„Kezet nyújtani” — jelbeszéddel
JEHOVA TANÚI 1995 júniusától kezdve a nyár folyamán az Egyesült Államok fiókjához tartozó területen 181 kerületkongresszust tartottak „Örvendező dicsérők” címmel. Ezek közül kettőnél — az egyik keleten, a másik nyugaton — az egész program közvetlenül amerikai jelbeszéddel volt bemutatva. Így a program sokkal világosabban kihangsúlyozódott — mivel a jelbeszéddel történő közvetlen bemutatás a hallássérültek számára sokkal érthetőbb, mint a beszélt szóból való fordítás.
A küldöttek az Egyesült Államok területén levő 11 jelbeszédes gyülekezetből és mintegy 30 jelbeszédes csoportból voltak jelen. Voltak azonban küldöttek Dániából, a Dominikai Köztársaságból, Ecuadorból, Japánból, Kanadából, Mexikóból, Nagy–Britanniából, Németországból, Norvégiából, Oroszországból és Puerto Ricóból is. Ezért nemzetközi légkör uralkodott.
Videoképernyők voltak felszerelve, úgy, hogy a programot zárt láncú televízión lehetett nézni. Számos küldött azonban siket is volt és vak is. Hogyan meríthetnének hasznot az ilyen személyek a programból? Valóban megindító volt látni a több mint száz önkéntest, akik felváltva adták át minden egyes nap programját az ilyenek számára tapintással tolmácsolva.
Ezen a két kongresszuson 36-an fejezték ki a Jehova Istennek való önátadásukat azáltal, hogy megkeresztelkedtek. Egy másik fénypont a Tiszteljük időskorukban az arra érdemeseket című dráma volt. Milyen lelkesítő volt ennek a drámának a teljesen jelbeszéddel való bemutatása, mely lehetővé tette, hogy a hallássérültek nagyobb mértékben részesüljenek a bemutatóból.
Majd az új bibliatanulmányozási segédeszköz, az Ismeret, mely örök élethez vezet című könyv közreadása következett. A kongresszus résztvevői különösen azért voltak boldogok, mivel tudomásukra jutott, hogy ennek a könyvnek jelbeszédes változata is rendelkezésre áll videokazettán. A kongresszuson az 1. számú kazettát adták közre, mely az első három fejezetet tartalmazza. Ezt további öt kazetta követi majd. „Milyen hálásak vagyunk ezért az új videokazettáért — jegyezte meg az egyik küldött Ohióból. — Ez segít majd felgyorsítanunk a munkát a hallássérültek között.”
Ennek a két kongresszusnak a 2621 résztvevője szellemileg felfrissülve ment haza. Elhatározták, hogy sokkal inkább, mint korábban bármikor, a zsoltáros szavait visszhangozzák: „Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 150:6).