Maliban első alkalommal
A FÉRJEM Jehova Tanúi utazófelvigyázójaként szolgál Maliban, Nyugat-Afrika egy gyéren lakott országában. Északi részét a Szahara borítja, az ország többi részének legnagyobb területét pedig dimbes-dombos legelők alkotják. Mali nagyobb, mint Anglia, Franciaország és Spanyolország együttvéve. Bár ezeknek az országoknak több mint 140 millió lakosuk van, Mali lakossága csak mintegy tízmillió — akik közül körülbelül 150-en Tanúk.
Otthoni kiindulópontunk Ziguinchor, egy kisváros a szomszédos Szenegálban. Innen 1994 novemberében repülővel utaztunk Dakarba, majd onnan Bamakóba, Mali fővárosába, mely jóval több, mint félmillió lakosú nagyváros. Bamakóból vagy erdős-bozótos területen járó taxival, busszal vagy vonattal utaztunk a kisebb városokba, mint például Ségouba, Sanba és az ősi Mopti városába. Mindegyik helyen úgy körülbelül egy hetet töltöttünk, hogy részt vegyünk a keresztény szolgálatban az ottani néhány Tanúval.
Decemberben visszatértünk Bamakóba, hogy örvendjünk a kerületkongresszusnak, melyen a jelenlévők csúcslétszáma 273 volt. Mennyire el voltunk ragadtatva, amikor láttuk, hogy 14 új személy megkeresztelkedett! A kongresszus utáni napon busszal indultunk Sikasso kisvárosába, ahol a tervek szerint a következő hétvégén átadásra kerül Mali első olyan Királyság-terme, melyet Jehova Tanúi építettek.
Valódi kihívás
A sikassói gyülekezet mindössze 13 Tanúból áll, akik közül 5-en úttörők, vagyis teljes idejű szolgák. Amikor hétfőn megérkezünk, égünk a vágytól, hogy halljuk, milyen terveik vannak az átadásra. Elmondják, hogy számítanak a férjemre, Mike-ra, hogy szervezze meg! Tehát miután kipakolunk a bőröndjeinkből, elmegyünk megnézni a Királyság-termet. Amikor meglátjuk, felvillanyozódunk, hogy a Tanúk eme maroknyi csoportja fel tudott építeni egy ilyen épületet. De még sok mindent kell csinálni. Nincsenek függönyök, kívül nincs még lefestve, és nincs felirat, hogy: „Jehova Tanúi Királyság-terme”.
Ráeszmélünk, hogy néhány napon belül legalább 50 látogató jön Bamakóból, hogy jelen legyen az átadáson. A helyi emberek szintén meghívást kaptak. A gyülekezetnek csak egy vénje van, Pierre Sadio. Amikor megkérdezzük, mire számít, hogyan fejezzük be a termet szombat, az átadás napja előtt, a testvérek közelebb jönnek, hogy hallják a válaszát. „Szerintem Jehova segíteni fog, hogy időben befejezzük” — válaszolja.
Olyan sok mindent kell még csinálni oly rövid idő alatt! Kicsit habozva kérdezem meg, segíthetek-e azzal, hogy gondoskodom a függönyökről. Megkönnyebbülést tükröző széles mosoly ül ki a körülöttem lévők arcára. Majd Mike azt javasolja, hogy készíttessünk egy feliratot a terem bejárati oldalára. Hamarosan mindannyian egyszerre beszélünk. Mindenki nagyon izgatott. Valódi kihívás lesz időben elvégezni az utolsó simításokat a termen!
Sürgés-forgás
Mi, keresztény testvérnők kiszaladunk a piacra, hogy kiválasszuk az anyagot. Később találunk egy szabót, aki elkészíti a függönyöket. „Négy napja van arra, hogy befejezze” — mondjuk neki. Hogy legyen valami díszítő elem, Mike önként vállalja, hogy készít egy remek függő makramé virágtartót a terem bejárat felőli oldalára. Így hát megint elmegyünk, ez alkalommal azért, hogy a függő virágtartóhoz szükséges kötelet, valamint virágcserepet keressünk.
Azért is teszünk lépéseket, hogy valaki elkészítse a Királyság-terem feliratot. A termen belül és kívül sürgés-forgás van. A szomszédok egy csoportja összegyűlik, hogy nézzen bennünket. Olyan sok a tennivaló! Hogyan fogunk 50 látogatót ellátni élelemmel? Hol fognak aludni? Egész héten teljes gőzzel készülődünk, mégis úgy látszik, semmi nem megy simán.
Pénteken, az átadás előtti napon már korán fenn vagyunk. Izgalommal teli a légkör, mivel Bamakóból ma kell megérkezniük a vendégeknek. Dél körül megérkezik a Királyság-terem felirat. Amikor Mike leveszi róla a leplet, a testvérek a csodálattól felsóhajtanak. Még a kíváncsi bámészkodók is elismerően nézik. Türelmetlenül várunk, míg felrakják a bejárat felőli falra. Most már nyilvánvaló, hogy ez nem egy közönséges épület. Ez „Jehova Tanúi Királyság-terme”.
A közelben, egy úttörő testvérnő házánál a testvérnők serényen főznek. Egy nagy, fekete üstből túlforr az étel. Éppen hogy befejezzük a terem oldalánál lévő festékes vödrök és seprűk elrakását, amikor kiálltások hangzanak: „Itt vannak! Itt vannak!” A testvérek kiszaladnak a teremből, mások a házból. A szomszédok mindezek láttán elámulnak. A testvérek izgatottan nyüzsögnek. Micsoda fogadtatásban részesülnek a testvérek, amikor leszállnak a buszról! Olyan nagyon büszkének érzem magam, hogy Jehova Tanúja vagyok.
