A brolga daru, a sisakos kazuár, az emu és a feketenyakú gólya — Ausztrália néhány különös madara

Az Ébredjetek! ausztráliai tudósítójától

A FÉLELMETES karmokkal felfegyverzett, röpképtelen sisakos kazuárt úgy jellemzik, mint amely a világ legveszélyesebb madara, s amely elsöprő energiával tud ugrani, rúgni és felhasítani valamit. E madár rokona az oldalnézetből hasonló, és ugyanolyan jól felfegyverzett madár, az emu, melynek nincs szüksége szárnyakra, és úgy száguld, mint a szélvész. Tánc közben a brolga daru a Teremtőjének és Koreográfusának zsenialitásáról tanúskodik. Most pedig elmegy mellettünk egy magas és vékony feketenyakú gólya, mely a madárszerű méltóság és testtartás példaképe. Az ékfarkú sas akár a levegőben szárnyal, akár egy elejtett állatot őriz, a tökéletes légi vadász kontúrjával büszkélkedik. Igen, e pompás madarak mindegyike valóban a teremtés egyik csodája. Akkor hát örömmel mutatjuk be . . .

A színpompás sisakos kazuárt, mely az esőerdő barátja

Északkelet-Ausztrália és Új-Guinea buja esőerdeinek gyönyörű, de magányos madara a 30-60 kilogrammos, déli vagy kettős szakállú sisakos kazuár. Ha áll, úgy 2 méter magas; a tyúk nagyobb, és a madarakra egyáltalán nem jellemző módon egy kicsit színesebb, mint a kakas, mely a párzási időszakon kívül bölcsen elkerüli a tyúkot. Párzás után a tyúk egy fészeknyi, ragyogóan zöld színű tojást rak, majd pedig csak úgy elkóborol, magára hagyva a kakast, hogy kiköltse a tojásokat, és vigyázzon a fészekaljára. A tyúk ezután más kakasokkal párzik, és mindegyikre hagy egy fészekaljat, hogy viseljen gondot rá!

Az erdőirtás azonban szedi áldozatait a sisakos kazuárok között. Townsville-hez közel (Queensland szövetségi államban) a Billabong Vadvédelmi Terület, abbeli próbálkozásában, hogy növelje az egyedszámukat, belekezdett egy programba, melynek során fogságban tenyésztik a madarakat, azzal a céllal, hogy amikor már elég idősek, visszaengedjék őket a vadonba. Bár a sisakos kazuár mindenevő, főleg gyümölcsöt eszik, amit egészben nyel le. Így több mint száz növényfajnak a magja halad át megemésztetlenül a madár belén, és az egész erdőben a madárürüléket mint védelmező és tápláló trágyakupacokat széles körben szétszórja. A vadvédelmi területen dolgozó szakértők azt mondják, hogy a sisakos kazuár talán emiatt játszik kulcsszerepet abban, hogy a kipusztulását sok más növényfaj kipusztulása követné. De vajon veszélyt jelent ez a madár az emberekre?

Csak azokra az ostoba emberekre, akik túl közel mennek hozzá. Az emberek valójában sokkal nagyobb veszedelmet jelentenek a sisakos kazuárra, mint amit az valaha is jelentett az emberre. Az esőerdő sűrű homályában a madár mély torokhangot ad ki arra figyelmeztetve, hogy a közelben van. Érts a szóból, és ne menj közelebb. A madár minden bizonnyal el fog rohanni a bozótosba, és kemény búbját vagy sisakját arra használja, hogy megvédje a fejét. Amikor azonban sarokba szorul, megsebesül, vagy a kicsinyeit védi, megtámadhat, ha túl közel mész hozzá.

Az emu — egy nomád madár és nemzeti jelkép

Az emu, mely Ausztrália elhagyatott vidékeinek legnagyobb részén megtalálható, közeli rokonságban áll a sisakos kazuárral, melynél csak egy kicsit nagyobb. A madarak közül csak a strucc nagyobb nála. Az ijedős emunak hosszú, erős lába van, mellyel körülbelül 50 kilométer/órás sebességű iramra is képes, és a sisakos kazuárhoz hasonlóan mindkét lábán három veszélyes karom van. Ugyanott élő rokonától eltérően azonban az emu kóborló nomád életet él, és ritkán agresszív. Gyakorlatilag bármit megeszik: hernyókat, káposztát, sőt még régi csizmákat is! Mihelyt a tyúk lerakja sötétzöld tojásait — általában 7-10 tojást rak le, de időnként még 20-at is —, a sisakos kazuárhoz hasonlóan a kakasra bízza a kiköltésüket és nevelésüket.

