Gyilkolásra képeztek ki, most pedig életet kínálok fel

„Terroristák túszokat tartanak fogva egy házban Észak-Izraelben.”

HÉTVÉGI kimenőn voltam az izraeli hadseregből, és a Kineret-tónál kempingeztem, amikor ezt a hírt hallottam a rádióban. Pontosan tudtam, mit jelentenek ezek a szavak. Katonatisztként szolgáltam egy különleges alakulatnál, amelyet professzionális szinten képeztek ki a terrorizmus elleni harcra. Azt is tudtam, hogy azok között kell lennem, akik majd behatolnak, hogy megöljék a terroristákat, és szabadon engedjék a túszokat. Tétovázás nélkül beugrottam az autómba, és amilyen gyorsan csak tudtam, a színhelyre vezettem.

Mivel az izraeli hadseregben szolgáló tisztek mindig először hatolnak be, tudtam, hogy majd azok között kell lennem, akik elsőként néznek szembe a terroristákkal, a halál vagy a megsebesülés gondolata azonban nem lassított le. Csak pár perccel azután érkeztem a helyszínre, hogy alakulatomhoz tartozó barátaim elvégezték a feladatot, megölték az öt terroristát, és szabadon engedték a túszokat. Nagyon csalódott voltam, hogy lemaradtam erről az akcióról.

Miért éreztem így? Mert nagyon nacionalista beállítottságú voltam, és bizonyítani akartam hazaszeretetemet. De hogyan kerültem ebbe a különleges, antiterrorista alakulatba?

Az izraeli Teveryában születtem 1958-ban, és nagyon nacionalista szellemű családban nevelkedtem. Azt hittem, hazám mindig helyesen cselekszik. Ezért mikor 1977-ben csatlakoztam a hadsereghez, önként jelentkeztem az izraeli hadsereg legképzettebb alakulatában való szolgálatra. A jelentkezőknek csak elenyésző százalékát fogadják el, hogy igen nehéz kiképzésben részesítsék őket. Nem is mindegyikük fejezi be, és ezek közül is csak néhányat választanak ki tiszti szolgálatra. Én közéjük tartoztam.

Elért sikereim valóban visszatükrözték hazaszeretetemet. Jó okom volt arra, hogy büszke legyek magamra. Végső soron egy különleges katonai alakulat tisztjeként olyan dolgokban vettem részt, amelyeket egy átlagember még a moziban is alig lát. A sikerhez, a hírnévhez és a titkos dolgokhoz azonban szellemi üresség kapcsolódott, amely egészen addig nőtt, míg kezdtem rájönni, hogy az élet értelme ennél több kell hogy legyen. Ezért több mint négy, igen kemény év után leszereltem, hogy utazzak és világot lássak.

Amiért elhagytam Izraelt

Világ körüli utazásaim véget értek, amikor Thaiföldön megismerkedtem Kunlayával, későbbi feleségemmel, aki abban az időben a Bangkoki Egyetemen művészetet tanult. Egyikünk sem tervezte a házasságot, de szerelmünk erősebb volt, mint gondoltuk. Ezért Kunlaya abbahagyta tanulmányait, én befejeztem utazásaim, és elhatároztuk, hogy megosztjuk egymással életünket. Hol? Természetesen Izraelben. „Segítenem kell megvédeni a hazámat” — mondtam neki.

Izraelben a zsidó férfiak csak zsidó nőt vehetnek el; ezért nagyon jól tudtam, hogy Kunlayának, aki akkor buddhista volt, át kell majd térnie a judaizmusra, amit boldogan meg is tett volna. De azok a vallásvezetők, akik felelősek voltak az ilyenfajta áttérésért, nem akarták, hogy áttérjen. Akárhova fordultunk segítségért, csak ugyanazt az elutasító választ találtuk: „Egy olyan embernek, mint te, egy szép zsidó lányt kellene találnia magának, nem pedig egy ilyen pogányt elvennie.” Kunlaya nemcsak hogy nem volt zsidó, hanem még egy másik rasszhoz is tartozott.

