Haiti mézeskalács házai

AZ ÉBREDJETEK! HAITI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

HAITI bájos mézeskalács házai nem tündérmeséből származnak. Valódiak. De mivel zöldre, sárgára, pirosra, kékre és vörösesbarnára vannak festve, más korokra jellemző eleganciájuk és különös szépségük mesekönyvbe illő légkört kölcsönöz nekik.

Építészeti stílusuk egyesíti a tetszetős körvonalakat az erőteljes szerkezettel, amely fából, téglából, vagy a kettő keverékéből épülhet. Némelyiknek nagy ablakai kiugró, fedett erkélyekre nyílnak melyek fapilléreken nyugszanak, mintha cölöpökön pihennének. A kertekbe vezető nagy tornácokat olykor vasközepű beton- vagy faoszlopok díszítik. Mindent aprólékos, csipkeszerű famunka és ökörszemablakok díszítenek, a szélkakasok valamint a kupolaboltozatok pedig még hozzátesznek valamelyest a tündérmesébe illő légkörhöz.

Az 1900-as évek elején ezen nyugat-indiai terület középosztálybeli társadalma körében népszerűek voltak a mézeskalács házak. Olyan anyagok behozatala, mint a sárga tégla, az azbesztműpala és az amerikai szurokfenyő, meghaladta az egyszerű emberek anyagi lehetőségeit. Napjainkban ezek történelmi látnivalók, melyek Port-au-Prince-be és más városokba vonzzák a városnézőket. A látogatók megcsodálják az ácsgótika néven ismert választékosan faragott famunkát. Ez a fodros mézeskalács-stílus azután fejlődött ki az amerikai államokban, hogy a faeszterga feltalálása lehetővé tette ezt.

Francia befolyás

Paul Mathon, építész, akinek az édesapja, Léon a mézeskalács-építészet úttörője volt, rámutatott a haiti mézeskalács házak fejlődésében mutatkozó egy másik befolyásra, amikor egyszer ezt mondta az Ébredjetek!-nek: „Bármilyen furcsának tűnhet is az egy évszázadnál is fiatalabb házaknál, az eredetük bizonytalan. Jóllehet nem tagadhatjuk le az ácsgótika befolyását, az ösztönzés forrását az ipariskolákban kell keresnünk, ahová a mézeskalács házak támogatói jártak. A francia befolyás meglehetősen nyilvánvalónak látszik, bár alkalmazkodtak a haiti élethez, kultúrához és éghajlathoz.”

Az építkezésnek ezt a stílusát azok a haiti építészek vezették be Haitin, akik Franciaországban részesültek képzésben. Paul Mathon ezt mondta: „Mérnököket és munkafelvigyázókat képeztek ki terveik kivitelezéséhez. A faipari iskolák a famegmunkálás igazi szakembereit mutatták fel. Azonkívül elterjedt volt egy művészeti szellem is, amely előmozdította az építészet ezen fajtájának elterjedését. Az idő múlásával mindez elmúlt. Az utánzatok gyér minőségűek.”

Az épületet a tervezése építészetileg kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy ezen a trópusi éghajlaton elég hűvös lakóhelyet biztosítson. A modern épületekhez viszonyítva kétszer olyan magas mennyezetek nagyobb belső teret adnak a levegő körforgásának, javítva ezzel a meleg szétáramlását. A széles ajtók és a külső zsalugáterrel ellátott ablakok minden szobában biztosítják a jó keresztirányú szellőzést. A fa bőséges felhasználása a padlózás és a fal fával való burkolása terén szintén jó szigetelést nyújt a külső meleggel szemben. Ennek ellenére ezek a házak átengedik a terepet az újabb stílusoknak.

Muzeális értékű darabok

A modern légkondicionálók megjelenése, nyilvánvalóan csökkentette ezeknek a házaknak a vonzerejét. Tartósságuk miatt az emberek jobban szeretik a betonházakat, mivel a faszerkezetből fokozatosan csak a gerendák maradnak, mert a termeszek szétrágják azokat. Természetesen egyes építészek belevegyítik a mézeskalács-stílusokat ezekbe az új, tartósabb házakba, míg mások helyreállítják a régi mézeskalács házakat, és betont használnak, hogy tartósabbá tegyék a szerkezetet.

A mézeskalács házak még így sem aratnak olyan dicsőséget, mint egykor, bár némelyik továbbra is impozáns otthon. Úgy látszik, az a sorsuk, hogy végül muzeális értékű darabokként maradjanak fenn — mint az egyedülálló haiti építészet különös, elegáns emlékeztetői.