Hogy tehették ezt?
HOGYAN tudták igazolni a rabszolga-kereskedelmet? A történészek rámutatnak, hogy a XVIII. századig kevesen kérdőjelezték meg a rabszolgaság erkölcsösségét. A The Rise and Fall of Black Slavery című könyv megjegyzi: „Akkor, amikor Kolumbusz rábukkant a Nyugat-indiai-szigetekre, az egyház, és az általa elfogadott írások még csak nem is jelezték a jövőbeni telepeseknek, hogy a kényszermunka alkalmazását erkölcstelennek lehetne tekinteni, bár egyes papok célozgattak aggályaikra . . . Semmi jelét nem mutatták annak, hogy a rabszolgaság intézménye ellen, amely az egész európai társadalommal összefonódott, tiltakozni kellene.”
Azután, hogy az óceánon keresztül bonyolódó kereskedelem javában folyt, sok pap vallási érveket használt fel a rabszolgaság támogatására. Az American Slavery című könyv kijelenti: „[Amerikában] a protestáns lelkészek vezető szerepet játszottak a rabszolgaság védelmében . . . Valószínűleg az az egyszerű javaslat volt a leggyakoribb és leghatásosabb vallási érv, hogy a rabszolgaság Isten tervének részét képezi, hogy az addig pogány embereket kitegye a kereszténység áldásainak.”
Ám a gyakran kegyetlen és gonosz bánásmód, amiben a rabszolgákat részesítették, több indoklást követelt meg, mint az az ürügy, hogy a „kereszténység áldásait” kínálják fel. Ezért a gyarmatosító gazdák, valamint európai írók és filozófusok azt mondták maguknak, hogy a fekete bőrű emberek nem ugyanolyanok, mint a fehérek. Edward Long, egy ültetvényes, aki a History of Jamaica című művet írta, megjegyezte: „Ha elgondolkodunk ezeknek az embereknek a természetén, és azon, hogy mennyire eltérnek a többi embertől, vajon nem azt kell levonnunk belőle, hogy más fajtához tartoznak?” Martinique egyik kormányzója így fejezte ki az effajta gondolkodás következményeit: „Elértem azt a pontot, hogy határozottan hiszem, az embernek úgy kell bánnia a négerekkel, mint az állatokkal.”
Végül a gazdasági haszonlesés és a humanitárius törődés hozzájárult ahhoz, hogy véget érjen az óceánon keresztül bonyolódó rabszolga-kereskedelem. Az afrikaiak kezdettől fogva ellenálltak a leigázásuknak, a XVIII. század vége felé pedig gyakoriak voltak a lázadások. A megfélemlített tulajdonosok egyre bizonytalanabbnak találták a helyzetüket. Már azt is megkérdezték, hogy a rabszolgák tartása helyett nem lenne-e olcsóbb megvásárolni a munkaerőt, amikor szükség van rá.
Ugyanakkor a rabszolgaság ellen irányuló erkölcsi, vallási és humanitárius érvek egyre nagyobb támogatásra találtak Európában és az amerikai államokban. A rabszolgaság megszüntetésére irányuló mozgalmak erőteljesekké váltak. Annak ellenére, hogy sok országban az 1807-es évtől kezdve jogilag megszüntették a rabszolga-kereskedelmet, a rabszolgaság hatása továbbra is megmaradt.
Egy televíziós sorozat, a The Africans: A Triple Heritage, megrendítően szólaltatta meg Afrika fiait és lányait: „Jóval a rabszolganapok előtt Afrikában éltünk . . . Aztán jöttek az idegenek és némelyeket közülünk elvittek. Ma olyan messzire szét vagyunk szórva, hogy a nap nem nyugszik le Afrika leszármazottain.” Nyilvánvalóan a rabszolga-kereskedelem eredménye, hogy az afrikai családfából több millió ember él Észak- és Dél-Amerikában, a Karib-tenger vidékén és Európában.
Az emberek még mindig vitatják azt a kérdést, hogy ki a felelős az óceánon keresztül bonyolított rabszolga-kereskedelemért. Basil Davidson, az afrikai történelem egyik szakembere ezt írja a The African Slave Trade című könyvében: „Afrika és Európa egyetemlegesen érintett volt.”
„Jőjjön el a te országod”
Valamit meg kell tanulni — valamit, ami érinti az emberi uralkodást. A bölcs ember ezt írta: „látám én mind a nyomorgatásokat, a melyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, a kik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vígasztalójok nincs nékik; és az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt szenvednek” (Prédikátor 4:1).
Sajnos, ezek a szavak, melyeket jóval azelőtt írtak, hogy az afrikai rabszolga-kereskedelem elkezdődött, még napjainkban is valósnak csengenek. Még mindig vannak köztünk nyomorgatók és nyomorgatottak, és egyes országokban ugyanígy vannak rabszolgák és gazdák. A keresztények tudják, hogy Isten Királyság-uralma által Jehova hamarosan „megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, a kinek nincs segítője” (Zsoltárok 72:12). Ezért és más okokból kifolyólag továbbra is így imádkoznak: „Jőjjön el a te országod” (Máté 6:10).