Fiatalok kérdezik:

Miért kellett apunak meghalnia?

MINDENKI meglepődött, amikor Al édesapja bekerült a kórházba, akit egyébként erősnek és egészségesnek ismertek. Még Al is biztos volt benne, hogy apukája hamar hazamegy. Ám édesapja állapota hirtelen rosszabbra fordult, és meghalt. „Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen erős ember meghalhat” — kesergett Al.

Kim édesapja szeretetre méltó keresztény férfi volt. Egy tartós egészségi probléma miatt már kezelték a kórházban, de úgy tűnt, javult az állapota. Egy nap aztán összeesett a fürdőszobában. „Tudtam, hogy meghalt, abban a pillanatban, hogy megláttam — emlékszik vissza Kim. — Édesanyám és a bátyám elkeseredetten próbálták megmenteni szív-tüdő felélesztéssel, bár nem voltak szakemberek. Beszaladtam a szobámba, és imádkoztam: »Jehova, ne engedd, hogy ez megtörténjen. Kérlek, hadd éljen!« De nem tért magához többé.”

E világban a halál kegyetlen valóság. A Biblia ezt mondja: „Mindennek rendelt ideje van . . . Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak” (Prédikátor 3:1, 2). Ha keresztényként nevelkedtél fel, ismered a Biblia tanításait, miért halnak meg az emberek, milyen a halottak állapota, és tudsz a feltámadás reménységéről.a

Szülőd halála azonban feldúlttá tehet. Ez az egyik legnehezebb dolog az életben, amit az ember átélhet. Emiatt cserbenhagyottnak és sebezhetőnek érezheted magad. Még fejlődésben vagy mind fizikailag, mind pedig érzelmileg, és talán kialakítottál már egy bizonyos mértékű függetlenséget, sok szempontból még mindig szükséged van a szüleidre.b

Nem meglepő tehát, amit az egyik tanulmány feltárt, hogy a tizenévesek elsősorban szüleik elvesztésétől félnek. Az egyik lány beismerte: „Szüleim a legtöbbször igazán borzasztóak, de mégsem bírnám ki, ha bármi történne velük. Félek ettől” (The Private Life of the American Teenager).

Ha történetesen meghalt valamelyik szülőd, nem csoda, ha érzelmileg megvisel. Nos, talán olyan kábultnak érzed magad, hogy még sírni sem tudsz, legalábbis kezdetben. Ez nem rendellenes. A zsoltáros a következőket mondta, amikor nagy nehézségeket élt át: „Megdermedtem és megtörődtem felette nagyon” (Zsoltárok 38:9, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása). A Death and Grief in the Family című könyv ezt mondja: „Ha valaki mély, vágott sebet ejt magán vagy eltörik a csontja, fizikailag sokkot kap. Ez a sokk védelmi eszközként szolgál, amely megakadályozza, hogy az iszonyatos fájdalom [azonnal] beléhasítson. Hasonló módon működik a bánat.” De mi történhet, miután elmúlik a kezdeti sokk?

„Olyan mérges vagyok”

A Lukács 8:52-ben azt olvashatjuk, hogy amikor egy kislány meghalt, „sírának pedig mindnyájan, és gyászolák”. Igen, ha a halál elragad egy szeretett személyt, természetes, ha erős érzelmi hullámzáson mész keresztül, ideértve a szomorúságot, a bűntudatot, a félelmet, de még a haragot is.

Miért éppen haragot? Azért, mert a szüleink a biztonság és a nyugalom érzését idézik elő bennünk. Ha valamelyikőjük meghal, természetes, ha rémültnek, elhagyatottnak érezzük magunkat. Nem mintha szüleid szánt szándékkal hagytak volna el. A halál a mi ellenségünk (1Korinthus 15:26). Ha a halál egy szeretett személyt ragad el, a veszteség egészen valóságos és tagadhatatlanul fájdalmas. Figyeld meg, hogyan fogalmazta ezt meg a 18 éves Wendy: „Miután édesapám meghalt, úgy éreztem, egyedül vagyok a világban, és féltem. Olyan sokszor kívántam, bárcsak velem lenne az édesapám, és segíteni tudna.” Ha figyelembe veszed, mit veszítettél — szeretetet, törődést, oktatást — érthető, hogy haragszol.

A fiatal Debbie például nagyon jóban volt a nagybátyjával. Halálát követően ezt írta: „Egyszerűen igazságtalannak tűnt, hogy egy ilyen jó, kedves ember, aki annyira szerette Jehovát, szenvedjen és ilyen gyötrelmek közt haljon meg, mint ő. Bár keresztényként neveltek fel, és tudtam miért öregszenek meg az emberek, miért halnak meg, és miért szenvednek a jó emberek, váratlanul ért a rajtam eluralkodó harag.”

Néhányan bizonyos fokig még az elhunyt szülőre haragszanak. A fiatal Victoria elismeri: „A nagypapám a múlt évben halt meg. Annyira mérges voltam rá, hogy meghalt, majd amikor a harag elmúlt, nagyon szomorú voltam.” Néhányan valójában még arra is kísértést éreznek, hogy az ég felé irányítsák haragjukat. „Haragszom Istenre” — vallja be a 14 éves Terri, akinek az édesapja hirtelen szívinfarktust kapott és meghalt. „Miért kellett apunak meghalnia, amikor én úgy szerettem őt és olyan nagy szükségem van rá?”