Az európai telepesekkel való találkozás nehézséget okozott az emunak. A telepesek gyorsan kiirtották Tasmaniából. A kontinensen pedig, mivel ízlik neki a búza, az élősködő címet nyerte el, és ezért a jutalomért vadászók áldozatává vált. A szó szoros értelemben vett öldöklés ellenére azonban az emuk számának növekedése figyelemre méltó lendületet vett, olyannyira, hogy Nyugat-Ausztráliában felszólítást tettek közzé a madár elleni nyílt háborúra 1932-ben. A kormány szó szerint segítségül hívta a hadsereget és két Lewis gyártmányú gépfegyvert! Bár nem az eszéről nevezetes, az emu megnyerte ezt a csatát. A „háború” a nyilvánosság előtt nevetség tárgyává vált, és politikai szégyenkezést váltott ki: tízezer lövéssorozatot adtak le, és legfeljebb pár száz madarat ejtettek el. Ezt követően azonban a ritkítás háborújában — melyben az emuk ellen volt a jutalomért dolgozó vadászoknak a madarakra szegezett, kétcsövű puskája, a farmereket pedig a kormány ingyentöltényekkel támogatta — az emuk nem tudtak többé helytállni.

Napjainkban azonban az emu nemzeti jelkép. Ausztrália címerén büszkén áll egy kenguruval szemben, és biztonsággal kószál a bozótosban. A szárazság a legnagyobb ellensége. Az emut a termékek széles skálája miatt próbaképpen tenyésztik és tartják — a teljesen zsírmentes hús, az erős és tartós bőr, a toll és olaj miatt, melyet a madár mellkasán lévő puha zsírból nyernek. Ez a helyhez kötött zsírtároló az oka annak, hogy a húsa teljesen zsírmentes.

Szeretsz táncolni?

Talán nem, a brolga daru viszont minden bizonnyal. A The Waterbirds of Australia (Ausztrália vízimadarai) című könyv azt állítja, hogy a vízparti „báltermükben” ezek a szürke darvak „bármennyien is lehetnek — akár egy pártól kezdve egészen tizenkettőig, vagy még többig —, nagyjából egymással szemben sorakoznak fel, és elkezdenek táncolni. Cölöphöz hasonló lábaikkal úgy táncolnak előre, hogy szárnyaikat félig kitárják és megrázzák. Fejükkel bólogatva és biccentve előremennek és visszajönnek, miközben halkan kotyognak, és fuvolaszerű hangot adnak ki. Hébe-hóba megáll egy madár, és hátravetett fejjel vadul felharsan. A madarak pár lábnyi magasságra fel is szökkenhetnek a levegőbe, majd pedig visszaereszkednek a földre széles, fekete és szürke színű szárnyaikkal. Ág- vagy fűdarabok vannak szétszórva körülöttük, és a brolga darvak megpróbálják csőrükkel elkapni vagy megbökni ezeket a darabokat, amint azok leesnek.” Ez lelkesítő előadás, különösen, ha figyelembe vesszük a madarak méretét, miszerint több mint egy méter magasak, szárnyfesztávolságuk pedig úgy két méter!

Míg sok madárfaj bonyolult udvarlást mutat be a párzási időszak alatt, a brolga daru, mely az összes daru között az egyik legnagyobb, egész évben lelkesen táncol. A neve valójában egy híres, Buralga nevű táncosnőről szóló, ősi legendából ered. Ő elutasította egy gonosz varázsló udvarlását. Válaszképpen a varázsló átváltoztatta őt egy kecses daruvá.

A feketenyakú gólya — Ausztrália egyetlen gólyája

A feketenyakú gólya a nedves területek madara, és Ausztrália északi és keleti partjainak párás részein gyakran előfordul. (A dél-amerikai feketenyakú gólya egy másik gólyafaj.) A karcsú, 130 centiméter hosszú és feltűnő színű feketenyakú gólyát nem lehet összetéveszteni a nedves területek számtalan más madarával. Míg nagy lépésekkel járkál a sekély vizekben, hosszú, erős csőrét olyan erőteljesen vágja bele a vízbe, hogy az erő ellensúlyozása miatt félig nyitott szárnyaival hirtelen rántania kell egyet.