Hat hónap próbálkozás után, végül behívattak egy tárgyalóterembe, ahol vallási ügyeket intéztek, hogy három rabbi kihallgasson bennünket annak meghatározása végett, hogy Kunlaya áttérhet-e vagy sem. Csak feddést kaptam, mivel pogány nőt akarok feleségül venni. Azt mondták nekem, hogy küldjem haza. „Miért ne vennéd magadhoz rabszolgaként!” — tanácsolta utána az egyik rabbi. Visszautasították a kérésünket.

Már torkig voltam az egésszel. Még mielőtt befejezték mondanivalójukat, kézen fogtam Kunlayát, és elhagytuk a tárgyalótermet, miközben kijelentettem, hogy Kunlaya sohasem lesz zsidó, még ha megengednék is, de én sem akarok tovább zsidó maradni. „Egy olyan vallás, amely így kezeli az embereket, semmit sem ér!” — gondoltam magamban. Most, hogy így döntöttem, különleges erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy elválasszanak bennünket egymástól. Még drága szüleim is belekeveredtek ebbe a helyzetbe erős vallásos érzéseik miatt és a miatt a nyomás miatt, amely ránk nehezedett, hogy hagyjuk el egymást.

Időközben kitört a háború Libanonban az izraeli erők és a palesztin gerillák között. Engem természetesen behívtak, hogy csatlakozzam a harchoz, és míg mélyen behatolva az ellenséges területen kockára tettem az életemet hazámért, addig elvették Kunlaya útlevelét, és felszólították az ország elhagyására. Mindez annak az erőfeszítésnek volt a része, amivel szét akartak választani bennünket. Abban a pillanatban, hogy megtudtam, mi történt, hazaszeretetem többé nem létezett. Először kezdtem rájönni, hogy mi is valójában a nacionalizmus. Olyan sokat adtam készségesen hazámnak, és most még azt sem engedték, hogy elvegyem azt a nőt, akit szeretek! Nagyon sértve és elárulva éreztem magam. Számomra az, hogy meg akartak szabadulni Kunlayától, olyan volt, mintha tőlem akartak volna megszabadulni. Ezért a tárgyalóteremben folyó harc Kunlayáért valójában az én harcom volt azért, hogy Izraelben élhessek, olyan harc, amelyet már nem szívesen folytattam.

Nem volt más választásunk, minthogy külföldre repüljünk, házasságot kössünk, majd utána visszatérjünk Izraelbe, és megtegyük az utolsó előkészületeket az ország elhagyására. 1983 novemberében hagytuk el Izraelt, de előtte még kibékültünk szüleimmel. Mindig is láttam a vallásban a képmutatást mint bajaink fő okozóját, de mégsem voltam soha olyan távol a vallástól, mint akkor.

Megtaláltam az igazságot a Messiásról

Nagyon meglepett bennünket, amikor megtudtuk, hogy egy különleges bevándorlási törvény értelmében lehetetlenné vált, hogy feleségem hazájában telepedjünk le. Egy harmadik ország után kellett néznünk, ahol élhetünk majd! Első fiunk Ausztráliában született, de ott sem tudtunk maradni. Tovább költöztünk országról országra. Két év telt el így, és fokozatosan kezdtük elveszteni annak reményét, hogy olyan helyet találunk, ahol majd letelepedhetünk. 1985 októberében érkeztünk Új-Zélandra. „Csak egy másik ország, amelyen átutazunk” — gondoltuk, amint autóstoppal utaztunk észak felé tizenegy hónapos fiunkkal. De mennyire tévedtünk!

Egyik este vacsorameghívást kaptunk egy kedves házaspártól. Miután meghallgatták történetünket, a feleség felajánlotta, hogy segít benyújtani kérelmünket az állandó tartózkodásra Új-Zélandon. Másnap, éppen az elbúcsúzás előtt a feleség kezembe nyomott egy kis könyvet, aminek a címe Újszövetség (Görög Iratok) volt. „Olvassa el! — mondta. — Az írói mind zsidók voltak.” A táskámba raktam, és megígértem neki, hogy megnézem. Egyáltalán nem tudtam, milyen könyv ez — a zsidók általában nem olvasnak keresztény irodalmat. Később vettünk egy régi autót, és dél felé indultunk, miközben az autót varázsoltuk otthonunkká.

