Az „új erkölcs” elveti a modort?

’Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, a sötétség világosság, a keserű édes’ (Ésaiás 5:20, „Újfordítású revideált Biblia”).

A XX. század gyökeres változásokat látott a modor és az erkölcs terén. A két világháborút követő évtizedekben a régi értékrendeket fokozatosan kezdték idejétmúltnak tekinteni. Az emberi viselkedés és tudomány területén lévő változó állapotok, illetve új elméletek sokakat arról győztek meg, hogy a régi értékek már nem érvényesek többé. Az egykor nagy becsben tartott modort elhagyták, mint a poggyásztúlsúlyt. Az egykor tiszteletben tartott bibliai irányelveket maradiként elvetették. Túlságosan is korlátozó jellegűek voltak a XX. századi ultramodern egyének szabadon cselekvő, felszabadult társadalmának.

Az az év, amely látta ezt a fordulópontot az emberiség történelmében, 1914 volt. A történészeknek erre az évre és az I. világháborúra vonatkozó írásai tele vannak olyan megjegyzésekkel, amelyek 1914-et jelentős változás évének, az emberi történelem korszakait szétválasztó igazi jelzőnek jelentik ki. A háborút közvetlenül követték a „dühöngő húszas évek”, és az emberek igyekezték pótolni azon háborús évek alatt elszalasztott szórakozást. A régi értékeket és a terhes, erkölcsi korlátozásokat félresöpörték, hogy megtisztítsák az utat az élvezetek hajhászásához. Nem hivatalosan bevezették a testi hajszákat elnéző új erkölcsöt — alapjában véve egy „bármi jöhet” felfogást. Az új erkölcsi kódex elkerülhetetlenül változást hozott magával a modort illetően.

Frederick Lewis Allen történész ezt a magyarázatot fűzi hozzá: „A fordulat egy másik eredménye az volt, hogy a modor nem csupán eltérő, de — néhány évre — modortalan lett . . . Ezen évtized során a hostessek . . . úgy találták, hogy a vendégeiket nem szabad zavarni azzal, hogy érkezéskor vagy induláskor beszélgessenek velük, hostessekkel; hogy a táncoknál bevett szokássá vált a »betolakodás«, az lett a divat, hogy az emberek késsenek a vacsorákról, égő cigarettákat hagyjanak szerteszét, mentegetőzés nélkül szétszórják a szőnyegeken a hamut. A régi korlátok ledőltek, nem állítottak fel újakat, és időközben a faragatlan tuskók elengedték a gyeplőt. Egy napon lehet, hogy találóan a rossz modor évtizedeként ismerik majd a háborút követő tíz évet . . . Ha az évtized neveletlen volt, akkor boldogtalan is. A dolgok régi rendjével együtt olyan értékrendek is eltűntek, amelyek gazdagságot és értelmet adtak az életnek, és nem volt könnyű helyettesítő értékeket találni.”

Azokat a helyettesítő értékeket, amelyek visszaállították az életbe a gazdagságot és az értelmet, sohasem találták meg. Nem keresték azokat. A „dühöngő húszas évek” izgalmas „bármi jöhet” életformája megszabadította az embereket az erkölcsi feszélyezettségektől, és éppen ez a szabadság kellett nekik. Nem dobták félre az erkölcsöt; csak módosították és fellazították egy kicsit. Idővel új erkölcsnek hívták. Eszerint mindenki azt cselekszi, ami jónak látszik a szemében. Az egyén az első. Azt csinálja, ami neki tetszik. A saját útját egyengeti.

Vagyis így gondolja. Tulajdonképpen háromezer évvel ezelőtt a bölcs Salamon király ezt mondta: „semmi nincs új dolog a nap alatt” (Prédikátor 1:9). Sőt, még korábban, a Bírák idejében az izraeliták figyelemre méltó módon szabad kezet kaptak azt illetően, hogy engedelmeskedjenek-e Isten Törvényének vagy sem: „Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, a mi jónak látszott az ő szemei előtt” (Bírák 21:25). De a többség nem volt hajlandó figyelembe venni a Törvényt. Ily módon vetve Izrael több százévi nemzeti katasztrófát aratott. A nemzetek napjainkban hasonlóképpen fájdalom és szenvedés évszázadait aratják — és a legrosszabb még hátra van.

