Az afrikai iskola — Mit tanított?
AZ ÉBREDJETEK! GHÁNAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
AZ AFRIKAI iskola? Néhány nyugati ember talán meglepődik, amikor megtudja, hogy tulajdonképpen már a múltban létezett ilyen elrendezés. Sajnos az a hollywoodi kép, hogy az afrikaiak lándzsájukat markoló, fenyegető vademberek, lassan tűnik el az emberek emlékezetéből. Sokan egyszerűen képtelenek elképzelni, hogy a régmúltban élt afrikaiakat hogyan lehet egyáltalán művelteknek tekinteni.
Való igaz, hogy a hagyományos társadalmakban felnevelt afrikaiak nem szereztek elméleti tudást, és nem kaptak szokásos, tantermi képzést. Ám jóval azelőtt, hogy a szokásos oktatás európai változatát elhozták erre a kontinensre, sok afrikai társadalomnak már volt hatásos oktatási rendszere, mely segített a gyermekeknek, hogy jól felkészítetté váljanak munkájuk ellátására, valamint arra, hogy boldoguljanak helyi kultúrájukban. Vegyük szemügyre például az akanoknak, Ghána twi nyelvet beszélő népének iskoláztatását.
Otthoni iskoláztatás
Az akanok között az otthon szolgált elsődleges tanteremként. A gyermek oktatása azzal kezdődött, hogy szüleitől megtanult beszélni. Ugyanakkor a jó modorból is megkapta az első leckéit. Például megtanították a helyes, udvarias válaszra, amikor a házhoz látogató személy üdvözölte a gyermeket. Később, amikor elküldték, hogy megbízásokat bonyolítson le, elmondták neki, miként adjon át udvariasan bármilyen tolmácsolandó üzenetet.
Így tehát az akan emberek oktatási filozófiája hasonlított a Bibliában, a Példabeszédek 22:6-ban kifejezett gondolathoz: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.” A szülők, de különösen az apák érdeklődtek a gyermeknevelés iránt. Egy akan közmondás ezt mondta: „Ha egy gyerek nem az anyjára hasonlít, akkor az apjára.”
Ahogy növekedett a gyermek, úgy mélyült az oktatás, amit kapott. Nem könyvek, hanem kitalált történetek által kapott leckéket az életről, például olyanok által, melyek a Kwaku Ananse nevű mesebeli pókról szólnak. Mennyire szerették ezeket a meséket a gyerekek! Amikor kora este meglebbent a szellő, vagy amikor holdfényes, hűs éjszaka volt, a tűz körül üldögéltek, és élvezettel hallgatták a győzelem és a bukás eme történeteit.
Egy híres történet szerint Ananse széltében-hosszában beutazta a földet, hogy egy korsóba szedje a világ összes bölcsességét. Látszólag végrehajtotta a küldetését, és úgy döntött, hogy felfüggeszti a korsót a magasba, egy fára, hogy senki más ne juthasson hozzá ehhez a bölcsességhez. Nekikezdett a nehéz feladatnak, hogy felmásszon a fára, miközben a bölcsességgel megrakott korsó egy madzaghoz erősítve a hasán lógott. Amint erőlködött, megjelent az elsőszülött fia, Ntikuma és felkiáltott Ananséhoz: „Ah, ugyan, Apa! Ki mászik fára korsóval a hasán? Miért nem rakod a hátadra, hogy könnyebben tudj mozogni!” Ananse lenézett a fiára és így kiáltott: „Hogy merészelsz tanítani engem?”
Most azonban nyilvánvaló volt, hogy némi bölcsesség még kimaradt a korsójából! Feldühödve ezen a felismerésen Ananse ledobta a korsót, összezúzva azt, és szétszórva az összes bölcsességet. Akik leghamarabb értek oda, azok lettek a legbölcsebbek. A tanulság: senki sem kizárólagos ura a bölcsességnek. Az akan emberek ezt így mondták: „Egy fej nem alkot tanácsot.” (Vö. Példabeszédek 15:22; 24:6.)
Gyakorlati szakismeret
Az akan oktatás gyakorlati szakismeretre vonatkozó képzést is magában foglalt. A legtöbb fiú apja foglalkozását vette át — általában a földművelést. De más szakismeretet is meg lehetett tanulni, mint amilyen a vadászat, a pálmaborcsapolás, és mesterségeket, mint például a kosárfonás. Bonyolultabb vállalkozások esetében — mint amilyen a fafaragás vagy a fonás — a fiúkat kézműves mesteremberekhez adták be inasnak. És mi volt a helyzet a lányokkal? Az ő képzésük főleg a háztartással kapcsolatos szakismeretre összpontosult, mint amilyen a növényiolaj-kivonat készítés, a szappan és agyagáruk készítése, a gyapotfonás és az ehhez hasonlók.
A tudomány sem maradt ki a hagyományos iskolai „tantervből”. A gyógyfüvek, azok előkészítésének és kezelésének ismerete apáról fiúra vagy nagyszülőről unokára szállt. A gyermek számolni is megtanult, ujjait, valamint golyókat, köveket és botokon lévő jeleket használva. Az olyan játékok, mint az oware és a dáma, fejlesztették számolókészségüket.
A fiatal akanok nyílt bírósági ülésszakokon vettek részt, ami által betekintést nyertek a politikai és bírói rendszerekbe is. A temetések és az ünnepi alkalmak lehetőséget adtak arra, hogy megértsék a helyi gyászénekeket, a költészetet, a történelmet, a zenét, a dobolást és a táncot.
