Oly sokan élnek és halnak meg lesújtó szegénységben!

YATI, aki az egyik délkelet-ázsiai országban él, elmegy bádogkunyhójából a gyárba, ahol bőrdarabokat és cipőfűzőket varr. Egy havi munkájával — heti negyven órával, plusz kilencven órányi túlórázással — kevesebb mint nyolcvan dollárt keres. A munkát adó cipőgyártó cég büszkén az emberi jogok lelkiismeretes támogatójának tünteti fel magát a kevésbé fejlett országokban. A nyugati világban ez a cég a cipőket páronként több mint hatvan dollárért adja el. A munkások talán 1,40 dollárt kapnak ebből.

Amikor Yati „eljön a tiszta, kivilágított gyárból — közli a Boston Globe egyik jelentése —, csak arra elég a pénze, hogy egy 3x3,6 méteres kunyhót béreljen, melynek koszosak a falai, és nyüzsög a gyíkoktól. Bútorzat nincs, úgyhogy Yati és két szobatársa a sár- és csempepadlón alszik összegömbölyödve.” Helyzete sajnos tipikus.

„Velem vagy nélkülem járnak jobban ezek az emberek? — tiltakozik egy kereskedelmi társulás vezetője. — A kis fizetés lehetővé teszi számukra, hogy tisztességes életvitelt folytassanak. Talán nem élnek luxuskörülmények között, de nem éheznek.” Viszont gyakran rosszul tápláltak, a gyermekeik pedig sokszor éhesen fekszenek le. Naponta ki vannak téve a veszélyes munkahely miatti kockázatoknak. Sokan pedig lassú halálra vannak ítélve, mivel mérgekkel és mérgező hulladékokkal foglalkoznak. Ez lenne a „tisztességes életvitel”?

Hari, a dél-ázsiai mezőgazdasági munkás másképp látta a dolgokat. Szavakkal és költői ékesszólással festette le az őt mindenütt körülvevő, kíméletlen élet-halál körforgást. „A mozsár és a mozsártörő között — mondta — nem maradhat egyben a chili. Mi, szegények olyanok vagyunk, mint a chili: minden évben felőrölnek minket, és nemsokára semmi sem marad belőlünk.” Hari soha nem tapasztalta azt a bizonyos „tisztességes életvitelt”, s halvány fogalma sem volt arról a luxusról, amelyben a munkaadói valószínűleg éltek. Néhány nappal később Hari meghalt — a lesújtó szegénység újabb áldozataként.

Embertömegek élnek úgy, ahogy Hari élt, és halnak meg úgy, ahogy ő. A nyomorban elerőtlenednek, és túl gyengék ahhoz, hogy ellenálljanak, mivel kiszívják belőlük az életet. Kik? Milyen emberek tesznek ilyet? Olyanok, akik elég jóindulatúnak tűnnek. Azt állítják, hogy etetni akarják a gyermekedet, segíteni, hogy nőjön a vetésed, javítani az életeden, gazdaggá tenni téged. Valójában az a céljuk, hogy magukat tegyék gazdaggá. Vannak eladni való termékek, s van learatni való profit is. Ha kapzsiságuk melléktermékei alultáplált gyermekek, megmérgezett munkások és szennyezett környezet, hát legyen. A vállalatok elfogadják ezt az árat a kapzsiságukért. Így tehát a profit emelkedésével nő az áldozatok szívszaggató száma is.

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

ENSZ-fotó 156200/John Isaac