Van még egy kifejezés, amely pontosabban azonosítja az új erkölcsöt, nevezetesen a „relativizmus”. A Webster’s Ninth New Collegiate Dictionary így határozza ezt meg: „Olyan nézet, amely szerint az etikai igazságok azoktól az egyénektől és azoktól a csoportoktól függnek, amelyek azokat vallják.” Dióhéjban összefoglalva, a relativizmus hívei azt állítják, hogy bármi, ami jó számukra, az erkölcsös is számukra. Egy író részletesen kifejtette a relativizmust, amikor ezt mondta: „A sokáig felszín alatt lappangó relativizmus a hetvenes évek »én évtizedének« uralkodó filozófiájaként bukkant fel; és a nyolcvanas évek yuppieizmusában még mindig uralkodik. Még mindig színlelhetjük a tiszteletet a hagyományos értékek iránt, de a gyakorlatban bármi olyan dolog helyesnek számít, ami nekem jó.”

És ebbe beletartozik a modor is — „ha ez megfelel nekem, akkor megteszem; ha nem, akkor nem teszem meg. Még ha a te szemedben tisztelettudóbb lenne is, nekem nem lenne helyes. Lerombolná a radikális individualizmusomat, gyengének látszanék miatta, és pipogyává tenne.” Ilyen embereknél ez látszólag nemcsak a tapintatlanság tetteire, hanem olyan egyszerű mindennapi finom részletekre is vonatkozik, mint amilyen a „kérlek; sajnálom; elnézést; köszönöm; hadd nyissam ki az ajtót önnek; üljön csak le a helyemre; hadd vigyem a csomagját”. Ezek és más kifejezések olyanok, mint a lágy zsírozók, amelyek zökkenőmentessé és kellemessé teszik az emberi kapcsolatokat. „De ha jó modort nyilvánítanék ki mások iránt, az negatívan hatna arra, hogy méltó vagyok az elsőségre, valamint azon kép kivetítésére, hogy én vagyok az első” — tiltakozna az „először én” beállítottságú személy.

A növekvő súrlódásokat és gyalázatos viselkedést James Q. Wilson, szociológus annak összeomlásának tulajdonítja, amelyre napjainkban „megvetően úgy utalnak, mint ami a »középosztály értékrendje«”, és a beszámoló így folytatja: „Ezeknek az értékeknek a megszűnése — és az erkölcsi relativizmus növekedése — úgy tűnik, kölcsönös összefüggésben van a magasabb bűnözési aránnyal.” Természetesen kölcsönös összefüggésben van azzal a modern irányzattal, hogy visszautasítják az önkifejezés bármely korlátozását, tekintet nélkül arra, milyen neveletlen vagy megbotránkoztató lehet. Úgy van ez, ahogy egy másik szociológus, Jared Taylor mondta: „Társadalmunk határozottan átalakult önuralmat gyakorlóból önkifejezőbe, és sok ember elutasítja a régies értékeket, mint fojtó dolgokat.”

Ha gyakorolod a relativizmust, az saját magaviseleted feletti bírává tesz, és Isten ítéletével együtt elveted mindenki másét is. Te döntöd el magadnak, hogy mi a jó és mi a rossz, éppen úgy, ahogy az első emberpár tette Édenben, amikor visszautasította Isten rendeletét, illetve eldöntötte magának, hogy mi a jó és mi a rossz. A Kígyó félrevezette Évát, hogy azt gondolja, ha engedetlen lenne Istennel szemben, és enne a tiltott gyümölcsből, akkor az derülne ki, amit ő mondott neki: „megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” Éva tehát evett valamennyit a gyümölcsből, és adott egy keveset Ádámnak, majd ő is evett belőle (1Mózes 3:5, 6). Ádám és Éva döntése, hogy esznek, katasztrofális volt számukra és végzetes a leszármazottaik számára.