A közösség iránti felelősség
Az akan emberek között a gyermek nem volt elszigetelve a társaságtól. Kiskorában felismertették vele a közösség iránti felelősségét. Az erre vonatkozó leckéket akkor kapta, amikor csatlakozott a vele egykorú társaihoz a játékban. Később olyan tevékenységekben is részt vett, melyek együttműködést igényelnek, mint a kollektív munka. Amikor a gyermek rosszul viselkedett, büntetést kapott, nemcsak a szüleitől, hanem a közösség bármelyik felnőtt tagjától. Valójában egy felnőtt erkölcsi kötelességének tekintették, hogy bármelyik rosszalkodó gyermeket fegyelmezze.
Az ilyen fegyelmezés kedvező fogadtatásban részesült, mivel a gyermekeket arra tanították, hogy tartsák nagy becsben a felnőtteket. Az akanok régen lényegében ezt mondták: „Egy idős hölgy nem csak egy ember számára nagymama.” Így az idősek iránti tisztelet és a nekik végzett szolgálat kötelezettség volt. És bármelyik gyermekről volt is szó, megmondták a szüleinek, ha valódi mentség nélkül visszautasította, hogy szolgálatot tegyen egy felnőttnek.
Vallásos oktatás
Az akan emberek nagyon vallásosak voltak, és tisztelettudóan viselkedtek a természet és az ismeretlen világegyetem iránt. Igaz, hogy politeisták, vagyis sokistenhívők voltak. Ennek ellenére az akanok hittek az egyedüli Legfelsőbb Lény létezésében (Róma 1:20). Az akan szó „Istenre” és bármelyik istenre onyame. Az akanoknak azonban ez a szó pontatlannak látszott a Teremtő leírására. Ezért Onyankopɔnnak nevezték el, mely azt jelenti: ’Az Isten, aki Egyedül Nagy’.
Az alantasabb isteneket abban a meggyőződésben imádták, hogy ez az Egyedüli Nagy Isten elrendezése volt. Az ő képzeletükben ez nem sokban különbözött attól, mint amikor a legfőbb vezért alantasabb kerületi vezetők szolgálják ki. Mindenesetre az összes akan gyermeket erre a vallásra tanították.
Hagyományos oktatás ma
Az elmúlt években több millió afrikai vándorolt nagyvárosokba, ahol a szokásos tantermi oktatás már-már átvette az iskoláztatás hagyományos formájának helyét. Ám néhány közösségben, különösen vidéken, továbbra is virágzik a hagyományos afrikai iskola. Sőt, néhány afrikainak abban az előnyben volt része, hogy egyaránt kapott hagyományos és szokásos oktatást!
Vegyük például egy Alfred nevű ghánai keresztény szolga esetét. Annak ellenére, hogy szokásos oktatásban részesült, a hagyományos életforma több jellegét is nagy becsben tartja. Alfred ezt mondja: „A legtöbb tanulatlan rokonom az élet gyakorlati jellegének nagyon jó tanára, noha csak hagyományos képzésben volt része. Amikor azokkal munkálkodtam, akik közülük keresztény társaim, az sok eredményes módszerre megtanított azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudom egyszerű és gyakorlatias formában elmondani az üzenetemet. Így a hagyományos hátterű és a szokásos oktatásban részesült emberekkel is érintkezésbe tudok lépni. Elég gyakran veszek egy közmondást vagy egy példázatot, melyet ezek az emberek használnak, csiszolok rajta, és belefoglalom a bibliai előadásaimba. Ez sokszor lelkes tapsot vált ki a hallgatóság körében! De igazából ezeket a hagyományos módon képzett férfiakat és nőket illeti az elismerés.”
Világos tehát, hogy az afrikai iskolának sok nagyszerű oldala van, és tiszteletet, nem pedig megvetést érdemel. Lehet, hogy nem hozott létre technikai csodákat, viszont erős felépítésű családot, közösségi érzést, éles eszű embereket, megnyerő humorérzéket, valamint nagylelkű, vendégszerető szellemet hozott létre. Nem meglepő ezért, hogy sok, városban élő afrikai igyekszik összeköttetésben maradni a vidéken élő rokonokkal azáltal, hogy időnként meglátogatják őket. Ilyen alkalmakkor kínos pillanatok is vannak. A városi emberek nemegyszer megtorpannak, amikor a hagyományos szabályokról van szó. Gyakran nem tudják például, hogy amikor kezet fognak egy csoport emberrel, a „helyes” mód az, ha jobbról balra teszik ezt meg. Az ilyen látogatások mégis kölcsönösen felüdítőnek bizonyulhatnak.
De el kell ismernünk, hogy bár a hagyományos afrikai iskola tiszteletet és odaadást tanított, nem adta át a Jehováról és az ő Fiáról, Jézus Krisztusról szóló életadó ismeretet (János 17:3). Jehova Tanúinak az a kiváltságuk, hogy munkálkodnak az akanok és más afrikai etnikai csoportok között, hogy gondoskodjanak erről a létfontosságú ismeretről. Már több ezer olyan afrikait tanítottak meg írni-olvasni, aki nem kapott szokásos iskoláztatást, így első kézből tudják tanulmányozni Isten Szavát. Azoknak, akik „tudatában vannak szellemi szükségletüknek”, ez a legfontosabb oktatás, amit egy személy kaphat (Máté 5:3, NW).
[Képek a 25. oldalon]
Az akanok között a gyermekkel felismertették a közösség iránti felelősségét
[Kép a 26. oldalon]
Jehova Tanúi Királyság-termei írást-olvasást oktató osztályoknak adnak helyet