Amikor egyszer megálltunk, eszembe jutott ígéretem. Elővettem a könyvet, és olvasni kezdtem. Azt vettem észre, hogy arról az emberről olvasok, akiről a zsidó hit azt tanította nekem, hogy ne szeressem, mi több gyűlöljem. Meglepett, mikor olvastam, hogy Jézus élete nagy részét ott töltötte, ahol én is, a Kineret-tó (Galileai-tenger) környékén. Még inkább csodálkoztam, amikor megértettem azokat a dolgokat, amiket mondott. Sohasem hallottam mást úgy beszélni, mint ő.

Megpróbáltam hibát keresni ebben az emberben, de nem találtam. Ehelyett inkább megszerettem azt, amit tanított, és minél többet olvastam Jézusról, annál inkább csodálkoztam, hogy miért hazudtak nekem a zsidók róla. Kezdtem rájönni arra, hogy bár sohasem voltam vallásos, a vallás mégis agymosásban részesített ugyanúgy, mint a nacionalizmus. Elcsodálkoztam: „Miért gyűlölik a zsidók ennyire őt?”

Kérdésemre részben választ kaptam, amikor elolvastam a Máté evangéliuma 23. fejezetét. Szó szerint felugrottam a megdöbbenéstől, amikor olvastam, hogy Jézus bátran leleplezte az ő korában élt zsidó vallásvezetők képmutatását és gonosz tetteit. „Nem változott semmi — gondoltam. — Jézusnak éppen ezek a szavai érvényesek teljes mértékben a ma élő zsidó vallásvezetőkre. Láttam, és saját bőrömön is tapasztaltam!” Nem tudtam megállni, hogy mély tiszteletet ne fejleszszek ki ez iránt az ember iránt, aki félelem nélkül mondta ki az igazságot. Nem kerestem másik vallást, de képtelen voltam figyelmen kívül hagyni Jézus tanításának erejét.

A Jehova nevet hallom

Már kiolvastam a Görög Iratok felét amikor az Új-Zéland déli szigetének fjordokkal tarkított vidékén levő Milford Sound nevű városba értünk. Megálltunk egy másik kocsi mellett, aminek a közelében egy ázsiai nő ült. Feleségem beszélgetni kezdett vele. Amikor brit férje megérkezett, röviden elmondtuk nekik történetünket. A férj ezek után elkezdett beszélni nekünk arról, hogy a közeljövőben Isten el fogja pusztítani a jelenlegi kormányzatokat, és felállítja majd az Ő kormányzatát, amely igazságos világ felett fog uralkodni. Bár nekem szépnek tűnt mindez, mégis azt gondoltam: „Ez az ember álmodik.”

A férfi folytatta, és beszélt a kereszténység egyházainak vallási képmutatásáról és hamis tanításairól. Ezek után a felesége ezt mondta: „Mi Jehova Tanúi vagyunk.” Hirtelen erre gondoltam: „Mi közük ezeknek a pogányoknak a zsidók Istenéhez? És mi közük a Jehova névhez?” Ismertem ezt a nevet, de ez volt az első alkalom, hogy kiejtve hallottam. A zsidóknak nem szabad kiejteni ezt a nevet. A házaspár megadta a címét és adott néhány bibliai irodalmat, majd továbbindultunk. Nem is sejtettük, hogy ez a találkozás ezzel a házaspárral megváltoztatja majd az életünket.

Megtaláltam az igazságot

Két héttel később Christchurch-be mentünk. Elintézték nekünk, hogy ott maradhassunk és dolgozhassunk egy birkafarmon, amely egy pünkösdista egyház tagjainak tulajdonában állt. A farmon befejeztem a Görög Iratok olvasását, és újból elkezdtem olvasni. Megfigyeltem, mennyire nyilvánvaló volt Jézusnak Isten létezése. Ez volt életemben az első alkalom, hogy kíváncsi voltam: „Valóban létezik Isten?” Válasz utáni kutatásba kezdtem. Sikerült szereznem egy teljes Bibliát a saját nyelvemen, héberül, és hozzáfogtam olvasásához abból a célból, hogy többet tudjak meg Jehováról, arról a valakiről, aki a Mindenható Istennek jelenti ki magát.

