Sokak életére hatással volt

KATHY ROBERSON 1994. november 19-én, 26 évesen elhunyt. Hűségesen járt a keresztény összejövetelekre egészen addig a hétig, amelyen meghalt. Harca, melyet kilencéves kora óta vívott a rákbetegséggel, az Ébredjetek! 1994. augusztus 22-i számában lett feljegyezve „Amikor nem könnyű az élet” címmel. A cikk elolvasása után sokan, a világ minden részéről levél útján reagáltak, és leírták, hogy Kathy bátor példája milyen mélyen érintette őket.

A fiatalokat Isten szolgálatára ösztönözte

Loida Spanyolországból ezt írta: „Tizenhat éves vagyok, és zokogtam, amikor olvastam a Kathy kitartásáról szóló tapasztalatot. Régebben féltem attól, hogy meghalok, de ennek a cikknek köszönhetően most már értem, hogy — ahogy ő mondta — »ami igazán fontos, az nem az, hogy élünk-e vagy meghalunk, hanem az, hogy elnyerjük-e Jehova Isten áldását, annak a Valakinek az áldását, aki örökké tartó életet tud adni nekünk«.”

Mari Japánból ezt írta: „Mivel közel egyidős vagyok Kathyvel, és ugyanazon a napon keresztelkedtem meg mint ő, amikor olvastam a tapasztalatát, úgy tűnt, mintha egy közeli barátomtól kapott buzdító levelet olvasnék. Szívem lángolni kezdett Kathy abbeli reménye hatására, hogy története sokakat arra indít, hogy ne hiábavaló törekvésekre használják fel egészségüket, hanem bölcsen Jehova szolgálatára, mivel éppen az előtt állok, hogy elkezdjem az általánosúttörő-szolgálatot [teljes idejű szolgálat].”

Noemi Olaszországból hasonló dolgokat írt, és köztük azt is, hogy Kathy azon kívánsága, hogy a fiatalok ne hiábavaló törekvésekre használják fel egészségüket, hanem bölcsen Jehova szolgálatára, „több ezer fiatalnak lesz buzdítás, köztük nekem is”. Noemi hozzátette: „Már alig várom, hogy lássam az új világban, amikor mindez már a múlté lesz. Amint befejezem a középiskolát, el fogom kezdeni az úttörőszolgálatot.”

„Tizennyolc éves vagyok — írta Rachelle Floridából (USA) —, és már jó ideje gondolkodom az úttörőmunkán. Amikor elolvastam az »Amikor nem könnyű az élet« című cikket, nagy buzdításnak találtam, hogy láthattam egy hozzám hasonló fiatalt, aki ilyen nehézségek között is kitart. Kathy arra indított, hogy »ne hiábavaló törekvésekre« használjam fel az egészségem — ahogy mondta —, »hanem bölcsen Jehova szolgálatára«.”

Néhány misszionárius Chuuk szigetéről (Mikronézia) ezt írta: „Az itteni úttörőink anyagi szempontból szegények. Roberson testvérnő tapasztalata azonban segített nekik értékelni azt, amijük van. Felismerték, hogy bár anyagi szempontból szegények, erős testtel vannak megáldva, mely képessé teszi őket arra, hogy teljes időben szolgálják Jehovát. Jó emlékeztető volt számukra, hogy legyenek hálásak azért, amijük van, és Jehova szolgálatára használják fel erejüket.”

Egy 16 diákból álló csoport, mely éppen részt vett az úttörőiskolán Franciaországban, küldött Kathynek egy liliomokat ábrázoló fényképet, ezzel a buzdítással: „Nem fogjuk elfelejteni azt az ösztönzésedet, hogy nagy Teremtőnk érdekében használjuk az időnket.”

Egy másik fiatal Franciaországból ezt írta: „Fiatalok, és Sátán elsődleges célpontjai lévén néha nehéznek találjuk, hogy lojálisak maradjunk Jehovához. Pedig amikor ilyen gyönyörű és megindító történeteket olvasunk, megújul erőnk és lelkesedésünk, tudva, hogy más fiatalok, mint Kathy, a szenvedés ellenére is megőrzik feddhetetlenségüket. Milyen csodálatos példa!”