Körülnézek a látogatók között — testvérek a helyi törzsekből, valamint Burkina Fasóból és Togóból. Amerikaiak, franciák, kanadaiak és németek is érkeztek. Aznap este nagy lakomát csapunk. Hatalmas tüzet rakunk, hogy bevilágítsa az udvart. Kedvem lenne megcsípni magam, hogy biztos legyek benne, tényleg kiváltságomban áll részt venni ezen az eseményen. Ahogy véget ér az est, kelletlenül kezdünk elmenni a saját szállásunkra.
Húszan egy lakóhelyen vannak elszállásolva. Egyeseken látom, hogy ez nehézséget jelent nekik. Látom, hogy egy helyi testvérnő odasegít egy francia látogatót a kinti toaletthez. A látogató az egyik misszionárius testvérnő rokona, ám ő maga nem Tanú. Visszatértükkor így szól: „Önök olyan szegények, de igazán olyan szeretetteljesek és kedvesek.” Kedvem lenne azt mondani: „Nem, nem szegények. Jehova népében mindenki gazdag!” Tényleg, hol láthatsz olyat másutt, hogy az emberek egy ilyen változatos csoportja békében és egyetértésben él?
Megható átadás
Az éjszaka rövid, az átadás napja hamar elérkezik. Miután a Királyság-teremben megtartjuk az összejövetelt a szántóföldi szolgálatra, a Tanúk elmennek és meghívják a városbeli embereket az átadásra. Én hátramaradok, hogy elrendezzem a virágokat és a növényeket. A helyi testvérnők az estére való étel főzésénél sürögnek-forognak.
Végül négy órakor elérkezik az átadás ideje. Összesen 92-en vannak jelen, a terem még sincs túlzsúfolva. Annyira izgatott vagyok, hogy nehéz egyhelyben ülnöm. Pierre Sadio elmondja a Sikassóban folyó munka történetét. Amikor ide jelölték ki, akkor csak ő meg a felesége volt itt két gyermekükkel. Nagyon sanyarú volt akkor az élet, de Jehova idővel megáldotta a szolgálatukat. Az első ember, aki Sikassóban Tanú lett, most különleges úttörő. Azután Pierre kifejti, hogy a néhány Tanú miként tudott építeni. Alkalmaztak egy kőművest, és minden vasárnap az egész gyülekezet egész nap dolgozott az építkezésen.
Most Mike interjút készít olyan testvérekkel, akik a terem építésén dolgoztak. Egyenként megkérdezi őket, gondolták-e valaha, hogy eljön ez a nap, és hogy mit éreznek, amikor ránéznek az emberekkel teli Királyság-teremre. A legtöbbjüknek annyira elcsuklik a hangja, hogy alig tudja befejezni a mondanivalóját. A jelen lévő Tanúk között egyikük szeme sem marad szárazon.
Ezután következik az átadási beszéd, melyet Ted Petras ad elő, aki Jehova Tanúi szenegáli fiókhivatalából érkezett. Elhangzik az átadási ima, és a testvérek nagyon hosszan tapsolnak. Ezek után Mike mindenkit, aki segített a terem építésében, felkér, hogy lépjen előre. Ott állnak, sugárzó arccal, arcukon legördülő örömkönnyekkel. Ahogy elénekeljük a befejező éneket, nagyon, de nagyon boldognak érzem magam. Misszionárius lévén lehetőségem van osztozni a legcsodálatosabb élményekben. Olyan sokat mulasztottunk volna el, ha otthon maradtunk volna az Egyesült Államokban.
További szívélyes barátkozás
Az átadás után frissítőkről gondoskodnak. A testvérnők libasorban bevonulnak, görögdinnyével megrakott tányérokat hozva a fejükön. Két testvér követi őket, akik az alkalom kedvéért szakácssapkát viselnek, és nagy tányérokon süteményeket hoznak. A lapos tortákat tarkán díszítik a narancs- és citromszeletek. Az egész légkör olyan ünnepélyes.
Miután kiszolgálják a látogatókat, elmennek. Azután a Tanúk folytatják útjukat az egyik közeli házhoz vacsorára. Mindannyian kint ülünk a telihold alatt, duruzsoló tűz világítja meg az udvart. Annyira izgatott és fáradt vagyok a napi tevékenységtől, hogy nem tudom mind megenni az ételadagomat. Egy félig megevett csirkecombot egy kislánynak adok. A helyi úttörők megnézik a tányérunkat, és ha valamit otthagyunk, megeszik. Itt nem létezik maradék. Nagyon el vagyunk kényeztetve az Egyesült Államokban.
Ahogy végéhez közeledik az este, egy testvér emlékezteti azokat, akik Bamakóból jöttek, hogy a busz reggel 9.15-re jön értük. Másnap reggel a testvérek az udvaron üldögélnek, várva a busz megérkezését. Majd elénekelünk egy befejező éneket, „Hálát adunk neked, Jehova” címmel. Könnyek kezdenek ömleni, és éppen hogy befejezzük, amikor feltűnik a busz. Minden testvér és testvérnő megöleli a másikat.
Ott állunk, integetve, ahogy a busz lassan elmegy. A buszban mindenki integet, amíg az el nem tűnik a szemünk elől. Ezek után azok, akik közülünk ott maradnak, visszafordulnak és egymásra néznek. Valóban csodálatos átadás és csodálatos hét volt. (Beküldött cikk.)
[Kép a 15. oldalon]
Az első Királyság-terem Maliban, melyet Jehova Tanúi építettek
[Kép a 16. oldalon]
Ez a boldog csoport busszal utazott