Feleségemmel hamar megértettük, hogy azok a tanítások, amelyeket a farm tulajdonosaitól tanultunk, nincsenek összhangban azzal, amit a Bibliánkban olvastunk. És a tetteik sem. Sőt, annyira zaklatottak voltunk a farmon tapasztalt, velünk kapcsolatos bánásmód miatt, hogy levelet írtam erről annak a hölgynek, aki a Görög Iratokat adta nekünk. „Egészen mostanáig hiszek abban, hogy Isten megmutatta nekünk, melyik »keresztényiség« a hamis, és ha valóban létezik Isten, akkor most meg fogja mutatni nekünk az igazi keresztényiséget.” Úgy írtam ezt neki, hogy nem is tudtam, mennyire igazam volt. Ezek után jutott eszembe az, amit az a két Tanú mondott nekünk az egyházak képmutatásáról. Elhatároztuk, hogy újból találkozunk a Tanúkkal.

Pár nappal később ez a házaspár megszervezte, hogy két másik Jehova Tanúja látogasson meg bennünket, akik a közelben laktak. Ők meghívtak vacsorára. A Bibliáról beszélgettünk náluk, és tetszett nekünk, amit hallottunk. Másnap újból meghívtak, és egy másik hosszú beszélgetést folytattunk. Annyira logikus és érthető volt az, amit a Bibliából mutattak nekünk, hogy feleségemmel mind a ketten úgy éreztük, valami csodálatosat találtunk, igen, megtaláltuk az igazságot!

Alig tudtunk elaludni aznap éjszaka. Tudtuk, hogy az élet már nem lesz újra olyan, mint amilyen eddig volt. Elkezdtem olvasni az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyvet, amelyet a Tanúk adnak ki, és amint olvastam, úgy éreztem, mintha eddig vak lettem volna, de most már látok! Megérthettem az élet értelmét, miért helyezték az embert a földre, miért halunk meg, miért enged meg Isten olyan sok szenvedést, és hogyan teljesítik be a világesemények a bibliai próféciákat. Annyi könyvet kértem kölcsön a Tanúktól, amennyit csak tudtam, és órákat töltöttem olvasásukkal. Hamar rájöttem, hogy a Háromság, a pokoltűz és a halhatatlan lélek tanítása hamis tanítás. Megszerettem a logikus és erőteljes bibliai érvelést, amelyet ezek a kiadványok alkalmaztak.

A Bibliák és a hívők összehasonlítása

A farm tulajdonosai megpróbálták elvenni kedvünket attól, hogy Jehova Tanúival tanulmányozzunk. „Nekik másfajta Bibliájuk van, egy hamis fordítás” — mondták nekünk. „Nos, akkor ellenőrizni fogom” — mondtam. Kölcsönkértem a farm tulajdonosaitól néhány bibliafordítást, és szereztem egy példányt a New World Translation of the Holy Scriptures-ből, majd összehasonlítottam az összes bibliafordítást a héber nyelvű Bibliámmal. Teljesen felvillanyozott, amikor felfedeztem, hogy a New World Translation a legpontosabb és a legmegbízhatóbb fordítás. Nőtt a bizalmam a Watch Tower Bible and Tract Society kiadványai iránt.

Az első alkalommal, amikor ellátogattunk egy összejövetelre a Királyság-terembe, nem értettünk mindent, amit ott megvitattak, de azonnal éreztük azt a csodálatos szeretetet, amelyet a gyülekezet irántunk tanúsított. Mély benyomást keltett bennünk az, hogy oly gyakran említették a Jehova nevet. „Jehova, Jehova” — újból és újból mondogattam hazafelé az összejövetelről. „Többé már nem csak »Isten«, hanem »Jehova Isten«” — mondtam a feleségemnek.

Végül Christchurch-be költöztünk azért, hogy nagyobb mértékben tudjunk kapcsolatot ápolni Jehova Tanúival, és el tudjunk menni minden összejövetelre. Az élet — hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? című kiadvány semmi kétséget nem hagyott bennem afelől, hogy Jehova Isten valóban létezik, és ő a Teremtő.