A politikusok, az üzletemberek, a sportemberek és a tudósok — ideértve egy Nobel-díjast és egy papot is — körében tapasztalható korrupcióról készült összefoglaló után egy megfigyelő a Harvard Business School-ban tartott beszédében ezt mondta: „Azt hiszem, országunkban [USA] manapság azt tapasztaljuk, amit én a jellem válságának, azon dolgok elvesztésének szeretnék nevezni, amelyeket a hagyománynak megfelelően a nyugati civilizációban mindenütt azoknak a belső korlátoknak és belső értékeknek tartottak, amelyek megakadályoznak minket abban, hogy kielégítsük saját alantas hajlamainkat.” Beszélt olyan „szavakról, amelyek szinte különösen hangzanak majd, amikor ezekben a környezetekben mondják, olyan szavakról, mint hősiesség, becsület, kötelesség, felelősség, részvét, udvariasság — olyan szavakról, melyek majdnem kimentek a divatból”.

A hatvanas években az egyetem egész területén bizonyos kérdések vetődtek fel. Sokan azt állították, hogy „nincs Isten, Isten halott, nincs semmi, nincs magasabb rendű érték, az élet végképp értelmetlen, csak hősies individualizmus által tud az ember úrrá lenni az élet jelentéktelenségén”. A hippik ezt követték, és kezdtek fellépni, hogy „kokainszipózás, marihuána-szívás, szabad szerelem és személyes béke keresése által legyőzzék az élet értéktelenségét”. A személyes békéjüket soha nem találták meg.

Azután ott voltak a ’60-as évek tiltakozómozgalmai. Ez több volt, mint szeszély, az amerikai kultúra főáramlata felkarolta ezeket a mozgalmakat, és a hetvenes évek „én évtizedébe” vezette azokat. Így beléptünk abba az évtizedbe, melyet Tom Wolfe, társadalomkritikus „én évtized”-nek nevez. Ez fokozatosan a ’80-as évekbe ment át, amelyet egyesek cinikusan a „kapzsiság aranykorá”-nak neveznek.

Mi köze mindennek a modorhoz? Az, hogy magadat teszed az első helyre, és ha magadat teszed az első helyre, nem egykönnyen tudsz utat engedni másoknak, nem tudsz másokat tenni az első helyre, nem tudsz jó modort gyakorolni mások irányába. Ha magadat teszed az első helyre, valójában lehet, hogy egyfajta önimádatba, az „Én imádatába” merülsz. Hogyan írja le a Biblia azt a valakit, aki ilyet tesz? Úgy, mint ’kapzsit, más szóval bálványimádót’, aki ’kapzsiságot mutat fel, ami nem más, mint bálványimádás’ (Efézus 5:5; Kolossé 3:5, Katolikus fordítás). Igazából kinek szolgálnak az ilyen emberek? Az „Istenök az ő hasok” (Filippi 3:19). Az a szennyes, alternatív életforma, amelyet sok ember a maga számára erkölcsileg elfogadhatónak választ, valamint ennek az életformának a végzetes, halált hozó következményei nagyon is igazolják a Jeremiás 10:23 igaz voltát: „Tudom Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!”

A Biblia előre látta mindezt, és az „utolsó napok” figyelmeztető vonásaként megjövendölte, ahogy az a 2Timótheus 3:1–5-ben (K. f.) feljegyeztetett: „Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent: a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket.”

Messzire elsodródtunk attól, aminek teremtve lettünk — Isten képmásának és hasonlatosságának. A szeretet, bölcsesség, igazságosság és hatalom rejtett tulajdonságai még mindig bennünk vannak, de kiegyensúlyozatlanná és eltorzulttá váltak. A visszatérés felé tett első lépésre a fent idézett bibliaszöveg utolsó mondata mutat rá: „Kerüld az ilyen embereket.” Keress egy másik környezetet, olyat, amely még a belső érzéseidet is megváltoztatja. E cél eléréséhez tanulságosak azok a bölcs szavak, melyeket évekkel ezelőtt Dorothy Thompson a The Ladies’ Home Journal-ban írt. Idézete azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy a fiatalkori bűnözés legyőzéséhez inkább a fiatalok érzelmeit kell kiiskolázni, mint az értelmüket:

