel — készen állt a használatra. Most, hogy ismered a dolgok hátterét, szívesen szállnál fel a vasútra és élveznéd rajta az elbűvölő utazást?
Lélegzetelállító út
Szálljunk fel a tengerparti Dhiakoptónból induló 1328. számú, reggeli vasútra. Az utazás simán és lassan kezdődik, amint keresztülhaladunk a falun. Bár bennünket lelkes várakozás tölt el, a falubelieket, akik nyilvánvalóan számtalanszor használták ezt a vasutat, még annyira sem izgatja, hogy odafordítsák fejüket és rápillantsanak a vasútra. De mi töretlen izgalommal folytatjuk utunkat.
Néhány perc múltán meglátjuk a bejáratát egy hatalmas szurdoknak. Lélegzetelállító pillanat. Tőlünk balra kanyargó folyó van, óriási sziklák függnek fenyegetően felettünk, amelyekben a fenyőfák bizonytalanul vertek gyökeret. A kanyargó folyó kecsesen vájta ki útját a sziklákon keresztül.
A növényzet sűrű és nedvdús. Vasutunk szinte kígyózik a hatalmas platán- és bükkfákból álló erdőkön keresztül, mely fák ágai már-már megérintik vasúti kocsinkat. Annak ellenére, hogy napjainkra a vasútvonal már majdnem egy évszázada üzemel, ezen szurdok bizonyos részei jóformán megközelíthetetlenek, szépségeit csak az utazó szemének tárják fel.
Megérkezünk az első vasútállomáshoz, amelyet Niámatának hívnak, és itt leszáll néhány helyi földműves, hogy gyalog induljon tovább földjére. Amint folytatjuk az utat, a terület még meredekebbé válik. Hirtelen megáll a vasút. Természetesen nincs semmi baj, csak most kell a mozdonyvezetőnek a középen levő fogazott sínt használnia, hogy óvatosan továbbhaladhassunk. Érezzük, amint a mozdony összekapcsolja a fogaskereket a fogakkal, ami biztonságosabb haladást nyújt a vasúti kocsiknak. A mellettünk ülő tapasztalt utastól kapott bátorítás ellenére, hogy minden a legnagyobb rendben, egy kicsit aggódunk, amint észrevesszük az igen meredek kaptatót.
A szurdok nyíltabb területeinek fala mellett hatalmas barlangokat látunk, amelyeket a helybeliek akolként használnak a juhoknak. A bal oldalon levő kisebb barlangok igencsak mély benyomást keltőek a függő és álló cseppköveikkel. Roppant vízesések zúdulnak alá minden oldalról, és visszhangjukkal összevegyült hangjuk felerősödik a szurdok alakja miatt. Itt balra földcsuszamlások vannak, amelyek néhány kevésbé hosszú életű vízesést hoztak létre, melyeket végül elmos majd a kanyargó folyó. Elhaladunk néhány edzett ember mellett, akik úgy döntöttek, hogy a vasút helyett inkább gyalog mennek.
A kanyon és a folyó mélyebbé válik, amint átkelünk egy magas hídon. Egy ponton a szurdok nagyon keskeny — alig két méter széles —, a vasútnak pedig keresztül kell haladnia a meredek emelkedővel párhuzamos alagúton.
Miután áthaladunk több alagúton és hídon, a szurdok fokozatosan kitárul, és végül egy keskeny völggyé válik, majd hamarosan elérjük a második állomást, Káto Zakhloroú faluját. A kis állomáson kifüggesztett felirat mutatja, hogy hatszázegy méter magasan vagyunk. A faluban található néhány házat a völgy mindkét oldalára építették, elrejtve a hatalmas platán- és diófák között. Fokozott nyirkosságot érezhetsz a levegőben, és ha megkérdezed a falu lakosait, rögtön egyetértenek abban, hogy itt a sötét völgyben nem sok napsütést tapasztaltak életükben. A völgy alakja és a sűrűn egymás mellett álló fák miatt a nap csak egy pár órára látható naponta — télen pedig még kevesebb ideig.
Utunkat folytatva Káto Zakhloroútól a vasút megszokottabb úton kígyózik végig, amelyet a Vouraikós-folyó most sík folyómedre kísér, fűzfákkal és eukaliptuszfákkal szegélyezve. Hatvanöt perc látványos utazás után megpillanthatjuk Kalávrita épületeit a reggeli enyhe ködön át. Bár ennek a városnak csak háromezer lakosa van, sok turistát vonz az év minden évszakában. Egyesek a közeli síparadicsomot jönnek élvezni, míg mások jó klímáját és finom helyi ételeit jönnek megízlelni.
„Sokkal biztonságosabb, mint a saját otthonukban”
Amint leszállunk a vasútról, elbeszélgetünk Ioanníval, a mozdonyvezetővel, aki oly simán és biztonságosan hozott fel bennünket. „Mindig élvezem ezt az utat” — mondja tartózkodó megelégedettséggel. Amint felemeli tekintetét, mintha visszaemlékezne valamire, ezt fűzi hozzá: „A dolgok azonban komolyra fordulnak a téli időszakban. Tudják, a vasút nincs mindig tele, és az ember nagyon egyedül érzi magát ezen rettenetes szurdok közepén. Azután ott vannak a földcsuszamlások, a hó, a hideg meg a könyörtelen köd. De ezt az utat nem cserélném fel semmilyen más »normális« úttal.”
Amikor ezen vasútvonal biztonságáról kérdezzük, Ioanní határozottan állítja: „Sokkal biztonságosabb a vasúton, mint a saját otthonukban!” Tulajdonképpen mindössze egyetlen kisebb, komoly sérülés nélküli baleset történt ezen vasútvonal majdnem százéves története folyamán.
Az 1940-es és az 1950-es években ezt az egyedülálló vasutat eszközként használták fel arra, hogy elvigyék Jehova Királyságának „örömhírét” Kalávrita távol eső városa és a környező, nehezen elérhető falvak lakosaihoz (Márk 13:10, Vida fordítás). Ennek eredményeként napjainkban Jehova Tanúinak van már egy kicsiny, de buzgó gyülekezete Kalávritában.
Ezért ha látogatást teszel Görögországban, miért ne vennéd bele városnézési programodba a Dhiakoptón—Kalávrita Odontotós-t, a „fogakkal” ellátott vasutat? Kétségtelen, hogy jutalommal járó élménynek örvendenél — melyre sokáig emlékeznél!
[Kiemelt rész a 21. oldalon]
„A bírósági tárgyalóterem”
Ezt a nevet adták a helybeliek a vasútvonal mentén található egyik legnagyobb barlangnak. Miért? Nos, a függő és az álló cseppkövek alakja a barlangban meglepően hasonlít egy bírósági tárgyalóteremhez. A háttérben láthatod, amint „bírók” ülnek a padon — méltóságteljes alakok zömök, álló cseppkövekből. Mindkét oldalon több álló cseppkő — „tanúk” és „ügyvédek” — figyeli az eseményeket. Végül a barlang bejáratánál az ember láthatja az élettelen „vádlottakat” elítélve és kivégezve, amint a barlang mennyezetéről csüngnek alá két függő cseppkő formájában.
[Térképek a 22. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
A fogakkal ellátott vasút útvonala
GÖRÖGORSZÁG
Dhiakoptón → Káto Zakhloroú → Kalávrita
[Képek a 23. oldalon]
Fent, belül: A Mega Spileon vasútállomás
Lent: A vasút „fogakkal”, amint egy keskeny hegygerincre kapaszkodik fel