„Most olyan bűnösnek érzem magam”

A bűnbánat érzése is általános, ha meghal az egyik szülő. „Mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” — mondja a Biblia (Róma 3:23). Ennek eredményeképpen a legtöbb tizenéves összeütközésbe kerül a szüleivel időről időre. Ám ha az egyik szülő meghal, az ilyen korábbi összeütközésekről és vitákról megmaradt emlékek mély bánat előidézői lehetnek.

Talán segíthet, ha eszünkbe jut, hogy néha még azok között is éles nézetkülönbségek vannak, akik szeretik egymást. „Szerettem az édesanyámat, és tudom, hogy szeretett, de a betegsége előtti hónapokban nem voltunk jóban — vallja be a fiatal Elisa. — Gyakran mérges voltam rá olyan dolgokért, amelyek ma már jelentéktelennek tűnnek, akkor viszont fontosak voltak nekem. Egyszer, amikor nagyon haragudtam rá, felviharzottam a szobámba, és titokban azt kívántam, bárcsak meghalna. Amikor anyu megbetegedett és hirtelen meghalt, hátramaradtak az egymás iránti tisztázatlan érzések. Most olyan bűnösnek érzem magam.” Függetlenül attól, hogy mit mondtál, vagy éreztél, nem te okoztad a szülőd halálát. Nem a te hibád volt.

A kínzó bánat

Ennek ellenére nagy szomorúságot és bánatot érezhetsz. Meríts vigaszt abból a tudatból, hogy a bibliai időkben sok hithű férfi és asszony hasonló érzéseket élt át. Amikor József elvesztette szeretett édesapját, „az ő atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá őt” (1Mózes 50:1). Jézus is „könnyekre fakadt”, amikor meghalt a barátja, Lázár (János 11:35).

Nos, ha valaki az egyik szülőjét gyászolja, csak természetes, ha időnként hatalmába keríti a szomorúság. A zsoltáríró megpróbálva szavakba önteni bánatát, olyan emberhez hasonlította magát, mint aki ’anyját siratja, úgy járt bútól meghajolva’ (Zsoltárok 35:14). Ha úrrá lesz rajtad a szomorúság, talán még ’aludni sem tudsz a bánat miatt’ (Zsoltárok 119:28, Újfordítású revideált Biblia). Lehetséges, hogy nem tudsz enni, vagy egyszer csak nehezen tudsz odafigyelni az iskolában. Sőt még depressziós is lehetsz.

Ami még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy az életben maradt szülőd és testvéreid is túlságosan el vannak foglalva a maguk bánatával, és nem tudnak túl sokat segíteni, vagy támogatni. Kim így emlékezik vissza: „Miután eltemettük aput, szerettünk volna visszatérni a mindennapi élethez. Anyu lett a családfő. De volt olyan, amikor kitört belőle a sírás a családi bibliatanulmányozás kellős közepén. Hallottam, amint éjszakánként zokogott, és szólítgatta aput.”

Vigaszra lelve

Jeremiás próféta egykor ezt mondta: „Megnyugodhatom-é a nyomorúság felett? Szívem eleped én bennem!” (Jeremiás 8:18). Talán te is úgy érzed, hogy sosem múlik el a fájdalom. Ám figyeld meg, mit írt Pál apostol: „Áldott . . . [a] minden vígasztalásnak Istene; a ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban” (2Korinthus 1:3, 4). Isten leginkább írott Szavának lapjain, a Biblián keresztül nyújt vigaszt. Ezenkívül szelleme arra indíthatja a barátokat és a család tagjait, hogy adják meg a szükséges segítséget és támogatást.

Ne engedd, hogy a rossz helyre irányuló haragod megakadályozzon az isteni vigasz keresésében. Az igazságos Jób elkövette azt a hibát, hogy Istent okolta fájdalmas veszteségeiért. Keserűen kijelentette: „Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott” (Jób 16:12, 13, Úf). Jób azonban tévedett. Sátán volt szenvedéseinek forrása, nem Isten. A fiatal Elihunak kellett Jóbot emlékeztetnie, hogy „Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” Jób később teljes egészében visszavonta elhamarkodott kijelentéseit (Jób 34:12; 42:6).

Ehhez hasonlóan neked is szükséged lehet valaki segítségére, hogy kiegyensúlyozottabban szemléld a dolgokat. Kim felidézi: „Egy idősebb keresztény vén emlékeztetett minket a feltámadás reménységére, elolvastuk együtt a János 5:28, 29-et és az 1Korinthus 15:20-at. Ezt mondta: »Édesapád visszatér, neked azonban hűségesnek kell maradnod, ha szeretnél vele találkozni a Paradicsomban.« Sosem felejtem el! Azt is mondta, hogy nem az volt Isten szándéka, hogy az emberek meghaljanak. Felismertem, hogy Istennek semmi köze sem volt édesapám halálához.”

Nem szüntették meg azonnal Kim fájdalmát az Írások alapján mondott érvek, de ez csupán a kezdet volt. Te magad is nekivághatsz fájdalmad és bánatod leküzdésének. De hogy pontosan hogyan is tudod ezt megtenni, ez lesz ebben a sorozatban a következő cikk témája.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 26. oldalon]

A szülő halála lehet az egyik legnehezebb dolog az életben, amit az ember átélhet