A barátságos vörösbegy

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

JÓVAL azelőtt, hogy az ősz megnyugtató, vörösesbarna tónusú díszlete megjelenik northumberlandi erdős vidékünkön, a vörösbegy felhívja magára a figyelmet. Ragyogó, vörös melle és énekének ezüstös lejtése színt és örömöt hoz kertünkbe. Milyen aranyos fickó!

A vörösbegy könnyen felismerhető olajbarna válláról és fejéről; narancsvörös melléről, torkáról és homlokáról; valamint fehéres hasáról. Ez a gömbölyded madár, mely mindig készenlétben áll, hetykén kihúzza magát, s így a fejétől a farkáig tizennégy centiméter hosszú. Nem meglepő, hogy 1961-ben a vörösbegyet Nagy-Britannia nemzeti madarának választották.

A brit vörösbegy kisebb, mint amerikai névrokona, amelyiknek az Angliából érkezett korai gyarmatosítók adták a „robin” (vörösbegy) nevet, melyet már ismertek. A vörösbegynek azonban teljesen sajátos a jelleme.

Amikor közeleg az ősz, a vörösbegy elfoglalja az őt megillető helyet egy angol kertben. Megáll egy földet ásó ember közelében, s közben figyeli, mikor bukkan föl a felszínen egy giliszta. Időnként, amikor a kertész pihen, a vörösbegy rácsücsül az ásóra, hogy átvizsgálja a terepet. Az is tudvalévő erről a szemtelen madárról, hogy követi egy vakond nyomát, hogy átkutassa a frissen ásott vakondtúrásokat. A vörösbegy változatosan táplálkozik — étlapján rovarok, magvak meg bogyók, valamint giliszták szerepelnek.

Micsoda élvezet, ha az ember megtalálja egy vörösbegy fészkét! A párzó madárpár minden nyitott pajtaajtót vagy -ablakot vonzónak talál. Gyorsan megy a fészekrakás régi virágcserepekbe vagy eldobott teáskannákba, összecsavart drótokba, sőt a kertészkabát zsebeibe is! Ami a szokatlan fészekrakási helyek megtalálását illeti, a vörösbegy találékonysága ezen a téren nem ismer határt.

A vörösbegy azok közé a madarak közé tartozik, amelyeket a legkönnyebb betanítani, hogy az ember kezéből egyenek. Amikor közeledik a tél, és fogynak a természetes táplálékforrásai, tegyél némi eledelt nyitott tenyeredre — sajtdarabkákat vagy lisztkukacot —, egy kicsit pedig egy közelben levő, mozdulatlan tárgyra. Két-három etetés után, melyek során a vörösbegy elfogyasztja ez utóbbi eleséget, megnő a bizalma, és megkóstolja a kinyújtott kezeden levő dolgokat. Jóllehet talán sohasem száll rá az ujjaidra, attól kezdve a vörösbegy mindig is barátjának fog tekinteni. Nem fog elfelejteni, mire a következő évszakban visszajön — éppen úgy, ahogy te sem fogod elfelejteni barátodat, a vörösbegyet!