És milyen hatalmasak azok a szárnyak! A kiterjesztett szárnyak hossza az egyik szárnya hegyétől a másikig mintegy 2 méter, fő tollai pedig úgy terjednek szét, mint az ujjak — a feketenyakú gólya lassú köröket róva szárnyal a magasba, mígnem úgy néz ki, mint egy kis kereszt az égen. A repülő feketenyakú gólya a hosszú szárnyaival, nyakával és lábaival, amint a lenyugvó egyenlítői nap hatalmas vörös korongjában árnyékképet alkotva szárnyal, Észak-Ausztrália nedves területeinek becsben tartott jelképe.

Az ékfarkú sas — az egek királya

Victoriában a hegység sziklás ormától csak egy kőhajításnyira, valamint egy erőteljes viharos szél ellenére, amely minden más madarat elkerget az égről, ott játszadozik az ékfarkú sas. David Hollands író élete legemlékezetesebb légi mutatványának volt a szemtanúja, melyről ezt írja: „A sas ott »lógott« a levegőben, gyakorlatilag mozdulatlanul, és teljesen otthon érezve magát ebben a viharos közegben . . . Amint néztem, szárnyait összecsukva zuhant, hogy függőlegesen fejest ugorjon. Száz métert zuhant, majd egy nagyon kicsit kinyitotta a szárnyait, amely nyílegyenesen felröppentette, s így visszanyerte annak a magasságnak a legnagyobb részét, amit az esés közben elvesztett . . . Egy fél fordulatot téve vízszintesbe helyezkedett, majd magasabbra szárnyalt, majd pedig újra meg újra megismételte az alábukást, drámai módon lódulva neki a völgy aljának, majd újra felszállva egy hosszan tartó és izgalmas bemutatóban.”

Ezt a méltóságteljes és erős egyeduralkodót, melynek szárnyfesztávolsága 2,5 méter, farka pedig határozottan ék alakú, az ausztráliai égbolt egyetlen más madarával sem lehet összetéveszteni. Karmai háromtonnás erővel tudnak szorítást kifejteni! Egy ideig azonban annak az egyetlen „alkalmas” módja, hogy valaki megnézzen egy ékfarkú sast, egy puska csövén keresztül történt. Amerikai rokonához, a fehérfejű rétisashoz hasonlóan, melyet könyörtelenül lőttek azért, hogy megóvják a lazacokat és a szőrmekereskedelmet, ezt az ausztráliai sast azért üldözték, mert időnként bárányt ölt meg. A Birds of Prey című könyv a következőt mondja: „A világon nem sok más ragadozó madarat üldöztek olyan kíméletlenül, mint az ékfarkú sast . . . Csaknem 100 éve kártékony állatnak tekintették . . ., és pénzjutalmat fizettek, ha valaki egy megölt madár bizonyítékát tudta felmutatni.”

Az évek során azonban az ellene szóló vádakat elejtették. Fő táplálékának bizonyult a mezei nyúl, néha pedig az őshonos állatok — beleértve ebbe a saját súlyánál még kétszer is nagyobb wallabykat is. E miatt a felfedezés miatt a sas végül kiérdemelte az emberrel való jó viszonyt, valamint a törvényes védelmet.

Igen, micsoda bámulatosan bonyolult, gyönyörű és létfontosságú szerepet játszanak a földi életfolyamatokban a madarak! Idővel tudomást szerzünk erről, de a bölcsesség gyakran túl későn jön — miután a kapzsiság és a tudatlanság már megkövetelte áldozatait. De milyen vigasztaló az a tudat, hogy már most is, ha figyelmet fordítunk rá, fülünk élvezheti ennek a gyönyörű bolygónak az egén, erdőiben és nedves területein élő madarak kotyogó, csiripelő, fütyülő, gágogó, fuvolához hasonló, hápogó és vijjogó hangjait!

[Képek a 16. oldalon]

sisakos kazuár

brolga daru

[Forrásjelzés]

Balra és lent: Australian Tourist Commission (ATC); középen fent és jobbra: Billabong Sanctuary, Townsville, Ausztrália

[Képek a 17. oldalon]

sas

emu

feketenyakú gólya

[Forrásjelzés]

Sasfiókák és emufej: Graham Robertson/NSW National Parks and Wildlife Service, Ausztrália; repülő sas: NSW National Parks and Wildlife Service, Ausztrália; emu egy fiókával és feketenyakú gólya: Australian Tourist Commission (ATC)

[Kép forrásának jelzése a 15. oldalon]

Balra: Graham Robertson/NSW National Parks and Wildlife Service, Ausztrália; jobbra: Australian Tourist Commission (ATC); fent: Billabong Sanctuary, Townsville, Ausztrália