„Közel egyidősek vagyunk, és nagyon jó az egészségi állapotom — írja Nadine Ohióból (USA). — Sokszor engedem, hogy apró dolgok megzavarják Jehovának végzett szolgálatomat. A történeted elolvasása arra indított, hogy jól nézzem meg a saját életem, és arra a felismerésre jutottam, hogy sok értékes időt elpazarolok. Ösztönzőleg hatottál rám.”

Egy brazil fiatalasszony ezt mondta: „Közvetlenül a szívemre hatott, és növelte azt a vágyamat, hogy még teljesebb mértékben szolgáljam Istenünket.”

Egy kanadai fiatal ezt írta: „Tizenöt éves vagyok. Két évvel ezelőtt megtudtam, hogy autoimmun hepatitiszben szenvedek. Kathy Roberson tapasztalatának köszönhetően felismertem, hogy egészségi állapotom ellenére én is hűségesen tudom szolgálni Jehovát, amíg van még idő, és hogy a teljes felépüléshez türelmesen kell várnom Isten megígért új rendszerét.”

Jennette New Jersey-ből (USA) ezt írta: „Mindazok az akadályok, amin keresztülment, és a hit, amit kinyilvánított, mindannyiunknak segít eltökéltnek lenni abban, hogy bármilyen lehetséges nehézség ellenére, továbbra is igyekezzünk többet tenni Jehova szolgálatában. Úgy tervezem, hogy felhasználom a tapasztalatát néhány személynél, akikkel bibliatanulmányozást folytatok, hogy ösztönözzem őket, tűzzék ki célul az úttörőszolgálatot, amint elvégzik az iskolát.”

Az idősebbeket is buzdította

Egy kaliforniai (USA) nő ezt írta: „Te minden bizonnyal félretettél minden olyan dolgot, ami nem annyira fontos az életünkben, és egy alapvető, lényeges elemre vetítetted le az életet — Jehovához fűződő kapcsolatunkra.” Hozzátette még: „Bár én már jócskán túl vagyok az ifjúság idején, mélyen megindított és ösztönzőleg hatott rám a tapasztalatod és a szemléletmódod. Segített abban, hogy áttekintsem, mi áll az első helyen az életemben.”

Egy másik levél Kaliforniából így szólt: „Amin te keresztülmentél, az éppolyan nagy próba, mint amin a németországi és malawi, vagy bármelyik országban élő testvérek és testvérnők mentek keresztül, akikről olvastam. Én most 68 éves vagyok, tehát sok mindent átéltem, és sok tapasztalatot hallottam és olvastam. A te történeted fiataloknak és időseknek egyaránt áldás lesz.”

Egy dél-karolinai (USA) asszony elismerte: „Nem vagyok már gyerek. Már majdnem 70 éves vagyok.” Értékeléseként ezt írta: „Egy második Jób vagy. Remélem, hogy minden fiatal és idős felfigyel a kitartásodra.”

Egy másik levélben ez állt: „Kathy hite és elhatározása szíven talált. Már majdnem 57 éves vagyok, és az egyik célom az volt, hogy amikor nyugdíjba megyek, több időt szánjak Jehova szolgálatára, de nemrég megállapították, hogy rákos vagyok. Mennyire sajnálom most, hogy amikor fiatalabb voltam, és jó egészségnek örvendtem, akkor nem tettem többet Jehováért! Egyikünk se tud megjósolni egy súlyos betegséget, ami elveszi a kiváltságunkat.”

Egy keresztény vén ezt írta: „Az olvasnivalóim külön iratgyűjtőjében fogom tartani ezt a cikket, arra az időre, amikor valami váratlan történik az életemben, ami próbára teheti a hitemet. A pásztori látogatásoknak szánt iratgyűjtőmben is tartok majd egy példányt a cikkből, hogy felhasználhassam drága testvéreink buzdítására, akiket nehézségek bombáznak, amint ez a rendszer a vége felé közeledik.”

Valójában világméretű testvériségünk minden tagjának a hite és a bátorsága erősít minket (1Péter 5:9). Mindannyian örömmel tekintünk előre — ahogy Kathy is tette — a Bibliának arról az időről szóló ígéretének beteljesedésére, amikor „a halál nem lesz többé” (Jelenések 21:3, 4). Milyen nagyszerű idő lesz az akkor, amikor „nem mondja a lakos: beteg vagyok!” (Ésaiás 33:24).

[Kép a 20. oldalon]

Kathy Roberson