„Gyermekkori tettei és tulajdonságai nagymértékben meghatározzák felnőttkori tetteit és tulajdonságait. De ezeket nem az agya ihleti, hanem az érzései. Az lesz belőle, amire buzdítást és képzést kap, hogy szeresse, csodálja, imádja, becsben tartsa és amiért áldozatot hozzon . . . Mindebben a modor fontos szerepet játszik, mivel a jó modor semmivel sem több, vagy kevesebb, mint a mások irányába mutatott figyelmesség kifejezése . . . A belső érzések a külső viselkedésben tükröződnek vissza, a külső viselkedés azonban a belső érzések ápolásához is hozzájárul. Nehéz agresszívnak érezni magad, miközben előzékenyen cselekszel. A jó modor kezdetben talán felületes, de ritkán marad az.”

Azt is megfigyelte, hogy ritka kivétellel, a jóság és a rosszaság „nem az agytól, hanem az érzelmektől függ”, és hogy „a bűnözők szívük keménysége miatt lettek ilyenek”. Azt hangsúlyozta, hogy az érzelem gyakrabban uralja a viselkedésünket, mint az elme, és hogy az, amire képeznek, valamint az, ahogyan viselkedünk — még ha kezdetben kikényszerítve is —, befolyásolja a belső érzéseinket, illetve megváltoztatja a szívünket.

A Biblia azonban kimagaslik a szív rejtett emberének megváltoztatására vonatkozó ihletett szabály megadásában.

Először is az Efézus 4:22–24: „levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok . . . a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.”

Másodszor, a Kolossé 3:9, 10, 12–14 (K. f.): „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Mint Istennek szent és kedves választottai öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr [Jehova, NW] megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.”

Will Durant történész ezt mondta: „A mi időnkben a legnagyobb kérdés nem a kommunizmus az individualizmus ellen, nem Európa Amerika ellen, és nem is a Kelet Nyugat ellen; hanem, hogy tud-e az ember Isten nélkül élni.”

Ahhoz, hogy sikeres életet éljünk, figyelembe kell vennünk a tanácsát. „Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd; mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven. Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt. Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat” (Példabeszédek 3:1–6).

A több százados élet során megtanult kedves és figyelmes jó modor végül is nem poggyásztúlsúly, és a Biblia életre vonatkozó irányelvei egyáltalán nem maradiak, hanem nyilvánvalóvá fog válni, hogy az emberiség örök megmentését szolgálják. Jehova nélkül nem tudnak az emberek tovább élni, mivel Jehovánál „van az életnek forrása” (Zsoltárok 36:10).

[Oldalidézet a 11. oldalon]

Ahogyan viselkedünk — még ha kezdetben kikényszerítve is —, befolyásolja a belső érzéseinket, illetve megváltoztatja a szívünket

[Kiemelt rész a 10. oldalon]

Hibátlan modor az asztalnál, amelyet az emberek igazán utánozhatnának

A cédrus-csonttollú madarak gyönyörűek, jól neveltek és nagyon barátságosak, ahogy együtt lakmároznak egy nagy, érett bogyókkal teli bokorban. Egy ágon egymás után felsorakoznak, és eszik a gyümölcsöt, de egyáltalán nem falánk módon. Csőrről csőrre adogatják egymásnak a bogyót oda és vissza, míg végül az egyik kegyesen megeszi. Sohasem felejtik el „gyermekeiket”, hanem fáradhatatlanul hozzák nekik az eledelt, bogyónként, amíg minden üres száj megtelik.

[Forrásjelzés]

H. Armstrong Roberts

[Kép a 8. oldalon]

Egyesek azt mondják: „Szabadulj meg a Bibliától és az erkölcsi értékektől”

[Kép a 9. oldalon]

„Isten halott.”

„Az életnek nincs értelme!”

„Szívd a marihuánát, szipózd a kokaint!”

[Kép forrásának jelzése a 7. oldalon]

Balra: Life; Jobbra: Grandville