Palesztin testvérekkel ismerkedünk meg

Miután kapcsolatba léptünk Jehova Tanúi izraeli fiókhivatalával, kaptam néhány levelet ottani Tanúktól. Az egyik levél egy palesztin testvérnőtől jött, aki Ciszjordániában él, és első szavai ezek voltak: „Rami testvér.” Azt gondoltam, hogy ez hihetetlen, mivel a palesztinok ellenségeim voltak, és most egyikük „testvérnek” szólít. Kezdtem értékelni azt az egyedülálló világméretű szeretetet és egységet, amely Jehova Tanúi között van. Olvastam, hogy a II. világháború alatt Németországban Jehova Tanúit koncentrációs táborba zárták, kínozták és kivégezték, mert nem akartak megtanulni harcolni más országokban élő szellemi testvéreik ellen. Igen, ez az, amit elvártam Jézus igaz követőitől. (János 13:34, 35; 1János 3:16.)

Továbbra is előrehaladtunk a tanulmányozásunkban. Időközben az új-zélandi bevándorlási hivatal szívélyesen engedélyezte, hogy tartósan itt élhessünk, ami csak növelte örömünket. Most a világ egyik leggyönyörűbb országában telepedhettünk le és imádhattuk Jehovát.

Szüleim megismerik az igazságot

Természetesen mihelyt megtanultuk ezeket a csodálatos bibliai igazságokat, elkezdtem írni róluk a szüleimnek. Már korábban is kifejezték azt a vágyukat, hogy meglátogassanak bennünket. „Találtam valamit, aminek az értékét nem lehet pénzben kifejezni” — írtam, hogy fokozzam várakozásukat. 1987 vége felé érkeztek Új-Zélandra, és szinte az első pillanattól kezdve beszéltünk nekik a Biblia igazságáról. Édesapám azt gondolta, hogy megőrültem, mivel hiszek Jézusban, és komolyan megpróbálta bebizonyítani, hogy tévedek. Csaknem mindennap vitatkoztunk. Idővel azonban ezek a viták beszélgetésekké változtak, majd a beszélgetések bibliatanulmányozássá. Szüleim látták az igazság szépségét és logikusságát, miközben tapasztalták a Tanúk irántuk mutatott őszinte szeretetét.

Milyen örvendetes volt látni, amikor szüleim megszabadultak a hamis vallás rabságából, majd később a nacionalizmustól is! A négy hónapig tartó ittlétük után az igazság birtokában tértek haza a Kineret-tó mellett fekvő szülővárosukba. Ott folytatták a tanulmányozást két Tanúval, akik a legközelebbi gyülekezetből jöttek, amely hatvanöt kilométerrel távolabb volt. Hamar elkezdtek beszélni másoknak is Jehováról és Szaváról. Néhány nappal a Perzsa-öbölben folyt háború kirobbanása előtt szimbolizálták Jehovának történt önátadásukat.

Időközben feleségemmel csatlakoztunk Jehova Tanúi világméretű családjához, amikor nyilvánosan szimbolizáltuk Jehova Istennek történt önátadásunkat 1988 júniusában. Nagyon jól tudtam, hogy számomra a Jehovának végzett szolgálatnak csupán egyetlen ága létezik, és ez a teljes idejű szolgálat, ezért megragadtam az első adandó alkalmat, hogy belépjek a teljes idejű szolgálatba. Sohasem fogom elfelejteni, milyen sok dolog megtételére voltam kész hazámért, még az életem kockáztatása árán is. Mennyivel többre kellene késznek lennem Jehova Istenért, aki sohasem fog csalódást okozni nekem! (Zsidók 6:10.)

Köszönjük Jehovának azt a csodálatos reménységet, amelyet ad nekünk, annak reménységét, hogy a Föld hamarosan egy gyönyörű otthonná válik azok számára, akik igazán szeretik az igazságosságot — egy olyan otthonná, amely mentes lesz a nacionalizmustól és a hamis vallástól, és ezért a háborútól, szenvedéstől, valamint az igazságtalanságtól is. (Zsoltárok 46:9, 10.) (Rami Oved elmondása alapján.)

[Térkép a 17. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

LIBANON

SZÍRIA

IZRAEL

Teverya

Megszállt területek

Jerikó

Jeruzsálem

Gázai övezet

JORDÁN

[Kép a 18. oldalon]

Rami Oved és családja ma